Felicia & Cara

Munka munka és megint csak munka. Azt hinné az ember, ha már túléltük azt az őrületet a múltkor, legalább hagynak minket pihenni kicsit, de nem. Mit csinálnának, ha mondjuk megborult volna az elmém? Átváltanék őrült pszichopatába és üvegszilánkokat tennék az emberek italába? Nem számít. Ezért is van az, hogy míg ők azt hiszik, hogy én becsületesen végzem a munkám és minden oké, addig valójában tök jól érzem magam műszak után vagy épp a szabad napomon, mert elraktározok magamnak ezt azt. Talán, kleptomániás vagyok, fene tudja, de valamiért úgy gondolom, hogy igen is, megillet engem pár nyamvadt pohár, amik rohadt szépek vagy épp megihatok műszak közben egy-két koktélt. Ez még nem a világ vége, nem de?
Azonban, valószínűleg a főnök nem így gondolja, aki hangosan fújtatva rohangál ki a raktárból majd be a raktárba. Gőzöm sincs mi baja, de ugye egyből a saját kis saram jut eszembe és az, hogy lebuktam. Rájött, hogy néha iszok és, hogy eltettem kb. három poharat, amelyek megtetszettek. Rájött, hogy a borravaló egy részét elrakom és nem teszem be a közösbe? Mert ugyebár, itt úgy működnek a dolgok, hogy ha a szép mosolyodért, vagy a formás hátsódért, esetleg a kipakolt cickókért kapsz egy kis borravalót, azt nem teheted el. Be kell raknod a közösbe és hónap végén mindenki közt szétosztják. Na ez meg már milyen? Nehogy már a takarítónő abból kapjon, amiért én dolgoztam meg! És nem, ez nem önzőség, csak nem tartom jogosnak. Persze, pakolok én be a közösbe, de azért egy kevéskét félre teszek magamnak, mert ugyebár még jól jöhet. Némelyik vendég túl bőkezű ahhoz, hogy én attól az összegtől szívfájdalom nélkül megszabaduljak. Anyagias világban élünk.
-Cara! Gyere ide!- kapom fel a fejem a nevem hallatán és már csörtetek is be a raktárba, ahol a főnök toporzékol.
-Valami baj van, uram?- kérdezem halkan, megszeppenve, mint egy igazi jó kislány. Ha tudná, hogy valójában legszívesebben röhögnék...
-Tegnap itt még volt három üveg Dom perignon a megbontott rekeszben. Most nincs itt egy se és a számlák szerint nem lett eladva belőle. Meg tudnád mondani, mégis hova lett?- les rám úgy, mint valami igazi pszichopata, aki mindjárt kitépi a nyelvem is kiszögeli az irodája falára, de nekem persze eszemben sincs köpni, hogy a kis csapattal italozgattunk. Felicia, én és még páran, akik örültünk, hogy túléltük az új év kezdetét és, ha már ott nem mulathattunk, hár mulattunk most. Miért olyan nagy baj ez?
-Nem tudom, uram. Talán megsérültek és ki lett dobva.- vonok vállat, mintha nem is tudnám miről van szó, közben újabb papírokat néz át Mr Dortmund, majd villogó szemekkel felpillant rám.
-Nincs beírva a selejt közé. Azt valaki elvitte innen és tegnap te voltál itt, meg az a srác. Nem tudom mi a neve.- legyint, miközben dühödten mutogat, én pedig nyelek egyet, mivel érzem, hogy szorul az a hurok a nyakam körül. Kész. Vége. Itt ennyi volt. A rohadt selejt közé, miért nem tudtam beírni azt a három pezsgőt? Fenébe...

Cara & Felicia

Ásítozva támasztom a pultot. Hála az égnek most holt idő van itt a bárban, így kifejlesztettem a nyitott szemmel való alvást, hogy ne szóljon be a főnök. Na jó, természetesen ezt nem kell szó szerint érteni, mert nem alszom, csak egyszerűen nézek ki a fejemből és próbálom megoldani, hogy ne csukódjanak be a szemeim. Mellesleg a fejem is zsong a tegnapi italozgatástól, sokat ittam, nem csak azt a pezsgőt, amit lenyúltunk innen, hanem a buli után még a kabinomban is kortyolgattam egy keveset az álmatlanság miatt. Istenem, azért mégiscsak gondolhattam volna rá, hogy ma dolgoznom kell. Bár ez nem lehet kifogás, ugyanis itt majdnem mindig dolgozni kell, de hát valamit, valamiért...
Észre sem veszem, amikor betéved egy vendég a bárba, és közvetlen elém ül le.
- Hahó! Aludni járnak ide? Meddig kell még várnom, hogy megkapjam a Martinimet? – csap a pultra a nő, amire aztán visszatérek a jelenbe, és végigpillantok rajta. Mekkora egy fapina. Körülbelül ötven lehet, fejébe szállt az egoizmus, pedig biztos hogy tíz, ha nem húsz éve nem látott faszt. Ki van éhezve, látszik rajta. Utálom az ilyeneket.
- Öhm.. elnézést, máris adom. – mondom, de legszívesebben nem ezt mondanám neki, de tudom, hogy a főnök épp a raktárban pakolgat, szóval nem kockáztatom inkább az állásomat. Kitöltöm a kért italt, majd elé tolom, és kicsit arrébb megyek, hogy ne kelljen tovább néznem ennek az öreglánynak a fejét. Körülnézek, de Carát nem látom sehol. Jó, hogy itt hagy egyedül, na mindegy.
A poharakat törölgetve azonban meghallom a beszélgetést a raktárból. Hát ott van. Ha jól gondolom, ez nem jelent jót, és Dortmund hangjából ítélve be is igazolódik a sejtésem. Tuti nem írták be tegnap a selejthez az italokat, amiket lenyúltunk. Amatőrök.
- Bocsánat, csak egy italért jöttem. – megyek be, és jelentőségteljes pillantást vetek Carára, amíg a főnök a papírokat bújja. Kotorászok kicsit a polcoknál, amíg kitalálom, hogy mégis hogy segíthetnék, mert ha ezt nem sikerül elsimítanunk, akkor mindketten repülnek, akik tegnap dolgoztak.
- Öhm... Pezsgőket keres? – kérdezem hátrapillantva, mire felkapja a fejét, és kérdőn néz rám.
- Igen, tudsz valamit róluk? – szegezi nekem a kérdést, és látom rajta, hogy ideges kicsit. Nem, nem kicsit... Nagyon.
- Hát, azt hiszem igen. – vakarom meg a fejem, és megpróbálom kicsit magamra vállalni a dolgot, remélhetőleg el fogja nézni nekem. Jobb, mintha azt mondanánk, hogy megittuk őket. – Lent voltam tegnap a bárban inni egy koktélt, és elég nagy volt a tumultus, ezért beálltam segíteni kicsit nekik. Az italok, amiket keres, azokat én vittem ki az egyik asztalhoz, és a főnökség közül ült ott három ember, akiknek ugyebár gondolom nem kell fizetni, ezért be sem vittem  a gépbe, mint eladott üvegeket. – magyarázom neki, amit az előbb találtam ki. Látom, ahogy változnak az arcvonásai, de nem tudom, hogy ez jó, vagy épp az ellenkezője.
- Kik voltak? – néz rám, én pedig ezzel a kérdéssel elvesztettem a csatát, mert a főnökség közül egyet ha meg tudok nevezni. Carára pillantok, hátha ő több embert ismer, és kisegít, mert ennél többet jelen pillanatban én nem tudok mondani.  

