Will & Cara ~ Don't be afraid, just play with me...

William & Cara

Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban.

Imádom ezt a hajót. Soha, sehol nem éreztem még magam ennyire szabadnak, mint itt, pedig nem most jöttem már el a szüleimtől. De itt... távol mindentől és mindenkitől, mikor nem látsz még csak egy közeli szigetet sem, csak mindenhol a vizet, itt tudom igazán azt érezni, hogy szabad vagyok. Senki sem ismer, senkinek nem érdekel a véleménye, azt teszek, amit akarok és úgy, ahogy akarom. Nincsenek itt a szüleim és nincs senki, akinek bármi köze lenne ahhoz, hogy mit csinálok munka időn kívül.
Valószínűleg, ez volt az az elgondolás, ami miatt a korláton ücsörgök egy üveg jagerrel a kezemben és szívom a jól megérdemelt füves cigimet. A szél elég erősen fúj, de igazán nem érdekel. A legjobb esetben hanyatt vágódok és nem bele a vízben, mert most épp szemből csapja az arcomba néha a sós nedüt. Eléggé besötétedett már, csak a horizonton látszik még egy picit vörösnek az ég, tudatva velünk, hogy ezen a részlegen a Nap már nem hajlandó sütni, most átmegy amoda.
A korlát egész kényelmesnek bizonyul. Bár lehet azért van ez, mert nem a legvékonyabb, nem vágja a hátsómat. Úgy 15 centi széles deszka van a tetején vagy mi az Istennek hívjam, és ez az én legjobb barátom mától. Csendben hallgat csak még, ha néha hülyeségeket is beszélek és figyeli velem a tengert.
Mikor megunom, hogy csak ücsörgök egy helyben -gondolom a fűnek köszönhetően ugrik be ez a remek ötlet-, oldalra fordulok, egyik lábam átrakom a korlát fölött, így most úgy ülök rajta, mintha lovagolni készülnék, végül az egyik drótba kapaszkodok, ami a hajó tetejéhez megy fogalmam sincs minek, és úgy kezdek el sétálgatni a fa lapon. Mikor melyikre van épp szükségem, kezem úgy váltogatom, így hol azzal kapaszkodok, amelyikben a jager van, hol azzal, amelyikben a fű, hol pedig azon kapom magam, hogy nem is kapaszkodok. Végül aztán lehajolok picit, hogy óvatosan ledobjam a padlóra az üveget, majd lerúgom magamról a cipőimet és mezítláb folytatom a sétálgatást. Épp kibillenek picit az egyensúlyomból, mikor hallom, hogy léptek közelednek. Először elvonja a figyelmem, hogy oda pillantsak, de aztán kuncogva kapom el a kábelt a fejem fölött és csüngök rajta pár pillanatig. Élvezem, ahogy a hajamat ide-oda dobálja a szél, épp ezért úgy döntök, hogy inkább csüngök tovább a kábelen és rázom a fejem lassan ide-oda. Hallgatom csak a tenger zúgását, a víz morajlását, a hullámok hangjait, a szél süvítését és azt, ahogy az az ócska motor belezörög mindebbe a gyönyörű muzsikába. A modern kor vívmányai mind-mind elrontják az egészet. Piszok masina...

