Monsieur Bouvarie szavai huszonnégy óra elteltével is fülemben csengtek. Bántó volt-e? Vagy saját, stílusának megfelelően mondott búcsút, s a hiányt, mely a péntek estéinek űrét fogja kitölteni, így harangozta be? Nem kérdeztem - hogy megbántam!

"Magácska nem azért lett újságíró, mert a szülei betuszkolták a Columbiára. Az iskola tönkre tette magát. A négy év, amit ott eltöltött, csak megölte a kis személyiségét. Ismertem az utolsó előtti évében. Nem igaz? Az első alkalom volt, hogy bekéredzkedett az ágyamba - szerettem volna ellenkezni, de ellentmondást nem tűrő szavai folytatódtak a monologikus, unott hangszínen - Más volt. Maga pocsék a szakmában. Egy nő, aki dekoratív, kívánatos, s még nem hágta meg senki előttem. Legalábbis nem úgy, ahogy én tettem.
Azért van hatalom a kezében, mert beleadtam. Ha tönkre teszem Seattle-ben, a tengerentúlra is eljut a híre a kudarcának, a hajón pedig nem lesz olyan férfi, aki ne próbálná majd meghódítani a kis szívét. Egy éjszakára.
Ne is élje bele magát.
A sós víz nem porlasztja el a kapcsolataimat."

Bárhogy is visszaidéztem rezdületlen vonású arcát, nem találtam rajta megcsömörlött dühöt. Nem haragudott rám. Talán csak, mert Én így akartam látni?
Feltételezhetően neki - feleség nélkül, két nagykorú gyerek mellett, akik korban már az én huszonegy esztendőmet régen maguk mögött hagyták - sokkal bonyolultabb lesz olyan nőt találni, aki elviseli majd kellemetlen kellemét. Ha az eszesebb fajtából származtam volna, akkor megvárom, amíg ölembe pottyan a lehetőség, felfedeznek. De nekem fontos volt azonnal elhelyezkednem, s bemutatni fennkölt, kevély ex-évfolyamtársaimnak. Elégtételt kellett vennem rátartiságukon. Ők üldöztek bele a kiélt férfi karjaiba.
Ha egyszer majd kérdezik, Bouvarie-nak kell hálát mondanom. Belőlem lesz valaki, mikor ők még mindig csak sminkről és a szoláriumtól bőrrákban elhunyt negyvenes éveiket megkezdő nőkről fognak publikálni. Minden rossz után, már csak jobb jöhet. S a gyenge kezdés után már csak erős folytatás következhet - legalábbis naiv képzeletemben.
Nem fogadtam meg, hogy többé nem teszem szét főszerkesztőnek a lábam, ha azon múlik a karrierem előre menetele. Nekem ez az egy esélyem van, ahogy Bouvarie megmondta - tehetségtelen, de legalább szép látvány.

Elkeseredve egyáltalán nem voltam, pedig célja az volt, hogy a hónapos útra elrontsa általános felhőtlenségemet. Féltékenysége az eget verdeste, s ez sokan inkább késztetett hosszas, melankolikus gondolkodásra.
A meggyújtatlan cigaretta ott fityegett ajkaim között, ujjaim erősen markoltál a korlátot, államat puha sálam mögé rejtettem, összehúzva vállaimat és nyakamat. A hajóorrban álltam, a hajó legmagasabb pontján, innen figyeltem, ahogy a monstrum szeli a habokat, s törtet a még szaftos ködbe vesző kikötőállomás felé.
A fagyos szél már kicsípte arcomat, szőke tincseimet felzilálta, bele-bele kapott szoknyám anyagába. Még sem gondoltam úgy, hogy elég lesz a levegőzésből, és vissza akarok térni a benti asztalon gőzölgő forró teámhoz.
Próbáltam minél messzebbre ellátni az előrenyújtózó terasz szélről. Játékosan húztam magam hintázó mozdulattal közelebb a biztonságosan ölelő fémkorláthoz, majd dőltem hátra, kezemmel tartva magam. Ez tett most boldoggá. Ez feledtette el velem, hogy a társadalom mennyire önző tud lenni és kegyetlen.

Ha már az önzőségről beszélünk, akkor láss csodát, máris megérkezett az első hímegyed, akinek kedve támadt megóvni engem a - férfi szemekben - természeti "katasztrófaként" feltüntetett gyermeteg szellőtől.
Reményem utolsó kis szikrája is elpusztult, amint mellém lépve, vastag kesztyűbe bújtatott kezét, rácsúsztatta a vékony zseníliával bevont kézfejemre. Mennyivel jobb lett volna, ha csak kijön, cigarettázik egyet, elkönyveli, hogy egy hibbant tyúk vagyok, amiért nem a meleg kávézóban ücsörgök, majd szánakozó fejcsóválás közepette visszamegy, és tovább fecséreli idejét valamelyik szépen kicicomázott nőszemélyre.

- Nem fázik idekint, Miss? - nézett rám óvatosan, s ha kezének tolakodó érintése nem lett volna éppen elég, akkor még közelebb is húzódott, hogy testének melegével nyújtson biztonságot.
Nem akartam azonnal elijeszteni, még ha az is lett volna az ideális a délutánra tervezett "antiszociáliskodáshoz", megpróbáltam a legkedvesebb hangnemben a fölém magasodó férfi tudtára adni magányra áhítozásomat.
- Köszönöm, hogy ennyire figyelmes, Mr., de higgye el... nagykislány vagyok már. Képes vagyok megítélni, mikor fázok - afektálva beszéltem, még azután is, hogy a füstölgő cigarettát kihúztam ajkaim közül. Ha megmentésre szorultam volna, akkor jeleztem volna. De ez a férfi egyedüllétemet rosszul értelmeztem. Vagy valaki odabentről rosszul informálta?
Összeszűkült egy pillanatra gyomrom a felismeréstől, hogy talán Bouvarie keze van a dologban. S minden igyekezete ellenére, hogy az újságra koncentráljon, máris elkezdett alám ásni a mocskos igazság terjesztésével.
- Nem hívhatom meg egy kávéra? Vagy valami erősebbre a kabinom lágy ölén, ami jobban átmelegíti?

