Stefan & Nathaniel

"A véletlen találkozásokból bármi kisülhet.. s ugye nem is sejted, hogy nem akárkivel van dolgod?"

Az élet kegyetlen játékot űz mindenkivel, de legfőbb képen velem, hisz nem elég, hogy rossz élet körülménybe születtem, de még meg is leckéztetett, és mit tettem? Semmit! Csupán annyi volt a bűnöm, hogy próbáltam eltartani az anyámat, aki végül meghalt, és ennek a tudatát sohasem tudtam elviselni, hogy miattam lett ez.. miattam történt minden. Mára már oly sok év után jóval könnyebb, hisz lelkileg kiiktattam minden érzelmet, és könnyedén veszem az akadályokat. Nincs aki meghatározzon, nincs akihez kötődjek, egyszóval senkim sem maradt.. Nos köszönhettem ezt az életnek, a nagy sorsnak, mert ha ezt szánta nekem, akkor megkaptam, de mit vétettem? Kis fiúként mit követtem el? A bűnöm az volt, hogy megszülettem? Kérdések, és újabb kérdések hadai törnek elő bennem, miközben a mellkasomban valami nyomást érzek. Levegőért kapkodok, mintha megfulladnék, de nem, csak egyszerűen rám tört a pánik, hisz mindannyiszor gondolom át az életemet, és okolom magam emiatt annyiszor tör elő bennem ez a fojtogatóan szorító érzés, amely már-már kezd kikészíteni. Tudom nem kéne gondolkoznom, hisz megszűntem létezni, amikor megfogtam a fegyvert, és meghúztam azt, ezáltal megölve egy ártatlant, s akkor öltem meg magam belülről végleg, viszont ezek az emlékek nem tűnnek el, nem tudok felejteni.. ugyan nem fáj már, mert kiiktattam az érzelmeket, amik régen még jelen voltak, de azok az események, mintha pecsétként követnék az életutamat, mintha minden pillanatban az történne meg újra, és újra, míg nem eljutok arra a szintre, hogy állj.. akkor pattan el az agyamban valami, és késztet arra, hogy vegyem magam észre, és irány a valóság, nem pedig a gondolatmenetbe fojtsam bánatom. Most is így történik, de nem magamat figyelmeztettem, hanem egyszerűen nekem jön valaki, ezzel minden gondolatom félbe szakad. Sűrű elnézést közepette kezd el nekem magyarázkodni, hogy sajnálja, nem akarta, de hát ezt higgyem is el? A gazdagok bunkók, beképzelt öntelt alakok, akik csak a pénz vágytól égnek, én nem.. én csak egyszerűen kijátszom őket, mert van eszem, amit velük ellentétben tudok használni. Én nem azon töröm az agyam, hogy mit kell holnap tennem a munkámban, hanem azon, hogy ezektől a személyektől hogyan szabadítsam meg a világot!
-Semmi baj.-Válaszolom végül, és egy ideges pillantással indulok meg a fedélzetre, de nem a gyors léptekben, hanem inkább a lassú tempóban, amely engem mindig is meghatározott. Laza mozdulat, nem sietősség, ráérés, és teljes nyugodtság.. én nem idegeskedek a pozícióm miatt, az életem miatt, mert nekem már ilyen nincs. Még hogy élet? Elvették a gazdagok előlem, mert akik tehetősebbek voltak azoknak megadatott a munka, nekem meg kijárt a; "Dolgozz meg keservesen azért, hogy legyen valamid!" szituáció. Szóval senki ne csodálkozzon, hogy olyan vagyok, amilyen. Sétám közben a tekintettem minden egyes szembe jövőn végig fut.. csinos nők, úriemberek, gazdagok, néhány személyzeti tag.. biztos jó kis fizetésük lehet! Töprengem el az itt dolgozok bérén, de nem tudom miért.. végül is lényegtelen mindenki annyit keres amennyit akar, az én szakmám a bűnözés, és remekül megélek belőle. Meglopom a gazdagokat, és segíttek a szegényeknek, persze a hajós ötlet az mindvégig az enyém volt. Annanak nagyon is tetszett, szóval nem hiába van ő is ezen a hajón. Max. felhúztam volna magam után, ha nem hajlandó jönni. Most viszont nem ő érdekel, hanem az itt dolgozók egyike, akiből kiszedhetnék egy kis infót a hajón lévő védelemről, és kamerákról..
A fedélzetre érve megtorpanok azonnal, hisz időben észhez térek, hogy lássam azt a személyt, aki épp lefelé megy a hajóba, persze ha ez nem történik meg neki megyek, és most nem nekem jönnek, hanem én hibázok az előbbi eset után, de persze időben megakadályoztam a szép kis ütközetet. A korláthoz indulok meg végül, és mindkét kezemmel megtámasztva magam pillantok a tájra. Víz, víz, és megannyi víz.. Mintha nem is létezne szárazföld már, csak ez a rengeteg sok víz! A hullámok lágyan csapódnak a hajó oldalához, miközben a Constantine egyre előrébb tör, mint egy igazi küzdő. Mindig is álmodtam arról, hogy egyszer egy hajó fedélzetén dolgozhatok, de nem vált valóra.. és miért nem? Nos azért, mert nem volt pénz, nem volt hírnév, apám lelépett, anyám meg magába roskadt. Nem tanulhattam, mert dolgoznom kellett pénzért, hogy valamit tudjunk enni ebben a nyomorult világban, ha a gazdagok ezt átélték volna nem így állnának sok mindenhez. Iszonyodva fordulok feléjük, és méregető tekintettel nézek rájuk, aztán lenyugtatva magam veszem az irányt egy jó kis bár felé. Nem foglalok helyet csak megállok a pultnál, de még mielőtt bármit is mondhatnék megpillantok egy vélhetőleg itt dolgozót.. a ruhájáról látom, hogy tiszt, vagy tévednék? Megeshet!
-Szeretnék kérni két pohár whiskyt.-Intézem a kiszolgálóhoz azonnal, és felé csúsztatom a pénzt, amely jóval több, mint aminek lenni kellene.-Köszöntem.-Mondom miután megkaptam, aztán figyelemmel követtem az ifjú tisztet, aki nem tudom merre halad, de lényegtelen, hisz ideje leszólítanom míg el nem tűnik, vagy lehet, hogy ide tart? Amikor a közelben jár, akkor épp kapóra jön, hogy leszólíthassam.
-Kérem.. ráér egy néhány percre?-Pillantok komolysággal a tiszt felé, aki minden bizonnyal kivehette, hogy csak neki szól, és ahogy a név tábláról nézem.. Nathaniel.-Meghívnám egy italra, ha elfogadja, kedves Nathaniel..-Csúsztatom arrébb a pohár italt ezzel arra akarnám ösztönözni, hogy nyugodtan lehet a társaságom, hisz nem harapok. A saját poharamat közben a kezembe veszem, és kortyolok belőle egyet, aztán már csak kihívóan figyelem a srácot, hogy ide jön-e, vagy mégsem..