Felicia & Cara

Esküszöm, még lélegezni is elfelejtek, amíg a főnök beszél, morog, csapkod. Látszik rajta, hogy épp őrlődik. Mivel pontosan nem tudni, hogy mi történt, nem mer leugatni, hogy mit csináltam, ugyanakkor tudja jól, hogy a három pezsgőnek nem kelt csak úgy lába. Én meg állok ott, mint egy szobor, olykor nyelek egyet és várom, hogy történjen valami. Akármi. Sétáljon elő három másik üveg Dom Perignon vagy esetleg Isten gördeszkán vagy mit tudom én.
Mindezek helyett viszont Felicia érkezik, aki gondosan neki lát törölgetni a polcokat, pakolászni és rendezgetni ezt-azt.
Mr Dortmund épp arról tart beszédet, mennyire fontos, hogy egy ilyen minden rendben legyen és, hogy még véletlenül se keveredjen senki se gyanúba, mert az egy életre megpecsételheti az illetőt és bla bla bla. Végül Felicia megszólal, én meg megtanulok levegőt venni.
Gőzöm sincs, honnan szedi össze hirtelenjében a történetet a három Dom Perignon sorsáról, de nincs is sok időm ezen agyalni. Helyette csak hálásan pislogok rá végül, ahogy kicsit sarokba szorul ő is, megpróbálom én is kisegíteni.
-Uram, sajnos mi névről nem ismerjük a főnökség tagjait. Leginkább arcról tudjuk őket beazonosítani és, mert valaki egyszer mondta, hogy "ők olyan arcok, akiktől nem kell pénzt kérni".- jegyzem meg egy idióta mosollyal, mintha tök idióta lennék, igazi szőke és annyira gyámoltalan, hogy nem is érdemes ezért leszedni a fejem.
-Akkor gondolom az a pasas volt, a hajótársaság tulajának a fia. Tegnap láttam is őket itt, amikor leszaladtam körbe nézni.- bólogat helyeslően Mr Dortmund, én pedig úgy rázom rá a fejem, mintha egy Metallica koncerten csápolnék. De a lényeg, hogy beveszi a kis sztorit, aztán tart egy kis előadást arról, mennyire fontos, hogy mindent pontosan írjunk be és társai és, hogy ne keveredjünk gyanúba. Amikor kilép végül a raktárból, arcomon egy széles mosoly jelenik meg és Felicia elé battyogok.
-Akkor most jövök neked eggyel. Köszi, hogy kirángattál ebből.- hálálkodok, majd kilesek az ajtón, nem-e akad vendég a pultnál. Pár ember lézeng ott, a főnök pedig oda böki nekik, hogy máris jönnek a pultos hölgyek, csak a raktárban akadt némi probléma, így nem nagyon akarják lebontani a helyet mérgükben.
-Ha még egyszer elfelejtem beírni, meg is érdemlem, hogy ledobjanak erről a nyomorult ladikról. Vagy... fogalmam sincs mit csinálnak azzal, aki nem végzi jól a dolgát.- vonok vállat és biccentek a fejemmel a pult felé, hogy jelezzem Felicianak, mennem kell dolgozni. Őt persze eszemben sincs siettetni, ezek után végképp nem, úgyhogy csak kibattyogok és máris megkérdem az első szembe kerülő vendéget, aki a pultnál görcsöl, hogy mit kér.
-Ha ezt elmesélem Tito-nak, igazi hős leszel.- vigyorgok Feliciara, mikor aztán kisétál ő is a raktárból és teljesen felvillanyozva teszek-veszek tovább. Nem gondoltam volna, hogy itt majd bárki is a segítségemre siet, ha elkúrok valamit, de úgy tűnik tévedtem. Még az is lehet, hogy szerzek itt pár barátot, bár otthon már necces lenne tartani a kapcsolatot, tekintve, hogy a szélrózsa minden irányából érkeztünk ide.
-Lehet, hogy erre innunk is kellene később valamit. Persze, ésszel, hogy ne legyen belőle megint ilyen balhé.- kacsintok egyet Felire, közben elmosok pár poharat és körbe lesek az asztalokon. Minden este van pár utas, aki nem bírja tovább szesz nélkül elviselni, hogy még mindig rohadt messze vagyunk a célállomástól.

