David Ray McArthur

❝If you get a chance,take it and let it changes your life. Nobody said that I'd be easy,but I promised it would be worth it.

- Dave? Ha egyszer kért időpontot ahhoz, hogy valaki meghallgassa, akkor mi lenne, ha mondana is valamit magáról, nem csak ülne és várna a csodára? - tudakolja a pszichiáternő kíváncsian, ahogy tekintetét egyszer-kétszer végig futtatja rajtam, majd zöldellő írisze megakad a szemeimen.
- Tudja jól, hogy amiről itt beszélünk, az a négy falon belül marad. Csak ön és én közöttem. Nem szokásom kikotyogni senkinek a betegeim gondját.
- Nem vagyok a betege.
- Mivel itt van, az.
- Nem. Csak szükségem van valakire aki tanácsot tud adni. Inkább tanácsadás egy ügyfélnek. Én se hívom "betegnek" az ügyfeleimet - prüszkölöm kelletlenül, ahogy vadul megvillannak a szemeim.
- Rendben. Akkor legen úgy, ahogy kéri. Szóval, elmondaná nekem, hogy milyen volt a gyerekkora? Ebből talán kitud indulni és fel is oldódik kicsit. Hallgatom.
Nem tudom eldönteni, hogy határozott, vagy inkább idegesítően kíváncsi személyről van-e szó az aranyló tincsekkel megáldott nő esetében. Én inkább mondanám az utolsót, de aztán ki tudja? Végül hangomban minden nemtetszésemet kimutatva kezdek bele.
- Hát jó... - morgom.
- Soha nem voltam egy tünemény, mosolygós kis pufók gyerkőc, aki kiskorában teljesen elragadtatta az óvónőket és később a tanárokat, kik zavarba ejtően pislogtak kék tekintetem láttán. Jó, ez utóbbiban van valami, hisz apámnak hála örököltem a feltűnően kék íriszeket. Ettől eltekintve inkább volt rám jellemző, hogy előállítottak az iskola rosszcsontjává, kivel nem lehetett mit kezdeni és még a fenyítések se voltak hatásosak. Számtalanszor kevertem diák társaimat is bajba a magam hülyeségével, mivel már akkor képes voltam nagy befolyást gyakorolni az emberekre. Elég volt a sarkamra állni, már úgy követtek a hülyeségben, mint ahogy a kiskacsák követik az anyjukat. De ettől eltekintve puszta becsületességből mindig megmondtam, hogy én voltam az értelmi szerző. Ezt nagyjából tizenhat éves koromban nőttem ki, mikor anyám halála betette a kiskaput a számtalan sérelem mellett amin átestem addig.
- És mi volt utána?
- Arról próbálok beszélni, de ha beleszól nem fog menni - nem kapom fel a vizet, inkább kegyetlen ridegséggel nézek a szemeibe, hangomban maró gúnnyal.
- Elég az embernek bekerülnie egy új közegbe, onnantól kezdve az határoz meg mindent. Az, hogy ott milyen hierarchia a jellemző az adott társaságban és ő milyen helyet képvisel benne.
Ezzel együtt ki is lökődtem a botrányos, bajkeverők köréből és előálltam az iskola "zsenijévé", aki mindenből színötös bizonyítványokat produkált. Tudtam, hogy anyám halála egy mérföldkő volt az életemben, amit csak akkor fogok tudni megugrani, ha olyan dologgal foglalkozok, amivel tényleg szeretnék, és amivel vihetem is valamire a későbbiekben. Nem bízhattam semmit a véletlenre, épp ezért közgazdász szakon végeztem, majd brókerként produkáltam nagy mennyiségű összegeket a zsebembe. Jelenleg egy Pénzügyi Tanácsadó és Ingatlanokkal foglalkozó cég vezető igazgatója vagyok, amit természetesen nem egyedül igyekszek életben tartani, de javarészt nekem köszönhetően van még életben.
