RAFAEL CORVIS

❝"Az élet csak akkor élet, ha nem félsz tőle. Ki kell használni, és élvezni minden cseppjét. A boldogság pedig mindennél fontosabb, mint az, ki mit gondol az életedről."

Minden jól ment. Egy darabig. Így szokott ez lenni, nem igaz? Egyszer fent, egyszer pedig lent. Ilyen ez a rohadt élet. A kérdés csak az, hogyan kezeljük a felmerülő problémákat. Az előző estén például nagyban bunyó alakult ki a buli közepén, amikor egy srác erőszakoskodni kezdett egy lánnyal. Ne kérdezze senki, hogy miért, de valamiért sosem bírtam az ilyen kötekedő és nagypofájú alakokat. Mindig a fateromra emlékeztetnek. Róla pedig csak az jut eszembe, hogy eléggé rá sikerült ütnöm, így felcseperedve. Tőle viszont már jó ideje elköltöztem, szóval nem nagyon szeretnék arra az időre emlékezni, mikor épp minden este más nővel csalta anyámat, sőt sokszor egy kurvát vett fel, hogy meglegyen a napi numerája, csakhogy aztán évekkel később ugyanez az ember felelősségről prédikáljon nekem. Vicces nem igaz? Néha úgy érzem, hogy az egész egy rohadt nagy tréfa csupán, amit a Sors űz velünk, hogy hatalmas, mindenhová elérő kezével úgy irányítsa a dolgokat, ahogyan azt ő akarja. Ahogyan csak a kedve tartja. Szóval összeverekedtünk a sráccal. Miután a kidobók eltávolították, segítettem a lánynak, hogy kicsit összeszedje magát. Eléggé megrémült, ezért fel is ajánlottam, hogy hazakísérem. Innentől már lehet sejteni, hogy mi történt, hisz azért ő is ivott, meg én is. A legközelebbi kép, ami kijózanított, amikor ajkai már az enyémeket súrolták, és úgy bújt hozzám, mint aki soha az életben nem is akarna eltávolodni tőlem. Természetesen, nem is húzódtam el. Az sosem volt a stílusom, pedig megfordultam már pár buliban, és nem egy csajjal is voltam már. Nem idegen tőlem egy olyan éjszaka, amit akkor aznap éjjel eltöltöttünk egymás társaságában. Kéjes nyögései visszhangoztak a fülemben, pedig az ital hatása alatt voltam, erre mégis tisztán tudtam összpontosítani. Éreztem, ahogy az orgazmus miatt megremeg alattam szép teste, aztán csak percekig figyeltem, ahogy mellkasomra hajtja a fejét, szuszogása egyre egyenletesebbé válik, majd lassan álomba szenderül. Megnyugtatott a ritmikus légzése, ahogy végigsimíthattam a hosszú haján, de mégsem maradtam. Hogy miért nem? Ez sem a stílusom. A kötöttségek… a szabályok, nem az én világom. Apám zsaru volt, na ő aztán imádta a rendet, és a szabályokat, pedig a velejéig romlott alak volt, aki egy perc tiszteletet nem érdemel. Persze eljátszotta, hogy ő megváltozott, miután félresiklott egy drogügy a kapitányságon, és leszerelték. Én? Nos, én mindig is élveztem borsot törni az orra alá. Benne voltam minden balhéban a haverokkal, amik miatt többször is kerültem vele összetűzésbe, de engem nem vert át. Sosem volt igazi apa, csak egy szennyláda, aki képes volt verni a saját feleségeit, mert nem tudott megbirkózni önnön hibáival. Szóval igen, részben talán ezért nem is szoktam megvárni azt, míg a csaj megkér, hogy meséljek magamról. Olyan hosszú távra sosem tervezek, inkább elhúzom a csíkot, amint csak tehetem, hogy aztán egy másik buliban ismét feltűnjek, és fűzni kezdjek valakit. Így találkoztam példul elég sok gyönyörű lánnyal, a minap is láttam egy elég csinos, és kedvesnek tűnő lányt, ráadásul azt is meg kell hagyni neki, hogy azért elég vadítóan is nézett ki a kis miniszoknyájában. Formás combjaiból aztán nem félt mutatni is valamit, és nem is tagadom, szívesen végighúztam volna rajtuk az ujjaimat. De addigra már más volt kialakulóban egy másik lánnyal, és bár jól esett volna kockáztatni, azért így sem jártam rosszul. Hogy egy rohadék vagyok? Lehet. Bánom-e? Egy cseppet sem. Na jó, igazából kezdek túl sokat dumálni, ez azt hiszem a cucctól lehet. Pedig, akitől beszerzek, azt mondta, ez felpörget. Arra nem gondoltam, hogy olyan értelemben, hogy egy idióta dumást csinál belőlem. Na de már nem húzom sokáig a történetemet, nyugalom. Az autóbalesetem, amit még régebben elszenvedtem, rávilágított, hogy soha nem lehetünk biztosak semmiben, és minden esélyt meg kell ragadnunk, mert csak ez az egy életünk van. Az iskolák után az volt az álmom, hogy keresek valami frankó iskolát, és színész leszek. Sokan mondták, hogy akármilyen szerepet magamra húzhatnék. Ez viszont csak egy gyerekes vágyálomnak bizonyult. Azóta, hogy erre rá kellett döbbenjek, már sokkal inkább más módjait választottam a pénzkeresésnek, amiben jól jöttek a kapcsolataim. Vannak barátaim, van egy egész jó kis lakásom, sosem telik eseménytelenül egyetlen estém sem, az egyetlen beárnyékoló tényező mindez fölött egyedül az apám, aki anyám halála óta betegesen próbál kontaktot felvenni velem. De nem izgat. Egy pillanatig sem. Nem tervezek megváltozni, a közeljövőben legalábbis biztosan nem. Most, immáron évek óta tökéletesen elvagyok. Nem nagyon reklámozom, de már évek óta foglalkozok illegális ügyekkel. Olyan dolgokkal, melyeket mások szeretnek elítélni. Pedig minden csak annyira rossz, amennyire az ember lefesti, hogy takargassa a maga függőségét. Most pedig elég volt belőlem. Amúgy is utálok magamról beszélni. Hogy komoly kapcsolat? Hagyjuk most az ilyesmit. Jó, volt valaki, akit kedveltem, de... vele már nem vagyunk együtt. Miért vagy a fedélzeten? Hm... új kilátások, azt hiszem. Valójában... ez összefüggésben van a kis üzleteimmel, de most nem akarnék erről beszélni. Mi a helyzet veled? Úgy hallottam, van egy-két jó hely ezen a hajón. Tudod, elmehetnénk oda, ha van kedved. Iszunk egyet, közben pedig mesélhetnél magadról akár, ideje téged is kicsit jobban, öhm.. megismernem…

Elfogadva

❝Helló Rafael, üdv a fedélzeten Tetszett a történeted, ahogy olyan lazán írsz arról, hogy milyen dolgok történtek veled. Könnyed és élvezetes az írásod, biztosan sok csajnak fogsz örömet okozni, legalábbis egynek biztosan Foglalj avit, írj a nyilvántartásba is, és már el is rabolhatsz valakit játékra