Cara & Felicia

Kicsit parázok, hogy Mr. Kötözködőnek nem fog eléggé megfelelni a kitalált történetem, történetünk, de aztán Cara is segít kicsit, és így egész szépen kikerekedik az egész. Visszafojtom a nevetésem az „arcos” mondatára, nehezen, de sikerül. Mikor pedig Dortmund meglepő módon elkezdi még alánk tenni a lovat, mindketten heves bólogatásba kezdünk. Persze, a hajótársaság tulajának a fia. Fogalmam sincs, ki az, nem is akarom, már csak remélem, ha tényleg itt volt, nem vett észre semmit abból, amit mi itt műveltünk, bár ezt kétlem... Okos fejjel hallgatom végig a kiselőadást, amit tart, aztán megkönnyebbülten sóhajtok, mikor végre kimegy a helyiségből.
- Ugyan már. De majd behajtom, ha szeretnéd. Biztos lesz még olyan nap az elkövetkezendőkben, amikor én kerülök bajba valami miatt. – mosolyodom el, majd tovább nézegetem a polcon lévő italokat. Jól esne most egy-kettő belőle.
- Ez az üveg mintha kicsit meg lenne karcolódva nem? Na meg egy kicsit zavarosnak is tűnik... – nézegetem, persze semmi baja nincs, ezzel arra célzok, hogy megihatnánk belőle majd egy üveggel, de nem most. Kicsit hagyni kell lecsillapodni ezt az előbbit, hogy a főnök gyanúja teljes mértékig elaludjon, mert kétlem, hogy mindent szóról szóra elhitt úgy, ahogy azt mi állítottuk. Ha meg igen, magára vessen, milyen hülye.
Cara feltevésére elgondolkodom. Tényleg, mit csinálhatnak azzal, akit kirúgnak?
- Végül is ez egy jó kérdés. Mi a francot csinálnak azzal, akinél úgy döntenek, hogy elég volt a melóból? Mert ha „ingyen” utasként végighajózhatok, akkor még az is lehet, hogy megérné. – nevetek fel, és már bele is képzelem magam a helyzetbe. Biztos nem unatkoznék, el tudnám foglalni magam ezen a hodály nagy ladikon, bár nem mintha most unatkoznék, ugyanis alig van szabadidőm, de hát valamit, valamiért. Azért van ennek előnye is, hiszen jó, hogy nincs időm gondolkozni dolgokon napközben. Mindig mindent csak túlgondolok. Nem kalandozik el a fejem más irányba, mint például az a rohadék Damian. Kíváncsi vagyok, mi lehet vele, már jó ideje nem láttam. Nem. Nem vagyok kíváncsi. Konkrétan leszarom, nem érdekel, még az sem, ha már rég egy bikaviadal áldozata lett Spanyolországban...
Cara hangjára visszacsöppenek a merengésből a jelenbe, majd gondolkodni kezdek. Ki az a Tito? Megvakarom a fejem. Ő is itt volt tegnap?
- Aha... biztos. – mosolygok, próbálom leplezni, hogy fogalmam sincs, kiről van szó. Annyit azért nem ittam, hogy nem emlékeznék bármire is az estéről, szóval... a másik lehetőség, hogy nem sikerült bemutatkoznom neki, vagy... egyáltalán itt volt ez az ember? – Igazából... várj. Kiről is van szó? – mosolyodom el zavartan, miközben kimegyek a lány után a pulthoz. Már csak azért is megkérdezem, kiről beszélgetünk, hiszen érdekel, a kíváncsiságom meg messze földön híres, tehát ha akarnám se tudnám elrejteni.
Nem bánom, hogy van valaki, akivel jóban vagyok itt a hajón, márpedig Carával azt hiszem, kezd ez irányba eltolódni a kapcsolatunk. Legalább nem érzem magam magányosnak, nem hiányzik az egyetlen barátnőm, aki Barcelonában van, na meg a drága öcsém sem, még ha idegesít is néha.
- Mindenképp, csak várjuk meg, amíg a főnök teljesen eltűnik még a környékről is. – bökök a bár elé, mikor megpillantom, hogy valakivel ott beszélget. Remélem, nem sokáig akar errefelé ólálkodni már.
Az utasok közül némelyik jókedvvel, némelyik pedig igencsak mélabúsan kortyolgatja italát, egyedül, avagy éppen társaságban. Imádom elemezni őket, miközben a pultnál is pangás van.
- Az a pasi ott rohadt jól néz ki. Nem is értem, miért van egyedül, de ahogy elnézem, már nem az első bárban ül ma este. – bökök a fejemmel alig észrevehetően az öltönyös felé, majd a mellettem ügyködő lányra nézek. – Van pasid, vagy meg kell küzdenünk érte? – nevetek fel, majd én is besegítek a poharak rendbe rakásában, amit eltörölt, azt felrakom a helyére, hogy ne legyen akkora káosz, hiszen úgy mégiscsak könnyebben megy a munka.

Felicia & Cara

Amikor az ember elmegy egy csomó idegen közé egy hajóra melózni és meg van mondva, hogy lesz majd egy kis bagázs, akikkel meg kell tanulni együtt létezni és végezni a munkát, akaratlanul is parázik kicsit, hogy sikerül-e majd beilleszkednie, összebarátkoznia a többivel és társai. Egy-egy ilyen helyzet viszont, amikor kiderül, hogy akár idegenek vagyunk egymásnak akár nem, segítünk a másikon, jócskán feldobja a napomat. Bár tény, én is megtettem volna ugyanezt, csak ugyebár sokszor volt már, hogy én az egész karomat adtam valakinek, az pedig a hátsóját mutatta felém, amikor bajban voltam.
Felicia viszont kérés nélkül jött és segített, amit én szépen meg is jegyzek magamnak, hogy tudjam, ő az a fajta ember, akire lehet számítani.
-Bajba kerülős típus vagy? Úgy mondod ezt, mintha szokványos dolog lenne.- lesek rá vigyorogva, hiszen nem árt tudni a szövetségesedről, mennyire kell résen lenned, hogy kiszedd a sz*rból alkalom adtán.
-Van egy olyan érzésem, hogy nem győzzük majd mentegetni egymást, de rám számíthatsz, ezt biztosan mondhatom.- lesek rá még mindig azzal a vigyorral a képemen, hiszen elvileg most sikerült szereznem valami szövetséges avagy barát félét. Jól jöhet még, ha van kivel beszélni dolgokról, mert ugyebár mégis csak együtt élünk itt jó ideig. Nem töltheti mindezt az ember egyedül a sötét kis kabinjában. Abba beleőrülne.
-Igen, igen. Nekem is gyanús, hogy talán megsérült a raktárban. Így nem adhatjuk el.- bólogatok az üveg láttán, ami immár szerinte és szerintem is ramaty állapotban van, közben tovább törölgetek ezt-azt. Főleg olyankor kell így "pörögni", amikor a főnök erre lébecol. Lássa csak, hogy majd megszakadunk a munkában.
-Gondolod, hogy ilyen egyszerű lenne? Ha rosszul viselkedsz beraknak a milliárdosok közé?- sandítok Feliciara elgondolkodva, de jobb egyenlőre nekem se jut eszembe. Hiszen ledobni csak nem dobnak le senkit. Mentőcsónakban se eresztik szélnek, hogy majd elsodródik valahova. Akkor mi marad?
-Talán, betesznek az utasok közé tényleg, csak épp közlik, hogy ki kell fizetned a jegyet és tekintve, hogy mi elvileg pénzért vagyunk itt, nem igazán tudnánk kicsengetni a jegy árát. Én legalábbis biztos nem.- csóválom a fejem elborzadva, ahogy felelevenedik előttem a papír, amit végig olvastam és egy másik, ami az utasoknak szólt. Nem is tudom, azt minek néztem meg. Fel volt szépen sorolva, hogy milyen jegyek vannak és még a sima utasnak szóló is, amihez egy nem annyira puccos kabin jár, elég durva áron volt kapható. Nekem legalábbis durva, mikor a kis pultos fizetésemből éldegélek, mert a szüleim közölték, hogy egy petákot se hajlandóak rám költeni, ha nem járok egyetemre. Szóval... esélytelen, hogy én azt a jegyet ki tudnám fizetni.
-Szilveszterkor a tesója volt velünk, ő pincérkedett. Akivel hátra mentünk inni. Na szóval, ők ikrek és sokszor ugyanide vannak beosztva. Bár elég nehéz megkülönböztetni őket. Mindkettő igazi olasz macsó és amint nőt látnak, leállnak flörtölni.- ecsetelem röhögve, miféle kollégáink is vannak és akkor még nem is ismerjük mindet. Legalábbis, a nyakamat tenném rá, hogy nem mindenkivel találkoztunk még. Rohadt nagy ez a hajó és a szilveszteri buli bizonyítja, hogy az ember bőven láthat még olyan embert, akiről eddig nem is tudott.
Ahogy szóba kerül a főnök, tekintetemmel keresni kezdem a vendégek között és hamarosan meg is találom. Nagyon jó kedvében van most, hogy kiderül, nem loptunk. Vagyis ő azt hiszi, hogy nem loptunk, de a lényeg ez, nem? Szóval, tök jól elcsacsog valakivel, tehát még jó ideig nem ihatunk semmit. Szemétség.
-Azt hiszem, amíg ő eltűnik, addig hatszor kiszáradunk.- sóhajtok egyet kelletlenül, majd amint a poharak a helyükre kerültek, a pultot is letörölgetem szépen és a hűtőben is rendet rakok valamennyire. Csak akkor lesek fel, mikor Felicia valami pasiról kezd beszélni.
-Ó, igen. Helyes pasi, meg kell hagyni, de kétlem, hogy holmi pultosokkal szóba állna. Eléggé sznobnak tűnik.- veszem alaposabban szemügyre a férfit, aki minden bizonnyal Armani öltönyt visel, Rolex karórát és társait.
-Pasim? Nincsen. Nem vagyok az a megállapodós típus. Egyszer átejtettek, azóta nem foglalkozok ilyen téren senkivel. Maximum élek a jó lehetőségekkel.- vigyorgok Feliciara és ebből azt hiszem, simán leveheti, hogy arról beszélek épp, hogy a szórakozást egy pasival nem ítélem el, csak a kapcsolatot.
-Meghagyom neked. Vedd ajándéknak a segítségedért cserébe. Nekem amúgy is van már kiszemeltem.- jelenik meg egy huncut vigyor az arcomon, miközben megtámaszkodok két tenyeremen a pulton és továbbra is a pasit fixírozom. Jót is tenne az ürgének talán, ha Feli feldobná a napját.
-Emlékszel arra a pasira szilveszterről, aki a pultodnál ült? Magas, tengerkék szemek, cuki vigyor... na engem most ő érdekel. A többit meghagyom neked.- kuncogok halkan, közben Mr Dortmundra pillantok, aki ekkor már búcsúzkodik egy kézfogás kíséretében, végül eltűnik az ajtó mögött.