Stefan & Nathaniel

"Azaz este jár az elmémben, hisz nem tudom elfelejteni csak úgy.. magamhoz térve pedig veled találom magamat szembe, ugye segítesz?"

Élet, élet, és élet.. Igen nos azon embereknek ezzel kell törődnie, akiknek ez számít az előtérben, persze engem teljesen hidegen hagy a dolog, hisz miért is érdekelne, ha úgy sem lesz ennél jobb helyzetem. Minden egyes lopkodással nem magamat kamatoztatom, bár kétségtelenül jól élek belőle, de javarészt, sőt jóformán mindent a szegényekre költök, persze jelenleg a hajón egy ilyen sincs, szóval.. nincs akinek segítenem kéne, ezért is szórom a pénzt, ha a gazdagnak lehet, akkor egy tolvajnak miért ne lehetne? Nem az enyém a pénz, hisz Anna tulajdona teljességgel, de mivel már nem az ő számláján van, ezért nem tudja megszabni, hogy mit tegyek vele, és mit nem. Biztos fizetne nekem mindent, mert egy naiv kis hülye liba, aki egyetlen egy szavamra már ugrik. Ennyire átlehet őt verni, és szinte akárki megtehetné ezt vele, de velem jobban járt, ha azt nézzük, mert nem őt használtam ki, hanem a pénzét vettem el. Kielégítettem a kis vágyait a hálószobában, ő pedig cserébe ezzel fizetett.. hmm.. vegyük ezt fizetségnek! Mondjuk nem kis összeget kaptam meg tőle, egy jó pár millió, vagy talán milliárd? Említette, hogy az apja bankigazgató, és ezért megy nekik ilyen jól. Persze Anna anyja sem szerelemből mehetett hozzá a férfihez.. Hirtelen rázom meg a fejemet, és ezáltal minden gondolatomat automatikusan meg is szüntetem. Semmi kedvem végig gondolni azt, hogy mi van Annaval, hisz volt, ami volt, de ennek a ténynek az ellenére még mindig vele vagyok, persze csak szánalomból, mert nem vagyok bunkó. Szemeim a hajót vizsgálják, hogy ezáltal mérjem fel a terepet, de nem tudok rájönni arra, hogy mennyi lehet a védelem itt, és hogy mi a helyzet kamera ügyben. Épp ezen töprengem leginkább, amikor megjelenik a fiatal tiszt. Rögtön tudom, hogy ő az én emberem, és nekem nem kell más, hisz bizonyára ő tud a dologról sok mindent! Ha pedig véletlenül tagadni próbálna kijátszva fogom kiszedni belőle, amit tudni szeretnék, mert az nem lehet, hogy egyszerűen ne kapjak tájékoztatást valakitől. Amit tudni szeretnék azt úgy is megfogom tudni.
Leszólítom, magam mellé invitálom, miközben végig őt figyelem. Tudtam, hogy nem fog visszakozni ettől, és számíthattok rá, na meg a diszkréciójára, bár ez mindegyik itt dolgozótól elvárt, de már találtam köztük bunkót, szóval.. lesz, aminek lennie kell. Hallgatom, amit mond.. a szavait, és végül a kérdését is, miközben figyelem a tetteit is, de mintha mégsem itt járnék. Újra, és újra azon az estén jár az eszem, mintha teljesen megpecsételte volna a sorsomat, és ezáltal nem engedne szabadulni engem..;

