Adrian Jacques Joubert

❝Help me I broke apart my insides,
Help me  I've got no soul to sell,
Help me the only thing that works for me,
Help me get away from myself.

Az út szélén sétáltam, a szakadó eső mindent elmosott körülöttem, s már előre átkozódtam, amiért a vízcseppek tönkre vágják a hajamat és lágy esésű szövetkabátomból ázott lópokrócot faragnak. Összébb húztam karjaimat, kezeimet zsebeimben pihentettem és igyekeztem elkerülni a nagyobb tócsákat, hogy az olasz tervezők által viselt bőrcipőm ne szenvedjen nagyobb károkat. Ha volt bármi is, ami fel tudott idegesíteni, az nem más volt, mint az, ha a külsőmet érte valami olyan mellékhatás, amit nem én akartam. Hiú emberként már azt is utáltam, ha a hajam nem úgy állt, ahogyan én azt terveztem. Bárcsak kibelezhetném azt a görényt, aki elfelejtette lecserélni az olajszűrőt és amiért ott kellett hagynom a belváros kellős közepén a Porschemat. Városi közlekedésre persze nem készültem, jegy automata meg sehol, hogy rohadna meg az összes parazita, aki várostervezőként tünteti fel magát.
- Jó reggelt Mr. Joubert! Kellemes a reggel?- Még egy ilyen cafkát sem látott a napvilág, mint Miss Ki, ha Én Nem picsát. Ez sem azért kapta az asztalát, amiért keményen gályázott annak idején az iskolában. Lábakat könnyű széttenni, nem kihívás a lotyó.
Úgy nézek ki ribanc, mint aki kellemesen érzi magát az elázott cuccaiban? Ajkaimat penge vékonyra préseltem össze, miközben rideg pillantásom a nő kék íriszeibe fúrtam. Volt benne egy kis Bambis elem, amolyan eltévedt őz vagyok az erdő szélén és nem tudom, hogy melyik bogyó ehető, segíts! pillantás. Szívesen segítettem volna egy monoklit a szeme alá, már csak azért is, hátha akkor észreveszi, hogy mennyire nem illik kérdése a reggelembe. Nyugalom Adrian, csak nyugalom. –gondolataimban igyekeztem csitítani a bennem őrjöngő állatot.
A pszichológusom is ezt mormolja, akinek heti négyszáz dollárt fizetek, csak azért, hogy meghallgassa, mennyire szívesen törném be mások képét, majd felír valami szar nyugtatót és azt hiszi, attól majd jobban leszek annyira, hogy ne akarjam kidobni őt az ablakon. Pontosan az ilyen seggfejek miatt mászkál annyi pszichopata az utcákon.
- Ön hogy érezné magát három gyilkosság után? – Széles vigyorra húztam ajkaimat, mire a nő elvesztette arcizmai kontrollját, s beteges vihogásba kezdett, miközben lepattintotta cigarettája végéről a hamut.
- Maga igazán jópofa, Mr Joubert. – Kacarászott tovább, s még a haját is dobálta, mintha ezzel bármit is elérne nálam az ostoba ribanc. És akkor még én vagyok az elmebeteg. Normális ember egy ilyen vallomás után már eszét vesztve menekülne, nem úgy vihogna, mint ez a nőszemély. Javasolni fogom a kollégák felvételénél a pszichológiai teszt fontosságát.
- Tudom. – Vigyorogtam vissza, a képeket inkább már meg sem mutattam a telefonomban lévő galambokról, nehogy Bambi megzöldüljön a látottak után. A bájolgást követően sikerült bevetnem magam az épület falai közé, ahol már sokkal komfortosabb érzetem támadt, pláne, mikor sikerült kibújnom a kabátomból. Azonnal beszálltam a liftbe, megnyomtam a 23-as gombot és vártam, hogy az aranykalitka minél hamarabb felérjen arra a szintre, ahol dolgozom.
