Igyekszek komoly lenni. De tényleg! Ennek ellenére mégse tudom letörölni a képemről a mosolyt vagy épp az egyre szélesedő vigyort, ahogy számtalan kis elmeszülemény megvillan a fejemben még akkor is, mikor Jane már itt áll előttem. Normális esetben - már ha van olyan, hogy normális - inkább nekiállok udvarolni, hogy tudassam az adott nővel, milyen gyönyörű és kívánatos. Most viszont vegyük úgy, hogy ez a szerencsenapja szerencsétlen lánynak, mivel nem kell megismernie - még - ezt az énemet, sokkal inkább a jókedvűt, aki az italoktól túlfűtötten vigyorog bele a világba. És ez akkor tetőzik csak igazán, mikor alaposabban végigmérem őt, mivel távolodni kezd és ezzel lehetővé teszi.
- Csini ruci - széles vigyorral figyelem kecses alakját, melyet egy csinos, bár meglepően "cuki" pizsama szerűségbe bújtatott, valamint vékony lábait egy nyuszifejes mamuszba. Hirtelen azt se tudom, hogy milyen formában fojtsam vissza a belőlem feltörni készülő, jóízű nevetést, de végül csak megköszörülöm a torkom és ez már épp elegendő.
Hangos nevetése hallatán egy pillanatra megilletődök, majd egy zavart mosoly költözik az arcomra, ahogy lesütöm a szemeimet és a farmerom egy szakadt foltjával kezdek el szórakozni.
- Arról lehet szó, hogy kettőnk között tegeződünk? - pislogok fel rá sunyi mosollyal, várva válaszát mely remélem beleegyező lesz. Szívesen mondanám, hogy alapból, de inkább nem teszem. A végén még Ad késsel rontana nekem ha megtudja, hogy közöm van valamilyen formában az asszisztenséhez. És ha beleegyezik, innentől kezdve nem is magázom tovább.
Mikor meghallom, hogy maradhatok egy kicsit, olyan értetlenséggel a tekintetemben billentem jobbra a fejem, mint azok a kiskutyák akiknek valami idegen hangot játszanak le telefonon.
- Köszönöm - kis híján csillogó szemekkel, teljes átszellemüléssel figyelem az arcát, ahogy magatehetetlenül, "kiszolgáltatva az élet viszontagságainak" ücsörgök az ágya szélén.
A kínos csendet először azt se tudom, hogy törjem meg. Így első körben csak nagyokat pislogva figyelem az arcát*
- Remélem tudod, hogy gyönyörű vagy - és talán ez az első eset, hogy minden perverziómat félre téve állapítom ezt meg.

Soha nem értettem, hogy a nők miért nem értékelik, ha egy részeg pasi állapítja meg, micsoda gyönyörűségek. Az igazság kétoldalú ilyenkor. Vannak kikre jó hatással van az itókázás, na de nem a májára vagy az agyára, sokkal inkább a véleményeire és lelkiismeretére. Az ilyenek - mint most én - minden gátlás nélkül hozzák a nyilvánosság tudtára, hogy mit is gondolnak. És általában az ilyen emberek a legőszintébbek, ha be vannak csiccsentve. Viszont ott van a másik réteg, akik ilyen állapotban még a rútban is meglátják a szépet és képesek még egy csövesnek is kiönteni a lelküket, hogy milyen csodálatosnak látja. Szerencsére ez utóbbi nem jellemző rám. Elég furán venné ki magát a dolog, ha egy hatszáz kilós hájzsáknak játszanám el Don Juan szerepét.
Szóval jelen esetben Jane nyugodtan elhiheti, hogy a lehető legőszintébben beszélek és csak az igazság szól belőlem.
Furábbnál furább megjegyzések hagyják el a számat és ha tehetném, már rég leütöttem volna magam, de a helyzet nem kívánja ezt. Helyette csak biccentek, mikor az asztal felé int, és a letörölhetetlen mosolyom még mindig az arcomon virít.
Kíváncsian dőlök előre, hogy beleshessek a szekrényébe, de rögtön el is vigyorodok a kis színjátéka hallatán.
- Áhh - intek - ahogy én őt ismerem, egy ujjal se nyúlna hozzád! Előbb herélne ki engem amiért itt vagyok - magyarázom gyors pislogások mellett. De persze mondani se kell, hogy ha meg kell védeni itt leszek. Már ha a szédelgésen és a bárgyú vigyorgáson képes leszek valami másra is.
- Nincs vele semmi bajom! Jó kis ivó partner - vigyorodok el ismét, de legszívesebben a fejemet verném a falba csakhogy abbahagyjam végre. A végén még teljesen hülyének fog nézni, amit mondjuk nem is csodálok.
Közelebbről szemügyre véve az arcát, tényleg beigazolódik az előbbi állításom.
- Tényleg gyönyörű vagy - tűrök a füle mögé egy kósza szőke tincset, majd halványan elmosolyodva húzom végig ujjamat a nyakán, le a karjáig, miközben tekintetemmel mindvégig az arcát fürkészem.
- Örülhetsz, amiért részeg vagyok. Ilyenkor sokkal tapintatosabb és ember centrikusabb vagyok... normál esetben már rég bepróbálkoztam volna - hadarom sűrűn pislogva, gonosz vigyorral. Na szép Dave, égesd le magad....