Felsóhajtva veszem a kezembe a fegyvert, és remegve emelem meg két kézzel fogva a szerencsétlen srác felé. Egyik ujjamat a meghúzandó ravaszhoz teszem, és félig készen állva döntöm el magamban, hogy ezt inkább mégsem teszem meg.. hisz nem tudok megölni egy ártatlant, aki előttem áll. Fáj szenvedve látni, összeverve, és megkínozva, bár a halál lehet vigasz lenne a srácnak, de hogy nem tőlem kapja meg az tuti! Nekem ez nem megy.. egyszerűen nem, hisz nem vagyok Gyilkos!
-Nem teszem meg, Dane!-Fordulok a srác felé, és rápillantok, miközben a fegyvert már épp magam mellé engedném, de ekkor hirtelen erősen fog meg a dzsekimtől fogva, és a pisztolyt a fejemhez nyomja. Nagyot nyelve válok hirtelen mozdulatlanná, ezért a leengedési opció már félbeszakad. Szívverésem meggyorsul, lélegzetvételeim száma egyre csak nő, és úgy érzem itt a vége ennek a mulatságnak, ha most megöl..
-Kérlek, ne légy már ostoba! Vagy ő.. vagy te! Válasz!-Mondja viszonylag még halkan, de a megszokott hangjától hangosabban. Remegve emelem meg ismét a fiú felé a fegyvert, aki könyörgő pillantással néz rám. Szemei elárulják, hogy nem szeretne meghalni, hisz még előtte egy egész élet.. olyan fiatal, pont mint én.-Rajta! Hajrá! Vagy pedig meghúzom, de azt ne várd meg!-Ordítja dühösen, és ekkor elpattan bennem valami. Gondolataim cikázni kezdenek, és két felé bomlok. Az eszem azt súgja tegyem meg, hisz élnem kell, míg a szívem arra ösztönöz, hogy ezzel nem teszek semmi jót. Mindkettőnek igaza van! Minden egyes ezután jövő ordítása Dane-nek kiesik, csak arra emlékszem, hogy egy hang szólítgat, ordítva, és dühösen. Miközben az elmém az, ami nem hagyja, hogy halljam, hisz gondolkozásra késztet. Hirtelen megráz valaki..-Figyelj már rám! Rajta!-Hirtelen teszem a kezemet a meghúzásra kész állapotba, aztán óvatosan lehunyva szemeimet húzom meg azt, és ezzel megölök egy ártatlan embert..
Szívem kettétörik, lelkem darabokban hever, szemeimet nem merem kinyitni, hisz nem hiszem el, hogy mit tettem. "Ügyes vagy.." hallatszik egy tompa hang, de nem reagálok rá.. néhány gratuláció követi mindezt, miközben térddel a földre esek..-Megöltem egy embert.-Suttogom halkan, s szinte meg sem lehet hallani. Szemeimből könny folyik oly sok év után. Mit tettem? Mit műveltem én? Ezt nem szabadott volna! Remegve nyitom ki a szemeimet, és a látvány elborzaszt.. Egy gyilkos vagyok! Egy gyilkos..

