- to Delilah -

A kis Delilah. Mikor pár napja megpillantottam a hajón, kis híján hanyatt vágtam magam meglepetésemben. Nem számítottam rá, hogy bárki ismerőssel összeakadhatok itt, de arra meg aztán végképp nem, hogy egy volt katonatársam hugocskája lesz az. Ráadásul azé a katonáé, aki az egyike azon embereknek, akiket orrba vágtam a csatamezőn. Igen. Az ő bátyja volt az egyik, aki segíteni akart és próbált visszafogni, mikor olyan parancsot kaptunk, ami igazán senkinek nem tetszett, de csak én mertem lázadni. Tudom én, hogy jót akart és bocsánatot is kértem az öklösért, de ugyebárt, most már teljesen mindegy, mi volt akkor rég.
Minden esetre kíváncsi vagyok, vele mi van, ezért is ácsorgok korán reggel két kávéval a leányzó kabinjának ajtajában és rugdosom meg cipőm orrával az ajtaját kopogás gyanánt- mivel nincs több szabad kezem. Arcomon huncut mosoly jelenik meg, hiszen előre látom, mennyire örülni fog nekem. Az egyik lehetőség, hogy a kávéval nem törődve rám borítja és bevágja az ajtót. A másik, hogy simán csak leugat, amiért felébresztettem. A harmadik, hogy méltányolja a kávét, elfogadja és beszélgetünk egy jót még műszak előtt. Remélem, hogy az utóbbi lesz az, szóval bohókásan, vigyorogva, dúdolászva ácsorgok a kabinja ajtaja előtt és körbe lesek. Sehol senki. Én vagyok csak ilyen rohadt fitt. Látszik, hogy egyrészt nem vagyok jó alvó, másrészt meg hozzászoktam, hogy a kakasszóra ébredek vagy mire. Itt mondjuk maximum a delfinek kommunikálhatnának velem, de ettől függetlenül a hajnal első sugaraira mindig kipattan a szemem, még akkor is, ha késő éjjel fekszem le. Rohadtul nem egészséges, ebben biztos vagyok, de különösképp nem zavar. Azt is leszarom igazából, ha ötven évesen megmurdelok. Az is lehet, hogy ma reggel jön értem a halál, ha ez a kis tündér kikaparja a szemem az ébresztésért. Igen. Gyanítom, hogy ez életem utolsó napja, szóval ebből kiindulva kortyolok is gyorsan egyet a kávémból, hogy legalább annak az emléke velem jöjjön a másvilágra.
Vigyorogva dúdolgatok tovább egy ACDC számot, közben újfent megrugdosom az ajtót. Az is lehet, hogy a "szobatársa" jön ki. Egyáltalán van náluk olyan? Lehetséges, hiszen nem mindenki kaphat saját kabint. Nekem is, csak azért van, mert elég magas a pozícióm hozzá. Pedig mit nem adnék egy csinos kis tisztért, aki a fehér ruha alatt csipkét hord...
Arcomon a vigyor immár álmodozóvá, már-már bárgyúvá változik és úgy lesek magam elé, mintha ott ácsorogna az a bizonyos tiszt csipkében. Jobb dolgom úgy sincs, mint várni. Akkor meg nem ábrándozhatok?

with Nate

Az alvás olyan dolog nálam, ami mindig is hosszú és kiadós folyamatnak számított, amiből nem igen engedtem senki kedvéért. Bár az is igaz, hogy mióta itt vagyok, már nem ugyan olyan a dolog. Hiszen régen álmodtam, esetleg felébredtem, elszívtam egy szál cigit, aztán visszaaludtam még pár órára. Most a dolog máshogy néz ki. Bejövök a kabinomban, lezuhanyzok, bedőlök az ágyba és a következő kép, hogy visít az ébresztőm és készülődhetek dolgozni. Nem, nem valami kényelmes helyzet, de azért igyekszem nem panaszkodni, mert alapvetően élvezem, amit csinálok, csak a fáradtság ne lenne.
