Danneel Talbot

❝All I'm trying to do is survive and make good out of the dirty, nasty, unbelievable lifestyle that they gave me.

A Föld nagy. Elég nagy ahhoz, hogy azt hidd el bújhatsz, bármi elől. Sors elől. Isten elől. Csak találnod kell egy helyet, ami elég messze van. Szóval futsz, rohansz, a világ végéig, ahol minden újra biztonságos. Csendes és meleg. És talán, egy pillanatra, tényleg elhiszed, hogy megmenekültél. S lám, én is ebbe az édes álomba ringatom magam, ahogy a mólón ücsörögve a Constantine-t, a jó kedélyű utasait figyelem, akik többsége még a parton ácsorog, beszállásra várva. Hogy pöffeszkednek azokban a drága ruhákban, melyek majd' szét feszülnek a karácsonyi lakomáik után... Egy pillanatra lehunyom a szemem, s azt kívánom bár én is egy lehetnék közülük. De mi értelme lenne? Tolvaj vagyok, kereskedő. Manipulatív és hazug, egy csaló. Veszélyes és szeszélyes. Bár mindent egybevéve, mégsem vagyok rossz ember. Én csak próbálok túlélni és kihozni a legjobbat abból a mocsokból, amit az élet nekem adott.
Felállok, leporolom a nadrágom, míg másik kezemben a pókeren nyert jegyem és hamis irataim szorongatom. Nyugtalanul pillanatok körbe mielőtt a hajóra felszálló tömeg felé indulnék, hogy az illő bájmosollyal én is csatlakozzam hozzájuk. Fel fogok szállni a hajóra. Fel kell szállnom arra az elcseszett hajóra és minél messzebb jutni az Államoktól, hacsak nem akarok még naplemente előtt egy csinos golyót kapni a szemem közé, vagy csupán egy felismerhetetlenségig összezúzott testet hátrahagyva búcsúzni az élettől. Mellesleg nem mintha nem tudtam volna milyen következményei lehetnek annak, ha ilyen mélyre ásom magam az alvilágban – ami azt illeti nem ástam, löktek – és a volt főnököm ellen dolgozom.
Ahogy gondolataim cikáznak a dolgok száz és száz lehetséges kimeneteléről, halkan felnevetek. Valljuk be, hullaként is fantasztikus lennék. Ebből adódóan már jön is a következő gondolat, az elnyomott emlékeim akadályt nem ismerve törnek fel újra. Hisz alig egy hete történt...

A motorcsónakom sebesen távolodik a parttól, de a szárazföldön egy újabb sötét alak bukkan fel mögötte a társával, s vállához emelt fegyverének a csöve úgy mered felém, mint egy búcsút intő kéz, de a pukkanásnak már csak a tompa hangja ér utol. Még mindig görcsösen markolom a nagy, ívelt pengéjű kést, amelyet az ülés alatt találtam véletlenül. Markolom, és döbbenten meredek a vértől vöröslő kezemre. Körülöttem minden vörös, a csónak oldalába kapaszkodó ujjainak nyoma rajta maradt a fehér deszkán, de a teste már elsodródott. Megöltem vagy csak megsebesítettem? Nem tudom, a lényeg, hogy megmenekültem, bár lehet, hogy csak egérutat nyertem. De ez most lényegtelen. Az élet olykor csak néhány másodpercen múlik, és én most megkaptam ezt a néhány másodpercet. Hálával tartozom érte a vakszerencsémnek.
Az égbeszökő hegyek lassan a látóhatár homályába vesznek, áldásos sötétséggel közeledik felém az éjszaka. Az elillanó rémület és a nemrég belém pumpált kábítószer tompa bódulattal szelídíti rémálommá az elmúlt órák eseményeit, amelyekről már nem sokra emlékszem azon kívül, hogy ha nem sikerül megmenekülnöm, nem maradt volna belőlem egyéb a parti sziklákon szétkenődött vérfoltnál. A szemem nem engedelmeskedik az akaratomnak, újra és újra becsukódik. Kezem, lábam mintha ólomból volna, erőtlen vagyok és fáradt...

De túléltem. Mint mindent. És én akartam ezt, járt nekem, egy utolsó nagy buli, mielőtt elmenekülnék az Államokból. Bár talán nem volt a legjobb ötlet feltörni és lecsapolni annak a gyémántbánya-tulajdonos amerikai üzletembernek a bankszámláját, aki nemrég még kábítószerfutárnak kényszerített, na meg hogy egy rúdon tekeregjek a retkes bárjában...
Tudom, hogy nem vagyok hős, hogy nem vagyok jó ember, és talán gyáva vagyok, de nem vagyok rossz. Talán csak egy sérült, dacos gyerek. Felettébb szétszórt, könnyelmű és buja és csökönyös tudok lenni. Olykor készséges, játékos és barátságos vagyok, máskor pimasz és elutasító, ha pedig a helyzet úgy kívánja, szimplán egy érzéketlen gépezet, aki elvégzi a munkát és begyűjti a megérdemelt pénzt. Ami a szívemen, az a számon, kíméletlenül őszinte tudok lenni, könnyen megbántom az embereket, s még csak észre sem veszem, ettől modortalannak látszhatok, talán az is vagyok, nem tudom.

Elfogadva!

❝Téged felengedtek a hajóra?! Te, Nő! Vigyázz magadra, mert ha másnak is tudtára jut ez fantasztikus való, aki te vagy, rövid távon egy mentőcsónakban evezve keresheted a legközelebbi partot! Nagyon tetszettek a villanások, az írásba csempészett jellemleírás! Fuss játszani a foglalásokat követően! <3