A műszakom eléggé kimerítő volt. Nem szoktam én hozzá ennyi munkához, az biztos. Még akkor sem, ha élveztem. A cipőimet már régen leraktam, már csak mezítláb vagyok és tudom, hogy tél van, de ezen a hajón még a fedélzet padlója is fűtve van, szóval egyáltalán nem fázok, pláne, hogy vastagabb zokni van rajtam, meg amúgy sem érdekel. Nem érdekel a sok luxuskörülmény, pontosan úgy mutatkozom, ahogyan csak akarok, s most éppen ez a kényelmes számomra. A korlátnak támaszkodva dohányzom, s csak meredek a távolba. A Nate-el való találkozás eléggé sok mindent elindított bennem eszembe jutott a bátyám, a családom, persze nem fogok itt elérzékenyülni, vagy ilyesmi, de a testvérem hiányzik. Nem tudom mi van vele, él e még, vagy sem... Az e-mail címem sem nézem már napok óta, nehogy olyan hírt kapjak, amilyet nem bírnék elviselni. Rossz ez...
Azonban mindebből semmi nem látszik rajtam, arcizmaim rendületlenek, ahogy a vizet és a távoli tájat nézem. Messze a fényszennyezettségtől szépen látszanak a csillagok és kellemes erre a levegő is. Tökéletes az idő arra, hogy újabb slukkra emeljem a cigarettát a számhoz, mélyet szívjak belőle, majd lassan eresszem ki ajkaim között a füstöt. A felém irányuló hangra arra fordulok.
- Ohh, az egyik tisztünk! - Biccentéssel köszönök neki vissza, s félig felé fordulok felső testemmel, hogy kényelmesebben lássam, úgy tűnik, beszélgetni óhajt. - Relaxálok az esti műszak után. És veled? - kérdezek vissza, bár kicsit idegesít egy egyszerű kis semmitmondó beszélgetés, akkor már inkább egyedül maradnék, mert ennek így nem sok értelme van...

Nagyot sóhajtok, mikor realizálom, hogy marad. Végül is, nekem mindegy, azt csinál, amit akar, szabad országban élünk, még akkor is, ha most éppen a semmi közepén ringunk egy bazi nagy luxushajón és ki csak mereszti a hátsóját, mások pedig robotolnak. Igen, ilyen az élet.
- Mert elfáradtam és gondoltam feljövök egy kicsit, hogy egyedül legyek! - mondom finoman megnyomva az egyedül szót, nem szeretem, ha akkor van társaságom, amikor éppen messze járnak a gondolataim, de hát ez van, ezt kell elfogadni, vagy nem. Mikor megjelenik egy másik tiszt, hogy elhívja kedves beszélgetőpartnerem, csak biccentettem egyet, majd mikor már távozott, halkan hozzátettem. - Nem kell sietni... - majd csak belepöccintettem csikkem a megfelelő helyre és egy újabb szálra gyújtottam rá. Kell a cigi, nagyon kell. Nem bántam volna, ha nem tér vissza a tiszt úr, de úgy voltam vele, ha mégis, akkor inkább ötvözöm a kellemest az - ezek szerint - kötelezővel és kissé flörtölni kezdek vele. A mai éjszakára még úgysincsen társaságom, gondoltam meglátom, szerezhetek e, megfelelő e rá. Bevallom őszintén, meglep, mikor egyszer csak felkap. Még az is megfordul a fejemben, hogy felpofozom, de végül leteszek róla, mert csak itt keménykedne, meg idegesítene utána. - Kiszórakoztad magad? - kérdezem tőle kissé elmosolyodva, ahogy oldalt lenézek rá, s egyik kezem a derekamat átölelő karjára simul. Szóval csábítás on...