//Semmi gond :PAkkor írsz, amikor tudsz ^^ Én ráérek //

Cara & Felicia

Hogy bajba kerülős típus? Mondhatjuk úgy is... Hányszor keveredtem már bele ilyen-olyan dolgokba, persze nagyrészt a saját hibámból?! Sokszor! Vegyük például, amikor kirúgtak a tetováló szalonból, mert az egyik vendég hátára nem azt tetováltam rá kínaiul, hogy Család, Szeretet, hanem hogy Pénisz-fóbia. Nem volt szimpatikus a csaj, mellesleg olyan buta volt, mint a franc, de nem heccből tettem, csupán véletlen művel volt az egész. Nem tehetek róla, hogy valaki annyira megbízik a tetoválósban, hogy nem hoz neki mintát, csak azt feltételezi róla, hogy az összes kínai jelet fejből vágja... Az internet pedig persze mindenfélét rejt, csak igazságot keveset. Természetesen addig nem is volt probléma, amíg nem találkozott össze a spanyol riviérán egy csapat húzott szeművel és kezdtek el rajta olyan hangosan röhögni, hogy az egész tengerpart őket nézte. Sajnos meg is kérdezték a csajtól, hogy miért épp ezt a különös írást tetováltatta magára, mire az értetlenül állt a dolog előtt. Mondanom sem kell, hogy perceken belül beállított a szalonba, ahonnan a főnök emiatt páros lábbal rúgott ki, pedig én tényleg csak a neten találtam a „Család, Szeretet” feliratokat.
- Hát... mondhatjuk úgy is. Eléggé könnyen teremtek magam körül problémát. Még ha nem is szándékosan. Egyszer egy nőre "pénisz-fóbia" kínai jelet varrtam a szeretet motívuma helyett... – vigyorodok el az emlékre, ami az egyik legmeghatározóbb volt az életemben, na de nem jött jól, mert az a meló sem fizetett valami sokat, de több volt, mint a semmi. Na, de mindegy is, mindenesetre tetszik Cara hozzáállása a dolgokhoz, örülök, hogy van valaki, aki hasonlóan segít, ha gáz van.
- Igen, szerintem is, de legalább nem lesznek unalmasak a dolgok amíg hajókázunk. – vonok vállat. Azt hinné az ember, hogy egy luxushajón nem lehet unatkozni. Hogyne lehetne... Jó, lehetséges, ha nem dolgoznék, hanem utasként lennék jelen, akkor máshogy látnám a dolgokat, de mivel nem így vagyok, így bele sem érdemes gondolni a helyzetbe...
- Ja, valahogy így működhet, de inkább nem szeretnék ebben a helyzetben lenni, mivel valószínűleg évekig törleszthetném azt a nyomorult jegyet. Én se igazán tudnám zsebből kiperkálni  az árát... – jegyzem meg, majd elgondolkodom, hogy pontosan mennyibe kerülhet egy jegy, mert az biztos, hogy nem egy olcsóság. Inkább meg sem szeretném tudni, mert félő, hogy hanyatt vágnám magam a sok számtól, ha jól sejtem.
Visszaemlékszem a szilveszteri bulira, ahol ugyebár nem szórakozni voltam, hanem dolgozni. Az olasz csávó képe rémlik, elég jó arcmemóriával rendelkezem, szóval nem okoz gondot magam elé idézni a fejét.
- Kettő van belőlük? – lepődök meg kicsit, hiszen elég jól nézett ki ahhoz, hogy egy van belőle, na de kettő?! – Nem csoda, olaszok... Az összes olasz ilyen, akárcsak a spanyolok. – mondom, miközben pakolgatom a poharakat a helyükre. Igazán elhúzhatna már innen a főnök, mert nincs kedvem itt nagyon sokáig tenni-venni, hogy lássa, milyen dolgos vagyok.
Kitöltök két pohár üdítőt, mert azt azért szabad nekünk is inni, és odatolom Carának, hogy ne száradjon ki, amíg nem ihatunk mást...
- Milyen holmi pultosokkal? Ugyan már, lehet, hogy sokkal okosabb vagyok, mint ő. Mert biztos, hogy nem az agya az, ami irányítja. – veszem szemügyre, miközben a Colát kortyolgatom. Attól, hogy sznob, hat rá a női csáberő, bár valamilyen szinten azért biztos igaza van Carának, de az nem azt jelenti, hogy egy menetre nem fogható be. Na mindegy is. Megszólalására felkapom a fejem.
- Nahát, téged is? Azt hiszem nem véletlen... minden második nőt átbasztak minimum egyszer, ezért is gondolkodom én is így, ahogy te. – Úgy látszik tényleg undorító féreg az összes pasi. Kihasználják a nőket ott, ahol lehet, és ez hányingerkeltő, komolyan mondom. Pedig mégis mit kezdenének magukkal, ha mi nem lennénk? Valószínűleg kihalna az emberiség, vagy eluralkodna a globális felmelegedés, bár... fúj.
- Neeeeeeeeee. Tudtam én, hogy vibrál valami. De izgi! – kapom a fejem hirtelen a lány felé, és magam elé idézem a férfi arcát... Mi is volt a neve? Jaj, pedig tuti tudom... Will. Igen, megvan. – És őt is érdekled te? – kérdezem, mert meg kell hagyni, az nem egy hátrány, ha így van. Tényleg meg szoktam érezni, ha megvan ez a kémia szerű dolog a levegőben, de azt hittem, én vagyok a hülye.
- És ő nem ilyen... „nem áll le pultosokkal”? – kérdezem mosolyogva. Bár nem hinném, hogy ő ekkora sznob lenne, mert ahogy emlékszem, elég jól eltársalgott mindkettőnkkel, ha pedig így lenne, akkor valószínűleg szóba sem elegyedett volna velünk.
Mikor int a „kiszemelt” férfi, hogy rendelne, vagy fizetne, mosolyogva intek Carának, hogy megyek, aztán pár pillanat alatt ott is termek.
- Hozna nekem egy pohár Whiskyt? A legdrágábból. – mondja, én pedig a szememet forgatom, amikor meghallom az utolsó szót. Közben leszedem azt asztalt, majd rámosolygok.
- A legdrágább Whiskynk nem a legjobb minőségű, de ahogy gondolja. – magyarázom neki. Ha ezek után is a pénz számít és nem a minőség, akkor... Carának tényleg igaza volt.
- Nem baj, a legdrágábbat kérném. – mondja meglepett arccal felnézve, rám, én pedig bólintok. Hát ez tényleg egy... sznob köcsög.