Kérdése hallatán akaratlanul is hátrapillantottam, hogy a visszatükröződő ablaküvegből megbizonyosodjak róla, hogy nem ragasztott senki "5 centért a tiéd vagyok" feliratot a hátamra.
Felháborította, de hőbörögni nem kezdtem el. Sőt, könnyed nevetés bukott át ajkaimon. A férfi felhatalmazva érezte magát, hogy elvigyorodjon, majd velem nevessen.
Amíg ő jót szórakozott reakciómon, én elhúztam kezemet. De az addig kettőnket elhatároló karom már nem tartotta vissza. Neki préselt az egymásba futó korlátbordák gerincének, s máris le akart csapni ajkaimra. Milyen undorító férfi szokás volt a jenkik körében, hogy fényes nappal megpróbáljanak nőt vinni ilyen tirpák módszerrel az ágyukba?!
Minden türelmem elszállt. Az időközben félig leégett cigarettámat csók-ostroma közben volt időm szúrásra fordítani, így másodperceken belül borostás arcélének nyomtam a forró csikket.
Élvezettel hallgattam, ahogy felüvölt, majd arcának fájó oldalát kezdi tapogatni.
- Maga normális?!
- Ezt én kérdezhetném. Seggfej!
Már lendült is szabad kezem, hogy még egy pofonnal is jutalmazzam Őt. Az anyagon keresztül is csattant arcán kezem, így ellehetett képzelni, hogy mekkora erővel sújtottam le addig sebzetlen arcfelére.
- Ha fizetne sem feküdnék le magával. Nem vagyok a drágája, hogy kielégítsem az igényeit. Világos? - szűkítettem össze szemeimet, s máris hátráltam pár lépést, hogy még addig elnyomhassam az elfulladt csikket, míg ő rátalál pillantásomra.

Hektikus állapotba kerültem a férfi modortalanságától. Letéptem kézfejeimről a fekete kesztyűket, s mintha mi sem történt volna, nem venném észre a ledermedt, kíváncsiskodó tekinteteket, visszafelé haladtam asztalomhoz, amin még érintetlenül hevert a gőzölgő teám.
Már a sálat tekertem le nyakamból, mikor a szemben lévő asztaltól egy vigyori férfival találtam szembe magam.
- Maga is szeretne kapni egy pofont? Törődjön a saját dolgával...
Nem szerettem modortalan lenni, a hisztériát is kerültem, de nem tudtam túltenni magam a tényen, hogy igaza van Bouvarie-nak. Tényleg csak dekoratív vagyok, de nem tehetséges.

Ingem gallérját igazgattam a tükör előtt, igyekeztem minél jobban elsimítani a gyűrődéseket, s eltüntetni a ruhanemű minden apróbb hibáját, melyek szemmel láthatóan jól kivehetőek voltak. A tükörbe pillantva megláttam Daisyt, hogy kábulatából magához térve összekuporodik, s maga köré tekeri a lepedőt, miközben felpüffedt arcát igyekszik kezével takarni előlem.
- Te rohadt szemét, mit csináltál az arcommal. Elmebeteg állat! – Förmedt rám, miközben könnyeivel küszködött, melyek szürkére festették arcát. Sóhajtva fújtam ki a levegőt, majd felé fordulva, mandzsettámat igazgatva indultam meg az ágy felé, miközben tekintetemmel Őt figyeltem.
- A közelembe ne gyere, te rohadék! – Sziszegve igyekezett minél távolabb húzódni tőlem, de a kabin szűke miatt nem tudott olyan nagyon messzire keveredni az ágyon. Megálltam mellette, s félbe hagyva ingem gombolását, felé hajoltam, hogy kezemmel végig simítsak arcbőrén, s megnyugtassam Őt.
- Ne csináld ezt Daisy, te is élvezted és egyébként is, te akartál annyira bejönni a kabinomba, te ajánlottad fel magad nekem, vagy már elfelejtetted? – Kérdően vontam fel szemöldököm, miközben felpüffedt arcát kémleltem pillantásommal. Jól látható volt a sérülés, amit neki okoztam, de mindezt csak fél percig csodáltam, mert rádöbbentem arra, hogy ez biztosan fáj neki és talán nem kellett volna olyan erővel megütnöm Őt.
- Mit élveztem? Nem azt akartam, hogy megüss te h****e f***sz. Neked elmentek otthonról, az egyszer biztos. – Hirtelen összeszűkítette a szemöldökeit, s váratlan fordulattal olyan hangot ütött meg velem, amire az előző öt percben képtelen volt. Pillantásom megvillant, ahogy azokat a szemeket láttam, s én magam is összevontam a szemöldökeimet.
- Ne tedd az agyad, csak egy nimfomán k*va vagy, aki minden jöttmentnek széttenné a lábát egy kiadós k**ásért. David is elmondta, hogy vadul szereted, akkor mégis, mit vársz? – Tártam szét karjaimat, s nem tetszésem jeleként még a fejemet is megcsóváltam.
- David sokkal jobb szerető hozzád képest, Ő tud gyengéd lenni, pontosan tudja, mire vágyik egy nő…és elhiheted,hogy nem arra, hogy ilyen vad legyen egy férfi, mint amilyen Te vagy. Neked kezeltetned kellene magad Adrian. – Erőt véve magán letörölte arcáról az elmaszatolt könnycseppeket, s kimászott az ágyamból. Nem tudtam kiverni a fejemből, mit mondott ez a kis ribanc Daviddel kapcsolatban.
Hirtelen ugrottam oda Daisy elé , majd elkapva a haját, a tükörhöz vonszoltam Őt, s teljes erőből belevágtam a fejét , hogy az üveg darabokra törjön.
- Soha többé ne merd rólam ezt mondani, ostoba r*anc! – Újra és újra a tükörbe vágtam az arcát, majd élettelen testét oldalra löktem..
- Adrian….Adrian, állj már el az utamból, hallod? És ne merészeld elmondani senkinek, hogy te tetted velem ezt. És jössz nekem legalább kétezer dollárral ezért, seggfej. – Lökött rajtam egyet kezével, mire észhez térve felé fordítottam a tekintetem, de addigra már csak az elvonuló alakját láttam. Ismét hallucináltam, s ez már sajnos nem az első eset volt. Összezavarodva ültem az ágyamra, ismét a kabinajtó felé pillantottam, mely zárva volt. A szobában már nem volt senki, csak én, az összegyűrt lepedő, néhány ruhadarab a földön, s két összetört pohár hevert a padlón.
- Nem , ez nem lehet igaz…hagyjatok már. – Dühösen pattantam fel, s az öklömmel teljes erőből belevágtam a tükörbe, mely az ütés mentén megrepedt, s szilánkjaival felsértette a kézfejemet. Éreztem a lüktető fájdalmat, láttam a vércseppek nyomát öklömön, s azt kívántam, bárcsak ne kínoznának állandóan eszement gondolataim.
Menekülnöm kellett, ki kellett törnöm abból az átkozott kabinból, hogy friss levegőt szívhassak és ne törjön rám minden egyes pillanatban a vágy, hogy romboljak, hogy tönkre tegyek mindent magam körül. Le kellett higgadnom azok után, amiket Daisy vágott a fejemhez, s csak bíztam benne, hogy az a szuka nem fog szólni egyetlen szót sem a durvaságomról. Ezt elszúrtam, általában fizettem a nőknek, hogy elviseljék ezen hajlamaimat, de Daisy kolléganő volt, aki túlságosan elvette az eszemet aznap éjjel. Odakint, a hídon állva levert a víz, csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz majd, ha Daisy beköp, kibeszél mások előtt. El kellett volna intéznem, egyszer, s mindenkorra. Be kellett volna hajítanom a tenger mélyére, ahonnét már legfeljebb csak kísérteni járhat utánam.
- Uram, jól van? – Hirtelen kaptam oldalra a fejemet, s egy bájosan mosolygó arcot láttam magam előtt. Sandy. Ez volt a lány kitűzőjére írva, amiből tudtam, hogy alkalmazott lehet a hajón. Később kiderült, hogy egyike az egészségügyi személyzetnek. A nap további részében ellátta sérülésemet, kitaláltam egy történetet arra, hogy mi okozta a sérülésemet, végül megkerestem Janet, hogy adjon a pszicho doki gyógyszeréből. Én magamnak nem pakoltam az útra, de biztos voltam abban, hogy drága asszisztensem gondoskodni fog rólam, s az ő készletében minden lesz, amire szükségem lehet.
Értékeltem a nő diszkrétségét állapotom felől, s hálás voltam neki, amiért soha nem kotyogta ki a cégnél azt, hogy pszichológushoz járok. Az egyetlen nő volt, akiben megbíztam, s akit nem akartam bántani. Jane olyan volt, mintha a húgom lett volna, s talán ez miatt még inkább szorosnak éreztem a kettőnk közti köteléket.
A kabinomba visszatérve eltölthettem néhány magányos órát, kipihenhettem az előző nap fáradalmait, de mivel ahhoz túl feszült voltam, hogy csak úgy henteregjek az ágyon, inkább összetakarítottam mindent. Nem akartam megvárni, hogy a hajó személyzete találjon rá a törött poharakra, a véres lepedőre, s kérdőre vonjanak, hogy ugyan, mégis mi történt. Elég, ha én tisztában voltam az éjszaka vadságával, s azzal, hogy nem szépen bántam egy nővel. De ha őszinte akarok lenni, nem volt bűntudatom. Lesz*rtam, hogy Daisy mit gondol, mert ki nem állhattam azt a nőt, mindig is unszimpatikus volt számomra. Egy próbát azonban megért.

