Riley  &  Sage

Forog a világ. Az egész univerzum egybeolvad egy hatalmas masszává. Fények, zajok és szagok. Bőr és bőrhöz, lehelet csiklandozza ágyékomat, tág pupillával tekintek a mellettem fekvő srácra, majd alig megemelve fejemet, lepillantok a vörös hajú démonra, aki valószínűleg teljesen kiütve fekszik rajtam ahelyett, hogy a megállapodásunknak eleget téve eljuttatna a csúcsra. Büdös ribanc mindegyik… soha többet nem adok fillérekért anyagot. Még anyámnak sem, akit meglehetősen szeretek annak ellenére, hogy a hajamnál fogva dobott ki a házunkból, miután sokadszorra szedte össze utánam az injekciós tűket és sokadszorra sírta álomba magát miattam. Szegény teremtés, nem ilyen fiút érdelem, mint amilyen én vagyok. Valószínűleg halálra aggódja magát, amiért csak úgy eltűntem, de lényének egy része talán megkönnyebbült attól, hogy nem kell törődnie velem.
Corinne mocorogni kezd, fújtatva könyököl a tökeim közé, én meg összegörnyedve landolok a padlón, markolászva a családi ékszert, hátha attól elmúlik a fájdalom. Botladozva, félmeztelenül tűnik el a kabinomból, kecses alakját elnyeli a sötétség, a reggeli szürkület. Philip is magához tér, körbe sem néz, úgy slisszol ki az ajtón, de neki van annyi esze, hogy becsukja maga mögött az ajtót. Percek telnek el és én még mindig a földön fekszem, immár hanyatt, egy szál cigit slukkolva. Élvezem a drog okozta flash-t, a záró akkordot, az i betűn a pontot. A szőnyegre hamuzom, pedig tudom, hogy tilos. Ülésbe tornázom magam, majd állásba és eltántorgok a mosdóig. Letuszkolom a lefolyón a csikket és megmosom az arcom. A jéghideg víz felfrissít, bár még mindig nem vagyok teljesen tiszta. Bárgyú mosoly feszíti számat, ahogy eszembe jut Riley. Kell nekem, akárhogy is, de megszerzem. Nem fogja ilyen nehezen adni magát, mint ahogy a múltkor is tette. Alattomos leszek, ha kell, aljas módon, de akkor is az enyém lesz. Elegem van a könnyűvérű nőkből. Olyan, mintha a drága kaviár helyett, olcsó halat ennék. Ami jár, az járjon nekem is. És ő pont nekem jár, pont olyan, aki nekem kell. Akire szükségem van, aki az akaratom szerint cselekszik, ha én úgy óhajtom.
Ujjaimmal átszántom homokszőke fürtjeimen, felkapom a pólóm a szennyes kosárból, aztán visszasétálok a hálóba, hogy nadrágba bújjak. Kinézek az apró ablakon és bőrdzsekit akasztok le a fogasról. Összekötöm a hajam, végigsimítok borostás arcomon és eltűnök a helyiségből. Lassan, elaprózva lépéseimet sétálok a fedélzet öreg padlóján, újabb cigit szívva és azon tűnődöm, vajon Riley miért ennyire makacs. Mert igazán megadhatná magát, akkor nem kéne így strapálnom magam.
Hirtelen ötlettől vezérelve sarkon fordulok. Szaporán szedem a lábaimat, meg sem állok addig, míg a kabinok nem érek. Ott aztán gondolkodásra erőszakolom az elmémet és amikor már legkevésbé várnám a megoldást, beugrik három szám. 524. Riley szoba száma.
Megkeresem a szobát és lenyomom a kilincset. Meglepetésemre nyitva. Vagy nincs itthon, vagy nem engem várt, vagy egyszerűen annyira fáradt, hogy elfelejtette bezárni. Butuska döntés volt, de a szám sarka elégedett, gonosz mosolyra húzódik. Bezárom az ajtót, zsebreteszem a kulcsot, lerúgom a bakancsom és bemászom mellé az ágyba. Eltompítja agyamat parfümjének illata és a drog utóhatása. Eltűröm haját a nyakából és óvatos csókot nyomok puha bőrére. Tisztára úgy érzem magam, mint valami elmeroggyant serial killer. Hozzásimulok és élvezem a pillanatot. Egészen addig, amíg a vekker hangos vinnyogásba nem kezd.

