Stefan & Danneel

"Néha csak véletlen figyelemből történik meg egy-egy eset, de a velem való találkozás sohasem véletlen.."

Játékot űzünk az életben, hisz egyfajta szerepet játszunk el, de itt is két lehetőség akad. Az egyikben önmagunkat adjuk, azokat akik vagyunk, és így élünk, míg a másikban több szerepet alakítunk, és nem találjuk a valós önmagunk ezek után, mert elfelejtjük azt, hogy kik voltunk. Én sosem felejtettem el, hogy ki voltam, de mára már nem az vagyok, aki az emberek elé áll, ez nem az a Stefan Redway, aki egykoron voltam, hanem más.. egy csaló, egy bűnöző, egy gyilkos, kegyetlen, és hazudozó alak, aki szinte bármire képes a céljai érdekében. Szerepet játszok, és nincs valós énem, nem érzek, hisz meghaltam belülről végleg, mégis ennek ellenére gondolkozom, emlékszem, cselekedem, és érzek, de már nem úgy, mint akkor. Egyetlen egy könnycseppet sem ejtek már, egyetlen egy barátom sincsen, és sohasem fogok szeretetet érezni. A fájdalom megbélyegezett, és ezáltal meg is ölt, ami azt eredményezte, hogy már azt sem érzem.. így lettem az, aki! Csodálkozni lehet, elítélni is, sőt alkosson rólam bátran bárki véleményt, de.. ha nem ismer senki sem, akkor miért ítélkeznek? Ők jobbak talán? Egy gazdag kinek segít.. magán kívül? Csak a saját érdekei lebegnek a szeme előtt, és ekkor jön az, hogy aki szegény segítene, de nem tud, mert neki sincs semmije. Én segíttek, de ennek meg is kaptam az árát! Elvették mindenem, nem maradt senkim, és semmim sem, míg eme világban így élek.. Büszkén! Teljességgel elismerem, hogy nem csalódtam magamban, elértem egy olyan szintet, amit más sosem, ugyan vannak hátrányai, de kit érdekel? Olyan tudás birtokában állok, amit egy egyszerű gazdag nem tud, mert ha tudná nem dőlne be a kis csapdámnak, amit ezerszer felállítok neki, és még akkor is belelép.. ezek lennének a nagy gazdag, vagyonos úriemberek? Na hát szép! Gratulálok az eszükhöz, mert ezzel csak azt bizonyítják, hogy nincs nekik!
Lassú léptekkel hagyom, hogy az ifjú hölgyemény maga után húzzon a kezemtől fogva a kabinja felé. El kell ismerni nem zavarta meg a gondolatmenetemet eddig, ami valljuk be nagy szám, mert eddig mindig valaki félbeszakított. Hosszú barna haj, kék szem, csinos külső, modell alkat szinte.. szép! Nekem mégsem ezért kell, csak a pénze érdekel, mint minden nőnek. Másra nem is használom őket, csak egy játékszerek.. ilyenek az emberek.. játékok, akikkel bátran el lehet játszadozni, és sohasem látják ezt be, míg nem egyszer a földre kerülnek, akkor némileg észhez térnek, de nem sokkal később újra naivságuk áldozatai lesznek. Egy gonosz vigyor jelenik meg az arcomon, ahogy az ajtóhoz érünk, és amikor felém fordul, csak egy lágy mosollyá változik ez. Kinyitja, beljebb invitál, és bezárja mögöttünk az ajtót. Ekkor ragadom meg a lehetőséget, és a belső zsebembe nyúlva húzom elő a tűt, amit a hátamhoz rejtek gyorsan. Közel jön hozzám átölel a nyakamnál, és úgy csókol meg, amit persze viszonozok, miközben az egyik kezemet a derekára a másikat pedig az injekciós tűvel a nyakához rakok, aztán beleszúrom. A pár perc múlva összeeső testet az ágyig viszem el, aztán fel fektettem oda. Bárki hihetné azt, hogy megöltem, de nem, csak egy szimpla altatót nyomtam belé, amíg átnézem a kabinját. Egy jó órába telik mire mindent átfésülök, és megtalálom az elrejtett pénzt, persze a bankkártyájához nem nyúlok, azt használja csak örömmel. A készpénzt a belső zsebembe csúsztatom, aztán kissé rendezetlenebbé teszem a ruházatomat, mintha az történt volna, és most szedném össze az öltözékemet. Kilépek a kabinból, és egy elégedett mosollyal az arcomon távozok, míg óvatosan visszaigazítom eredeti állapotába a ruhám.
Az éj úgy ölel körbe, mintha óvni akarna, de mégsem. Éjszaka van, este, és sötét.. Órámra pillantok, és látom jóval éjfél után van az idő. Kezeimet zsebre vágva indulok neki utamnak immáron a korlát mentén. Ruházatom egy fehér pólóból, egy fekete nadrágból, és egy zakóból áll, persze a zakóm nincs begombolva, hisz nem szeretem úgy, csak ha hivatalosan akarok megjelenni, de most a sötétség csak nem kéri tőlem ezt, nem? Lépteim lassúak szinte ennél lassabban már nem is mehetnék, eközben pedig lassú szellő mozgását lehet érezni. Végig fut a szabadon hagyott bőrömön, és ettől kiráz a hideg, de nem érdekel! Kibírom, és nem fázok.. Bal kezemet a zsebemből előhúzva a korlátra helyezem, és úgy húzom végig azon miközben egyre előrébb megyek.. és megyek. Tekintettem a vízre siklik, ahogy lágy mozdulatokkal csapódik a Constantine oldalához, és aztán eltűnik. A Holdat pillantom meg a csillogó víztükör felszínén, és néhány csillagot is kilehet venni. Egy pillanatig fel is nézek az égre, de aztán újból a vizet kémlelem, mintha ettől várnék valamit, de egyszerűen csak ehhez van kedvem, és semmi máshoz. Arcom komoly, tekintettem némileg feszült, míg én magam úgy járkálok itt, mint egy élőhalott. Álmos nem vagyok, de az a túl buzgó aktív ember sem. Egyszer csak megszűnik minden zaj, és csend lesz.. Halotti csend, amit csak a lépteim hangja zavar meg, és a víz csapódása a hajó oldalához. Egy pillanatra megállok, és mély levegőt veszek, ezáltal nyugtatom feszültségemet, ami nem tudom, sőt nem értem.. miért keletkezett bennem. Megnyugodva némileg folytatom az utamat, de ekkor hirtelen valaki nekem jön.. Másik kezem is kikerül zsebemből, és vállaira helyezve kezeimet tolom magamtól távolabb, miközben végig mérően fut át rajta tekintettem.
-Szép estét, hölgyem.-Szólalok meg viszonylag nyugodt hangon, és próbálok barátságos maradni vele szemben.-Ha kérhetném legközelebb figyeljen arra, hogy kinek megy neki. Nem mindenki ennyire elnéző, mint én, hisz vannak, akik kiakadnak egyből, és máris önnek ugranak!-Nézek a szemeibe, miközben közlöm ezt vele, és készen állva lépek mellé, hogy ezzel kikerüljem őt, persze ha ebben megakadályozz, akkor ez nem fog megtörténni. Viszont magabiztosan indulok tovább előre, és ha meg nem állít, akkor tovább is megyek..