A következő két óra kiesett, azt hiszem a nyugtatótól dőlhettem ki, s már csak arra ébredtem fel, hogy hason fekszem, és elzsibbadt a bal karom. Eltartott egy ideig, mire kikászálódtam az ágyamból, majd bevetettem magam a zuhany alá, hogy megszabaduljak a kosztól, s mindenféle bűntől, amit elkövettem. Úgy gondoltam, ha más nem is, Isten majd megbocsájt bűneimért egyszer.
A zuhanyozást követően kikászálódtam a fürdőszobából, szárazra töröltem magam, magamra öltöttem az egyik legjobb zakómat,egy sötétszürke Armanit, hozzá egy halványkék Dolce&Gabana inget vettem fel. Ahogy reggel is, újra , a szokásos mozdulatokkal igazgattam meg ingem gallérját, ám előtte nyakkendőt kötöttem, melynek mintázata tökéletesen passzolt az öltözékemhez.
A hajamat is jó ideig igazgattam, míg pontosan nem sikerült beállítanom úgy, hogy jól nézzek ki. Kétszer is megnéztem magam a tükörben, kizárólag azért, mert rendkívül hiú voltam a külsőmre, és utáltam, ha bárkinél rosszabbul festettem. S mivel David is a hajón van, nem hagyhattam, hogy bármiben is megelőzzön.
Nyakkendőmet még precízen igazítottam a helyére, nyomtam magamra egy kis parfümöt, magamhoz vettem a pénztárcámat, ellenőriztem a kötést a kezemen, majd elhagytam a kabinomat, hogy felsétáljak a fedélzetre és bevessem magam a luxushajó kínálta szórakoztató negyedbe.