Egy kis időbe bele telik mire felidézem az estét, és mire a valóságban találom magamat már minden bizonnyal Nathaniel is kiakadhatott, mintha néhány percre teljesen eltűntem volna az életből.. nos ilyen nem először van velem, de nem csak a múltat idézem fel az ilyen alkalmakor, van amikor beképzelek magamnak egy szituációt, pl. hogy hogyan ölöm meg ezt, és ezt, de persze ez abban az esetben, ha kiakaszt nagyon valaki.
-Elnézését kérem.. kissé elkalandoztam.-Kortyolok egy nagyot a pohár italból, és kissé feszülten, de helyett foglalok a tiszt mellett. Kezemmel az itala felé mutattok.-Remélem szereti a whiskyt, ezt rendeltem önnek, de ha bármilyen más italt szeretne, akkor rendeljen olyat, és én állom a számlát.-Mondom elmosolyodva, és poharat forgatva a kezembe lötyögtettem a még benne lévő italt.
-A nevem Stefan Redway.-Jegyzem meg hirtelen, amikor eszembe jut a kérdése, és persze az elakadása is ehhez kapcsolódóan.-Szeretném a segítségét kérni mindenképpen, vagy inkább a tudását, mert félek attól, hogy ezen a hajón nem csak átlagos emberek vannak, hanem mások is.. Ugye megérti az aggodalmam?-Pillantok rá a tisztre.-Nem akarom húzni az idejét, de ha nem bánja, akkor egy kicsit beszélgethetnénk erről.. régebben azt terveztem, hogy hajón dolgozom majd..-Kalandozok kissé el, de észhez térve abbahagyom a dolgot.

Stefan & Nathaniel

"Sok minden történik itt, és olyanok is, amiről te mit sem sejtesz.. nem akárkivel ülsz egy pultnál.!"