Végignyúlva az ágyamon, mindkét karommal a fejemet alátámasztva lesem a végtelenül unalmas, és végtelenül hófehérre mázolt plafont. Normális esetben ilyen zárt közegben az ember azt várná, hogy a vakolat nekiálljon potyogni onnan, de mivel drága, luxus hajón vagyunk ezt aligha tudom elképzelni.
Lábaim kis híján lelógnak az ágyról, de még épp az a hosszúság amikor azt mondom, nem kényelmetlen. Az már más kérdés, hogy olyan keskeny mint a fene és örülök, ha nem kötök ki hajnalban a földön.
Hajamat megborzolva ülök fel, hogy aztán térdeimre könyökölve dörzsöljem meg a szemem olyan módon, hogy azt a csepp kis álmot ami nemrég megszállta, kitudjam tessékelni onnan. Amint ez megtörténik, határozott katonaléptekkel indulok el az ajtó felé, hogy tegyek egy kis sétát a fedélzeten. Megszokásból vettem ma magamra azt a gyakorlóruhát amit kiképzések során szoktunk felvenni. Egy egyszerű sötétzöldes, barnás árnyalatú póló, egy sötétzöld katonai kabát és ugyan olyan árnyalatú terepmintás nadrág, hozzá bakancs.
Határozott, ritmusos léptekkel hagyom magam mögött a kabinok részlegét, majd az egész hajó gyomrát, hogy a fedélzeten köthessek ki.
Ott elidőzve egy kicsit pillantok le a zsebemből elővadászott telefonra, minek bár nem veszem sok hasznát, néha mégis reménykedek abban, hogy megcsörren és felvillan a kijelzőn anyám arca. Én már ezerszer próbáltam beszélni vele, de ő nem is figyel rám. Mintha tényleg nem léteznék és csak egy kósza szellem lennék az éterben aki hol megjelenik, hol pedig visszanyugszik végtelen álmába. Fogalmam sincs, hogy miért nem tudott ennyi idő alatt megbékélni a gondolattal, hogy ezt az életet választottam magamnak, nem pedig az ügyvédit amit ő annyira akart. Nem tudnék egy rohadt íróasztal mögött leélni az életemet és ezt reméltem, hogy megérti. Lehet, hogy nem tetszett neki a döntésem, de mint anya vártam volna a segítségére, támogatására. De talán úgy volt vele, hogy ha elég nagy fiúnak éreztem magam ahhoz, hogy katonasághoz menjek - mielőtt az jött volna hozzám - akkor oldjak meg magam mindent. Persze megértem, de...
A korlátra könyökölve várom, hogy a friss de hűvös szellő tisztára mossa a fejemet, de a felfrissülésben megzavar egy lány alakja, ki.... ki Tarzannak képzeli magát.
Hitetlenkedve közelítem meg őt, s mintha attól tartanék, hogy a jelenlétemnek hála a vízbe dobja magát, halkan szólalok csak meg.
- Mi lenne, ha nem ugornál be, helyette engem választanál? Nem olyan vonzó a mélység hidd el - állok meg előtte mosolyogva, és amint a szél kisöpri az arcából a szőke tincseket, belém hasít a felismerés:
Cara

William & Cara

Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban.

Piszkosul élvezem, ahogy a halállal szórakozok, mert bizony épp azt teszem. Tisztában vagyok vele, csak épp... a fűnek köszönhetően, valahogy nem tud érdekelni. Meg amúgy sem érdekel. Ha le is borulnék innen, a kutyát nem érdekelné. Oké, talán a bátyámat megviselné a gondolat, hogy a kis szemtelen hugicája átugrott a túlvilágra, de a szüleim annyira haragszanak, hogy szerintem tennének rá magasról. Sértő számukra, hogy nekem nem volt jó, hogy megadtak mindent. Na de ki akar úgy élni, mint egy porcelán baba?
Akkor most nem csünghetnék a kábelen és nem élvezhetném, ahogy a hajamat kócolja a szél. Ja és persze a füvet se szívhatnám olyan szabadon, mint most, amikor újra slukkolok egy nagyot belőle és jó pár pillanatig lent is tartom, hogy aztán tátott szájjal, röhögve eresszem ki ajkaim közül a füstöt.
Annak ellenére, hogy nincs rajtam más, mint egy combközépig érő farmerszoknya és egy enyhén dekoltált trikó, nem fázok és ezt meg gyanítom a jagernek köszönhetem, ami idő közben eszembe jut, hogy valahol a padlón van. Szívesen kortyolnék egyet belőle, de semmi kedvem lemászni oda.
Két kézzel megfogom a kábelt, fejem kézfejemnek támasztom és úgy lesem végül a vizet, ami egyre kevésbé látszik már a sötétben. Ilyenkor jön az az időszak, hogy amíg a Hold fel nem jön, addig lóf*szt se látni. De a hangja... az mesésebb mindennél. Elmélyedve hallgatom tovább a hullámok zaját, közben párszor a lábam össze akar már csuklani alattam így röhögve fogom a kábelt és szórakozok azzal, hogy már felváltva egy lábon ácsorgok csak, mikor egy mély ugyanakkor igen halk hang megszólal mellettem.
-Gondolod, hogy te vonzóbb vagy a mélységnél?- válaszolom kuncogva, de csak a mondandóm végén pillantok az ismeretlenre, aki nem is olyan ismeretlen. Will. A szexi katona, aki szívdöglesztő vigyorát már megcsillogtatta nekem Bostonban a bárban. Meglepetten pislogok rá, de ajkaimon széles mosoly jelenik meg.
-Nocsak. A katona.- jegyzem meg huncut mosollyal a képemen, majd eleresztem a kábelt, egyik tenyerem a vállára pakolom és szívok még egy utolsó slukkot. Csak, miután bedobom abba a bizonyos mélységbe a csikket, akkor pillantok rá úra és veszem jobban szemügyre.
-Csak nem aggódsz a testi épségemért? Milyen édes.- kuncogok tovább, majd másik kezemmel játékosan összeborzolom a haját. Igen. Ilyenkor elég idióta tudok lenni.
-Levennél innen, ha szépen pillogok rád, katona?- mosolyodok el végül pimaszul és amíg eldönti, segít-e rajtam, ujjaimal végig szántom haját a tarkóján. Ez a pasi... ez megérne pár menetet, annyi szent.