Jó ideig magányosan sétáltam a fedélzeten, végül összefutottam Daviddel, s még néhány kollégával, akikkel egy koktélbár egyik asztalánál foglaltunk helyet, a nyitott részen. A Nap addigra már lement, lágy szellő járta be a fedélzetet, hallani lehetett a tenger morajlását, s kifejezetten élveztem a hűvös szellő élénkítő hatását.
Daviddel nem sokat kommunikáltam, ugyanis pillanatok alatt lelépett az asztaltól, ami nem is baj, tekintve, hogy szívesen belevertem volna a fejét az asztalba. Jane ült mellettem, és még néhány kolléga, de lassan ők is elszivárogtak, ment mindenki a maga dolga után, s legkedvesebb asszisztensem is elkérte magát az estére. Nem mondhattam nemet, neki nem. Csak abban bíztam, hogy tud magára vigyázni. Valójában féltettem Őt, s ez a féltés talán még abból az időből ragadt rám, mikor rátaláltam az utcán.
Eszembe jutottak az emlékek, de gyorsan ki is vertem a fejemből azokat, hisz megérkezett a whiskeym, egy igazán dekoratív és csinos kisasszony tartotta tálcán.
- Igazán kedves, köszönöm. – Mosolyogtam a nőre, aki lerakta elém a poharat, azonban ahelyett, hogy távozott volna, megtorpant mellettem.
- Mr. Joubert..ha esetleg szüksége lenne még valamire…- Széles mosoly játszott ajkain, kihúzta magát, s még inkább az arcomba tolta dekoltázsát, mintha saját magát is tálcán kínálta volna felém.
- Rendben, mindenképp fogok szólni. – Kacsintottam rá, de figyelmem a nőről hirtelen a távolba szökött, ahol McArthurt láttam, amint egy igazán csinos és dekoratív nővel társalog. Ráadásul vörössel…a gyengéim. Azonnal elöntött a düh, el sem akartam hinni, hogy ez a McArthur képes kiszúrni az összes jó nőt a hajón, és szinte azonnal rájuk startol. Mivel érdemeltem ki egy ilyen főnököt??
Ujjaimmal erősen szorítottam a poharat, s miközben a szőke felszolgáló lány igyekezett levenni a lábamról, én csak Davidet és azt a Nőt bámultam. Szinte már biztos voltam abban, hogy esküdt ellenségem ismét sikert aratott, de abban a pillanatban a nő keze meglendült, s arcon csapta kollégámat.
Ennél szebb pillanatokat már rég éltem át, ujjaim szorítása is enyhült a pohár szélén, s ajkaimra is elégedett mosoly futott.
- Jó, akkor majd visszajövök…- Motyogta a lány, akit figyelmen kívül hagytam, hangja alig ütötte meg fülemet, tekintetem kizárólag annak a nőnek a pillantását kereste, aki képes volt ilyen határozottsággal visszautasítani David próbálkozását. Ki lehet ez a nő, ennek a karcsú testnek , s vörös üstökösnek a birtokosa?
Eszeveszett kíváncsiság lett úrrá bensőmben, ennyi tüzet már rég láttam egy nőben. Látva harciasságát, mozdulatait, határozott lépteit úgy éreztem, hogy meg kell ismernem őt, vágyat éreztem arra, hogy gratuláljak neki a pofonhoz és további beszélgetésbe keveredjek vele.
Határozott léptekkel indult felém, pillantásom nem bírtam levenni dühös, haragtól lángoló tekintetéről, vöröslő ajkairól, porcelán bőréről. Ajkaimon még mindig ott játszott az a levakarhatatlan vigyor, s már éppen fel akartam állni a helyemről, hogy megszólítsam, mikor nekem is beszólt.
El sem akartam hinni, hogy létezik ilyen nő ezen a bolygón, aki képes ilyen elutasításra, s ennyire nem fél semmitől. Kihívást jelentett számomra, s már csak azért is el akartam érni, hogy nekem sikerüljön az, ami Davidnek nem.
Hátrafordulva figyeltem, ahogy elhalad a nő, majd visszafordulva ajkaimhoz emeltem a poharat, s magamba döntöttem a whiskeyt, hogy jellegzetes íze , s ereje még inkább felpezsdítsen az est hátralévő részére.
- Egy szót se Joubert. – Legyintett főnököm, de már el is tűnt, így ki sem tudtam élvezni veszteségét, s nem tudtam gratulálni sem ahhoz, hogy mennyire elszúrta ezt a nőt. Ha rossz kedvem volt a múlt éjszaka után, annak már nyoma sem volt, legfeljebb az a néhány karcolás az öklömön.
Újfent megigazgattam nyakkendőmet, majd kifizettem a számlát, s megindultam a hajón, hogy sétálás közben rátaláljak a kiszemelt nőre.
Nem kellett sokat sétálnom, a hajó egy távolabbi szegletében álldogált a korlátnál, s idegesen próbált rágyújtani egy szál cigarettára. Mellé lépve előhúztam egy öngyújtót a zsebemből, s lángot pattintottam ki az eszközből, majd cigarettája elé tartottam a gyújtót, s ha elfogadta a segítségemet, akkor meggyújtottam a vékony, nőies szálat.
- Elnézést, hogy az előbb mosolyogtam, de bevallom, lenyűgözött azzal a pofonnal. Gyakran csinál ilyet? Úgy értem, sűrűn pofozgatja az utasokat? – Nevetve kérdeztem rá, de közeledésem egyelőre ártalmatlannak, legfeljebb barátinak tűnhetett.
- Az az alak a főnököm volt…- Tettem még hozzá, majd slukkoltam a cigarettámból, s hosszan, oldalra fújtam a füstöt.

Ajkaim pengevékonyságúak lettek. Fújtattam. Csizmám sarka fájón nyikordult meg minden lépéskor a hideg kőlapon.
Bárcsak talpam alá kerülhetett volna az a borostás nyakszirt! Úgy trancsíroztam volna szét arisztokratikus vonásait a tisztára suvickolt járólapon, ahogy a dióhéját töri be a tömör kalapácsfej! Megfogtam volna egyenként a hanyag eleganciával aláhulló szőkésbarna tincsit, hogy kemény fejéről szálanként távolítsam el őket. Élveztem volna. De még mennyire élveztem volna, ahogy az idegek megrándulnak arcvonásai a kíntól, amit átél.
Nem mintha tönkre tudta volna tenni erős személyiségemet egy állati ösztönöktől vezérelt hímegyed; Seattle utcáin is éppen elég rohangált belőlük. De még az utcára sem kellett kilépnem, elég volt Bouvariet szemle alá venni. Aki úgy lökte át szűkös irodám ajtaját, mintha odakint a világ érte el forrás pontját, s egy másodperc ideje lenne rá, hogy menedékként használt kis helyiségemet birtokba vegye. Birtokba vegye az amúgy is tulajdonában lévő, szegényesen berendezett szobát és a szerkesztőség egyetlen nőjét, aki ugyancsak vagyontárgyai sorát tarkította, Engem.
Úgy kapaszkodtam bele még kesztyűbe vont kezemmel az asztallap szélébe, ahogy az irodai székem karfáját fojtogatom az előre elképzelt és felidézett érzésektől Bouvarie társaságában. Felvillant agyamban a kép, ahogy kibontja nadrágja övét, s közben már nyikorogva löki is be a könnyű nyílászárót tokjába, hogy a szerkesztőség többi tagja előtt jótékony homályt borítson légyottjaink mocskára, reménytelen nyögdécseléseimre, fizetsége behajtásakor.
Ugyanúgy ziháltam, ahogy felgyűrt szoknyával szoktam a fülledt levegőjű irodában. Nem hagytak nyugodni főnököm szavai. Nem tudtam szabadulni tőle.
A kesztyűt ingerülten húztam le kézfejemről, hogy az alatta így is eljegesedett bőrömet az asztalra helyezett forró bögrével melegítsem fel. Táskám nyílt szájába hajítottam a téli kiegészítőt, majd én is helyet foglaltam, még összezárt kabáttal, sállal a nyakamban a sarok asztalnál.
A reggelimet előzőlegesen elfogyasztottam, már csak a fanyar illatú tejeskávé gőzölgött asztalomon. Két kockacukrot ejtettem a felszínre húzott tejszínhabba, majd a hosszú kanállal néhányszor átkevertem az italt. Gyors kóstolás után nyugtáztam az ízlelőbimbóimat elkábító aroma erősségét, s már fel is löktem magam az asztaltól. Nagy kortyokban, állva fogyasztottam el a forró italt, majd a borravalóval együtt hagytam az asztalon a reggeliért járó összeget.