- Mindig ilyen beképzelt?
- Igen.
- És utána? Mi volt idősebb korában, mikor már jól ment a cég sorsa, minden rendben volt maga körül. Feleség? Gyerekek?
- Elzát szólongatva dugtam be a fejemet az ajtón, lévén az résnyire nyitva volt. Mertem remélni, hogy puszta véletlenségnek tudható be az, hogy nem fordította rá a kulcsot de még csak be se lökte maga mögött teljesen a fa tákolmányt, hogy az tompa puffanással jelezze, a zár nyelve a helyére kattant. Válasz nem érkezett, így belökve magam előtt az ajtót, kibújtam a kabátomba amit sürgető fülelés közepette akasztottam fel a fogasra. Semmit nem hallottam. Legalábbis olyat, ami aggodalomra adott volna okot. Se egy hörgés, se egy csörgés ami bármi nemű behatolásra utalt volna, viszont valamiféle furcsa kis zaj megbújt a háttérben, amit nem tudtam hova tenni. Csak a pimaszul halk nyikorgást lehetett hallani és tompa susogást, mint amikor két fa felületű tárgyat elcsúsztatnak egymáson, miközben nagy súly nehezedik rá. Első körben nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet az, csak annyiban voltam biztos, hogy rajtam kívül más férfi is tartózkodik itt, hisz az ismeretlen férfi kölni illata szinte az egész házat körbe lengte. Azt azért nem mondtam volna, hogy teljesen ismeretlen, mivel biztos voltam benne, hogy ismerős. Csak azt nem tudtam, hogy honnan és kitől származik. Minden esetre rosszat sejtő tekintettel  környékeztem meg a hálószobát, hol várandós menyasszonyomat akartam látni egyedül, vagy lehetőleg egy barátnőjével beszélgetve.
- És mi volt? - mintha csak egy mesét mesélnék neki, úgy kérdezősködik csillogó szemekkel.
- Beugrott a képbe egy rohadt zombi, aki egészen Colradoig üldözött.
- Ne már!
- Nem is - most először engedek meg magamnak egy lelkes mosolyt, majd folytatom.
- Ezzel szemben ahogy benyitottam, egy jókora - nem volt az olyan nagy, csak az inger miatt tűnt annak - férfi hátsó szúrta ki a szememet, alatta apró, törékeny menyasszonyommal, Elzával. Ha láttam volna rajta az ellenkezés cseppnyi kis jelét, akkor azt mondom, hogy jól van, nem a féltékenység miatt fogok agyvérzést kapni, inkább a haragtól, dühtől amiért valaki a menyasszonyomat molesztálja. Ennek ellenére úgy ölelte a férfit, mintha tőle függne az élete. Mintha megérezte volna a jelenlétemet, rám nézett, és sötét íriszeit a tekintetembe fúrta, hogy aztán meglepődve próbáljon ülő helyzetbe kerülni. A férfi is hasonlóan tett és ekkor mintha megkaptam volna életem legerősebb gyomrosát, szinte öklendezve fordultam sarkon. Nem azt mondom, hogy orr nélküli, széttépett arcú csöves volt az illető, hisz egy jó küllemű, férfias embernek ismertem meg az illetőt, és nevelkedtem vele közel húsz éven keresztül.
- Ki volt az?
- A bátyám. A bátyám, kinek gyakorlatilag köszönhettem azt, hogy Elza a menyasszonyom volt.
Csak hosszú huzavonát követően tudtak maradásra bírni, hogy megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant, aminek én nem tudtam bedőlni. Annyi biztos volt, hogy a kedves "asszony" folyamatosan csalt, miközben az én gyerekemet hordta a szíve alatt. Ez utóbbi teljesen biztos, hisz az apasági teszt ezt bizonyítja.