Ez a reggel azonban még attól is eltér, ami most alapjáraton is új nekem. Valaki éppen készüli betörni az ajtóm, vagy tudom is én, hogy mit művel ott, ugyanis úgy dörömböl, mintha legalább égne a ház. Vagy csak nekem kirívó ez a zaj az eddigi fekete lyuk szindróma alvásomban? Az biztos, hogy elmorgok neki valami olyasmit, hogy húzzon innen és hagyjon engem békében, de ez nem valószínű, hogy el is jut odáig, ugyanis nem csak hogy a fejem a párnába van temetve, de még a nem is csekély mennyiségű hajam is gátolja az amúgy sem erőteljes hang terjedését. Azonban lévén, hogy a hang elhal, istenítve a telepátia hatalmát ismét visszazuhanok a semmi földjére, hogy aludjak, ameddig csak alkalmam van rá. Aztán újra hallom, amire felmorgok és legszívesebben az ajtóhoz vágnék valamit, de ahhoz túl sok erőt kellene kifejtenem, amihez nincsen kedvem. Most komolyan álljak fel és nyissam ki az ajtót? Egyre kevésbé érezek más választási lehetőséget, szóval nagy morgások és nyöszörgések közepette kezdek el kitápászkodni az ágyamból, s indulok el az ajtó felé. Sosem voltam se prűd és az ébredős kinézetem sem zavart még, így most azzal sem foglalkozok, hogy az alvószerelésem mindössze egy szürke trikóból és egy fekete kisnadrágból áll. Hajamat azért kicsit megturkálom, hogy ne ágaskodjon a szélrózsa minden irányába, majd éppen csak résnyire nyílt szemekkel nyitom ki az ajtót, hogy megtudjam, ki az az elmebeteg, aki ilyenkor zargat... Ki hajnalban felébreszt, hagyj fel minden reménnyel! A látvány azonban meglep. - Nate? - bukik ki belőlem alvástól rekedtes hangon, s megpróbálok kicsit nagyobbakat pislogni, hogy tudjam, jól látom el. Igen, jól látom és azt is, hogy kávé, nagyon jó illatú kávé gőzölög a kezében. El is veszem tőle az egyiket, pofátlanul, egy nagyon pici mosollyal. - Köszi - mondom, majd csípőmmel belököm magam mögött az ajtót, őt kint hagyva a folyosón. Kávé! Belekortyolok, miközben huncut vigyor terül el arcomon, de csak pár pillanatig hagyom őt odakint, aztán végül kinyitom ismét. - Nah jó, ha már egyszer ébren vagyok... - mondom neki nagy kegyesen, s félre állok az útból, hogy be tudjon jönni. Még ha esetleg azt tervezte, hogy elmászunk valamerre, akkor is, nekem először fel kell ébrednem, addig nem csak nem hagyom kint a folyosón. Az olyan furcsa lenne. Addig is jöjjön be nyugodtan, én pedig összekapargatom magam. Fogom magam és felülök az asztalra, majd keresztbe vetem lábaim, s úgy nézek ismét Natre, miközben belekortyolok a kávéba. - Régen láttalak! Te vagy a helyi kakas, a személyzet ébresztőórája? - kérdezem tőle mosolyogva, miközben bár még szemem mindig alig van nyitva, de egy kis csipkelődő kötekedés az sosem árt, sőt, melengeti és gyógyítja az ember lelkét. - Zavar? - Szabad kezemmel felemelem a cigarettás dobozom - milyen jó, hogy az asztaltól pont kényelmesen a légfrissítő berendezésbe lehet fújni a füstöt -, s kiveszek belőle egy szálat, majd Nate felé kínálom. Igazából ha zavarja, ha nem, akkor is rá fogok gyújtani, de az illedelem ezt kívánja meg tőlem, na meg a kérdést, hogy rágyújtana e. Végül meggyújtom saját szálam. A kávéhoz cigi is kell. Ez a tökéletes ébredő szertartás, méghozzá ágyba hozott kávéval! Talán már nem is haragszom, hogy felkeltett...