Egyelőre csak részvényesként, mindössze 35%-al voltam benne az ingatlanokkal, fejlesztésekkel és pénzügyi tanácsadással foglalkozó cégben, bár törekedtem arra, hogy kisakkozva társaimat a játékból, megszerezzem a cég irányítását. Könnyebb lett volna, ha mindenkit a liftaknába lökök, de sajnos ezek a kellemes pillanatok csak az elmémben játszódtak le, valójában azonban igyekeztem törvénytisztelő polgárként élni ebben a kibaszott mókuskerékben, amit világnak nevezünk.
A kedvem nem sokat javult, hisz még mindig rémesen állt a hajam, zakóm felső része nedves volt, akárcsak az ingem gallérja, hogy a nadrágomról már ne is beszéljek. Az asztalok között igyekeztem gyorsan végig vonulni, hogy még csak véletlenül se kelljen leállnom beszélgetni McArthurral, a végén még helyben kivágnám a szemét.
Gyűlöltem a fickót, részben azért, mert főrészvényes volt és általában az ő szava döntött, másrészt, mindig sikerült levadásznia első körben az olyan tyúkokat, akikben láttam fantáziát, McArthur által használt tárgyakhoz meg nem nyúlok, s talán az bosszantott a legjobban, hogy volt a pasasnak stílusa.
Megőrjített már annak a gondolata is, hogy ízlésesebben volt berendezve az irodája , mint az enyém. Halálosan bosszantott a pasas.
- Reggelt mindenkinek! – Sietős lépteimmel átvonultam az irodán, hogy saját, elkülönített „rezidenciámon” végre egy kis nyugalomra leljek. Beérve már neki is vetkőztem, hogy megszabaduljak a zakómtól, az ajtót direkt nem csuktam be, hisz már messziről hallottam a tűsarkak kopogását, s nem sokkal később végre megérkezett Jane is.
Ő volt az egyetlen, akit tudtam értékelni a reggelen, s nem csak azért, mert mindig dekoratív látványt mutatott, hanem azért is, mert ő volt az én egyetlen bizalmasom, segítőm, társam a munkában, mondhatni a jobb kezem.
Kedveltem Janet, mert nem fecsegett sokat, csak éppen annyit, amennyit kellett, továbbá sosem volt tolakodó, nem ütötte bele az orrát a magánéletembe, ellenben, ha valamiről mégis tudomást szerzett , azt titkolta és hozzám mindvégig lojális maradt hozzám.
- Mr. Joubert, már felhívtam a szerelőt és elszállíttattam az autóját, azzal nem lesz gond. Hozhatok egy inget? – Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, tudta, hogy mire vágyom. Pontosan ezért emeltem meg a fizetését, Ő legalább valóban megdolgozott a pénzéért, nem úgy, mint egyesek..
- Köszönöm , Jane. – Feleltem, miközben már rég megszabadultam a zakómtól és az ingemtől, hogy magamra ölthessem a váltó ingemet.
- Uram, vérzik? – Jane aggódva vette szemügyre levetett ingem mandzsetta részénél az apró vérpöttyöket. Nem volt szívem feltárni előtte gaztettemet, hogy a hajnali órákban konyhai bárddal csaptam agyon pár galambot, csak mert…mert az őrületbe kergettek tevékenységükkel.
- Nem, csak segítettem egy járókelőnek, aki elesett és felhorzsolta a karját, valószínűleg az ő vére. – Vontam vállat, majd befejeztem az öltözködést, s végre kényelembe helyezhettem magam az íróasztalom mögött, hogy végig simítsak annak makulátlan lapján, s jóízűen elfogyasszam a gőzölgő kávémat.
S hogyan alakult a nap hátralévő része? Nos, egyenként löktem a liftaknába kedves kollégáimat, miután alaposan bevertem a képüket. Persze, mindez csak a képzeletemben játszódott le, miközben végig ültem egy több órás megbeszélést, s bevettem néhány tablettát abból, amit a dilidokim előírt..