Mindenhol ugyanazok az őrjítő gondolatok ragadtak magukkal.
Átvágtam a leghosszabb folyosóján a fedélzeti szintnek, de egyetlen olyan szórakozásra felhúzott, társasági közterületet sem találtam, ami abban a pillanatban kielégítette volna vágyaimat.
Lábaim maguktól vittek végig kecses léptekkel a királykék padlószőnyeggel futtatott folyosón, míg végül meg nem pillantottam a legkietlenebb és legmagányosabb zugot. A folyosó végén egy üveg kalitkához hasonló dohányzó részleg volt kialakítva. Csupán egy dohányzóasztal kristályos hamutállal, két fotellel szolgált a kétszer kétméteres dohányzó helyiség berendezéséül. A kilátásról a tenger fölé lógó üvegfal gondoskodott. Víz… amerre csak a szem ellátott, végtelenül háborgó sötét óceán.

Előhúztam táskám mélyéből a cigarettás dobozomat, s egy vékony szálat addig is ajkaim közé tűztem, míg megszabadultam a vastag kötött sáltól és a testemre melegedő szövetkabáttól. Ledobáltam minden holmimat a közelebbi fotel háttámlájára, majd a karfára nehezedve révedtem el a távolban. Nem is igazán figyeltem mozdulataimat, s legalább ezredszerre próbáltam csintalan gyújtómmal tüzet csiholni a méregszál végéhez, de szikrákon kívül, mást nem sikerült produkálnom.
A szívbaj jött rám, mikor egy férfi hajolt fölém, hogy segélynyújtón életet leheljen a cigarettába. Megadva magam, elfogadtam segítségét, és mélyet szívtam a cigarettából.
Csak ezután vettem jobban szemügyre, hogy az érkező nem más, mint a vigyori a bárból. Ami a szívemen, az azonnal a számon termett, így nem állhattam, hogy ne tegyek csípős megjegyzést jelenlétére.
- Nem mondták még magának, hogy kezeltesse a perverzióját? – szűkítettem össze szemeimet, s mielőtt folytattam volna a bántó kérdésem magyarázatát, elfújtam arca mellett a cigaretta sűrű füstjét. – Senkit nem pofozok fel ok nélkül. De a főnöke – fűztem bele a hallottat azonnal mondandómba – kihúzta a gyufát azzal, hogy a keze előbb indult meg a szoknyám alatt, minthogy illedelmesen ajtót nyitott volna nekem, a nyelvét pedig nem tudta a helyén tartani. Kár, hogy nem dugta a számba… biztosan leharaptam volna belőle néhány centit.
Morcosan jegyeztem meg, s bár nem ő volt a hibás, rajta töltöttem ki dühömet.
- Ne haragudjon, hogy így beszéltem magával. Gyakoriak azon esetek, hogy nem vagyok képes lakatot tenni a számra, fékezni a nyelvemet. De valószínűleg maga is tudja, mit mondanak a vörös nőkről. Vadak, zabolázatlanok, szenvedélyesek, az ördöggel cimborálnak. Sok férfi tart a vörös hajszíntől… na hát a főnöke, hogy is hívják? Mert azt se mondta meg. Bezzeg a kabinját már megmutatta volna… szóval a főnöke csak az erotikus vonatkoztatást, a végzetasszonyát látta bennem. Milyen botor ember – fejeztem be játszi gondolatmenetemet keserédes mosollyal, s a füstöt nevetve most az ég felé fújtam.
- Esetleg megkínálhatom? Persze, hacsak maga nem akar elmenekülni…
Azzal már nyújtottam is felé a dobozt. Hangom lecsillapodott. Már az ismeretlent sem akartam megölni, amiért zaklatott.