- to Delilah -

Azzal ellentétben, amilyen elképzeléseim voltak arról, hogy is fog ajtót nyitni, egy pillanatig úgy látom, hogy meglepett. Mármint, nem azért, mert valaki áll is az ajtaja előtt, hanem azért, mert én vagyok az a valaki. Hát igen. Nem szokásom korán reggel nők ajtaján kopogni. Inkább fordítva szokott működni, azaz reggel slisszolok ki a nők kabinjából és próbálok észrevétlenül bemenni a sajátomba. Na jó, erre itt még csak egyszer volt példa, de odahaza ugyanígy megy. Nem igazán sikerült még komolyabb kapcsolatba kezdenem senkivel és valószínűleg ennek az az oka, hogy nem is akarok. Agyilag még mindig tengerészgyalogos vagyok, akinek nincs értelme házasodni, gyereket csinálni meg végképp nem, mert egy nap talán meghal a harcmezőn. Nem ártana végre lemondanom arról, hogy valaha visszakerülök oda. Ennyi volt, séta tovább.
Szóval, valamiért úgy érzem, hogy megleptem és talán még örül is a képemnek, vagy legalábbis a kávénak mindenképp, mert kikapja a kezemből és bevonul a szobájába. Egyik szemöldököm felvonom, belekortyolok a saját kávémba és úgy ácsorgok ott tovább. Majdcsak nem hagy így itt, ha már voltam olyan jó fej, hogy kávéval vártam. Azért valljuk be, ez igen rendes dolog volt tőlem.
Valahogy így gondolhatja ő is, mert végül aztán ajtót nyit és még be is tessékel, én pedig vigyorogva bentebb lépkedek.
-Reméltem, hogy a kávéval meg tudlak győzni.- dobom is le magam az ágy szélére, majd kigombolom a két felső gombot az ingemen, ha már nem látja senki, csak Delilah, mert pokolian szorít és rohadtul nem kapok benne levegőt. Vagyis hát ez így nem igaz. Egyszerűen csak utálom, ha bármi a nyakamhoz ér. Valamiért rögtön úgy érzem, hogy meg fogok fulladni még, ha nem is szoros a dolog. Biztos kalóz voltam előző életemben és felkötöttek.
-Nem vagyok én kakas. Nehogy azt hidd, hogy mindenkit az édes pofim fogad korán reggel. Ez csak a kivételes embereknek jár.- vigyorgok kajánul a leányzóra, hátha sikerül kissé zavarba hoznom ezzel, mert az egyik hobbim manapság ez lett. Szeretek zavarba hozni embereket, főleg nőket. Miért? Nem tudom, csak élvezem.
Mikor a bagós dobozt előkapja, fejet csóválok jelezvén, hogy nem nagyon érdekel füstöl-e vagy sem, majd újabb kortyot lopok a kávémból. Esküszöm nincs jobb ennél a világon. Na jó, egy valami jobb, csak az nem hasonló tevékenység.
Tekintetem óvatosan végig vezetem közben a lányon, aki alig van végül is felöltözködve, ami mondjuk érthető, hisz most vertem ki az ágyból. Minden esetre, még így frissen ébredve is jól fest és ezért a megjegyzésért gondolatban tarkón is rugdosom magam. De azért egy elismerő mosolyt eleresztek Delilah felé.
-Szóval, gondoltam dumálhatnánk kicsit. Érdekelne, mi van Josh-sal. Szolgál még?- vonom fel kérdőn szemöldököm, hiszen érdekel a bátyja, vagyis inkább konkrétabban az, hogy ő még mindig ott van-e, ahol én voltam évekkel ezelőtt. Emlékszem, vele is elég jó barátok lettünk, így hát persze, hogy érdekel mi van vele. Az is eszembe jutott, hogy meglátogathatnám, ha kikötöttünk. Komolyabb terveim úgy sincsenek és legalább világot látnék kicsit.

