David

Most vagy soha. Ma este lesz az első fellépésem odafent, és vagy most tálalok ki Davidnek, mármint azzal kapcsolatban, hogy itt vagyok, vagy nagyon kínos lesz a találkozás. Habár így sem számítok túl kellemes percekre. Hiszen még azt sem tudom, hogy mit mondjak neki.Nem tudom, hogyan kezdjek neki ennek az egésznek, hogy miképpen szerezhetném vissza. Van egyáltalán egy halovány esélyem is rá? Könnyen lehet, hogy nincs.
Kaptam emailt tőle amiben megkérdezte, hogy van Lara, sors szerűen pont ma. Ezt jelnek vettem, így Larissát felkapva elindultam, na jó ez azért ennyire nem volt egyszerű. Mert percekig csak ültem a gép előtt, hol a levelet hol meg az alvó gyermeket bámulva, hogy még is mi tévő legyek. Aztán rájöttem, hogy vagy cselekszem vagy nem haladunk semerre, azaz igazság, hogy valamerre billennie kell a mérlegnek... valahol el kell kezdeni. Nem gondolkoztam hát, gyors léptekkel David kabinja felé vettem az irányt, még jó, hogy a babák bárhol tudnak aludni ha egyszer elaludtak így, most is édesdeden szuszókált Lara a karjaimban, mintha még mindig az ágyban feküdne.
Határozottan kopogtam be az ajtón, holott belül remegtem. Mit fogok neki mondani? Vajon jó taktika kérni, hogy hallgasson meg, hogy elmagyarázhassam amit annak idején nem tudtam. Mert bizony akkor egy hang sem jött ki a torkomon csak Jon magyarázkodott, én meg ültem csendesen, és bizony onnantól kezdve kerültem is témát. A kapcsolatunk az teljesen leredukálódott a gyerekre. Pedig annyiszor elképzeltem, hogy elmondom neki mindazt amit érzek ezzel kapcsolatban, hogy megpróbálom neki elmagyarázni, hogy miért tettem, még ha erre nincs is megfelelő indok.
Volt idő mikor azt gondoltam, hogy hagyni kéne, hiszen ez a vonat már elment, igen megpróbáltam tovább lépni. De nem sikerült, talán mert én ezt magamban még nem zártam le, talán mert nem is tudnám. Annak idején én imádtam őt, rajongtam érte szó szerint és sosem csaltam volna meg ha nem jön közbe Larissa. Ha még van egy kis időnk kiélvezni egymás társaságát...
Vettem egy reszketeg mély lélegzetet. Mi van ha nincs is a kabinjában? Igen, biztosan nincs bent, hiszen ha bent lenne már régen kinyitotta volna, nem? Meg különben is, hogy nézek ki? Feszes farmer, egyszerű melegítő felső, alatta trikó... jobban is kicsíphettem volna magamat a nagy találkozásra...
Ujjaimmal átszántottam hullámos hajamat tudván, hogy ramatyul nézhet ki.
Megfordulok. Gyáván, és reménykedve abban, hogy tényleg nincs bent és egyszerűen csak elsétálhatok. Mintha mi sem történt volna, pedig nem tudom még, hogy mit fogok este csinálni ha esetleg a partin megjelenik. Azért majd akkor aggódom. A várakozás elvette minden eddigi bátorságomat, vagyis inkább a lendületemet mert azt hiszem bátorság már előtte sem volt bennem...*