Néha túlságosan is a gondolataimba merülök, és ezáltal nem reagálok a külvilágra, de ez csak is azért van, mert a gondolataimba menekülve tudom feleleveníteni azt, hogy miért vagyok az, aki, és hogy miért váltam ilyen személlyé! Érdekesen hangzik ez a fajta megfogalmazás, hisz legtöbben azon az elven vannak, hogy zárjuk ki a gondolatokat, és majd jobb életünk lesz.. s ez igaz vajon? Nem, nem igaz, mert azzal, hogy menekülsz a gondolatok, a múltban történt dolgok, és az azzal járó események elől.. nos semmit sem oldasz meg. Inkább arra kellene törekedni, hogy megtanuld elfogadni a hibáidat, és a múltad, amely ha szeretnéd, ha nem.. egy egész életen át meghatároz! Ezek a történések vezettek el ahhoz engemet, hogy most olyan személy legyek, akire joggal mondhatom azt, hogy büszke vagyok. Önmagamra mondom ezt, mert nem kis szintet értem el, és az intelligenciám, a gondolkozásom, a tudásom, a fejlettségem, sőt maga az egész lényem olyan lett amiről más csak álmodni mer. A gazdagok az ilyesmit nem tanulják meg, mert ők csak a pénzt látják, a hatalmukat, és a luxus környezetüket. Én mit látok? Őket, akik nyomorultan bánnak velünk, és még én legyek leszólva, hogy ezt teszem? Persze ritka azaz eset, hogy ezt valaki tudja, hisz sosem buktatom le magam, nincs bizonyítékuk ellenem, és bátran szembe nézek bárkivel félelmet nem ismerve. Ha azt hiszi valaki ismer, akkor nagyot téved! Ugyan kívülről rideg, érzéketlen, csaló tolvaj vagyok, aki előszeretettel hazudik, de belülről más a helyzet, hisz ott gondolkozom, és talán érzek.. Ez a talán kétséges, mert úgy hiszem minden érzelmet megszüntettem magamban, amit csak kellett, ha pedig mégsem, akkor is eltudom rejteni.. rólam már nem lehet olvasni, hisz olyan szinte tönkre vágtak. Elintéztek, földre löktek, kihasználtak.. és én ezek miatt álltam talpra, szedtem össze magam, és így vágok mindnek vissza! Harcolok egy olyan dologért, amiért más nem mer kiállni! Én kimerek, hisz nem vagyok gyáva nyúl, nem félek már, hisz nincs rá okom, és ha meg kell halni röhögve halok meg!
-Nathaniel, kérem. Gratulálok a rangjához!-Mondom kedvesen intézve felé a szavaimat, szinte barátságosan. Legtöbb gazdag nem ilyen jellemű, és nem lepődnék meg azon, ha ez a fiatal ember csodálkozna ezen a viselkedési stílusomon, de hát nem tagadhatom meg önmagam.. vagyis a felvett álcámat, nem? Legyünk udvariasak, kedvesek, és rendesek. Mutassuk azt az igazi ártatlan jó fiús képet, miközben én tudom, hogy nem vagyok az, de a külvilágnak erről nem kell tudnia, hisz nem rájuk tartóznak az érzelmi hangulat ingadozásaim, hanem rám, és erről ennyit.
-Ne köszönje, kérem, inkább én köszönöm önnek, hogy a társasága lehettek.-Nézek rá egy kedves mosollyal.-Amúgy örülök, hogy megfelel önnek az ital, és ha kér még akkor rendeljen az én számlámra bármikor, szívesen állom! Ugyanakkor igaza van ehhez nem kell jogsi.-Nevettem el a dolgot. Még szépen is nézne ki, ha azt kérnének hozzá.. Mondjuk én mindent hamisítványnak használok legtöbbször, csak most tettem kivételt, és az eredeti irataimmal szálltam fel. Stefan Redway? Ez már nem az, aki régen volt, ez a mostani személy százszor, és ezerszer is másabb!
-Pontosan erre gondolok.-Bólintok rá.-Valószínű, hogy átkutattak sokakat, de mi van, ha mégis van itt fent fegyver.. vagy netán bűnöző? Tudja nem szerettem a váratlan eseményeket!-Mondom komolyan számára. Az nagy átkutatás volt, de tényleg.. nálam van fegyver? Húú, ez hogyan lehetséges? Jól el kell rejteni! Úgy látszik sok mindenhez nem értenek itt sokan. Mindegy is, úgy sem fogom használni, csak ha szükséges..
-Jó kis feladatkör.-Vigyorgok, miközben kortyolok egyet végül az italból. Még mindig feszült vagyok, és csak ez az egyetlen érzelem látszik rajtam meg. A többi érzelmem, mintha kihalt volna mindvégig. Talán hihetetlen, de rólam tényleg nem lehet olvasni, megtanultam ezt az egészet kezelni, és elismerem, hogy nem nehéz, sőt mi több eléggé könnyű, persze ez csak nézőpont kérdése.-Már megállapítom önről, hogy bármihez amihez csak hozzá fog, azt tökéletesen végzi is el, igazam van?-Mosolygok rá, miközben elmondom az állapításom egyik eredményét. Mindig tippelek ilyeneknél, ami vagy bejön, vagy nem.. Szerencse kérdése az egész, nem? Én pedig élek ezzel a szerencsével, amit a magam hasznára fordítok.
-Nos..-Akadok el egy pillanatra, hisz rögtön akartam a kérdésére felelni, amire nem számítottam. Megiszom a maradék italomat, majd ismét elkezdem a beszédemet, de most már normálisan.-Nos.. kérem láttam én sok mindent már ezen a hajón.-Hajolok közelebb a tiszthez, és halkabbra veszem a szavaimat.-Itt nem minden az, aminek látszik.-Mondom sejtelmesen, és komolyan pillantva rá várom mit is felel erre az egészre, miközben az arcomról még mindig nem lehet semmit sem leolvasni.

Stefan & Nathaniel

"Előadom neked, azt amit látni akarsz, és te ezt el is hiszed, de vajon elmondod majd azt, amit tudni szeretnék?"