Felicia & Cara

Akár zűrös csaj, akár nem, én akkor is bírom. A mai húzással elérte, hogy végképp megkedveljem és, már a szilveszteri bulin is közel járt ehhez.
-Pénisz-fóbia?- lesek rá röhögve, közben megpróbálom elképzelni a nő arcát, amikor rájött erre. Ezért is nem vagyok híve a kínai tetoválásoknak. Az ember nem ismeri a jeleket így nem is tudhatja, mit varrnak rá a szalonba. Neem. Inkább a saját vagy, valami általam ismert nyelven legyen. Az a biztos.
-Ez azért elég húzós dolog lehetett. Gondolom, ki is rúgtak szépen, amint kiderült.- törölgetek ezt-azt mosolyogva tovább, aztán bólintok egyet. Még szép, hogy nem lesz unalmas az út. Valamiért az az érzésem, hogy mi ketten izgalmassá tesszük majd. Nem egy tesze-tosza, csendes nőszemély ő sem és én sem. Megoldjuk mi, hogy legyen min szórakozni, ha ellaposodna a hangulat.
-Szóval a lényeg akkor, hogy nem árt megtartani a melót. De azért nem kell megerőltetni se magunkat.- kacsintok rá cinkos vigyorral a képemen, majd arra pislogok, ahol legutóbb a főnök ácsorgott. Hála az égnek lelépett, ilyenkor pedig akár lazíthatunk is kicsit. Mondjuk, nem kell egyhuzamban pakolászni vagy törölgetni, csak ácsorgunk és lessük a vendégeket, akiket rend szerint én is magamban elemezgetek.
-Bizony. Két olasz macsó és teljesen egyformák.- bólogatok nevetgélve és hülye lennék letagadni, hogy bizony az én fantáziámat is megmozgatták már. Mit is kezdhetne egy nő két szexi, tök egyforma pasassal? Viszont... annyira azért nem vagyok rossz kislány, hogy bármit is kezdjek velük. Amúgy is van saját prédám, akivel terveim vannak. A macsókat meghagyom Feliciának vagy bárki másnak, aki szemet vet rájuk.
-Gondolod, hogy nem egy beképzelt hólyag a pasas?- vonom fel kérdőn szemöldökeim, majd újra a pasira bámulok. Személy szerint, tényleg a nyakamat tenném rá, hogy nem más, mint egy beképzelt kis ficsúr, aki a látszatért bármire képes. És egy ilyen pasi akármilyen nővel nem áll le. Olyan csajjal mutatkozik, akire a többi férfi irigy lehet és, akivel kellőképpen felvághat. Az ilyenek szoktak szupermodellekkel vagy színésznőkkel mutatkozni.
-Hát igen. Szerintem minden nő megtapasztalja legalább egyszer, mekkora patkányok tudnak lenni a pasik. Persze, ezzel nem azt mondom, hogy a nők nem ilyenek. Azok is tudnak undorító dolgokat művelni. De nem is ez a lényeg. Nem kell bennük megbízni és kész.- vonok vállat, ahogy ismertetem vele a kis nézeteimet. Igen, én így gondolom. Csak úgy védheti meg magát az ember, ha nem bízik meg akárkiben. Amúgy sem létfontosságú bizalommal fordulni bárkihez is. Tökéletesen megoldhatja bárki a problémáit egyedül. Az se szükséges az élethez, hogy valakinek komoly kapcsolata legyen. Minek? Élvezni az életet anélkül is lehet. Mindezt persze úgy gondolom végig, hogy közben elkottyantom, hogy Will igen szimpatikus. Mindezek ellenére viszont azt se mondhatnám, hogy vele bármi komolyat kezdenék saját megfontolásból. Ő is pasi. Ugyanolyan, mint a többi. A legváratlanabb pillanatban szúrna szíven aztán ott hagyna megdögleni.
-Vibrál? Ugyan. Csak... testileg érdekel és szerintem én is csak így éreklem őt. Ami azt illeti, már melegedtünk össze kicsit jobban csak épp belerúgtam az ágy lábába, felszakadt a körmöm és így bukta volt az egész.- mesélem vigyorogva azt a borzalmas estét, ami miatt még most is képes lennék a fejemet a pultba verni. Én idióta. Pedig tutira elképesztő este lehetett volna. Mégis csak egy katona és elképesztően jóképű is. Igazából, még elég rendesnek is tűnik.
-Nem hiszem, hogy olyan lenne. Jó családból származik, de nincs elszállva. Katona, úgyhogy megdolgozik ő a pénzéért rendesen.- ecsetelem, mikor Felicia tovább kérdezget, végül a pasi felé pillantok, aki int nekünk, hogy szeretne kérni valamit. Feliciára emelem tekintetem és elvigyorodok. Még szép, hogy eszemben sincs odasétálni a pasihoz. Meghagyom Felinek a lehetőséget. Talán, még föl is tudná csípni a tagot.
-Dobd be magad kislány.- szólok utána röhögve, majd megiszom a maradék kólámat és, mivel a főnök már nincs sehol, következő körre töltök magunknak egy-egy whisky-kólát. Arra legalább rá tudjuk fogni, hogy csak kólázunk.
Kíváncsian pislogok a pasas felé, akivel Feli foglalkozik épp és alig várom, hogy elmesélje a részleteket, így amint visszaér a pulthoz, már le is támadom.
-Na? Milyen? Megér pár órát?- mosolygok kolléganőmre, közben felé tolom a poharat, amit neki szántam és kortyolok a sajátomból egyet.