with Nate

- Lekenyerezés… Ügyes eszköz! – mondom neki elvigyorodva és amúgy tényleg bejött. Kávé nélkül lehet csak simán a képébe toltam volna az ajtót, azzal, hogy jöjjön vissza emberi időben. Azért örülök neki, hogy végül beengedtem, Nate a bátyám barátja… Mondjuk inkább csak volt, de tiniként imádtam nézni őt is, meg hát a tesóm katona haverjait, mert milyen szexin állt már nekik az egyenruha, az izmos alakjukon. Szóval igen, Nate nővé válásom egyik motivációja volt. Egyik, a sokból, hiszen mennyire menő volt már egy sor helyes katonával együtt lógni, ahhoz viszont csinosan öltöztem, sminkeltem, aztán ez átragadt a mindennapjaimra és végül ilyen lettem, amilyen. Minek is gondolkodom én ezen?
- Kivételes? Ohha, Nate, a végén még azt fogom hinni, hogy le akarsz venni a lábamról! – mondom neki felnevetve szavai hallatán. Micsoda szöveg ez, kééremszépen!? Azért aranyos, vagy mi. Nagyot szívok a cigarettámból, s szépen lassan eresztem ki az ajkaim közül, s élvezem, ahogy a nikotin szétárad bennem. Jah, nagyon ártalmas és büdös is lenne, ha nem figyelnék kínosan oda arra, hogy ne érződjön rajtam. Az ártalmasság nem érdekel, valamiben meg kell halni, szóval jah, dohányzom. Ráadásul ez most még nem is füves. Azért azt nem merném bevállalni Nate előtt, valahogy mégiscsak bennem van, hogy ő a tesóm haverja volt.
- Igen, kint van terepen, nem tudom, most konkrétan merre járhatnak, már vagy három hónapja nem hallottam róla, de mivel rossz hír sem jött, így nem lehet baj. – mondom halványan elmosolyodva. Nagyon hiányzik a tesóm és aggódom érte, nap mint nap, de csak reménykedni tudok benne, hogy a szüleim azért kaptak hírt róla, s e-maileztek volna valamit, ha baj lenne. Annyit én is megírtam anyának, hogy élek, minden rendben van, dolgozom és majd egyszer hazamegyek. Azért azt nem akartam, hogy szegény belebolonduljon az idegességbe. Igen, eljöttem otthonról, szemét dolog volt, de ettől még szeretem anyát! Csak azt a szemétládát nem…
- Menyasszonya lett közben. Itthon töltött pár hónapot és megismerkedett egy helyes lánnyal. El is jegyezte, mielőtt újra elment volna, szóval reményeink szerint, lassanként nyugdíjba vonul, bár ki tudja, Josh kiszámíthatatlan tud lenni – kicsit szélesebben mosolygok a tesóm gondolatától, jó ember nagyon, csak kicsit meggondolatlannak éreztem azt az eljegyzést. Leköti úgy magát is és azt a lányt is, hogy ki tudja, mi lesz még. Lehet beleszeret valami izmos katonalányba, vagy… Jó, abba nem gondolok bele, de az is megeshet, hogy mire visszaér, már mást fog érezni. Hát, majd kiderül, addigra talán már én is otthon leszek. Vagy nem. Azért biztosan találkozunk majd. Vele mindenképpen!
Belekortyoltam a kávémba, majd kicsit hátravetve a fejem megráztam a hajam, hogy megigazgassam, de hát ugye mind a két kezem el van foglalva. – Viszont te is mesélj nekem, mit csinálsz a hajón? – kérdezem tőle egy újabb slukk előtt, s nem hagyhatom ki, hogy ne futtassam végig a tekintetem a testén, csak egy röpke pillanat erejéig. Hmm, még azóta sem lazított az izmaiból, jó formában van, az biztos. Ejjnye, Del, miket gondolsz te? Inkább maradjunk annál a slukkolásnál…

- to Delilah -

Megvillantom ezer wattos vigyoromat, mikor is afféle elismerést kapok Delilahtól, majd kortyolok egyet a kávéból. Igen. Lekenyerezés. A nőknél csak ez használ. Egy kis bonbon, egy kis virág, reggeli az ágyban vagy egy kávé, esetleg egy nyaklánc... ezerféle módja van annak, hogy egy nőt lekenyerezzünk. Ebből a szempontból nem irigylem őket, mert a pasikat viszont csak kettővel lehet. Legalábbis, rám csak két eszköz tud hatni: irtó finom kaja és egy szexi kombiné csipkés combfixszel karöltve. Na ezzel öcsém, akármit ki lehet szedni belőlem és akármire vevő vagyok. Még jó, hogy a túszokat nem bombázók szokták lasagne-val kínozni egy szál kombinéban. Az lenne csak nagy szívás.
