Stefan & Killian

"A régi barátságok mindig is megmaradnak, de amikor már egy személy jelleme meginog, és azt hiszi, hogy nem maradt már senkije sem, de végül aztán mégis megjelenik egy személy, aki régen a barátja volt, akkor hatalmas döbbenet lesz rajta úrrá.."

Sohasem értettem az emberi életet, hisz mindenki okkal születik meg, de én valahogy magamnál mégsem érzem ezt. Az életem mindig is egy nyomor volt, kínokkal teli, és szenvedéses napról napra. Apám lelépésétől kezdődött minden, amikor is magunkra hagyott minket anyánkkal, csak azért, hogy neki jobb élete legyen.. a későbbiekben anyám elmesélte, hogy nem azért vagyunk szegények, mert ebben kellett mindig is élniük, hanem azért, mert a tőle gazdagabbak kijátszották őket, és megfosztva minden jogtól szedték el a pénzüket. Napról napra hallgathattam anyám igaz szólásait, amit persze az alkohol okozott nála, és nem más. Ezerszer is elmondta ugyanazt a sztorit, és így nevelte belém a gazdagok iránti gyűlöletet, persze az élet hozta a továbbiakban is a szokott formáját, és folytonos fájdalmakkal lökött a földre. A nevelőintézetből kikerülve találkoztam egy férfival, aki arra nevelt, amivé most váltam, és ugyanezen időszakban ismerkedtem meg különböző emberekkel, akik végül a barátaimmá váltak. Többek közt Killian Maxwell is egy volt ezen személyek közül, de eme kapcsolatok felbomlottak, hisz ők is más életet kezdtek élni, és én is. Olyasmikbe keveredtem bele, amikbe nem kellett volna. Hagytam, hogy kihasználjanak, és ezért is történhetett meg az a gyilkosság, amit elkövettem egy ártatlan srác ellen. Gyenge voltam, és nem mertem szembeszállni a tőlem nagyobbakkal, míg nem eljutottam oda, ahol most tartok! Már nem kell a barátságokkal törődnöm, hisz mindenki eltűnt, aki régen az életem részese volt, ugyanakkor nem kell éreznem, ami csak a hasznomra válik mindannyiszor, de az emlékek, azok mindennél rosszabbak, hisz nem eltörölhetőek, és folyton előjönnek, így emlékezésre késztetnek. Ellenállnék nekik, de akkor megtagadnám önmagam.. ahányszor fegyvert fogok a kezembe, és lehunyom közben a szemem azon jelenetet képzelem magam elé, amikor végeztem azzal a sráccal, azaz iránti gyűlölet hajt előre.. ama utálat, amit apám iránt, és a nőcskéje iránt érzek, ugyanakkor azon személyek gyűlölete, akik ezzé tették az életemet. Addig nem nyugszom, míg el nem érem jogos célomat. Megölni azon személyeket, akik tönkre tettek, és eközben élvezettel játszadozni eme hajón azokkal az emberekkel, akik körbe vesznek. Mind egy bábu, és mit sem ér nekem az életük. Kegyetlenül csapok le közéjük, ha kell, és mindent elkövetve játszom ki a nem létező eszüket. Oly könnyedén át lehet verni egyeseket, mint azon szőke hajú nőt, akivel a hajóra érkeztem fel. Az egész pénze az enyém.. senki másé, csak az enyém, és mindenkivel ezt teszem, akivel csak szeretném. Kegyetlen vagyok talán? És számít ez valamit? A gazdagok talán nem játszadoznak a szegényekkel, akiknek nem telik semmire? Vagy az csupa jó tett, és én vagyok a kegyetlenség mintaképe? Eddig nem buktam le, és ezután sem fogok soha! Mindig minden egyes részletre figyelek, nem vagyok hülye.. tudom, hogy mikor épp mit kell tennem, és merre mozgassam a zsarukat. A nyomok mindig más tettesre mutatnak, így én könnyedén megúszok mindent.