//Bocsi a késésért és a pocsék minőségért :/ Legközelebb jobb lesz ^^ //

Cara & Felicia

Csak bólintok az állítására, miszerint kirúgtak. Hát persze, hogy repültem, ez nem kis hiba egy tetováló szalonban, még akkor is, ha nem miattam történt a dolog. Nem értem, miért nem hozott sablont nekem. Na, mindegy is, késő ezen rágódni.
Életem során már annyi mindent dolgoztam, hogy egy kezemen biztos nem tudnám megszámolni, pedig csak a huszonharmadik évemet taposom, ami azért még nem olyan sok, ha megnézzük. Minden közül azonban a tetoválást szerettem a legjobban csinálni. Mindig jól tudtam rajzolni, de nem rendelkezem semmi ilyen végzettséggel.
- Sosem voltam arról híres, hogy megerőltettem volna magam bármiben is. – mosolyodom el. Cara kezd nagyon szimpatikus lenni számomra, pedig elég kevesen szokták elérni ezt ilyen rövid idő alatt. Nem árt azért, ha van ezen a hajón valaki, akivel jól elvagyok, és nőnemű, afféle barátnőként is tekinthetek majd rá, vagy... valami olyasmi.
Az olasz macsós kifejezésre azért elmosolyodok. Nem tagadom, azért ha ikreket lát az ember, akik mellesleg ilyen jól néznek ki, szerintem szinte mindenkinek beindul a fantáziája, de ha nem is mindenkinek, azért nekem biztos.
- Ühüm... – nevetek fel, majd visszasiklik a tekintetem a helyes vendégünkre, és oda is dobok neki egy mosolyt, amikor erre néz. Ezzel nem veszíthetek, maximum csak előrébb léphetek és lesz egy jó estém meló után. Bár azért ezt kétlem.
- Igen, a nők is tudnak ilyenek lenni, ezért is lettem néha én is ilyen, amikor még saját magamtól is felfordult a gyomrom, de a férfiak megérdemlik. Igaz, hogy egy cseszett át, de az nagyon, akkor sem érdekel, mivel az összes ugyanilyen. Csak egy valamire jók, és az nem a szerelem... – vonok vállat, ezzel célozva a szexre. A nők is ugyanúgy vágynak rá mint a férfiak, ezt kár tagadni, és azért nem hátrány, ha nem a jobb kezünket kell használnunk...
- Nem is úgy értettem, hogy szerelem első látásra, Cara. Nem hiszek benne. – vágok közbe, aztán mikor folytatja , elkerekednek a szemeim, és hangos nevetésben török ki. – Ne csináld. Belerúgtál az ágyba és csak azért mert felszakadt a körmöd nem feküdtetek le? – nézek rá kíváncsiskodva, majd kiszolgálom az egyik vendéget, aki leül támasztani a pultot kicsit. Hallgatom közben a Willről szóló mondandóját, amire elmosolyodok. Azért másoknak mégis el tudom képzelni azt a nagy szerelmet. Éppenséggel csak azzal van a probléma, hogy magamat képzeljem bele egy olyan szituációba, ahol nem szívom meg a végén.
- Hát ha katona, akkor nem érdemes menni hagyni! – bólintok elismerően, hiszen nekem is volt már egyszer dolgom a hadierőnél szolgáló férfival. Hát meg kell mondjam, nem semmi volt a teljesítménye, még a mai napig élénken él a fejemben a kép arról a szép kidolgozott felsőtestről. Nem volt túledzve, hanem az a pont jó, pont szép.
Mikor visszaérek a helyes vendégünktől, szemem forgatva nézek rá Carára.
- „A legdrágább whiskyből kérnék” – mondom mély hangon ironikusan, majdhogynem pontosan idézve a férfit. – Hiába mondtam neki, hogy attól hogy drága, nem jó minőségű. Semmi nem számít nála, csak a pénz. Hogy ki hogy néz rá, szóval igazad volt: sznob köcsög. – vonok vállat, majd leveszem a polcról a kért italt, és kitöltöm a pohárba, majd két jeget is dobok bele. Nem is értem hogy lehet ezt meginni, utáltam mindig is, na meg nem tudom mitől, de valószínűleg allergiás vagyok valamelyik összetevőjére, és egyszer bedagadt tőle a torkom úgy, hogy kórházban kötöttem ki. Villámgyors sebességgel ott is termek az asztalánál.
- Kedves egészségére. Bár biztos vagyok benne, hogy a másik jobban esett volna, de látom nem az számít. – mosolygok, mintha csak teljes kedvességgel szólnék hozzá, mire elkapja a csuklóm, miután leraktam elé az italát.
- Kissé szemtelen a vendégekkel kisasszony nem gondolja? Tudja akár most is mehetnék bepanaszolni a főnökénél. – mormogja, miközben úgy helyezkedik, hogy rá kelljen néznem.
- Nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb megoldás, és egyébként sem... – Nem tudom befejezni a mondatot, közbevág.
- Esetleg jóvátehetné valahogy az este folyamán. – Szemeim elkerekednek a hirtelen váltásra, majd be is indulnak a fogaskerekek az agyamban, hogy mit válaszoljak erre. Felicia az istenért, nem ezt akartad?
- Tizenegykor végzek. – mosolygok rá, majd ő bólint és elengedi a kezem, én pedig fordulok egyet, és már ott sem vagyok. Már ekkor célzok a tekintetemmel a kolleganőm felé, mikor beérek a pultba úgy kezdek el beszélni neki, hogy a faszi ne vegye észre, hogy arról beszélek.
- Mégse annyira sznob, ami azt illeti. Egy estét igazán megérhet. Meg is fog. – mosolyodom el halványan, majd felnézek rá a pult törlése közben. – Bár nem tudom, még nem vagyok benne egészen biztos, hogy be kéne vállalnom. Szerinted? Nálad jó lenne? – kérdezem, miközben alaposabban szemügyre veszem. Áhh, nem tudom. Elveszem a poharat, amit Cara felém nyújtott, és meg is húzom jó erősen, abba a naiv hitbe ringatva magam, hogy az nem más, mint kóla. A két nagy kortyra kicsit elfintorodom.
- Basszus. Ebben whisky van? – nézek Carára, majd el is fog a rémület egy pillanatra. Ne. – Picsába Caraaaaa. Allergiám van a whisky egyik összetevőjére, vagy nem tudom mire, de... – A kezembe temetem a fejem, és erős gondolkodóba esek. Na most mi a jó Istent csináljak?

