Raina Korzhakov

❝Butterflies are God’s proof that we can have a second chance at life.

Keserű mosollyal vettem tudomásul, hogy az élet, a sors, és maguk az emberek – mint legfőbb mocsokládák – mennyire hitványak. Mintegy beletörődésképpen vontam meg a vállam, ezzel teljesen ellentmondva az iménti cselekedetemnek. Már megszoktam. Túl sokat láttam már a mocsokból és a gyarló emberekből. Az emberi természet – alapjában véve romlott. Még túl fiatal voltam ahhoz a szörnyűséghez, aminek a szemtanújává kellett válnom. A mai napig emlékszem anyám üveges tekintetére, mikor az élettelen testével földet ért. A szemem láttára hunyt ki a fény a szeméből. Apám lelőtte. Egészen egyszerűen lelőtte. Túl korán kellett szembesülnöm az élet sötét oldalával. És túl mélyen voltam már benne ahhoz, hogy csak úgy kimásszak belőle. Csalódtam az emberekben, az emberiségben. A történtek után nem is bíztam meg senkiben, legalábbis egy jó ideig. Aztán kaptam egy társat, ami a kém szakmában elengedhetetlen, és bármennyire is elleneztem a dolgot, kénytelen voltam megbízni benne. Muszáj volt. Mert ha a saját társamban nem bízok meg, kiben bízzak? Az ellenségben? Ugyan.
Ostobaság volt – rúgtam magam gyomorszájon képzeletben. És valóban, egyre inkább ez volt az érzésem, ahogy elnézegettem a néhai társam önelégült vigyorát. Megbíztam benne, beleszerettem, ő cserébe elárult és kihasznált. De így jár az, aki naiv. Voltaképpen megérdemeltem.
- Milyen ember az, aki elárulja a hazáját? Kapzsi? Kétségbeesett? Mégis... hogy jutottál el idáig? – megvetésemet egy percig sem próbáltam meg leplezni. Azt akartam, hogy érezze tettének súlyát, és hogy mennyit ér a szememben. Semennyit. Számomra ő halott.
- Én inkább úgy fogalmaznék, hogy túlélő. A bűnözés jobban fizet, mint a kormány. Ne vedd magadra, nem személyes! – vigyorgott bele pofátlanul a képembe, amire igencsak elkezdett viszketni a tenyerem. Bevallom, szívesen lekevertem volna neki egyet, ha nem lettem volna egy székhez kötözve.
- Nem veszem – mosolyogtam vissza bájosan, minden gyűlöletem ellenére. Próbáltam leplezni a bennem felgyülemlett keserűséget, csalódást és fájdalmat, ami nem egy egyszerű feladat, de egy jó kém képes rá, így még ha nehezemre is esett, hitelesen alakítottam a naivát.
Ugyanakkor az érzelmek úgy háborogtak bennem, mint a tenger vihar idején. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Olyan abszurd és groteszk volt ez a jelenet, mint egy olcsó filmben. De mint ahogyan azt már eldöntöttem, ő számomra megszűnt létezni. Halott. És teszek is róla, hogy az legyen.
- Csak tudod, nekem még senki nem törte össze a szívemet… Egy nőnek nem is ajánlatos, tudod… És hogy őszinte legyek, egyáltalán nem tetszik ez az érzés – kezdtem bele a monológomba, miközben kiakasztottam az egyik csuklómat, hogy kiszabaduljak a bilincs szorításából. Ha már úgyis az olcsó filmek kategóriájában indulunk, elsütöm ezt a jelenetet.
- Szerintem nem csinálunk rendszert belőle… Te mit gondolsz?
Sikerült jó alaposan összezavarnom, a képéből ítélve. Helyes, ez volt a tervem. Amíg a fejét vakarászva azon agyalt, hogy vajon mennyire őrültem meg, játszi könnyedséggel – na jó, igazából rohadtul fájdalmasan – kiszabadítottam a másik csuklómat is a fogságból.
És hogy engedjünk az élvezeteknek, kihasználva a pillanatnyi előnyömet, váratlanul felálltam a helyemről, majd egy hirtelen mozdulattal kettéhasítottam a széket a hátán. Leállhattam volna verekedni vele, de minek? Helyette inkább elvettem a pisztolyát, ha már az imént ő is elvette az enyémet, céloztam és lőttem.
A sértettségemet félretéve, muszáj volt megtennem, mert nem tehettem mást. Ilyen ez a szakma; ölsz vagy téged ölnek. Márpedig én nem szándékozom meghalni, ha egy mód van rá.

Könnyes szemekkel pillantottam arra az emberre, aki az apámnak adta ki magát. De nem volt már az apám többé. Nem éreztem úgy, mintha valaha is az lett volna. A szüleim állandóan veszekedtek, az apám nem egyszer kezet emelt anyámra. A végén pedig megölte. Olyan könnyed mozdulattal lőtte le, mintha nem is emberi lény volna. Úgy lőtte le, mint egy állatot. Nem, ennél még a vadász is jobban tiszteli áldozatát. Úgy lőtte le, mint én az áruló társamat… Hidegvérrel, zokszó nélkül.

Elfogadva

❝Üdv Raina!
Igen izgalmas pillanatot ragadtál ki nekünk az életedből, ami megmutatta, hogy karaktered is emberből van, s annak ellenére, hogy gyilkológép, neki is van szíve és ő is tévedhet. Nos, az emberségedre és a vagányságodra is szükséged lesz a hajón. Nyomás avit foglalni és vedd be a játékteret! Nyugodtan írj rá azokra, akik játszótársat keresnek. Jó mulatást nálunk!