A fedélzeten sétálgatok az esti sötétségben, és persze ilyenkor igen kevesen találhatóak fent. Legtöbben már a kabinban vannak, míg mások a lenti bárban, aki ide felmerészkedik annak igencsak bírnia kell a hűvösséget, mert már nincs az a kimondott meleg idő. Tekintettem végig siklik a hajón, majd az égboltra, míg végül a vízen nyugtatom meg pillantásomat. Egy fekete nadrág, egy fehér póló, és egy fekete öltöny párosítása található meg rajtam. Nem gomboltam be az öltönyt, csak úgy lazán magamra vettem, de így fent sétálva a hajó orra felé kissé rossz döntésnek érzem ezt a lenge öltözetet, hisz nincs az a kimondott meleg idő. Lépteim lassúak, és a csendes fedélzeten, csak ez ad hangot, amely jelzi, hogy nem oly üres némaság van itt fent. A korláthoz lépek, és az mentén folytatom utamat, miközben a vizet pillantom, mintha választ adna az eddigi életem bármely szakaszára is. Soha senkinek sem meséltem az életemről.. s miért is tettem volna? Talán, hogy sajnálkozzanak azon, hogy egy nyomorult sorsom volt? Na még az kéne.. Hideg szél érintését érzem magamon, és eme szél a vízre is kihat, hisz a hajó oldalának csapódnak a hullámok, amely még nem annyira magas, de nem is alacsony. Ha vihar lenne, akkor igazándiból már mosná a fedélzetet a víz.. de persze nem ezen kéne most töprengenem. Lassan érkezek meg a hajó orrának a közelébe, míg nem olyan hirtelenséggel állok meg, mint sosem. Kérdő tekintettel bámulom a férfit, aki minden bizonnyal jól érzi ott fent magát, de számomra meglepő, hogy ennyire közvetlenül áll ott fent, mintha ugrani szeretne, de persze nem hiszem, hisz ki az, aki azért jön fel a hajóra, hogy épp leugorjon? Hülye gondolatok motoszkálnak a fejemben állandóan.. Egy mosolyra húzom az ajkaimat, és teszek még az ismeretlen felé néhány lépést, de ekkor észreveszek valami különlegeset, mintha ismerős lenne ez a személy.. Megállva, sőt ledermedve figyelem az ismeretlent, míg nem két-három lépésnyi távolságra vagyok csak tőle. Nem értem mi történik jelen esetben velem, mintha ez a személy.. Killian lenne, de ő itt? Az lehetetlen. Megrázom a fejemet erőteljesen, de.. akkor sem változik semmi. Erőtlenül, de mégis megszólalok végül;
-Killian..?-Mindez idáig nem hiszem, hogy észrevett engem, hisz halkan közlekedtem, mint egy szellem szinte, de a hangom felcsendülésével már rájöhetett az ittlétemre. Ha ez az akire gondolok, akkor nagy döbbenet fog bennem lezajlani, ha viszont nem ő az, akkor egy oltári nagy égést vihettek végbe, hogy egy ismeretlent megszólítok más néven.. Mély levegőt veszek, és kíváncsian várom a férfi reakcióját, aki vagy Killian, vagy pedig nem..