Az elképzelésemből, miszerint egy Angelina Jolie típusú nő épp faggat, Delilah szavai rángatnak vissza. Nem értem, miért lepi meg, hogy kivételesnek gondolom.
-Hát mégis csak egy régi cimborám húga vagy, aki kislány kora óta oda van értem. Már csak megengedhetek annyit magamnak, hogy kávéval ébresztelek cserébe.- jelenik meg egy sunyi vigyor a képemen, ahogy mindezt elregélem neki, mert igen. Tudom, hogy kislányként többek közt rám is csorgatta a nyálát, ahogy a bátyja minden más haverjára. Ez már csak így megy a csajoknál, nem? Más kérdés, hogy Delilah ízlése legalább dícséretre méltó, mert katonákra csorgatta a nyálát és nem a Backstreet Boys-ra. Blöeh.
-A bátyád ügyes fiú. Tud magára vigyázni, szóval biztos minden rendben.- bólogatok egyetértően, közben felidézem magam előtt a srácot, akivel annyit bohóckodtunk a laktanyán is. Kétségkívül az egyik legjobb arc volt, ezért is sértettem meg nagyon, amikor levertem neki egyet, de szerintem engem is meg lehet érteni. Elkapott a gépszíj, amiért a szakaszvezető simán hagyta meghalni a haveromat, akin segíthettem volna. Mert tudom, hogy képes lettem volna rá és ez fáj a legjobban, hogy nem hagyták.
-Menyasszony? Felpörgette alaposan az eseményeket akkor. Legalább kedvelhető nőszemély? Jól kijössz vele?- érdeklődök kedvesen, hiszen most főképp Delilahval beszélek, úgyhogy próbálok olyan dolgot fölhozni, ami azért rá is vonatkozik és azt hiszem, egy újdonsült sógornő mindenképp ebbe a kategóriába tartozik. Viszont, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok irigy a cimborámra. Szépen halad az élete, meg van még a melója, menyasszonya van és minden jel arra mutat, hogy tök elégedett lehet. Én meg... itt pusztulok egy luxushajón valami idénymunkán, miközben jócskán taposok már a negyven felé. Oké. Ez nem igaz, de lassan közelebb lesz a negyven, mint a harminc. Arra fogok majd észbe kapni, hogy egy vén fasz vagyok és nincs semmi. Van egy csöpp lakásom meg egy szar verdám egy kutyával karöltve, akire most anyámék vigyáznak és ennyi. Szép teljesítmény...
-Hát kérlek szépen, a fedélzeti tiszt vagyok, de ne kérdezd, miért. Rábukkantam a hirdetésre, hogy dolgozókat keresnek egy luxushajóra és gondoltam, hasznosítom a seregben szerzett tudásomat. Na meg amúgy is, pocsékabbnál pocsékabb melóim voltak eddig és egyik se volt vízközelben, valamint egyik se fizetett ilyen jól. Valamiből meg kell élnem nekem is.- vonok vállat vigyorogva, közben kiürítem poharam és az asztal melletti apró kukába hajítom úgy három méterről. Profi vagyok ebben is, mint mindenben. Csak el ne szálljak...
-Na és te? Hogyhogy nem jársz már suliba vagy ilyesmi?- pillantok rá érdeklődve, közben könyökeimmel megtámaszkodok térdeimen és úgy pislogok fel a leányzóra. Mindeközben alkalmam nyílik alaposabban is szemügyre venni, mert hát mégis csak pasiból vagyok. Persze, elvből nem közelíteném meg, mert a haverom húga. Josh lelőné a tökömet, ha hozzáérnék, na meg amúgy is igen csak több, mint tíz évvel vagyok idősebb. Nem vagyok én George Clooney, hogy fiatal macával villogjak egy luxushajón. Viszont tény, ami tény, csinos kis nővé cseperedett, így amint végig mértem alaposabban, utána kínosan arra ügyelek inkább, hogy valami mást lessek a kabinban.