- Nagyon sajnálom! Hogy tudta feldolgozni?
- Ne sajnálja, nem az ön hibája. És sehogy. De még aznap este, segg részegen tértem be egy fiatalabb kori barátomhoz, kivel annak idején két évet jártunk együtt, és bár a vonzalom megmaradt közöttünk, a kapcsolatteremtés lehetetlen volt. Mindketten teljesen más úton indultunk el, mindkettőnknek fontos volt a munka és az azzal járó időt nem tudtuk a kapcsolatunk javára fordítani, csakis az ellen. Ezzel szemben akkor szükségem volt rá. Szükségem arra, hogy valakin, valakiben kitudjam élni a sérelmemet amiről tudtam, hogy meg fogja alapozni a jövőmet.  És képemet a nőkről. Elza egy volt a sok nő közül, akit érzelmileg közel engedtem magamhoz. Onnantól kezdve tudtam, hogy ilyenre nem lesz több példa. Mert nem akartam.
- Én is ilyen formában feszültem egyszer a férfiak ellen. Nem akartam kapcsolatot. Ön szerint miért van ez?
- Tudtommal nem én vagyok a pszichiáter, Doktornő!
- Ó, igen, teljesen igaza van... Később mi volt? Túltette magát rajta?
- Még mindig él előttem a kép, ahogy halk sóhaj szakadt fel Samantha torkán, ahogy ajkaim a nyakához értek. A feje hátra bicsaklott és várta a folytatást, mígnem orromat végighúzva arcának élén, tenyerei közé fogta arcomat és arra ösztönzött, hogy figyeljek rá.
- Mondanom kell valamit Dave - suttogta, én pedig már nyúltam is volna puha, rózsaszín szája után, hogy befogjam azt egy mohó csókkal, de nem engedte, helyette komoly tekintettel kezdte el fürkészni ezzel arra ösztönözve, hogy tényleg figyelnem kellene rá, mivel közölni akart valamit. Őszintén reméltem, hogy nem valami bensőséges dologról van szó, mivel tuti, hogy ott hagytam volna. És tádám!
- Szeretlek - nyögte, miután kezemet még egyszer - és ezzel utoljára - végighúztam meztelen combján.
- Micsoda? - kérdeztem tőle miközben attól tartottam, hogy valami félre értettem. Nem akartam ezt, nekem erre nem volt szükségem. Hitemet veszítettem a nőkben és csak egy játékszert képviseltek az életemben. Olyan voltam mint egy kutya. Csak játékszereim voltak a nők, mint nekik a gumicsontok, kötelek, cipők. Annyi különbséggel, hogy a kutyák mindig kiszemelnek maguknak egyet, amit nem lehet elvenni tőlük. Na ez a fajta ragaszkodás bennem még csak ki se alakult. Illetve kialakult, de ezzel a lendülettel ki is irtották belőlem. Ismét elmondta amit pár pillanattal ez előtt, én pedig ingerülten lelöktem magamról, hogy gatyába rázzam magam. Felmarkoltam sötétkék zakómat, belebújtam a cipőmbe és már ott se voltam. Még hallottam, ahogy kétségbeesett nyöszörgéssel trappol utánam apró lábait csapdosva a talajhoz, de nem vártam meg. Elnyúló, hosszú, határozott léptekkel haladtam a kúria ajtaja felé melyet hangos robajjal vágtam be magam után. Bár voltak és vannak is nők, akikben feltétel nélkül megbíztam, és bízok még most is, de az az igazság, hogy nem kapcsolatalakítás terén. Nem akartam senkit magam mellé, csak játékszerként, hogy legyen mivel elütni szabad időmet és legyen akivel kitudom élni perverz vágyaimat, kellő szükségleteimet.
- Sikerült? Mármint a mai napig vannak nők akiket csak emiatt enged magához?
- Igen. Ezrével... de az igazság az az, hogy nem kell sokáig könyörögnöm nekik azért, hogy bújjanak velem ágyba egy éjszaka erejéig.
- Nem akarja megtalálni a nagy Őt? Újra?
- Nem hiszem. Nincs szükségem rá. Egyszer megtaláltam, elveszítettem. Nem bízok a második lehetőségben.
- És mi van a céggel?
- Szuperál. Ahhoz semmi köze, nem emiatt vagyok itt... - teszek pontot a téma végére.

A doki sikeresen megállapította, hogy szükségem lenne egy erőteljes, életre szóló kapcsolatra, amit... amit sajnos nem ígérhetek meg neki. És egy nemmel a válaszom végén már el is húztam.

Elfogadva

❝Dave Barátom, cimborám, ellenségem! Nem gondoltam azt, hogy ilyen életed volt, azt meg pláne nem, hogy egy asszonyka átvágott. Így most már értem, miért dobálod egymás után a nőket, de megsajnálni nem foglak Szívesen löknélek liftaknába, mert irigy vagyok rád, de sajnos nem tehetem Tetszett a történet, foglalózz avit és meg is kezdheted pályafutásod a hajón