Felicia & Cara

Jót mosolygok drága kolléganőm megnyilvánulásain, de az egyetlen, amin nem tudok vigyorogni, csak helyeslően bólogatok, az a pasikról való elképzelése. Teljesen jól mondja. Lehet, hogy egy-kettő eleinte tök aranyos és kinyalja a hátsód de, amint rád un picit és jobb nőcit lát besiklani a képbe, azonnal kifordul önmagából és porog aláz, ha kell. Egy nő nekik sosem elég.
-Ami azt illeti, nekem is volt pár megmozdulásom, amire nem igazán vagyok büszke, de még most is úgy érzem, hogy jogos volt. És igen. Mi is ugyanúgy kihasználhatjuk őket, mint ők minket.- bólogatok egyetértően, de közben olykor-olykor beugrik Will. Vajon ő is olyan lenne, ha összemelegednénk? Eleinte minden szép és jó lenne, aztán lecserélne, mert uncsi vagyok vagy, mert lát valami szebbet? Gyanítom, ő is emberből van és, mint embernek, sosem elég az, ami van. Mindig új, több, másik kell. Ilyenek vagyunk.
-Szerelem...- horkanok fel lenézően, ahogy pusztán a szó felmerül velünk kapcsolatban, aztán kissé szégyenkezve, de vigyorogva neki állok bólogatni. Visszagondolva már én is hülyeségnek tartom, de akkor egyértelmű volt, hogy akkor nem lesz huncutkodás.
-Hát... tudod, egyrészt vérzett, mint a fene, másrészt, miután leápolgatta a lábam, nekem is és neki is elszállt az ihlet. Helyette beszélgettünk meg ilyenek.- vonok vállat, mintha semmit sem jelentett volna az, hogy ott maradt velem és készségesen cirógatta a lábam, miközben kiveséztük, kinek milyen az élet. Két lehetőség közt őrlődöm azóta is. Vagy abban reménykedett, hogy mégis lesz majd még valami, vagy szimplán képes beszélgetni is egy nővel és nem csak szexelni. Nem tudom, melyik lehet a helyes válasz.
-Ne mond ki, hogy katona, mert még a gondolatra is beindulok.- kuncogok halkan, ugyanakkor képtelen vagyok kiverni a fejemből azt, ahogy egymásnak estünk a folyosón. Szenvedélyes volt és túlfűtött. Bizonyos, hogy kellemes éjszaka lett volna.
-Sajnos számolni kell vele, hogy ez a hajó tele van ilyenekkel. Nem feltétlenül a csóró népség jön egy luxushajóra szilveszterezni. Ezek a kis apuci pénzéből lett valakik... ezekből van itt bőven.- sóhajtok, miközben elmosok pár poharat megint és a pasit fixírozom. Kár érte, hogy ekkora paraszt, mert csinos darab.
Figyelem, ahogy Felicia kiviszi neki az italt és, hogy váltanak közben pár nem éppen kedves szót. Az még egy picit meg is rémít, ahogy kolléganőm csuklója után kap a pasas, de mivel Feli nem rúgja arcba és nem ordítja le a fejét, nem gondolok inkább semmire. Ha gáz lenne, a tudtomra adná biztosan.
-Micsoda? Ledumáltatok egy menetet?- röhögöm ki magam, miközben lehajolva a hűtőhöz abban pakolászok, végül kiveszek két kis üveges rostos üdítőt. Ezek lesznek a következő körünk alapanyagai.
-Nem tudom. Külsőre jó. Ha nem akarnék vele beszélni két percet se, akkor nem lenne rossz.- méregetem a pasit alaposabban, majd kortyolok a whisky kólámból egy nagyot és leteszem az üres poharam.
-Whisky. Miért?- bólintok, majd elkerekedett szemekkel lesek rá, ahogy neki áll találgatni, mire is allergiás.
-Héé, nyugi. Ha olyan durva lenne, már most fuldokolnál.- szaladok hátra a táskámhoz, ami mindig nálam van, még munka közben is, mert egyrészt a sminkcuccaim benne vannak -a kabinba nem rohangálhatok mindig, ha igazítanom kell rajta-, és ott van benne a kálcium tablettám is.
-Tessék. Igyál egyet.- dobom bele vízbe, majd Felicia elé tolom és siettetve rápislogok.
-Én a pókcsípésekre vagyok allergiás. Lényegtelen, milyen fajta pók és, hogy van-e mérge vagy akármi, bedagadok tőle, mint a franc.- sóhajtok egyet, majd kilöttyintem a mosogatóba Felicia whisky kóláját, a sajátomét lehúzom és töltök egy újabb kört a két sortos üdítőből meg némi vodkából.
-Legközelebb szólhatnál, mit önthetek neked és mit nem. Nem vagyok látnok.- mosolygok rá a fejemet csóválva, végül elmosom a mi két poharunkat is és a vodkás akármibe kortyolok. Whisky tiltott. Vettem.

Cara & Felicia

- Még jó, hogy kihasználhatjuk őket, sőt, még jobban is, mint ők minket. Sokszor nem is vagyunk tudatában annak, hogy mekkora erővel bírunk mi nők, a férfiak ellen. Bár én nem akartam volna soha rosszat nekik, ha nem basz át egyik sem, de hát... kölcsön kenyér vissza jár, mint tudjuk. – vonok vállat, mint akit mit sem érdekel, pedig épp ellenkezőleg. Annyira ideges tudok lenni, ha látom, vagy rosszabb esetben tapasztalom, hogy kihasználnak, hogy legszívesebben neki mennék valakinek, de az ugyebár nem úri hölgyhöz méltó. Úri hölgy... Ugyan már, sosem voltam, és soha nem is leszek én olyan, mint amilyennek lennem kéne. Apám mindig próbált úgy nevelni, hogy viselkedjek igazi nőként, mint aki legalább egy arisztokrata családból származik. Még ha legalább az ötvenedik felmenőm az lenne, de szerintem a mi családunk világ életében szegény volt. Nem mintha ezzel problémám lenne, mert megkeresem a kenyerem, de akkor sem várhatja így el senki ezt tőlem. És amúgy is így érzem magam jól, minek adjak mást, mint amilyen vagyok?!
- Leápolgatta? Micsoda Gentleman... – nevetek fel, majd megforgatom a szemem. Nem igazán tudom elképzelni, hogy mást akart volna Carától, mint megdönteni, de ki tudja? Lehet tényleg van még egy-két normális ember ezen a Földön, na de ezen a hajón is akad?
- Bocs. Inkább azt hagyjuk most ki, mert... nem szeretnék áldozat lenni még attól, hogy a férfiak mind szemetek, még hozzájuk vonzódom. A kérdés, hogy meddig. – sütök el egy gyenge poént a végén, és Carára kacsintok.
Kezd munkaundorom lenni a mai napra. Főleg, hogy bennem van a tudat, hogy ha végeztem, lesz egy jó estém, ezzel a... kicsit nagyon sznob, de istentelenül helyes faszival.
- Nagyon úgy tűnik. – húzódik széles mosolyra a szám, majd az asztala felé pillantok, és ennél jobban nem is vigyoroghatnék. – Ami azt illeti, már rám fér, szóval jó lesz... – Tekintetemmel követem az üvegeket, amit Cara kipakol a pultra. – Én nem akarok vele beszélgetni. Hova gondolsz? – vonok vállat, majd elnevetem magam. Most úgy beszélek, mint valami olcsó ribanc, de nem szoktam ám bárkinek széttenni a lábam, csak aki nagyon megfog, és megérdemli, na meg, ha nagyon ki vagyok éhezve. Jelen esetben a legutóbbi helyzet áll fent. Igaz, hogy még nem vagyunk olyan régóta a hajón, de nem árt itt is egy-két olyan férfit felkutatni, akivel néha össze tudunk futni egy-egy menet erejéig.
Ami azt illeti, kicsit bepánikolok a tényre, hogy megint whisky folyt le a torkomon, és nem vagyok vele túl jóban. Nem tudom, hogy magyaráznám ki a főnöknél, ha egy órán belül kórházban feküdnék, hogy mégis miért vagyok ott, mi váltotta ki az allergiát.
- Na tessék, ennyire könnyen tudok bajba keveredni látod? – húzom el a szám, mire gondolkodóba esem, de Cara hála az égnek menti a helyzetet, és mint valami felkészült ápolónő, hozza a kalciumát.
- Huhh, köszi a mentést, 1-1. Remélem hat is... – mondom, és közben várom, hogy feloldódjon, és minél hamarabb lehúzhassam. A pókos története nem igazán nyugtat meg, inkább figyelem, mit tölt, de nyugtázom, hogy a vodka nem szerepel tiltólistán.
- Igazából csak a whisky az, ami nem igazán tesz jót. – vonok vállat, és nagyokat nyelek, hogy nem érzek-e valami dagadás szerűt a nyelőcsövemben, majd lehúzom a kalciumos vizet.
- Ez tuti jó lesz? Ha be kell mennem a kórházba vagy mibe, el kell titkolni Dortmund elől. Kideríti az allergiám okát, aztán repülök az óceánba. – fejtem ki neki a gondolatmenetet, és csak reménykedni merek, hogy ez az ital tényleg megteszi a hatását, és nem fogok fuldokolni pár percen belül.
- Most lehet, hogy csak beképzelem, de tényleg olyan, mintha dagadna. – forgatom a szemem, miközben eszeveszett nyeldekelésbe kezdek. Rohadt viccesnek nézhetek ki kívülről, de nem lesz a szitu az, ha tényleg nekiállok majd fuldokolni itt.