with Nate

Elvigyorodom kijelentésén, s el is gondolkodom rajta. Régi idők. Emlékszem, amikor bátyám beállított a haverjaival. Tízen éves kiskamasz voltam, s csak azt láttam, hogy a házat megszállták az izmos, jóképű katonák, hangosan nevettek, jól érezték magukat és azzal húzták a bátyámat, hogy milyen jó nő lesz majd a húga, még jó, hogy tudja használni a fegyvert, mert úgy kell majd lelőni a körülöttem legyeskedőket. Hát... lelőni nem kell őket, akit akarok, elhajtok én magamtól is, már ha tényleg akarom. Nem mondom én, hogy Nate volt a legjóképűbb mind közül, mert nem igen tettem különbséget közöttük, de az tény, hogy szerettem, ha látják, hogy ott vagyok. Persze nem tartoztam az idegesítő kishúgok közé, aki pofátlanul beül közéjük és nem lehet lelőni, de azért csak ott voltam, amikor, lehetett. Tudom, egyik nap összefutottunk velük a barátnőimmel a városban és hízelgő volt az a sok pillantás, ahogy végigmértek. Persze Joshra való tekintettel mérsékelték magukat, no meg azért is, mert tényleg még kislány voltam, de azért amit láttam, azt láttam és úgy tűnik, a dolgok nem változnak...
- Nate, ne lődd le a poént! Most hogy titkolom előled, hogy nem egyszer ébredtem arra az éjszaka közepén, hogy rólad voltak forró álmaim... - mondom teljesen közömbösen, mint amikor az ember azt mondja, hogy igen, veszek egy doboz tejet, majd belekortyolok a kávémba és úgy folytatom. - Mondjuk erről te is tudsz mesélni, milyen érzés rólam álmodni? - kérdezem tőle kissé elvigyorodva, a magabiztosságom azt hiszem valaki az anyatejbe csepegtette bele, elég nagy mennyiségben, de hát én így vagyok az a Delilah, aki vagyok.
- Nincs ellene kifogásom... Illik Josh-hoz. Van esze, nem nyafka és alkalmas arra, hogy katona feleség legyen, legalább is ha a mostani időszakot kibírja, akkor a többi is menni fog. Mondjuk annyira sokat nem beszéltem vele, hogy igazán azt mondjam, ismerem, de mondjuk lehetne sokkal rosszabb is! - mondom kissé váll rándítva. Biztosan az esküvő előtt majd kell vele ilyen csajos délutánokra mennem, elvégre, ha minden igaz, akkor koszorúslány leszek, vagy mi a fene - ha rám kényszerítenek valami habos-babos ruhát, akkor megoldom, hogy ne legyen esküvő -, szóval biztosan lesz majd még közös pár óránk, de igazából nem annyira bánom. A bátyámra ráfér a boldogság, s ezek szerint, ő házasságban érzi magát boldogan, akkor legyen. Az ő dolga. Mondjuk én hányingert kapok a házasság egész intézményétől, de a bátyám fontos nekem annyira, hogy támogatni fogom. Ráadásul buli-buli. Ha meg még valami helyes tanúja is lesz, akivel összeszűrhetem a levet - hiszen az ilyesmi törvényszerű, kötelező -, akkor meg pláne van benne előny.
Kávém iszogatásával hallgatom Nate beszámolóját. Nem ismerem őt annyira, de az biztos, hogy ez nem az ő világa - ahogy az enyém sem. - Hát itt víz is van, meg egyenruha is. Más hasonlóságot nem igen látok én, mint laikus! - mondom kissé elgondolkodva. Mondjuk ami tény, hogy neki sem ez az álommunka, de abban igaza van, hogy valamiből élni kell és ahhoz képest akkor ez nem is egy szar hely. Alkoholhoz mindig hozzájutok, amennyihez csak akarok, s bár sok a meló, de én jól elvagyok, szeretek intézkedni, meg sürögni-forogni, szóval, ideiglenesen ez most jó.