Már a távolból kiszúrtam az üvegkalitkába rejtőzött szépséget, amint távol a tömegtől, igyekezett megválni az Őt melegen tartó szövetektől. Pillantásom végig futott a kabát alól kibukkanó vállakon, majd egyre lejjebb, végig a zöld mámorba csavart gyönyörön. Valahogy pontosan így képzeltem el ezt a nőt, s nem csodáltam azt sem, hogy McArthur szemet vetett rá.
Ajkaimra mosoly szökkent, ahogy újra eszembe jutott az a pofon, s az a határozott mozdulatsor, mellyel pofára ejtette azt a férget. Ó igen, nem is tudtam volna másképp jellemezni azt a fazont, aki képes volt mahagóni bútorokkal berendezni az irodáját, miközben pontosan tudta, hogy én is arra vágyom. S ha megismételtem volna irodám átrendezését, hasonló stílusban, akkor minden bizonnyal rám fogták volna, hogy utánzom őt, hogy fordulna fel a szemét…Egy pillanatra elöntött a düh, s harag, melyet David iránt éreztem, ujjaim a korlát szélére fonódtak, ujjbegyeim fehéredtek, de az összhatás, amit az ismeretlen nő nyújtott, olyan nyugalmat sugárzott felém, hogy magam is meglepődtem rajta.
A háttérből Glenn Miller dallama szólt, mindig is imádtam a Jazz-t, így pillantásomat azonnal a mellettem lévő helyiségre szegeztem. Éppen egy kacagó páros lépett ki a Jazz Music Pub-ból, mely cégér színesen villogott a tölgyfaajtó felett. Ha eddig ellenemre is volt a luxushajó, mert valamiért a frász kerülgetett az efféle tákolmányoktól, úgy egyre inkább kezdett szimpatikussá válni számomra.
Olyan volt, mintha nem is szálltam volna hajóra, mintha kis utcák közt sétálgattam volna, egyszerűen lenyűgöző volt, örök élmény. Szerencsére a zene, s a kacagás csak egy pillanatra vonta el a figyelmemet, mert a kellően hűs szellő arcon csapott, s pillantásom ismét a selyembe öltözött nő felé kaptam. Magam előtt láttam, ahogy párnák közé döntöm, nyakkendőmmel bilincselem az ágy támlájához, hogy fölé hajolva leszaggathassam róla a fehérneműt, s magamévá tegyem Őt.
- Adrian. – Hirtelen női hang érte a fülemet, s édes női parfüm csapta meg az orromat, a rosszabbik fajtából. Mire oldalra pillantottam, Daisy keze már végig csusszant a karomon, s ajkain mosoly játszadozott.
- Gondolkodtam…és annyira nem is volt rossz, ha vissza tudnál venni ebből a..khm, tudod miből, akkor eltölthetnénk együtt néhány kellemes estét itt a hajón, és mindez kettőnk közt maradna, mit szólsz? – Csábos mosollyal lépett közelebb, vállamról ujjait átvezette a nyakkendőmre, és azt kezdte játékosan tekergetni ujjai közt, miközben szempillát rebegtetve figyelte íriszeimet.
Nem hatott meg, egyszer használatos ribanc volt, és ezt már reggel is közöltem vele. Zord vonásaim nem változtak, kifejezetten irritált, hogy ennyire tapadós volt ez a nő. Egyáltalán nem értettem, hogy mit akarhat még tőlem azok után, ahogyan veszekedett velem reggel. Akkor még beteg állatnak titulált, most meg máris benne lett volna egy újabb menetben? Kicsit gyanúsnak tartottam a helyzetet, s ami azt illeti, pillanatok alatt megtudtam a választ.
David McArthur egy szőke hajú nővel a karján vonult el mellettünk, igen csak illuminált állapotban. Valószínűleg ő ejthette Daisyt, aki így kénytelen volt más pénztárcás pasas után nézni. Tisztában voltam azzal, hogy nála Dave a favorit, s már csak ezért sem volt ínyemre a dolog. Arról már nem is beszélve, hogy nem érdekelt a nő. Egyszer jó volt, de inkább azt mondanám, vágytam arra, hogy valami az enyém legyen, ami McArthuré volt. Nos, tévedtem, fele olyan örömöt sem okozott, mint azt gondoltam volna.
- Szerintem próbálkozz valaki másnál…és hogy ne járj folyton a nyakamra, tessék, itt egy kis pénz. – Elővettem a tárcámból pár száz dollárt, majd belegyűrtem a melltartójába, ezzel is jelezve felé, hogy mit gondolok róla. Csak ekkor futott ajkaimra vigyor, Daisy persze nem hálálkodott, helyette felhúzta az orrát, összeráncolta a homlokát és vállon lökött.
- Seggfej…ezt megtartom. – Egy pillanatig még azt hittem, hogy ez a fekete még sem könnyű vérű, aki megelégszik pár száz dollárral, de mivel rámarkolt a ropogós dollárokra, már nem volt kétségem afelől, hogy miért bújt velem ágyba. Haját dobálva, sietős léptekkel hagyott ott engem, megkímélve attól, hogy vízbe kelljen fojtanom. Végre, figyelmemet ismét a vörös hajú szépségnek szentelhettem, s miután láttam, hogy küzd a cigaretta meggyújtásával, akkor döntöttem úgy, hogy kihasználom a helyzetet…
- Perverzió lenne? – Nevettem tovább, tetszett az, hogy ennyire határozott volt, s ilyen csípős nyelvű. Rég találkoztam már olyan karakán nővel, mint amilyennel most álltam szemben, ott az üvegkalitkában.
- Óhó, ennyire vad volna? Tudja, David megérdemelte volna, hogy leharapja a nyelvét, már csak azért is, mert néha túl sokat beszél, és rettentően idegesítő. Legszívesebben megölném, tudja? Kifilézném, és az óceánba hajítanám. – Elmosolyodtam, pillantásom ekkor egy pillanatra a sötét tengerre vezettem, majd visszanéztem a nőre. Hihetetlen, de őszinte voltam vele, pedig még csak nem is ismertem.
- Nem haragszom..- Kíváncsian fürkésztem szemeit, miközben pillantásom néha ajkaira futott, melyekkel könnyedén szabadult meg a füsttől.
- McArthur. – Egészítettem ki a nő szavait, mert láttam gondban van a nevekkel. – Az volna? – Tettem fel a kérdést a nő szavait követően, mert ezt a tényt eszem ágában sem állt megcáfolni. Valóban úgy festett, mint egy végzetasszonya, s ha másét nem is, az én eszemet már biztosan elvette. Olyan vad volt, s annyira határozott, hogy késztetést éreztem arra, hogy megtörjem. Sokkal izgatóbb volt, mint egy olyan nő, aki tálcán kínálta fel magát. Mint mondjuk Daisy. Össze sem lehetett hasonlítani kettejüket.
Azt mondjuk nem értettem, David miért közönséges módon akart ráhajtani erre a nőre, hisz volt a fickónak stílusa. Valószínűleg az ital vehette el az eszét, de ez kapóra jött nekem. Fájó szívvel néztem volna végig, ha egy ilyen reménysugár is McArthur kabinjában végzi…
Ezzel a nővel nem lehetett közönségesen bánni, a tartása, megjelenése, s már a kisugárzása is komolyabb fellépést kívánt meg. Nem akartam ostoba szavakkal elhalmozni, az udvarlás sem volt rám jellemző, de tudtam, hogy nem lesz könnyű megszereznem.
- Úgy nézek én ki, mint aki menekül? Inkább…- Mikor elemelte szájától a cigarettát, keze felé nyúltam, kivettem belőle a szálat, beleszívtam, majd félre fújtam a füstöt, s a csikket már el is pöccintettem az egyik hamutálca szélén. - ..Táncoljunk. – Nem vártam meg, míg előveszi határozottságát, letromfol, felpofoz vagy tiltakozni kezd. Máris elkaptam derekát, kézfejét, s a szórakozóhelyről jól kihallható dallamokra, ott helyben táncra perdültem vele.
- És ne mondja, hogy nem szeret táncolni, tudtommal a vörös hajú nők táncolnak a legjobban. – Mosollyal pillantottam rá, miközben kipördítettem magamtól, de a következő pillanatban már vissza is rántottam, egészen közel magamhoz.
- Tetszik nekem, de gondolom van már partnere. – Rögtön rátértem a lényegre, fölösleges lett volna körülötte kakaskodnom, felvonnom a színes tollakat, s kinyomni a begyemet, hogy felhívjam magamra a figyelmet .Nem madár voltam, hanem olyan férfi, aki tudta, mit akart. Innentől kezdve már csak a nőtől függött, hogy velem akarja-e letáncolni az éjszakát…

Erőszakosan visszacsúsztattam megcsúszott ruhapántom fehér vállaimra. Hajamat egy egyszerű mozdulattal ráengedtem a fedetlen testrészre, s fürtjeim között virgoncan vergődő ujjaimat is leengedtem. Lassan... szelíden... lágyan... éppen csak, hogy ápoltra manikűrözött körmeim vége érintette hibátlan bársonybőrömet.
Ez a gyengédség jobban kellett, mint a cigaretta a dobozból. Ezért megérte elodázni a pillanatot, megváratni a kabátzsebben lapuló nikotin rudat. Ha az a férfi, csak néhány percet vár, mikor nem süllyedtem el nyakig az önsajnálatban, akkor pofon helyett, talán egy várakoztató nevetéssel igyekszek testünk közé léket verni, hogy levegőt kapjak tőle. Kikérdezem célját, talán még a kabinját is megnézem magamnak, van-e benne bármi polgárpukkasztóan rendbontó. Minden embernek célja van, s mindenki céllal cselekszik.
Az ismeretlen, magas, udvariatlan, de égbekiáltóan ápolt és dekoratív férfiembert is mámoros belső motiváció ösztökélhette arra, hogy leszólítson, majd birtoklóan rám ragadjon. Talán ígért volna pénzt is, ha eleget várok. A kényszer szex után feltételezhetően kiszedhettem volna belőle valamiféle izgalmasnak ígérkező cikk-témát, amit másnap reggel már továbbíthattam volna Monsieur Bouvarie-nak. Hevességem azonban bezárta a férfi dagadó pénztárcáját és beszédes ajkait is.