Kiskoromban meglehetősen anyás voltam még akkor is, ha nem tudott velem olyan sokat foglalkozni a rengeteg munkája helyett, és már-már a nevelőnőmet tartottam az anyámnak. Még most is érzem, hogy ragaszkodok az anyámhoz akkor is, ha nagyban tesz rám, nem érdekli, hogy mi van velem és hol vagyok, élek-e egyáltalán. Talán apám mond neki hírjelentéseket a drága jó kisfiáról, de nem vagyok biztos benne, hogy komolyan kíváncsi a képemre. Nem vetem meg érte, elvégre tényleg szemközt köptem a véleményét úgy ahogy van. Ezzel szemben még mindig él a remény bennem, hogy valaha az életben még rendbe tudjuk hozni a kapcsolatunkat, és büszke lesz rám.
A lány furcsa kis manővere meghökkentő, s bár volt, hogy napi szinten csináltam hasonló ökörségeket mint most ő, de... nem kell, hogy itt helyben kinyírja magát, hisz egyedül csak hozzám köthető majd az eset amiből az lesz, hogy megöltem.
Lepillantva a földre rögtön megértem, hogy miért lóg úgy mint egy majom a kábelről, de a furcsán édeskés illat is megcsapja az orromat. A srácokkal én is jókat szoktam szórakozni mikor szabad időtöltésünket próbáljuk a lehető legjobban beosztani.
- Gyanítom. Most figyelj... a mélység mit csinálna? Első körben hideg, megfagynál tőle. És még sötét is, teljesen befed, megfojt. Én azért elég sok mindenre jó vagyok. Mit gondolsz, nem jobb az én személyem, mint a mélyé? - billentem félre a fejem ahogy a kezemet nyújtom felé. A felismerésnek hála halvány mosoly húzódik a szám szélén, ami csak akkor szélesedik vigyorrá, mikor ő is felismer.
Ahogy egész közel állok hozzá és a vállamra teszi a kezét, mélyen a szemeibe nézek. Igen, én ismerem ezt a tekintetet. Ezt az arcot.
- De aggódok. De annál is inkább a saját bőrömért aggódok, a végén még kikötnének amiért megöltem egy ártatlan lányt. Mert ugye nem tudnám bizonyítani, hogy nem én voltam.
Egy pillanatra megborzongok ahogy a másik keze is a vállamhoz ér, majd megragadva vékony derekát, már emelem is le onnan.
- Mondták már, hogy nagy hülyeségeket csinálsz? Nem a legbiztonságosabb itt mászkálni - biccentek a korlát felé ahogy a törékeny lány fölé magasodva felmérem a terepet. Ha innen lezúgott volna, biztos nem úszta volna meg.
Karjai a kelleténél is hidegebbek ami nem lep meg ilyen hidegben.
- Tessék - bújok ki a kabátomból, hogy felajánlva átadhassam neki. Én már hozzászoktam a kiképzések és gyakorlatok során a fagyos hideghez is, szóval ez nem fog meghatni.

William & Cara

Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban.