Riley  &  Sage

Szememmel az órát keresem, leverném én a komódról, ha tudnám, de nem érem el és amikor végre kartávolságnyira kerülök tőle, Riley nemes egyszerűséggel megelőz. De nem megszabadít a visítástól, hanem halálos fegyverként akarja használni. Aztán megérzem a sarkát a gyomromban, ujjait a mellkasomon és lezakózom az ágyról. Leesem és fedezékbe vonulok, kikandikálok az ágy mögül és felteszem a kezeimet. Tetszik a játék, bárgyú mosoly kúszik a számra és vonogatva a szemöldököm, vihogva ülök a térdemre.
-Én vagyok hát, az isten szerelmére. Maga a megtestesült szexualitás. Szeretem, ha egy lány vad, de azért legközelebb a sarkadat ne a gyomromba told. – Bűnbánó, fájdalmas arccal pillantok feléje, kisfiús mosoly játszik ajkaimon. Pofátlan módon mérem végig és tetszik, amit látok. Vékony textil, csipke szegéllyel, ami csak arra vár, hogy leszaggassam róla.
-Mit takargatod magad, láttam már ennél cifrábbat is. – Lerántom róla a takarót, felpattanok mellé az ágyra és újra rajta legeltetem a szemem. - Miért nem volt bezárva az ajtód? – Vádló hangsúllyal feltett kérdésem után közelebb ülök hozzá és ujjaim közé csippentek egy hajszálat. Nem szeretném megtudni, hogy van valakije. A szart is kiverem a srácból, ha megtudom, hogy létezik.
Tág pupillákkal méricskélem, csavargatom a haját, vigyorgok rá és élvezem a látványt. Előkotrok szabad kezemmel egy cigit és csak annyira hajolok el tőle, hogy az öngyújtóm ne lobbantsa lángra haját. Mélyet szívok a cigiből, a plafonra fújom a füstöt és az ágyra hamuzok. Totális káosz uralkodik rajtam és be kell valljam, élvezem azt, ahogy néz rám. Fogalma sincs mit akarok itt, főleg azok után, hogy elhajtott és a tudtomra adta, hogy ő nem olyan lány, mint azok, akikkel eddig dolgom volt. De én tudom, hogy ő is éppen olyan rossz, mint a többi másik.
-Élvezkedem Riley. Szeretlek nézni téged. – Elnevetem magam és elfekszem az ágyon, fejemet az ölébe hajtom és úgy pislogok fel rá a füst mögül. - Mellesleg az én kabinom nem ennyire tiszta, mint a tiéd. Határozottan jó illat van idebent. – Hamuzok, szívok, majd fújok és elnyomom a csikket egy vázában. Aztán visszamászok hozzá és bevackolom magam ismételten az ölébe. Ha tetszik neki, ha nem. Leszarom igazából, mit gondol rólam. Nekem meg van a véleményem és kész. Kell… ennél többet nem vagyok hajlandó magyarázkodni.
-Hogy dolgozol ma este? Elkísérjelek? – Rendes úriember lévén felajánlom neki ezt a lehetőséget, hülye lenne nem élni vele. Felpörögve a tudattól, hogy elkísérhetem, felpattanok és szembe ülök vele.
-Gondolj bele, sétálni viszlek az óceán közepén. Megmutatom neked a napfelkeltét, hogy aztán rohadásig dolgozz. Tiszta romantikus dolgok jutnak eszembe. – Rohadt elégedett arckifejezéssel nézek rá, újabb cigit halászok elő a dzsekim zsebéből, a másik fajtából és rágyújtok. Pupilláim kitágulnak, kedvem ismét az egekben, vérem dübörög a fülemben. Kitapogatom a kulcsot a nadrág zsebemben és rettentő kíméletlen módon felteszem neki a kérdést, ami azóta a nyelvemen van, amióta visszautasított.
-Szexelünk?! – Ujjaimon pörgetve a kulcsot hanyatt dőlök és elégedetten vigyorogva dohányzom tovább.