Mennyiszer megszidtam már magam ezért a meggondolatlan viselkedés miatt!
És most mégis. Volt valaki a bárban, aki hisztériának is betudható kifakadásom helyett temperamentumos viselkedést látott benne. Aki nem ítélt el azért, mert nem tartottam a számat a kellemetlen sikoltásig, ami már fájdalmat okoz. Addig a sikoltásig, amit a New York-i nő tűr, hogy aztán valamibe vegyék és valamire vigye.
Talán túl borús volt világképem a női nem helyzetét tekintve, s a százszor megtervezett feminista mozgalmam miatt szembe röhögtek volna a nők. Vagy én láttam túl sokat, vagy őket vakította el a jólét, amibe belelökdösték őket gazdag férjeik. Soha nem hittem el, hogy nő és férfi között egyenlőség lehet. Nem is kívántam nélkülözni a finom, udvarias, gáláns lovagok figyelmességét, csak egy kis együttérzést a munkaerő piacon.
Kezdtem beleőrülni a saját elméletembe.

A tenger sem késztetett másra. A végtelenség értelmetlennek tűnt, az ingerszegény környezet csak arra volt jó, hogy a belsőmet feszítő, szívemet falánkan csócsáló gondolatokra hagyatkozzak. Börtön volt a hajó számomra. Nem így képzeltem el az utazást. Vártam tőle némi izgalmat, ami azt hittem csak New Yorkból, a világ egyik legszínesebb városából maradt ki. Naiv voltam, hogy egy hajómonstrumnak, ennek a falatnyi világnak adtam a kezébe ingerülten lobogó fáklyát, hogy újat hozzon az életembe. Mi hiányzott?

Órákig is képes lettem volna szerencsétlenül elfullasztani az öngyújtót, ha egy férfikéz nem nyújtózkodik segítségemre. Jól esett. S nem akartam bevallani, de már a bárban is jól esett elismerése. Némán, vigyorából messze kiáltó elismerése.
- Maga az első, aki élvezte ezt a vad zabolátlanságot, amit az iskolák nem tudtak megtörni bennem - bólogattam őszinte mosollyal, miközben úgy fordultam a kényelmes karfán, hogy szembe kerüljek az idegennel. Már a bárban, egy másodperc elég volt hozzá, hogy eldöntsem, megfogott. Szimpatikus. Emberi. És mégsem.
Titokzatosak voltak szavai, tartása, a belőle áradó elegancia távolinak mutatta. Földöntúli, elérhetetlen égi tüneménynek.

Élvezettel emeltem, most már kevesebb dühvel ajkaimhoz a szálat. Hosszan fújtam ki a beszívott füstöt. Már épp az utolsó slukk következett volna, mikor bőre bőrömhöz ért, s az eddig ajkaim közt fityegő szál az ő szájába került. Vonzott magához ez a férfi, pedig még alig ismertem. Szerettem volna megérinteni, de kezem mindunataln visszahullott ölembe, elvetve az ötletet.
Szívesen figyeltem volna csendben vonásait, de nem hagyott időt nekem, felhúzott, s mintha megkérdezte volna, úgy húzott rá mellkasára.
- Maga azt képzeli, hogy jobb, mint a főnöke?
Kérdésemet ártatlannak szántam, fogalmam nem volt, hogy kettőjük közt milyen a viszony, kizárólag a férfi néhány szavából tudtam arra következtetni, hogy nem szimpatizálnak egymással, s a piacon elsők, akik alkudozásba kezdenek az utolsó fürt Kardinál szőlőért.
Hosszú csend követte kérdésemet, s talán csak később adtam meg a válaszra nem váró kérdést. Közelebb húzódtam hozzá. Elhagytam a testünk közti centimétereket, melleim mellkasának nyomódtak, ágyékát combomon érezhettem.
A délutánom egy másodperc alatt változott meg, s már sem figyeltem arra, mint hullámzik odakint a zabos tenger. Már nem tért vissza gondolataim közé Bouvarie. Az ismeretlen férfi kitöltötte szívemet, eszemet.
- Tény, a táncban is jeleskedek... tudja mi a leglegnyűgözőbb középkori sztereotípia? - várattam. Jól nevelten megvárattam.
Ujjbegyem végigszaladt nyakán, mielőtt újabb mesébe kezdtem volna ritka hajszínem feltevéseiről.
- Minden vöröshajú ember vámpír lesz halála után. Még a nevemet sem tudja. Nem fél tőlem... pedig kezdhetne. Ha törékenynek is látszom, a szavaimmal bármikor leteríthetem, tudja?
Jól szórakoztam, s meglepetten konstatáltam, hogy táncpartnerem igen jó vezetői érzékkel rendelkezik. Mintha csak a táncparkettre teremtették volna. Határozottan, mégis gyengéden vonta kezei birtokába vékony derekamat, hogy vezessen a jazz stílusú ütemre.
- Ahelyett, hogy csak általánosít, nem szeretne jobban megismerni?
Alig fejeztem be kérdésemet, hirtelen pörgetett rajtam egyet, hogy utána visszahúzzon testéhez.
- Maga is tetszik nekem. Szerencséjére McArthur nem nyerte el gorombaságával szimpátiámat, ezért még teljesen szabad vagyok. Sok mindenre rávehető lennék a mai estén - sutyorogtam neves zakójának anyagába, s az addig hátán támaszkodó kezem lesiklott fenekére. Pont olyan lassan jártam be az anyaggal borított részt, mint ahogy meztelen vállammal tettem az előbb.
Partnert akartam, valakit, aki leköt, aki szórakoztat. S Adrian elég értelmesnek és érdemlegesnek tűnt ahhoz, hogy beszélgessek vele. Volt benne valami állati, ami kitörésre várt. Ami rémisztett, de bajkeverő létemre vonzott magához.
- Ihatnánk egy martinit a közeli bárban, gyújthatna nekem egy újabb cigarettát... - túl közel volt hozzám, ahhoz, hogy ne próbáljak meg hatni rá, s lerombolni falait.
Szabad kezem végül elhagyta fenekét, combjairól saját combomra húztam vissza apró kézfejemet, hogy az utolsó ütem alatt tövig gyűrjem selyemből készült méregzöld szoknyámat. Ahogy azt sok filmben láttam, felhúztam meztelen combomat csípője mellé, beakasztottam magassarkúmat két combja közé, és színpadiasan hátravetett fejjel és égnek emelt kézzel hajoltam hátra, befejező mozdulatként.
A ránk telepedő csendet nevetésem szakította félbe, s ruhám anyagjának sistergése, ahogy visszagyűrtem a térd fölé érő anyagot.
- Köszönöm a táncot, Mr....