Ha most nem lennék beszívva és nem ittam volna meg legalább egy fél liter jagert, valószínűleg az lenne az első kérdésem Willhez, hogy követett-e a hajóra. De mivel ez ilyen állapotban nem érdekel és amúgy is kizártnak tartom, így csak mosolyogva végig hallgatom az érvelését, miért is ne lenne jó a vízben, végül úgy döntök hagyom, hogy leszedjen onnan. Végtére is, az ő társasága biztosan érdekesebb lesz, mint itt csüngni, pedig ezt is eléggé élveztem.
-Ez most olyan volt, mint Jack dumája a Titanicban. Már csak azt kellett volna elmesélned, hogy estél már be jeges vízbe, mert jéghorgásztál. Te nem csináltál ilyesmit?- pislogok fel rá buja vigyorral a képemen, ahogy alaposabban végig mérem újra, mintha nem láttam volna még soha. Magas, izmos, gyönyörű kék szemei vannak, ezt még sötétben is látom és olyan ajkai, amelyeket biztos élvezet csókolni. Kár, hogy ott a bárban nem volt alkalmam igazán ráhajtani. Viszont... a sors úgy hozta, hogy itt a hajón kaptam még egy esélyt, hogy pótoljam a mulasztást. Hiszen katona? Csak nem utasítana el egy nőt és kétlem, hogy komoly kapcsolatra vágyna, tehát, nekem tökéletesen megfelel. Én sem akarok szerelmes lenni. Az gyerekeknek való.
-Szóval, csak azért aggódsz, nehogy rád kenjenek egy gyilkosságot. Ez fájt.- görbül is le egyből a szám, mintha valóban rosszul esne ez, de megértem. Még beszívva is érthető, hogy nem tetszene neki emiatt sem az, ha leesnék. Viszont, jó eljátszani, hogy valóban megbántott ezzel.
Már magában az, ahogy gyengéden leemelt a korlátról felkelti az érdeklődésem és feszt azon jár az agyam, hogy vajon mindig ilyen gyengéd-e és lovagias. Na és... mi mindent csinálhatnánk együtt. Meg se kottyanna neki, ha az ölébe kapna és úgy cipelne el a kabinomig én meg nem bánnám cseppet sem. Sőt. Feltett szándékom, hogy becsábítsam oda főleg ilyen állapotban, amikor cseppet sem fogom vissza magam. Józanul még talán tudnék gondolkodni is, de így valahogy nem megy.
-De legalább nem unalmas az életem. Az ilyen hülyeségeket jó lesz elmesélni valakinek 40-50 év múlva. Vagy te nem így látod?- billentem oldalra picit a fejem és ahogy a karomhoz ér, akaratlanul is megborzongok. Minden idegszálam Williamre fókuszál most és izgatottan várják, hogy egy újabb érintéssel sokkolja őket.
-Nem fázok.- motyogom, ahogy rám teríti a kabátját, ugyanakkor nem is utasítom el magabiztosan, mert valójában kezdem érezni, hogy hideg van, épp ezért össze is húzom magamon azt a kabátot, ami William testétől kellemesen felmelegedett már.
-Így viszont te fogsz megfagyni. Miért nem megyünk be inkább a kabinomba?- duruzsolom kacéran, mint egy rossz ribanc -igen, ilyenkor elég durvák a megnyilvánulásaim-, közben teljesen odasimulok hozzá. Ekkor jut csak eszembe, hogy netán felmelegíthetné magát ő is egy kis ital segítségével, így lehajolok, felkapom a jageres üveget és meglengetem előtte.
-Parancsolj. A pultból nyúltam le, szóval nyugodtan igyál csak.- kuncogok halkan, közben némi kilengéssel ácsorgok tovább előtte, végül úgy döntök, nem égetem magam azzal, hogy nem tudok megállni a lábam és inkább leülök a földre, háttal a korlátnak. Lehunyom szemem, hátra vetem a fejem és mosolyogva élvezem, ahogy a szél fújdogál. Imádom, mikor ilyen állapotba kerülök. Annyira elengedem magam, hogy semmit nem érzek gáznak. Még azt se, hogy konkrétan beinvitáltam az imént a kabinomba. Holnap ezen biztos jót röhögnék, mert nem éppen így szoktam kezdeni a csábítást. Nem is hiszem, hogy ez borzasztóan csábító lenne. Inkább menekülni fog a közelemből, nem?

Egy pillanatra elgondolkodok azon amit mond, majd biccentek.
- Pedig már estem bele jeges vízbe, de nem azért mert jéghorgásztam - vallom be egy sunyi kis mosollyal, majd felsóhajtva vakarom meg a tarkómat - kiképzés. Az pedig nem jéghorgászat, szóval szerintem nyertem.
Arcomon némi elégedettséggel várom a reakcióját, miközben tekintetemet le nem veszem az ajkairól, szeméről.
Kegyetlen vallomásom bár kelletlen szavakat csal ki belőle, ennek ellenére mégis látom rajta, hogy jól mulat.
- Dehogy fájt - nem úgy néz ki mint aki egy sértődős nőszemély lenne, de kövezzetek meg ha tévedek. Nem akarok én senkinek a szívébe taposni, főleg nem azok után, hogy anyám kis híján agyvérzést kapott miattam ami egész mostanáig tart.
- Nem tudom, hogy mi lesz 40-50 év múlva. Még azt se, hogy holnap mi vár. Viszont ha továbbra is ilyen hülyeségeket csinálsz, neked nem lesz 40-50 év múlva, ugyanis a kelleténél hamarabb fogsz a túlvilágra látogatni egy kis üdvözlésért. Szóval előlegezd meg magadnak a nyugodt hatvan, hetvenes éveket, hogy apró hülyeségeket mesélhess ne ilyen nagy bukásra hajlamos dolgokat - szónoklom neki "Buddha bölcsességemet" majd adom is át neki a kabátomat mi ellen természetesen tiltakozik, de én már csak azért is belebújtatom. Lehet, hogy nem fázik, de holnap biztos, hogy meglevesesedett orral fog előbújni a kabinjából.
- Megfagyni? Ugyan már! Megéltem én ennél zordabb időket is, nem kell félteni - hangom határozott de kétség se fér hozzá, hogy megcsap a hideg szél amitől megborzongok. Ám egy-két perc múlva már csak zavaró tényező, nem életbevágó kínkeserves szenvedés.
- Épp, hogy kiszabadulok a magánzárkámból, már zárnál a következőbe? - sandítok le a hozzám simuló lányhoz, majd a felém nyújtott Jager üvegére markolok.
- Ja, hogy itt így mennek a dolgok? "Lenyúljuk" őket? - vonom fel a szemöldökömet ahogy belekortyolok a kellemes ízű italba.
- Te teljesen kész vagy - állapítom meg nagyot sóhajtva, ahogy végignézek törékeny alakján, ahogy teljes átéléssel élvezi a hűs szél simogatását a bőrén. Leguggolva elé igyekszek szemmagasságba kerülni vele, de még így is jóval fölé magasodok.
- Bevigyelek a kabinodba, vagy vársz míg az eszedet is kifújja a szél a fejedből?