- Már egy ideje leérettségiztem, aztán nem mentem tovább tanulni. Nem igazán tudom még, hogy mi szeretnék lenni, szóval egyenlőre csak lézengek és keresem, mi érdekel. Most éppen ez, a koktélkeverés, meg az itteni pezsgő hangulat. - mondom elvigyorodva, majd kiiszom a kávém maradékát, s én is beledobom a kukába a poharat. Ez jól eset, mit ne mondjak. Nate elkalandozó tekintetére még jobban kiszélesedik a vigyorom. - Ha zavar, akkor magamra vehetek valamit! - mondom kissé gonoszkásan, beletúrva a hajamba, majd igazítok egyet a lábaimon, ahogy összekulcsolom őket. - Tényleg, te hogy állsz a nőkkel? Mármint komolyabban kérdezem. Téged még nem csapott meg a házasodás szele? - kérdezem tőle érdeklődve, no nem, mintha a konkurencia felmérése lenne a célom, nem, csak kíváncsi vagyok, hogy egy magafajta örök agglegény hogyan változik az évek előrehaladtával. A bátyámról sem igazán gondoltam volna, hogy valaha vőlegény lesz, aztán mégis. Lehet az emberek idős korukra meghülyülnek, vagy ilyesmi. Nem tudom, de szerencsére én még messze vagyok attól a kortól. Nagyon messze...

- to Delilah -

Nem mondom, hogy nem volt hízelgő, amikor a kis Delilah folyton körülöttünk somfordált, ha épp a bátyjánál voltunk iszogatni, de őszintén szólva, egyszer sem jutott eszembe, hogy nőként tekintsek rá. Hiszen, akkor még közel sem volt olyan, mint... most. Akkor még olyan volt, mint egy kis húg, akire mindenki vigyázott a bandából, legalábbis nem tudok róla, hogy bárkinek perverz gondolata támadt volna. Persze, azt megbeszéltük, hogy szép lány és később lesz majd gondja a bratyesznak, hogy elüldözze a pasikat, de ezen kívül nem fantáziálgattunk. Egyikünk se volt pedofil.
-Mennyire voltak forróak?- kíváncsiskodok huncut pillantással, közben megpróbálom elképzelni, miféle álmok lehettek volna azok, ha lettek volna ilyenek, mert ugyebár tudom jól, hogy most csak húzza az agyam. Nem hiszem, hogy épp én lettem volna, akiről fantáziálgatott. Persze, tisztában vagyok az erényeimmel és tudom, hogy jó pasinak számítok, mert a legtöbb nő alaposan megnéz magának, ugyanakkor nem vagyok olyan nagy macsó, aki az edzőteremben feszít és menő cuccokban virít. Én jól megvagyok egy farmerral és egy pólóval. Leginkább sötétebb színű pólókban és rózsaszínt a büdös életbe nem vennék föl, annyi szent. Szóval, nem vagyok divatköcsög, így nem jöhetek be mindenkinek.
-Nem volt még egy olyan álmom sem, ahol meglátogattál volna de kíváncsian várom azt az éjszakát, amikor ez teljesül. Biztosan izgalmas álom lenne.- kúszik szemtelen vigyor a képemre és, igen, ha már ő is pofátlanul flörtöl velem, akkor én is ezt teszem. Ebben még nincs semmi rossz és ezért még nem verhet agyon a tesója. Abban viszont biztos vagyok, hogy rohadt nehéz lenne távol tartanom magam tőle, ha rám mozdulna. Nem is tudom, képes lennék-e rá vagy, hogy akarnám-e. Ő már nem az a kislány és őszintén szólva, szimpatikus az a nő, aki lett belőle. De akkor is ott a tudat, hogy kislány kora óta ismerem és, hogy 12 évvel vagyok nála idősebb. Szinte olyan vagyok, mint a bátyja. Szinte...
-Hát a lényeg végül is, hogy ők jól kijöjjenek egymással és, hogy el tudják képzelni, hogy hosszabb távon nem folytják meg egymást.- vonok vállat lazán, mivel nekem meg aztán végképp nincs beleszólásom. Delnek talán még igen, mert Josh húga, de igazából ő is azon személyek közé tartozik, akiknek el kell fogadniuk Josh döntését, sőt, támogatniuk kell. Na én meg még ez a személy se vagyok tekintve, hogy kissé megszakadt a kapcsolat a bratyójával.