Ki lehet ez a nő, kiben lángol a szenvedély, kiből messziről sugárzik a határozottság, s valami csalogató elérhetetlenség? Tekintetem, minden porcikám falta a közelségét, illata kellemes volt, nem túl tömény, nem émelyítő, inkább csábító. Ritkán láttam hozzá hasonló nőt, akit tényleg illethettem ezzel a szóval anélkül, hogy kétségeim lettek volna.
A még mindig csak Zöld ruhás nőként említett hölgyben volt valami különleges, valami érzéki, amivel vasmarokba zárt , s nem engedett tovább lépni. Kivívta a figyelmemet, nem hagyta, hogy csak úgy elsétáljak mellette és figyelmen kívül hagyjam bájait, adottságát, kisugárzását. Elszórta előttem a morzsákat, hagyva, hogy egyre közelebb kerüljek hozzá.
- Miféle iskolák? Művészi, reál, esetleg mindkettő? – Kérdéseimet a legelső kipörgetés után tettem fel, de beszélgetésünk alább is hagyott, ahogy körül ölelt minket a zene, a tánc, s minden erotika, ami azzal együtt járt. Nem tagadom, megrészegített, tánc közben dübörgött füleimben a zene, tekintetem arcvonásait pásztázta, vöröslő , csókot kívánó ajkait, tüzes, kacér tekintetét. Közelsége, érintése kellemes volt, s amint hagyta, hogy közelebb vonjam magamhoz, s birtoklóan csúsztatta kezeit tánc közben a hátsó felemre, úgy én is átléptem a határokat, s combját derekamhoz emelve, kicsit megdöntve Őt, ujjaimmal végig zongoráztam combján, felgyűrve a ruha anyagát.
Lágyan búgó hangja, közelsége olyan hatással volt rám, hogy el kellett engednem ahhoz, hogy csillapítsam vágyam, s játszadozva vonjam magamhoz újra és újra.
- Nem képzelem, biztos vagyok benne, hogy jobb vagyok nála. – Nem öntelt, csak magabiztos szavak hagyták el ajkaimon, mikor kipörgettem a nőt, hogy visszahúzva magamhoz, ismét bejárhassák ujjaim csípője, feneke vonalát.
Ágyékom combjához ért, a nő minden mozzanata, csípője mozgása, érintései izgalmat váltottak ki belőlem, s minden igyekezetemet össze kellett szednem, hogy ne tűnjek roppant kívánósnak, olyannak, aki nem képes uralni a testét.
- Ezt bizonygatnia sem kell, tapasztalom. – Jeleztem mosolyommal, mennyire élvezem a táncot, de mindent megtettem annak érdekében, hogy hozzám hasonlóan a nő is érezze ugyanazt a mámort, amit én is.
- Mi lenne?- Súgtam fülébe, mikor oly közel kerültem hozzá, hogy arcunk szinte összeért, s még közelebb húztam magamhoz, mikor megéreztem ujjai játékát a nyakamon.
- Félni nem félek, inkább csak attól tartok, hogy nem jutunk el a kabinokhoz, mert őrjítő, amit csinál, de gondolom, ezzel Ön is tisztában van. – Játékos mosollyal nyugtáztam felé, mennyire élvezem a kis játékot, s közben oldalamhoz felhúzott combján végig simítottam, majd a tánc végén hátra döntöttem Őt.
- Sok mindenre? Jól gondolja át ezt a kijelentését, mert később nem menekülhet előlem. – Egészen közel hajoltam ajkaihoz, de abban a pillanatban véget ért a zene, bentről taps szűrődött ki, s úgy éreztem, kár lenne elrontanom a pillanatot azzal, ha mohón ajkaim közé venném övéit, s lecsapnék rá úgy, mint egy kiéhezett vad.
- Köszönöm a táncot – Felsegítve a hátra döntött pozícióból, kezet csókolva hajoltam meg előtte, majd ismét pörgetve rajta egyet, újra közelebb húztam magamhoz.
- Mr. Joubert, Adrian Joubert.  Kegyed? – A bemutatkozást követően elengedtem a kezét, s kicsit igazítva a nyakkendőmön sikerült lenyugtatnom feltüzelt testemet, már amennyire lehetett a zöldbe csavart nő mellett.
- Igyunk egy martinit Dorcas. – Immár nevén szólítva a nőt, előre engedve a bár felé, követtem jó magam is, hátulról finoman szemügyre véve formáit, s buja mosolyra húzva ajkaimat. Rossz voltam, de csak annyira, amennyit a jó ízlés határa megengedett egyelőre. Szükségem volt egy jeges italra, mert tudtam jól, hogy nem fogom kibírni az éjszakát, ha nem tehetem magamévá a nőt.
- Két martinit – A pulthoz érve, követve a nő mozzanatait, én magam is letelepedtem az egyik bárszékre, s úgy fordultam felé, hogy végig tarthassam vele a szemkontaktust. Belső zsebemből cigarettát húztam elő , majd megkínáltam, s én magam is vettem egy szálat , amit ajkaim közé illesztettem.
- Még véletlenül sem szeretnék tolakodónak tűnni, de roppantul kíváncsivá tett, hogy egy ilyen nőnek mi lehet a foglalkozása? Hm? Ha tippelnem kellene, azt mondanám, marketinges, eltaláltam? – Mosolyogva gyújtottam meg a cigarettáját, majd a sajátomat is, s hosszan oldalra fújtam a füstöt, de pillantásomat nem vettem le íriszeiről.
- Tessék, itt a két martini. – Csúsztatta elénk a poharakat a bárpultban álló szőkeség, aki fele annyira sem volt olyan jó nő, mint a mellettem ülő hölgyemény.
- Igyunk a megismerkedésünkre. – Koccintásra emeltem a poharamat, s mindvégig figyeltem Dorcast, hogyan reagál arra, hogy közelebb húzódok hozzá.