William & Cara

Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban.

Arcomon féloldalas mosolyt villantok, ahogy közli, hogy jéghorgászni nem jéghorgászott, de a kiképzés alatt volt része a jeges víz által nyújtott gyönyörökben. Nem irigylem és egy pillanatra el is gondolkodok, mifélék lehetnek még azokon a kiképzéseken, csak az a baj, hogy ilyen állapotban maximum röhögni tudnék, ha elmesélné. Talán, ha nem lennék így szétcsúszva...
-Igaz, te nyertél. El is felejtettem, hogy kő kemény katonával van dolgom.- sutyorgok vigyorogva és a "kő kemény" szavakat a lehető legbujábban ejtem ki. Kétségtelenül lerí rólam, hogy felkeltette az érdeklődésemet a pasi, de ez már legelső találkozásunkkor is így volt. És úgy, mint akkor, most is úgy csinál, mintha fel sem tűnne neki. Na igen. Van olyan típus a pasik közt, aki nem igazán díjazza az egy éjszakás kapcsolatokat és épp ezért szó szerint lekoptatnak. Na az nem szokott jól hatni az önbecsülésemre, de az amiért eljátszom a sértettet, valójában nem különösebben hat meg. Valószínűleg én se egy majdnem tök idegenért aggódnék ilyen helyzetben, hanem azért, hogy én lennék az első számú gyanusított.
-Tényleg nem fájt.- súgom oda huncut vigyorral a képemen, aztán jót kuncogok magamban, amiért legalább már ennyire kiismert, hogy tudja, apróságokon nem akadok fenn. Nehéz megsérteni, mert általában veszem a poénokat vagy nem veszem fel a sértő szavakat. Viszont, ha valakinek sikerül megsértenie...
-Jó muri volt. Jó ott fent lenni és a kutyának nem hiányoznék. Miért ne élhetnék akkor veszélyesen? Különben se estem volna le. Ügyesebb vagyok én annál.- vágom oda neki egy váll rándítás és egy mosoly kíséretében, de azért megjegyzem, amit mondott. Mondjuk mindez egy katona szájából, aki naponta farkasszemet néz a halállal, elég hülyén hangzik. Ha ilyen felfogása van, mi a frászért lett katona? Akkor csak kis hülyeségeket kellene csinálnia és nem az életével játszani, nem? Na mindegy.
-Hát jó. Pedig szívesen felmelegítettelek volna de, ha nincs szükséged rám, azt is megértem. Nem erőszakoskodok én.- vonok ismét vállat, az elmúlt tíz percben nem is tudom már hanyadjára, miközben még azt is visszautasítja, hogy velem tarton a kabinomba. Most komolyan. Fél tőlem ez a pasi vagy mi? Ennyire veszedelmesnek tűnök a magam kis ötven kilójával? Érdekes.
-Igen, így mennek. Ha már itt melózok, legalább egy üveg jagert ne sajnáljanak tőlem. Nekem is kijár a szórakozás.- kuncogok immár háttal a korlátnak dőlve, aztán kíváncsian pislogok rá, ahogy leguggol elém. Megjegyzésére csak röhögve bólintok egyet határozottan majd, mivel nem igazán kényelmes már ücsörögni, eldőlök a fapadlón, lábam pedig lelógatom a korlát alatt. Ez így nem is veszélyes és még kényelmes is. Na és az a látvány, ami elém tárul.
-Inkább dőlj le ide mellém. Gyönyörűek a csillagok.- sóhajtom ábrándosan, ahogy az eget lesem, közben várom, hogy elterüljön estleg mellettem és, ha úgy dönt, hogy csatlakozik, akkor odabújok hozzá. Na nem azért, hogy nyomuljak. Azért, mert látom rajta, hogy attól eltekintve, hogy eljátsza a vagány gyereket, igen is fázik.
-Biztos nem kell a kabátod? Tiszta libabőr vagy.- jegyzem meg halkan, ahogy végig pillantok a karján és legszívesebben megkérném, hogy igenis, vegyen az erős karjaiba és cipeljen be. Ott pedig, mivel a kabinban sincs harminc fok, melegítsen fel. Igen... ezt elbírnám viselni.

