Jason Morgan

❝"Nem emlékszem, hogy mikor változott meg minden, csak éreztem, hogy megtörtént... "

-Sajnálom, Cornelia! – ismétlem meg fáradtan a laptopomnak a szavakat. Látom, ahogy a képernyőm a nőnek eltorzulnak a vonásai, és ismét üvölteni kezd.
-Nem akarom ezt hallani, Te tetűláda. Teljesen jól elvoltunk a szarságaid nélkül Reb-bel, semmi szükségünk rád. Elegem van belőled, a hülyeségeidből, hogy olyan vagy, mint egy idióta, komolytalan gyerek! – üvölti Életem Szerelme a webkamerába, amin keresztül beszélgetünk.
- Ne, Corny, Corny, Corny, Corny! – ismétlem el gyorsan a nevét a nőnek, aki mérgesen hajtja le a laptop tetejét.
- Szervusz Jason! – köszön el a nő, én pedig mint egy kisfiú vinnyogok és egyre lejjebb hajtom a fejemet, hogy még látszódjak egy picit.
- Puszilom! – kiáltom még bele a kamerába, mire Cornelia feje ismét megjelenik, és gyönyörű arcán egy még gyönyörűbb mosoly jelenik meg. Hálásan felsóhajtok, majd megpuszilgatom a kamerát.
- Idióta vagy, Jason… - morogja a nő, és határozottan csapja le a laptopja tetejét, a Skype pedig halk csippanással jelzi, hogy a videó hívás véget ér.
- Basszameg! – sóhajtok egyet és hátradőlök a fotelben. A hotelszobámban vagyok New Yorkba. Oldalra nézek, és meglátom, ahogy a sarokban pihen az írógépem, benne az üresen ásító papírral. Író vagyok. Csak éppen életem egyik legszarabb korszakában vagyok, távol a családomtól: gyönyörű szerelmemtől és még gyönyörűbb szerelmünk gyümölcsétől, a lányuktól. Állítólag elég szar ember vagyok. Semmi felelősségtudatom nincsen, gyerekes vagyok, kiállhatatlan és idióta. Legalábbis ezekkel a jelzőkkel szokott Corny jellemezni engem. Lehet, hogy igaza van. Mindenesetre szeretem az életet, és a sok szarság ellenére is – szerintem – jó ember vagyok. Ezen elgondolkodva húzom meg a whisky-s üveget magam mellett, majd tekerek egy füves cigit. Igen, sajnos ezekről a gyönyörökről nem tudok lemondani, ahogy a nőkről sem. Habár szerelmes vagyok Corneliába, mégsem tudok visszautasítani egyetlen egy puncit sem. Most is éppen emiatt van kiakadva – többek között. Merthogy mióta itt vagyok New Yorkban egy betűt sem írtam le. Egy forgatókönyvet kellene írnom a nagy sikert arató könyvemhez. Említettem már, hogy író vagyok? Ami azt illeti, egy elég elzüllött író…
Ja, ezt aláírom. De hát ilyen az élet, nemde? Mélyet szívok a cigibe, és elégedetten nyögök fel. Lehunyom a szememet és elképzelem, ahogy otthon vagyok a családommal édes nyugodtságban és szeretetben. Nem írtam egy betűt sem, ráadásul megdugtam az egyik barátnőjét. Hát tudtam én, hogy ismerik egymást? Az egyetemen voltak nagyon jóba a csajjal és ez valahogy kiderült. Ráadásul a csaj terhes. Babát vár. Áldott állapotban van. Szülni fog. Ecseteljem még? És ezek meg vannak győződve róla, hogy én oltottam be a csajt. Hogy az én aprócska kis fickóm fickándozik a nő petefészkében. Tény, hogy lehetséges. Eléggé be voltam állva, mikor dugtunk egy házibulin, de nem értem, hogy miért kellene ebből olyan nagy ügyet csinálni. Szóval Cornelia gyűlöl, vélhetőleg a lányom is, a csaj meg nem akar szóba állni velem. Pedig én próbáltam kiengesztelni. De tényleg!
Kifújom a füstöt és hallom, ahogy dörömbölnek az ajtón.
-Jason! Nyisd ki, te szarházi! – hallom kedvenc haverom, Thomas üvöltését. Hangosan felnyögök, majd lassan feltápászkodom, és az ajtóhoz sétálok.
- Mi van, te hígagyú barom? – nyitok ajtót álmosan, miközben lassan eldugom a hátam mögé a füvet.
- Jó hírem van! Te füvezel? – látszik a kaján vigyor a srác arcán, én pedig megcsóválom a fejemet. Úgy nézhetek ki, mint egy kisfiú, de Thomas-nál ez már régen nem jön be. Gyorsan becsukja az ajtót, majd kikapja a kezemből a füvet és beleszív.
- Azannya! Ez állati! – jelenti ki átszellemült arccal, majd ledobja magát a kanapéra, és tovább szívja az én édes élvezetemet.
- Na mi van? Csak ezért jöttél, hogy elszívd a füvemet, te gyökér? – röhögök, és leülök a kanapéval szembeni fotelbe.
- Nem. Hoztam valamit. – húz elő két jegyet a farzsebéből Thomas és felém nyújtja.
- Nem megyek színházba…
-Nem színház, te barom. Hajójegy. Hazamegyünk! – vigyorog szélesen a srác, én pedig értetlenül meredek rá.
- Áhh, sajnos Cornelia épp most közölte, hogy menjek a büdös picsába és maradjak olyan távol tőlük, amennyire csak tudok… - húzom el a számat, de ujjaimmal lágyan végigsimítok a jegyeken. Haza. Mennyire gyönyörűséges ez a szó, főleg, hogyha belegondolok, hogy láthatom a majdnem-feleségemet és gyönyörűsége lányunkat. Érzem, ahogy a szívem hevesen kezd el verni és tudom buzisnak hat, de hatalmas szeretet érzek az előttem fetrengő férfi iránt.
- Aha, szóval megtudta… - húzza el a száját Thomas, majd felül és együtt érzően néz rám.
- Sajnálom haver… De minek kell mindenkibe beledugnod a farkad? Vagy ha már beledugod, mi a francért nem gumiban? – vág le egy tockost a nyakamra a srác, mire vihogni kezdek. Lassan ő is röhögni kezd, és egyszerűen beleesik az ölembe, majd meghúzza a whisky-s üvegemet.
- Megyünk haza. – vigyorgok, mint egy jól lakott óvodás, és a hajójegyeket nézem a kezemben. Tényleg hazamegyek. Láthatom a családomat – még ha ők nem is olyan szívesen látnának engem.

Elfogadva

❝Üdv a fedélzeten Jason! Hibáid ellenére, amiket a családod lát benned, én bírlak a karakterlap alapján. Kellenek a világba a laza, vicces, nagy-kisgyerekek, szóval a hajón is lesz helyed, ezen nem kell aggódnod Foglald le avatarod és mehetsz is randalírozni