-A tengerész élet nem csak a vízről meg az egyenruháról szól. Azért kell némi ismeret, tudni kell melyik eszköz mire való, hogy épülnek fel a dolgok és ugye van pár protokoll. Kicsit eltér mondjuk az itteni a katonaságétól, de az alap hasonló.- jegyzem meg afféle információ átadás céljából, bár tudom, hogy rohadtul leszarja. Én is leszarnám, ha nem ez lenne a munkám és a hivatásom. Asszem, ha pár száz évvel ezelőtt születtem volna, biztos tengerész vagy kalóz lettem volna. Imádom a vizet. Sehol máshol nem éreztem még magam olyan szabadnak, mint a nyílt vizen.
-Tehát, még nem tudod mit csinálnál szívesen. Végül is, ez a meló is egy tapasztalat és lássuk be, annyira nem is rossz. Kevesen dolgozhatnak ilyen körülmények között és igazság szerint, neked elég jól is áll. Csinos vagy és nem okoz gondot, hogy megtaláld a közös hangot valakivel, egy jó vendéglátós pedig ilyen.- vigyorodok el a kis dícséretem után, amit persze gőzöm sincs, minek mondtam, mert úgy sejtem, tisztában van ő ezzel. Látszik rajta, hogy önbizalomban nincs hiánya, ami egy nőnél rohadt vonzó. Egész addig, míg nem esik át a ló túloldalára és nem lesz belőle buzgó mócsing vagy nyafka ribanc.
-Engem aztán nagyon nem zavar, elhiheted, viszont nyugodtan képelj fel, ha átlépném a bunkóság határát a bámulással.- röhögöm el magam és, csak reménykedni tudok, hogy nem kever le most rögtön egy fülest. Bár, gyanítom rohadtul élvezi, hogy ragadozó tekintettel lesem olykor az idomait. Még szép, hogy élvezi. Minden nőnek tetszik, ha egy faszi sasolja, mert a kis egójuknak jót tesz. Én meg hülye lennék nem eleget tenni ennek és legeltetni picit a szemem.
A következő kérdése hallatán, előbb szimplán félre nyelek, aztán fuldokolva röhögök egy sort. Ez nagyon durva kérdés volt így hirtelen.
-Én meg a házasság? Most komolyan. El tudsz képzelni, ahogy otthon éldegélek egy nővel meg a kölyökkel? Persze, egyszer majd biztos eljön az ideje, de ez még nem az az idő. Nem vagyok én férj típus és a nőkkel való együttélés se nekem való. Frászt kapok, mikor össze vagyok zárva egy nő nemű lénnyel napokig, hetekig... neeeem.- vigyorgok zavartan és már attól is menekülhetnékem támad, ha belegondolok, hogy egy nő egész nap radarként les. Megnézi a gépemet, az üzeneteket, megnézi a hűtőmet, hogy mit tartok otthon és mit nem, a ruháimat, hogy ki vannak-e vasalva vagy sem, a fürdőt és stb. Lófasznak se hiányzik ez, már pedig mind ilyen. Eleinte kis angyalkák, aztán elő kúszik a démon és azon kapod magad, hogy rohadtul nem az vagy, aki voltál, mert egy kibaszott papucs lettél egy nő miatt. Na persze.
-Volt pár próbálkozás, de mindig rájöttem, hogy jobb egyedül. Csajozni így is lehet, csak épp nem lesz az emberből papucs vagy besült zombi.- vonok vállat, miután felállok és kicsit az ablakhoz sétálok, hogy kilessek a tengerre, végül az órámat is szemügyre veszem.
-Mikor kezdődik a műszakod?- kérdezem végül, nehogy aztán az legyen, hogy itt pofátlankodok, mikor már bőven lenne más dolga. Viszont tény, hogy én rohadt jól el dumálok vele és élvezem. Nem tudom, ő így van-e vele.