- Valamiért nem lep meg. Sokan nem hiszik el, hogy az vagyok - tényleg nem tudok ehhez másként hozzáállni. És az övé még csak a jobbik eset, mivel ő "elfelejtette". Sokan viszont ki se nézik belőlem, hogy katona vagyok, mivel azt várnák, hogy egy full izmos állatnak kellene kinéznem ahhoz. Viszont a tengerészet ebben a szempontból jóval másabb. Nem szuper kolosszusoknak kell lennünk, hanem szikárnak, rugalmasnak. És ha vannak ismerőseim akik kételkednek a szavaimban, azokkal nem foglalkozok. Mármint nem úgy, mint emberrel nem foglalkozok tovább, hanem a témával. Ha nem hiszi el járjon utána. Viszont ha később rádöbben arra, hogy tényleg igazat mondtam és az U.S.A-t szolgálom vízben, földön és levegőben, akkor meg csak jön a bocsánatkérés és esdeklés, hogy nem akartak megbántani. Na ez már tényleg az a pont, mikor maga az ember nem érdekel. Nem szokásom segget csinálni a számból, és általában hiteles információkkal szoktam szolgálni. Nyilván nem állítanám be magam katonának, ha utcaseprő lennék.
Nem kell attól tartani, hogy nem vettem észre, felkeltettem a lány érdeklődését. Egyszerűen nem vagyok az a típusú ember aki első szóra ágyba visz valakit. Elég jó a tűrőképességem még a nő témában is, tudom, hogy mikor mi és ki kell nekem. És általában szeretem a végletekig húzni a dolgot csak, hogy az adott nő már könyörögjön értem. Az ilyen azért üdítő tud lenni.
- Sejtettem.
- Sokan gondolják ezt, de hidd el van akinek megszakadna a szíve még annak is, aki csak szimplán ismert. Mellesleg előttem nem szerencsés "életveszélyesdit" játszani - vonok vállat ahogy huncut kifejezéssel fűszerezett arcát figyelem. Hihetetlenül vonzó nő és tényleg magamat tartom csodálatraméltónak amiért még nem raboltam rá.
- Előbb melegedj fel te is szépségem. Utána jöhetek én is - kacsintok rá pimasz mosollyal az orrom alatt, majd a kezemben tartott Jagert figyelem, miközben szónoklatot tart.
- Jogos lehet. Minden esetre nem szép dolog... ez itt fogyó dolognak számít szerintem. A végén még nem marad az ínséges időkre.
"Nem fogok belehalni" alapon fekszek le mellé, s egyik kezemet a fejem alá, másikat a hasamra helyezve figyelem a sötét, de csillagok ragyogásától fényes égboltot.
- Ki mondta, hogy a hideg miatt? - pillantok le bájos arcára és szinte érzem, ahogy a mosolyom kicsit merészebbre sikeredik a vártnál. Tény és való, hogy a hideg is közre játszik, de... de egy jó ideje már nem voltam ilyen közel egy nőhöz se, és ez ráteszi a bélyegét a dologra még akkor is, ha határozottan ellene feszülök. Így első körben rögtön az égboltra kezdek koncentrálni, ami úgy terül szét felettünk, int egy reményekkel és álmokkal teli baljóslatú paplan.
- Nem sűrűn látok ilyet... - még akkor se, ha huzamosabb ideig szolgálok a tengeren. Nincs idő arra, hogy lógassam a seggem a fedélzeten és bámuljam a csillagokat. De majd most bepótolok mindent.
- Amúgy hogyhogy itt vagy? - teszem fel a kérdést halkan. Nem kell semmit és senkit túlkiabálni, nem mellesleg elég közel vagyunk egymáshoz ahhoz, hogy tisztán halljuk még a suttogást is.

William & Cara

Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban.

