Reed Chace Boshwort

❝Akkor is hazudtam, mikor tényleg fájt.

Reszketve távozik a levegő mellkasomból, amit újabb korty vodkával igyekszek visszaszuszakolni testembe. Mintha vastag köd ereszkedett volna mindenre, nem látom az embereket - csak táncoló foltok és rikoltó zene, ami összezavarja érzékeimet. Füst borítja a termet, rátelepszik agyamra, orromba fúrja magát, bántja tüdőmet, amint elérkezik egyáltalán odáig. A szám száraz és cserzett, kezeim szüntelenül és vadul markolnak rá az ölemben tornászó vékony női combra, miközben torkomból ismeretlen, állatias morgás tör fel. Ez nem én vagyok.

A sliccemmel babrál, a gombot pattintja, a combomat markolja, a hasamba mélyeszti hosszú, szépen megmunkált műkörmeit. Állkapcsaim megfeszülnek, a vágy intenzíven lüktet alhasamban és ágyékom környékén, hogy lassan minden idegszálammal csak a szexre tudok összpontosítani. És mégis hiányzik valami - valami, amit eddig tökéletesen nélkülöztem vagy legalábbis kikerültem, mint egy akadályt. Lihegek, zihálok, hátrabiccentem fejemet és várom, hogy a tetőfokára hágjon ez a magasztos érzés, de csak szép lassan elmúlik. Belesüllyedek az emlékekbe, a barna frufrus lány emlékébe, akit minden porcikám eszeveszettül kíván és nem tud többé nélkülözni. Nem csak testi kísértés ez, tudom, hogy a szegycsontom mögött is belesajdul valami minden egyes alkalommal, mikor Rá gondolok és a régi, közös percekre.

- Reed! Reed, emeld fel a seggedet, hajnalodik! - arra eszmélek, hogy valaki az arcomat csapkodja, hátha észhez térek - Ne akard, hogy a töködnél fogva ráncigáljalak ki! Hűűű, apám, nehéz éjszakád lehetett! - sörös üvegek csörömpölését hallom és a mély hangszín összeölelkezik a háttérben zümmögő zenével, ami a hifi felől párolog el testemig.
- Hol vagyok? Basszus... a fejem... Basszus, adj valamit, mert széthasad a fejem! - nyöszörgök, mint aki életében először másnapos és közben felülök, vagy legalábbis próbálkozok vele.
Amint tisztul valamelyest a kép, felismerem a fekete bőrkanapét, amin fekszem. Az én fekete bőrkanapém. Továbbá látok egy fehér virágcserepet, egy plazma tv-t, egy hifit, a mobilomat, a szürke függönyöket, a táskámat, a cipőmet... feldőlt sörös üvegeket mindenhol és a cigaretta átható bűzét, amire személy szerint sosem tudtam rászokni, pedig számítottam rá azok után, hogy apám a nikotinfüggősége miatt tüdőrákba halt bele.
- Majd kapsz gyógyszert, ha felálltál és összetakarítottál! Egy disznóól ez a hely, Boshwort... anyád látná, infarktust kapna - csóválja a fejét a mély bariton tulajdonosa és hirtelen felismerem: Mason - Van egy ajánlatom: összetakarítasz, szellőztetsz és megfürdesz. Én addig kipucolom a konyhát és keresek neked Algopirint... meg egy kis vizet... hallasz vagy csak lesel rám? - ujjai tincseim közé furakodnak, belemarkolnak abba és megemelik fejemet, hogy kénytelen vagyok tekintetemmel az övére figyelni.
- Megértettem. Balfasz - morgom, közben tudom, hogy ő az egyetlen ember, aki még egyáltalán el tud viselni maga mellett.