Felicia & Cara

Kicsit megnyugtat, hogy nem csak én állok így a pasikhoz. Valószínűleg ez lesz az, ami miatt Feliciával jól össze tudunk kovácsolódni. Közösen utáljuk majd a pasikat és szépen kinézünk egy-egy áldozatot, mint mos is. Príma elfoglaltság lesz az unalmas munkanapokon.
-Örülök, hogy nem vagyok egyedül ezzel az állásponttal. Bár azt azért hozzáfűzném, hogy akad pár kivétel, akit nem lenne szívem kihasználni, épp ezért látom jobbnak, ha azokkal meg nem állok szóba.- ecsetelem vigyorogva és valahogy akaratlanul megint Will jut eszembe. Azt hiszem, ő ez a kategória lehet épp ezért, talán jobb is, hogy úgy alakult az esténk, ahogy. Nem tűnik egy éjszakás típusnak, sőt. Azt hiszem, ő az a fajta pasi, aki akkor áll szóba valakivel, ha vonzódik hozzá és többet is remél az illetőtől. Ez a több viszont az, amit tőlem nem kaphat meg. Nem vagyok kapcsolat párti.
-Igen, az. Segített sebtapaszt tenni rá, aztán csak ültünk az ágyamon, lábaimat az ölébe húzta és amíg beszélgettünk, azt simogatta.- sóhajtok egyet ábrándosan, ahogy felidézem azt az estét, és igazából magam sem tudom, miért tetszett ez annyira. Persze, minden nőnek jól esik a törődés és az ilyen kedves gesztusok, de mindez annyira nem egyéjszakás dolog, hogy nem is fér a fejembe, miért hagytam az egészet.
-Ami azt illeti, talán jobb lenne elkerülnöm. Te is elkerülöd az olyan pasikat, akikből csak komoly dolgokat nézel ki?- pillantok kérdőn Feliciára és valamiért úgy érzem, hogy a válasz biztosan igen lesz. Maximum még azt hozzáteszi, hogy azért egy éjszakára az ilyen pasit is befűzi, de ennyi.
-Ne aggódj. Nem vagy veszélyben. Ha beindulok, nem rontok neki az első embernek, aki szembe jön.- röhögök, majd újfent szemügyre veszem azt a ficsúrt, akit Feli kinézett magának ma estére. Persze, gondolom én, hogy nem beszélgetni akar vele, de azért... nem is tudom. A pasi nem az én esetem, mondjuk nem is én beszéltem meg vele egy "randit". Meghagyom Felinek a lehetőséget.
-Remélem, a te estéd legalább jól fog sikerülni. Én azt hiszem, addig majd rágyújtok egy füves cigire és a kabinom mélyén töprengek a világ nagy kérdésein. Olyankor, még ez is vicces tud lenni.- vigyorgok magam elé, de mindez a jókedv elszáll, amint Felicia bepánikol a whiskyt megízlelve. Még jó, hogy elég sok mindenre fel szoktam készülni. Ezért is jó nőnek lenni. Nálunk a sokkolótól kezdve a rúzson át az aspirinig mindent meg lehet találni a táskában. Én legalábbis annyi cuccal szoktam akárhova is menni, mintha költöznék, de ez van, ha az ember nem szereti a meglepetéseket. Mondjuk az ilyeneket.
-Szívesen. És biztos hatni fog, nyugi. Nem patkolsz el a nagy estéd előtt.- mosolygok rá, míg kiszolgálok gyorsan pár embert, de amikor visszamegyek, valahogy nem úgy tűnik, mintha Felicia baromi nyugodt lenne. Kissé, mintha bepánikolt volna és beszél is össze-vissza mindent.
-Nem kell kiderülnie, Dortmund pedig végképp nem tudja meg, csak nyugodj le.- csóválom mosolyogva a fejem, közben az újonnan visszaszerzett poharakat szépen elmosom. Persze, Feliciát végig szemmel tartom, de egyszerűen nem hiszi el, hogy semmije se dagad.
-Felicia. Ha nem nyugszol le, felpofozlak. Pusztán jó szándékból.- fenyegetőzök, majd összeszűkült szemekkel figyelem, ahogy nyeldes. Ez valami pszichés dolog lesz, mert bármennyire is lesegetem, tényleg semmi sem gyanús rajta. A kalcium pedig épp ezért jó. Megszünteti az allergiás reakciókat. Esélytelen, hogy a tabletta ellenére dagadjon a feje.
Végül aztán, mikor megunom a pánikot, engedek egy kevés vizet az egyik pohárba, és meglepetésszerűen Feli arcába lötykölöm. Oké, most vagy megver, vagy lenyugszik, de legalább mindenképpen sikerül elterelnem figyelmét. Ha megver se arra fog koncentrálni, hogy elképzelje, ahogy fuldoklik.