Nem igazán tudom megérteni, miért nem nézik ki egy ilyen pasiból, hogy katona. Lerí róla, hogy erős, határozott és fegyelmezett. Nem feltétlenül kell egy katonának két ajtós szekrénynek lennie, sőt. Azok átlalában nagy eltunyult barmok, akik szerekkel dagasztják az izmaikat. Semmit nem érnek. A szálkás izom sokkal jobb. Ezt már Bruce Lee is bebizonyította. Az egész pasas nem volt több 70 kilónál. De, hogy a fenébe jutottam el Bruce Lee-ig?
-Én elhiszem, hogy az vagy.- jelentem ki nemes egyszerűséggel egy apró mosollyal a képemen és most először próbálok komoly lenni. Nem, mintha sikerülne, mert szerintem az a mosoly, amit én aprónak indítok, kb. olyan, mint egy ezerwattos vigyor. Ilyenkor mondjuk ez mit számít? Részeg vagyok és megszédített picit a fű és ezt Will is nagyon jól tudja. Nem hiszem, hogy megróna, amiért idióta mód vigyorgok.
-Miért nem tanácsos életveszélyesdit játszanom?- kúszok oda hozzá, ahogy végül elterül ő is mellettem, majd nem törődve a kis megjegyzésével, hogy melegedjek nyugodtan én előbb, odabújok hozzá úgy, hogy a kabát nagy része -mert ugyebár legalább háromszor akkora, mint én- őt is takarja.
-Szerintem melegedhetünk egyszerre is.- vigyorodok el, majd anélkül, hogy külön engedélyt kérnék rá, tenyerem mellkasára simítom, fejem vállára fektetem és úgy lesem a csillagokat. Ha pedig zavarná a közelségem, majd szól, de ilyesmi tettek terén se józanul, se ittasan nem szoktam zavartatni magam. Simán letaperolok valakit, ha úgy látom jónak. És most úgy látom jónak.
-Áh, szóval sajnálod tőlem a jagert?- vonom fel álsértetten egyik szemöldököm és próbálok tényleg olyan fejet vágni, mintha most ez ütött volna szíven, de persze elmosolygom, mert tudom, hogy ennek se fog bedőlni, mint ahogy az imént a másik ilyen merényletemnek. Ilyen könnyen ki lehet engem ismerni?
-Nem tudom. Valamiért egyértelműnek tűnt számomra, hogy csakis a hideg miatt lehetsz libabőrös. De jó tudni, hogy tévedtem.- viszonzom azt az őrjítően szexi vigyort, amit megvillant felém, majd ahogy ő is, én is ismét az égre kezdek fókuszálni. Ahogy megszólal, pár pillanatig csak csendben fekszek tovább, végül rápislogok.
-Hát akkor jegyezd meg jól ezt az estét, hogy legyen mire visszaemlékezni majd a seregben. Itt lested a csillagokat a Constantine fedélzetén a társaságomban. Egész jó emlék lesz, nem gondolod?- és igen, megint megjelenik arcomon az a buja, ám de annál szemtelenebb vigyor, majd kérdésére vállat vonok szinte azonnal és el is tereli a figyelmem a flörtölésről.
-Nem tudom. Valami újra vágytam, izgalmasabbra és jöttem. Gondoltam, jót tesz majd egy hosszú hajóút főleg, ha még pénzt is keresek közben. Na és te? Egy életerős katona miért itt tengeti napjait? Rossz fát tettél a tűzre?- kérdezem szemöldököt vonogatva, de rögtön utána meg is csóválom a fejem, mintha már megválaszoltam volna magamnak a kérdést.
-Mondjuk, az képtelenség. Nem nézném ki belőled, hogy valaha, bármi rosszat tettél volna.- magyarázok, miközben újra az égre szegezem tekintetem és alaposan szemügyre veszek minden csillagot. Érzem, hogy a fű már jócskán kezd kiürülni a szervezetemből vagy legalábbis, nem vagyok olyan bódult már, mint eddig. Ezt viszont, neki nem kell tudnia. Egyébként is, még jön egy becipeléssel, úgyhogy ebből kiindulva ülök fel és veszem el tőle az üveget, hogy magamba juttassak jó pár korttyal.

