Julian Harness

❝"Man is the cruelest animal.".

- Te sírsz? – kérdezem egy rövidke morranással megspékelve, majd a mellettem kucorgó Lisbeth felé fordulok. Íriszeim megvillannak a sötét szobában, ahogy a hold fénye rávetül azokra, majd kissé eltorzuló arccal összpontosítok a mellettem lévő lényre. Igen, lényre, hiszen minek is nevezhetném másnak? Nőnek? Nem, annak semmiképpen, hiszen kellően csont és bőr, szinte már olyan vékony, mint egy múmia és őszintén szólva, így már messze nem tesz rám akkora hatást, mint megismerkedésünk éjszakáján. És ha már itt tartunk, egyszerűen ismét kiborít. Egy pillantást vetek elgyötört testére, összekulcsolódó karjára, és a keskeny vállakra, melyek némán rázkódnak a szoba félhomályában. Annyira szánalmas az egész helyzet! Sír, zokog, magába fordulva gyászolja sanyarú sorsát, holott én mindent megtettem érte! ÉN nem csak egy kis művész vagyok, akinek vagy sikerül eladnia egy rohadt képet vagy nem. Nekem rendes bevételem van havi szinten, amiből eltartom őt, fizetem egy-két számláját, és még ruhákkal is elhalmozom, csak hogy ezzel is jobb kedvre derítsem. Ehhez képest mit is csinál? Szenved, nyilvánosan, és ezzel annyira felidegesít, hogy nem csoda, hogy kezem ökölbe szorul, és azt érzem, szívem szerint addig ütném törékeny kis testét, míg az ájulás nem kerülgeti.

Mellé kúszok, mint egy kígyó, amely épp áldozatára vadászik. Kezem az arcára csúszik, ujjammal letörlöm az elszabadult sós cseppeket, majd fejét erővel fordítom magam felé. Hüvelykujjam arcába mar, úgy fogom meg fejét, mintha kezem egy satu volna, melyből nem lehet szabadulni. Szája megremeg, látom a rettegést a szemébe, én pedig egyszerűen csak összeszorítom ajkait és úgy csókolom meg azt az édes száját, mely most könnyeitől enyhén sós ízű. Hiába nem találom vonzónak már, mégis annyira megérint, mikor ilyen elveszett! Ilyenkor érzem igazán azt, hogy bármit megtehetek vele, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki a másik felett áll, és ez erővel tölt el. Fogaimmal megharapom, majd mikor felnyög, azonnal elengedem.
- Ennyi volt a sírás? Így, hogy foglalkozom veled, már nem is érzed olyan szarul magad, ugye Lizbeth? – teszem fel a költői kérdést, majd válaszát meg sem várva egyszerűen csak felé mászok. Kezét leszorítom, úgy hajolok rá a szájára. A kis kurva tudja, mit kell csinálni, hogy egy férfinek megessen rajta a szíve és úgy foglalkozzon vele, ahogy csak akarja! Én is belesétáltam a csapdájába, azonban most ideje, hogy az legyen, amit én akarok!

Egyik kezemmel szorosan tartom kezeit a feje fölött, majd másikkal egy rántással letépem róla a vékony anyagból készült felsőjét. Nem tehetek róla, egyszerűen beindít, ha megmutathatom, hogy én vagyok a főnök. Ő pedig egyszerűen annyira szánalmas, hogy késztetést érzek arra, hogy eltiporjam. Minden áron fájdalmat akarok neki okozni, úgyhogy csak arra várok, hogy mikor kezd el kapálózni, hiszen tudom, hogy utálja, ha ezt teszem vele. Valahogy még mindig előtör belőle a szabadulás utáni vágy, és akármennyire is az enyém teljesen, képtelen arra, hogy elnyomja magában ezt az érzést. Tudom, szemét dolog, de simán kihasználom. Kihasználom, hogy olyan nagyon szabadulni akar, kihasználom, hogy gyenge, hogy védtelen, hogy nő, és hogy én férfi vagyok. Hiszen a vad szexet már akkor is imádta, mikor összejöttünk, a lényeg most sem változott, talán annyiban, hogy némi pluszt is tettem a dologba, nehogy ellaposodjon a kettőnk közötti zsongás.

Megütöm. Mikor már egyre durvább és hangosabb, egyszerűen csak átadom magam az indulataimnak. Kezemmel pont a száját találom el, mely rögtön vérezni is kezd. Vöröslő cseppek folydogálnak végig az arcán, én pedig elégedetten szemlélem, ahogy lenyugszik. Nincs több kapálózás, csak én vagyok, a testem, a teste, és az élvezet. Lábai közé furakszom, és határozottan, vadul teszem a magamévá, úgy, hogy közben érezze, értem van most mindez, és nem miatta! Akarom, hogy tudja, hogy van mikor az én kedvemre is tennie kell! Hiszen mint feleségnek, az a dolga, hogy a férjét kényeztesse, ha az szükséges!
Az utolsó lökésnél hangosan felkiáltok, majd az eksztázis sóhaját vérző ajkába lehelem. Nem pihegek túl sokáig, egyszerűen csak legördülök róla. Lábam a padlóra kerül, majd a földről felveszem a letépett felsőjét. A finom anyagot a mellére teszem, majd meztelenül a fürdő felé indulok, a nagy erőfeszítés miatt enyhén remegő térdekkel.
- Javaslom, hogy szedd össze magad, és tegyél valami borogatást a szádra, nehogy véletlenül feldagadjon! – mondom, és próbálom elnyomni a mondatok mögött felcsendülő, burkolt fenyegetést. Még vetek rá egy pillantást, majd a fürdőbe vonulok, hogy lemossam magamról testének szennyét és elgondolkozzam a kettőnkkel kapcsolatos jövőről…

elfogadva

❝Kedves Julian! Üdvözöllek az oldalon! Igazán örülök, hogy egy ilyen egyedülálló személyiséggel rendelkező férfiállat érkezett az oldalra! Sok izgalmas játékot kívánok Neked az oldalon! Foglalj avit, és már mehetsz is játszani.