Franklin Carson

❝There are three classes of people: those who see. Those who see when they are shown. Those who do not see.

– Mr Carson – a dohos szoba csöndjét, amelyet meghitt félhomály lengett körbe, egy nő kellemes hangja törte meg, mire a hatalmas bőrfotelben ülő férfi felpillantott az ébenfa íróasztala mögül, tekintetét pedig a fiatal hölgyre függesztette, akit csupán félig lehetett látni az ajtó takarása miatt, de arcán most is, mint ahogyan máskor is, barátságos, kedves mosoly ült. – Jól érzi magát? – Kérdezte, s hangjában, mintha aggodalom vegyült volna. – Hozhatok Önnek valamit? Esetleg egy fekete teát vagy egy erős kávét? – A nemrégiben nevén nevezett férfi ültő helyzetében dőlt hátra, mint ahogyan máskor szájának szegletében most is kedves mosoly játszott, noha szeme tompán csillogott az alig észrevehető fájdalomtól, amelyet nem régiben elhunyt feleségének halála okozta, akit mindennél jobban szeretett, s most szívét adta volna csak azért, hogy ő élhessen helyette, hiszen magát hibáztatta, hogy ilyen sorsra juttatta a kedvesét.
– Köszönöm kedvességét, Miss Dalton, a helyzethez mérten jól vagyok – bólintott, mintha csak önmagát akarta volna megerősíteni – de nem kérek semmit, nyugodtan távozhat, hogy ha úgy gondolja, akár haza is mehet, nem sokára úgy is öt óra. – Felpillantott a falon lévő órára, mintegy másfél óra volt még hátra, de valamiért most úgy érezte, hogy sokkal szívesebben lett volna bent egyedül a munkahelyének csöndjében, hogy egy kicsit egyedül lehessen, és tisztán tudjon gondolkodni.
– Biztos benne, Mr Carson? – Egy kicsit beljebb lépett az ajtón, miután szélesebbre tárta maga előtt, fejét egy kissé oldalra billentette, mintha csak kíváncsiságát akarta volna így kifejezni.
– Igen, teljes mértékben – jelentette ki határozottan – menjen haza hosszú hetünk volt, azt a néhány papírmunkát pedig már én is el tudom intézni.
A nő tétován nézett rá, mintha nem tudta volna teljes mértékben eldönteni, hogy a férfi valóban komolyan beszélt-e vagy pusztán csak ugratta, hogy leellenőrizhesse a munkamorálját, ami huszonhét éves korára igencsak jó eredményeket mutatott, noha nem egészen azon a pályán, ahol most is dolgozott. Főként, mert három évvel ezelőttig még csak nem is gondolta volna, hogy végül asszisztens lesz egy olyan kevéssé ismert és még kevésbé elismert vállalatnál, amily paranormális jelenségekkel foglalkozott – már csak azért sem, mert egész életében nem hitt a szellemekben, s hasonlókban, azonban realitásának falait a létében bekövetkezett változások, megváltoztatták, így most itt van és úgy érezte – ellentétben az apjával –, hogy ez volt életének legjobb döntése.
Azonban, csak hogy visszakanyarítsuk történetünket, a hatalmas asztal mögött ülő úriemberhez, aki csak bátorítóan mosolygott a nőre, ismételten megszólalt, azon a kellemes mély hangján, amellyel még a leghitetlenebb ügyfeleivel is el tudta hitetni, hogy bár a szellemek anyagtalan energiamezőből álló lények, képesek felölteni fizikai formát és kapcsolatba lépni egyesekkel, olyan mértékben, hogy bizony az illető tudatát is képesek befolyásolni.
– Nem fogom kirúgni, hogy ha az engedélyemmel távozik – biztosította a nőt egy mosoly kíséretében – fiatal még, menjen el és szórakozzon néhány barátnőjével, egy ilyen hét után, mindenkire rá fér a pihenés, Önre is. Mellesleg én magam is, hamarosan távozom.
Ellenkezni akart, de amint a férfi elkomorodó tekintetébe pillantott, rájött, hogy akkor játszana csak igazán az állásával, így hát egy bólintás kíséretében búcsút mondott a következő hét első napjáig. Amint hallotta, hogy a nő távozott és becsukta maga után az ajtót felállt, kezét a háta mögé fonva az ablakhoz sétált. Nyugodt tekintettel figyelte

Aggódó pillantással méregette a feleségét, ahogyan naphosszakat csak magányosan üldögélt egy helyben, s az ablakon kibámulva figyelte az esőcseppeket, amelyek utat törtek maguknak az átlátszó anyagon, ahol lefolytak, majd pedig aminek az aljában pedig eltűntek. Laposan és tompán pislogott, profiljáról nem sok mindent lehetett leolvasni, csupán az ürességet, mint aki nem tudta volna, hogy hol van és mi történik körülötte. S hiába próbálta faggatni a nőt, hiába kérlelte, hogy árulja el mi a baja, amaz nem volt hajlandó neki semmit sem mondani. Nem tudott mit tenni, tehetetlen volt, s az érzés megőrjítette, oly annyira, hogy egyre ritkábban járt haza, mert nem bírta elviselni, ahogyan a felesége egyre inkább, napról-napra, csak árnyéka önmagának, ahogyan cselekedetei, amelyek egykor örömöt okoztak az életében, kezdve a lányukkal, már csak megszokott ténykedések voltak, az ő idilli világuk, amelyet kiépítettek maguknak, romokban hevert. Így ment ez heteken keresztül. Aztán egy napon, amikor hazaértek a kislányával, egy baljós érzés kerítette hatalmába, pontosan az a fajta, amelyet az ember akkor érez, hogy valami rossz fog történni. Megkérte a kislányát, hogy míg ő átkutatja a házat, addig várja meg kint, nem tudta, hogy mit fog látni, de meg akarta óvni őt, mert érezte, tudta, hogy a feleségével történt valami. Sejtései beigazolódtak, amint belépett a kislányának a szobájába. Ott volt a felesége, kezéből és nyakából vér csöpögött, a rózsaszínre mázolt falon a vércseppek szinte betűket formáltak, amely latinul volt ugyan írva, de teljesen megértett. "Bocsáss meg!"

Megrázta a fejét, már akkor is tudta, hogy nem lett volna szabad elvinnie a feleségét arra az elátkozott helyre, ahol az elveszett halott lelkek úgy bolyongtak, mint a por a levegőben. Ez okozta a halálát, egy szellem ölte meg a feleségét. Ő ölte meg a feleségét.

Elfogadva

❝Húha Először is engedd meg, hogy üdvözöljelek az oldalon. Előtörténeted igazán drámai volt, ugyanakkor érdekes. Kíváncsi vagyok, mi mindent talál a hajón egy olyan paranormális jelenségeket kutató férfi, mint te, úgyhogy nem is állok az utadba. Foglalj avatart é mehetsz is játszani. A feleséged miatt pedig részvétem, reméljük, megtalálod a lelki békéd.