Felicia Hernandez

❝I was always an unusual girl, my mother told me that I had a chameleon soul. No moral compass pointing me due north, no fixed personality.

Remegő kezekkel nyúltam a mobilom után, hogy felhívhassam Damiant. Közölnöm kellett vele, hogy terhes vagyok, hiszen nem maradhatott volna titokban, úgyis hamarosan rájött volna. Féltem közölni vele, hiszen nem több mint négy hónapja voltunk együtt, mellesleg húsz évesen még én sem akartam gyereket szülni, de egyértelmű volt számomra, hogy nem vetetem el.
- Damian? Mikor érsz rá? Beszélnünk kellene. – mondtam halkan miközben a fejemet masszíroztam az ujjaimmal. Minél hamarabb meg kellett beszélnem ezt az egészet vele, hiszen anyagilag én nem tudtam biztosítani a hátteret egy gyerek számára.
- Tíz perc múlva ott vagyok, úgyis végeztem épp a mai utolsó tárgyalással. Szeretlek. – Válaszolni már nem tudtam, ugyanis lenyomta a telefont. Nem is tudom, mikor féltem ennyire, mint akkor. Mikor meghallottam a határozott, erős kopogást az ajtón, a pulzusom kétszeresére emelkedett. Ajtót nyitottam, és mély levegőt vettem, mielőtt belekezdtem volna a mondandómba. Arcán láttam az aggodalmat, mert ő is látta az enyémen azt.
- Nem hiszem, hogy örülni fogsz annak, amit most mondani fogok, de el kell mondanom, rád is tartozik. – kezdtem bele, de akkor még fogalmam sem volt, hogy folytassam, így egy hirtelen elhatározásra az arcába vágtam a dolgot. – Terhes vagyok. – Remegett a hangom. Mindenem remegett, féltem, hogy fog reagálni a dologra. Nem vártam azt, hogy mosolyogva a nyakamba ugrik örömében, és elmondhatatlan boldogságot fog érezni emiatt, de hogy pofon vág, azt végképp nem vártam... Akkorát csattant az arcomon a keze, hogy szinte az egész testem beleremegett. Éreztem, ahogy a pír elönti az arcomat, nem csak az ütéstől, hanem egyben a szégyentől is.
- !Cierra la boca! (Fogd be a pofád!) Nem lehetsz terhes a kurva életbe, fizetem a gyógyszeredet, mégis hogy sikerült akkor? Nem szedted be, hogy magadhoz tudj láncolni egy gyerekkel, ugye? – Megragadta a karom, rángatott és úgy üvöltött velem, ahogy még életemben nem hallottam, de a pofontól akkora sokkhatás alatt álltam, hogy moccanni és megszólalni sem tudtam. Csak pislogtam nagyokat és árgus szemekkel néztem az előttem álló embert, aki rengeteget zuhant a szememben, és az iránta érzett hatalmas szerelem egyszerre gyűlöletté formálódott bennem.
- Takarodj innen. – motyogtam magam elé meredve, nem bírtam ránézni. Aztán lassan kezdtem magamhoz térni és felment bennem a pumpa elég rendesen. – Húzz innen a picsába Damian, ne is lássalak! – Kituszkoltam az ajtón és rácsaptam. Órákig ültem az ágyon és bőgtem. Iszonyatosan fájt, hogy kezet emelt rám. Nem a pofon, hanem hogy idáig jutottunk és ezt váltotta ki belőle a gyerek gondolata attól függetlenül, hogy állítólag nagyon szeretett.
Elvetettem a gyereket. Muszáj volt, hiszen a családommal tizennyolc éves korom óta nem tartom a kapcsolatot, így nem volt, aki segítsen anyagilag, nem tudtam volna biztosítani a hátteret a gyereknek. Azóta hála az égnek nem találkoztam Damiannal. Félő, hogyha ez megtörténik, addig ütöm, amíg eszméletét nem veszti, mert legszívesebben ezt tenném...
Mosollyal az arcomon firkantom alá a szerződésemet. Végre. Lassan egy éve rohadok itt New Yorkban, és most végre találtam magamnak munkát, így eljöhetek Brooklynból. Őszintén megvallva biztos vagyok benne, hogy furcsa lesz belecsöppenni a fényűző életbe, de legalább a nap nagy részében le leszek foglalva, és így elvonom a figyelmem a D betűt ábrázoló tetkómról, és nem leszek rosszul minden egyes alkalommal, amikor oda siklik a tekintetem. Már nem is reménykedem abban, hogy találok egy olyan férfit, akiben meg lehet bízni, mert ezek után elég nehezen megy, de nem is nagyon próbálkozom. Húsz éves korom óta megfordult bennem a világ ezzel az esettel együtt, teljesen megváltoztam, ugyanis akkor visszahúzódóbb, csendesebb lány voltam, most azonban teljesen más vagyok, ami a táncban is megnyilvánul. Anno nagy valószínűséggel nem pörögtem volna a rúd körül a sok bámészkodó férfi örömére, de egy biztos... egy sem kap meg közülük!
- Köszönöm, akkor holnap indul a hajó, kérem időben érkezzen. – mondja a pasi, én pedig eufóriában úszva, kisietek az irodából.
- Én biztos itt leszek, ne aggódjon. – szólok vissza az ajtóból és már itt sem vagyok. – !Viva la vida!

Elfogadva

❝Hát szervusz!
Tökéletes első áldozat vagy számomra. Szuper a karakterlapod, izgatottan vártam, mi lesz a vége, miután az a bizonyos ember olyan szemét volt veled. Nem lehetett könnyű életed de azt hiszem, őszintén mondhatom, hogy amint felszállsz a hajóra, azt fogod érezni, hogy az élet kárpótolt. Nyomás avatart foglalni, aztán vedd be a fedélzetet!