Kattan a gép, villan a vaku. Arcizmok rándulnak össze mögöttem és sóhajok szakadnak fel a teremben. Ezt szeretem, ezt a mélyen megülő áhítatot, ami körülölel a stúdióban. Ajkaim merev, keskeny vonallá préselődnek, a másnaposság pedig belülről kaparja koponyámat, hogy félő, átlyukasztva a vastag csontfalat. Vastag borostámtól, mely már két hete leledzett rajta, még indulás előtt megszabadultam, hűlt helye pedig most fura bizsergést kelt államon. Tenyeremmel végigsimítok rajta, aztán kezemben a géppel sétálok hátra a hatalmas svédasztalhoz, melyen szendvicsektől kezdve a csokoládé szökőkútig minden van.
- Szia, Reed! - Erin tenyere, apró keze simul karomra, mikor megszólít és ezerwattos mosollyal köszön - Megnézhetem őket? - ajkába harap, arcomat mustrálja, aztán a gépre veti tenger színű íriszeit.
- Ha akarod...
- Akarom - túl hevesen válaszol, hevesebben, mint várom ilyenkor, de végül felé nyújtom a fényképezőt, hogy megcsodálhassa magát, amit egyébként sosem szokott. Tudja, hogy kizárólag jó képek készülnek róla - és hogy kizárólag jó képeket készítek.
Erin mindig emlékeztetett egy kicsit Birdie-re. Ugyanaz a sötét hajszín, ugyanaz az édes kis frufru, ugyanaz a mosoly, tekintet, gödröcske a szája sarkában. Azt hittem azzal, hogy sebeimet nyalogatva ágyba csalom és megfektetem, gyógyír lesz a keserves napokra, amit Birdie nélkül töltöttem el, de mostanra rá kell jönnöm, hogy semmi és ami azt illeti, senki az ég világon nem léphet a helyébe. Még Erin sem, akiben lélekszakadva kutatom azt a lányt, akit ostobaságomban elhanyagoltam, elidegenítettem magamtól.
- Fantasztikusak, Reed! Mint mindig - ajkába harapva nyújtja vissza az eszközt, aztán a kezemért nyúl mindkét kezével és forgatja, vizsgálgatja, mintha valami idióta tenyérjós lenne.
- Erin - kezénél fogva húzom magamhoz és füléhez hajolok, hogy ajkam súrolja cimpáját - Látlak ma? - és ezzel újabb esélyt teremtek magamnak a felejtésre.

Jobbra fordítom fejemet és kibámulok a hatalmas üvegablakon, ami egyenesen New York utcáira enged kilátást. Soha nem gondoltam volna, hogy Velencéből idáig jutok. Soha nem gondoltam volna, hogy Birdie nélkül leszek itt. Éveken át pedzegettem a dolgokat, szőttem a terveimet, terveztem, hogy az egyik legnevesebb divatlapnak leszek a fotósa. Most pedig itt vagyok Birdie nélkül, az álommelóval. Mázsás súly ül rá mellkasomra, hogy nem kapok levegőt. Fel kell állnom, ehhez pedig le kell fejtenem magamról Erin körém tekeredett végtagjait, melyek pillanatragasztóként tapadnak hozzám - bőr feszül bőrnek.
Tincseimbe szántva hosszú ujjaimmal, indulok meg a konyhapult felé, ahol felnyalábolom az ott gubbasztó borítékot, melyben két jegy virít. A Constantine-ra szól, egyenesen a főnökömtől, aki szeretné, ha bámulatos képekkel térnék majd vissza a luxusútról. Tudom, hogy nálam alkalmasabb személyt erre soha nem fog találni és tudom, hogy keresve sem kaphatnék jobb lehetőséget arra, hogy még több olyan embert ismerjek meg, akiknek köszönhetően majd feljebb juthatok. Ennél is feljebb.
- Meggondoltad magad? - megfeszülnek izmaim, sípolva szökik ki ajkaim közül a levegő, mikor Erin hirtelen mögöttem terem és hátulról átfonja köröttem vékony karjait. Csókot nyom vállamra, arcát lapockáim közé fúrja, az orra hideg.
- Nem, persze, hogy nem - leteszem a levelet, megfordulok, ujjamat álla alá téve felfelé biccentem fejét és csókot kezdeményezek - forró, elnyúló, sejtelmes csókot, mely újabb körre invitálja, egyenesen az ágyba, a párnák közé.
Talán mást kellett volna magammal hívni a hajóútra, és nem Erint.

Elfogadva

❝Üdvözöllek Reed! Nagyon tetszett a karakterlapod. A történet, ahogy megfogalmaztad... szinte láttam magam előtt soraidat, mint valami filmet, szóval imádtam. Nem tudnék belekötni, ha akarnék se, szóval nyomás avit foglalni és indulhat a játék! Kapd el a kiscsajt és szerezd vissza szépen