Ha ez a férfi tudná, hogy kivel áll szemben, akkor nem így tekintene rám, sőt nem is így beszélne velem, hanem teljesen másképpen. Ritka azon egyének száma, sőt elenyésző, akik tényleg tudják, hogy ki, és mi vagyok.. persze ez az ártatlan tiszt nem fogja megtudni sosem, sőt senki, aki a hajón tartózkodik. Félszegen figyelem őt, és próbálok róla olvasni, mint a legtöbb egyedről, akivel találkozok, de egyenlőre semmit sem tudok róla olvasni, és ha tippelgetek egyet.kettőt, akkor talán az állításaim be is jönnek, de nem vagyok az a fajta, akinek elég a tipp, hisz szeretem kiismerni azon személyt, akivel épp beszélgettek, és pontosan ezt fogom tenni a tiszttel is, de előbb legyünk túl ezen a kis információs eszme cserén, amennyiben meg vagyunk ígéreteim szerint csak mi leszünk a téma, de persze azzal a különbséggel, míg ő őszintén beszél magáról, addig én kissé ferdítve, hisz csak nem mondhatom azt pl. a szakmámnál, hogy; "Figyelj, egy bűnöző vagyok.." Na nem röhögtettem magam, szóval maradjunk a megadott út iránynál egyenlőre, aztán majd csak jön magától a többi, nem de? Hallgatom a válaszát, miközben rá kell jönnöm, hogy igaza van az itt dolgozók kevesebbet ihatnak, mint azok, akik vendégek, vagyis mondjuk úgy utasok.
-Megértem, de nem csak mára gondoltam, hanem bármikorra, amikor a kedve úgy tartja. Írja fel nyugodtan bármikor az én számlámra, és én állom önnek, nekem a pénz nem akadály.-Jegyzem meg sejtelmes hangszínen, miközben Nate-re tekintek komolyan. Nem szokásom viccelni az ilyesmivel, szóval komolyan gondoltam, amit mondtam neki, viszont a végén ez a "pénz nem akadály" dolog nem akármiért hangzott el, hanem azért, mert tudni illik, hogy meglopom a gazdagokat.. de tényleg.. ő ezt nem is tudja. Na mindegy a lényegen úgy sem változtat, hisz a vendégem bármit is rendeljen, vagy pedig vegyen magának. Tudom szokatlan szokás lehet tőlem, amikor egy gazdag úrfinak tűnők, de én nem akárki vagyok, ha rám néz.. ugyan gazdag vagyok, és előkelő, mármint látszatra, de belsőleg más milyen, és ezt nem tudom, csak azért megváltoztatni, hogy egy gazdagnak tűnjek, hogy ugyanaz legyek, amilyenek ők. Nekem ez komolyan nem megy.. nem menne..
-Értem, akkor ön azok egyike, akik csak is tökéletesen végzik, azt amit kell?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm, miközben felé pillantok, és felteszem a kérdésemet a számára. Elgondolkoztató egyéniség, ez a Nathaniel, hisz olyan összetettnek tűnik. Gondolom nem akármiért tiszt, és nem akármiért végzi ezt a munkát.. Párdon már említette a tengerészgyalogságot, de akkor azon feladatkör után.. mit keress itt? Elgondolkoztató, de mindenesetre ehhez nincsen közöm, hisz ez az ő élete, és nem az enyém.
-Nem, kérem.. Ne értsen félre, hisz nem ilyenre utalok, és higgye el a lehető legőszintébben mondom ama tényt, hogy ne nézzen őrültnek, mert nem vagyok az!-Nevettem el magam.-Tudom érdekesnek tűnhetnek néha a szavaim, de nem létező lényekről miért beszélnénk? Mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy vannak természetfeletti lények, az ilyenek csak mesék, melyeket egy-egy író kitalált, és ennyi.-Zárom le ezzel a témát, majd rátérek, hogy mire is gondoltam valójából.-Olyanokat láttam a hajón, amit el sem tudna képzelni.. Tudja-e azt, hogy annak ellenére, hogy azt hiszik nincs itt a hajón fegyver mégis van? A saját szememmel láttam az egyik utasnál.. Kissé elgondolkoztam ezek után, hogy ez a hely biztonságos-e, vagy talán mégsem. Kérem értsen meg, hogy én szeretném biztonságban tudni ezt a helyet, és nem magamat, mert felőlem, ha szeretnének öljenek csak meg, de a többi utasnak nem jár ki a halál, nem de? Szeretném, ha ők biztonságban lennének.-Mondom előadva a drámai aggódásom, amely nagyon, de nagyon hitelesnek tűnik, és hát az is, mivel senki sem ismer. Olyan jól megtanultam alkalmazni a trükkjeimet, hogy most már senki sem jön rá mikor hazudok, és mikor mondok igazat. Legfeljebb csak az jöhet rá erre a kis hazugságra, aki ismer.. de hát ki ismerne? Max. az, aki a barátom, de ezen esetek száma kevés, és csak régebbről vannak ilyen személyek, hisz újonnan nem kötök barátságokat..
-Nem alaptalanok az aggodalmaim.. az előbbi beszámolómból láthatja.-Jegyzem meg.-Kérem mondjon valami biztos érvet, amiből tudhatom azt, hogy mindenki biztonságban van, és nem kell aggódnom azon, hogy éjjel benyit hozzám egy fazon azzal, hogy agyon lő?-Vonom fel a szemöldökömet ránézve, és kíváncsian várom a válaszát.