Stefan & Killian

"Előbb-utóbb csak megbarátkozom a gondolattal, hogy annyi év után még van barátság.."

Teljesen összezavarodva állok egy helyben, ahogy figyelem az ismeretlen férfit, bár nem is annyira az, ahogy belegondolok abba, hogy ő Killian lehet, persze megeshet, hogy tévedek, és egy teljesen vadidegennek mondtam ezt a nevet, de hát tévedni emberi szokás, nem de? Ha meg ez történt, akkor elnézést kérek, és azon nyomban tovább állok valamerre. Nem hiszem, hogy olyan mértékben kiakadna a személy, hogy rögtön nekem esne, amiért másnak néztem őt. A gazdagok koránt sem ilyen típusúak, ugyan van szájuk, amit jártatnak, és fenyegetőznek is vele, de mindvégig szokták tartani magukat az udvarias etikett szabályzathoz, hisz ezzel különböznek ki a szegény emberektől. Van egy olyan kötetlen előírás nekik, amit egy magam fajta nem ismer, de mivel már egy jó pár éve űzöm az ő megfigyelésüket, ezért sok mindenre rájöttem. A beszédüket kiismertem, a cselekedeteiket, és persze az ösztöneiket, ha egy ideig csak azt a közeget vizsgálod, ami igazán érdekel, akkor eléggé hamar beletudsz tanulni ebbe, de azért megjegyezném ezen pont alatt, hogy nem volt könnyű alkalmazkodni. Étkezésnél az evőeszközök használata, azaz udvariasság, és mi egymás.. nem igen lennék gazdag gyermek, hisz mindegyikük leginkább fukar, makacs, és öntelt, egyszóval.. el van szállva magától. De ez végső soron nem is az én gondom, hanem az övék, amiért nem képesek észrevenni azt, hogy ezzel mindenkit elutasítanak maguk mellől. Lassan visszatérek a valóságba, ahol a férfit figyelem, ahogyan leszáll a magasból, és újra a deszkalapokon áll, vagyis a hajó fedélzetén. Állom, ahogy végig néz engem, és persze én is ugyanezt teszem. Most már minden kétség nélkül tudatosul bennem, hogy ő igen is Killian, és senki más.. Rengeteget változott ezt el kell ismerni, de persze én sem az vagyok, aki voltam. Arcomon egy pillanatra döbbenet fut át, de elvettem, hisz semmi helye itt a csodálkozásnak jelen esetben, bár hozzá kell tenni, hogy érdekes helyzet ez. Az élet mindig olyanokkal állít engem szembe, akikkel lehet, hogy nem kéne. Nos azóta az időszak óta egy barátom sem volt, hisz kerültem az ilyesmit mindig is amióta bűnöző vagyok. Mi szükségem lenne bárkire is, amikor már nem érezhettek? De rá kell jönnöm annyi év után, hogy ez nincs így.. ő a barátom, és ezen sohasem lehet lesz változtatni. Lehettek bármi, vagy akárki, de ő akkor is azon személyek egyike marad, akik fontosak számomra..
Hallom, ahogy a nevemet mondja, és most már minden kétség tova száll. Ő az, bár ezt eddig is tudtam, de csak most tudatosult bennem a lehető legjobban. Ledermedve állok a helyemen, és nem mozdulok semerre sem, csak azt figyelem, hogy mit csinál. Megindul felém, de hirtelen elbizonytalanodok a jelenlététől, mintha a múltam kísértene affelé, hogy újra támadjak fel belülről az élők világába, és az érzelmek árnyalta színes életbe, de erre én képtelen vagyok.. mármint arra, hogy érezzek, mert akkor hova lenne a mostani énem? Minden bizonyára már meg is állapította, hogy tartózkodó, és rideg vagyok vele szemben, de ez csak is az új énemnek köszönhető, ha tudná mivé váltam.. nem így nézne rám. Elítélne.. de jogosan tenné, hisz olyan valaki lettem, akinek senki sem lenne szívesen a barátja. Hirtelen ér a tette, amint a közelembe kerül, és átölel.. Ugyan visszakoznék, de mégsem teszem, hanem egy pillanat után viszonozom az ölelést. Majd figyelem, ahogy elenged, ekkor én is ezt teszem, és kérdését hallgatom, amit feltesz nekem eközben. Érdekesen hangzik fel a kérdése, mintha számonkérést tartanánk, hogy mit keresek ezen a hajón, de nem.. nem ezért kérdi, hanem mert kíváncsi legalább is szerintem.
-Egy fiatal hölggyel érkeztem a hajóra, akivel nincsenek komoly szándékaim csak egy kis kalandra vágytunk, és ez a hajóút pont kapóra jött.-Jegyzem meg válaszadásként.-És te hogy kerültél fel a hajóra? Nem kicsit leptél meg az ittléteddel, de örülök, hogy látlak.-Mosolyodok el barátságosan irányába, de ekkor észreveszek rajta valami szokatlant. Régebben nagyon jól ismertük egymást, ezért kár lenne tagadni, ha ez most nem így lenne, hanem máshogyan. Talán képzelődöm most, de nem zárom ki, hogy valami van a háttérben, viszont egyenlőre nem jegyzem meg, hátha csak egy kósza gondolat az egész.
-Semmi érdekesség nincs az életemben, csupán változtam, ahogyan te is.-Mosolygok rá.-Nem házasodtam meg, hisz még élvezni szeretném a szabadság adta előnyt. Lakásom van, és munkám is.. nem is akármilyen.-Nyelek nagyot, ahogy arra gondolok, hogy bűnöző lettem. Vajon hogyan fogadná a hírt? Jól, vagy esetleg rosszul? Előbb-utóbb el kellesz neki mondanom, hisz muszáj erről tudnia.-És veled mi újság? Mesélj egy kicsikét.. csak hogy idézzelek is, ezért felteszem ugyanazon kérdéseket. Nő ügyben, hogy állsz? Munka? Lakás? Na és közben elmesélhetnéd, hogy hiányzott-e a jó öreg barátod.-Nevettem el magam végül, és ezzel egybekötve lezárom a kérdések sorozatát.-Rendben, benne vagyok.-A nyakamba karol, és így indulunk meg az egyik fedélzeti bár irányába.
A pulthoz irányít az ifjú barátom, amit el is fogadok, aztán a pultra támaszkodva állok meg vele szemközt. Nézem, ahogy kikér két pohár whiskyt, majd az egyiket felém tolja. Szabadkozhatnék, hogy nem akarok inni, de az akkor nem lenne hozzám illő, hisz mostanában tudni illően sokat iszom, mint amennyit kéne, viszont nála ez az ivászat gondolom, hogy nem lehet véletlen..-Csirió!-Mondom utána, miközben kezembe véve a poharat megemelem, és megiszok néhány kortyot belőle ezt követően.-Mond csak, kérlek, Killian... valami gond van? Régebben csak akkor ittál ennyire sürgősen, ha gond volt.. most is az van talán?-Felvont szemöldökkel nézek rá, és érdeklődve várom a válaszát.