- Ennek örülök - nem az izmok teszik a katonát szerintem. És ezt már tényleg sokan bebizonyították nekem az ismerőseim közül. Vannak, akik vasággyal együtt nyomnak hatvan kilót, ennek ellenére mégis okosak, jól logikáznak ki dolgokat. Megbízhatóak, és lehet rájuk számítani a bajban. És az ilyen sokkal többet ér a szememben, mint egy szteroidokkal telelőtt bádogdoboz aki bár rettenthetetlennek néz ki, mégis hat percnyi séta után kidobja a tüdejét, mert olyan sok izmot cipel magán amit nem bír.
- Mert olyan vagyok mint egy jól nevelt, hűséges mentőkutya. Kihúzom a szarból a másikat az életem árán is. Csak ennyi az oka - vonok nemes egyszerűséggel vállat és engedem, hogy hozzám bújjon. Nem is tudom miért. Mert azt akarom, hogy én melegedjek fel, vagy, hogy a közelemben tudjam, vagy, hogy én melegítsem fel őt? Mindegy is, a lényeg, hogy nem tolom el magamtól csak az eddig fejem alatt lévő kezemet becsúsztatom alá, hogy ujjaimmal a gerince mentén cirógathassam a hátát.
- Ez viszont egy nagyon praktikus ötlet - szemeim megállás nélkül cikáznak a fényesebbnél fényesebb csillagok között melyek úgy ragyognak az égbolton, mintha tényleg azt jeleznék, hogy szemmel tartanak minket. Legszívesebben most az Oroszlánkirályból idéznék mikor az a három bolond nézi a csillagokat, de inkább nem teszem. Minden esetre hasonlóan érzem magam.
- Amíg én is ihatok belőle, addig nem sajnálom egy cseppjét se - kocogtatom meg körmeimmel a mellettem ácsorgó üveget, mely szinte ordít azért, hogy kortyoljunk belőle egy jókorát csak, hogy elvehesse az eszünket.
- Az ember nem csak a hideg miatt libabőrözhet, és már mondtam, hogy nekem nem tesz semmit egy kis hideg. Így nem ez az elsődleges oka. Képen fogsz röhögni, de lassan kerek ötödik hónapja nem érintettem meg nőt - vallomásomat egy halovány, halk torokköszörülés követi, amolyan "zavarban vagyok" érzetem kimutatása képen.
- De. Nagyon is jó lesz, csak lépjünk tovább egy kis csillaglesésen, és akkor tényleg jó emlék lesz - sasolom az arcát, hogy efelől mi is a véleménye.
- Vagyis így láttad jobbnak - állapítom meg. Amint visszakérdez, egy pillanatra elgondolkodok.
- Jó gyerek vagyok én, nem teszek semmit a tűzre. Egyszerűen el távon vagyok, és gondoltam szórakozok egyet. Kikapcsolom az agytekervényeimet. Van itt minden... kaja, pia, nők. Kell ennél több egy fiatal katonának aki évek óta szolgálatban van? Minden esetre ezt a lehetőséget jobbnak láttam mint azt, hogy hazamenjek - kérdésem költői, de felesleges választ adnia rá, mivel én tényleg így látom még akkor is, ha megtaláltam a legérdekesebb hölgyeményt a hajon és valószínűleg rajta kívül nem is nagyon fog érdekelni a többi. Érzelmileg legalábbis semmiképp.
- De ha netán zavarok beülhetek egy mentőcsónakba és hazáig evezhetek - vigyorom úgy szélesedik ki ahogy illik, ám már le is lohad onnan. Nem. Haza semmiképp nem mennék.
- Hidd el tettem épp elég rosszat már az életemben... többek között bevonultam és ezzel anyám szívét törtem apró darabokra - ahogy ő, úgy én is felülök. Még akkor felkapom vékonyka testét, mikor még nagyban issza a Jagert.
- Nos? Mehetünk? - egyenesedek fel vele. Ha igennel válaszol már indulok is a kabinok felé, ahol majd ő remélhetőleg útbaigazít.

William & Cara

Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban.

Elismerően elmosolyodok csupán a mentőkutyás hasonlatán, ugyanakkor elgondolkodok azon, hogy ha tegyük fel, beszaltóztam volna a vízbe, vajon tényleg képes lett volna utánam ugrani? Gyanítom, hogy nem de nem is baj, ha ez már nem fog kiderülni. Jóval élvezetesebb vele fetrengni a fedélzeten, mint ázni a rohadt hideg vízben.
-Legalább tudom most már, hogy ha bajba kerülök, te majd megmentesz.- nyújtom ki egész picit a nyelvem játékosan, közben kuncogok is egy jót mert hát, ha rajtam múlik, minden nap bajba keveredek én szívesen, ha ezzel elérem azt, hogy minden nap lássam a szexi pofiját. Ahj. Le kéne szoknom a füvezésről...
-Annyit iszol, amennyit szeretnél.- vonok vállat mosolyogva és már meg is nyugszok, hogy legalább annira nem érdekli, hogy konkrétan loptam a jagert, mint engem. Nem szeretem a túl merev embereket, akik egy kis rosszalkodástól is frászt kapnak és azzal ellentétben, hogy katona és elsőnek ezt gondoltam róla, kiderül, hogy ő is benne van a muriban.
-Öt hónapja? Hogy bírod ki?- pislogok rá tágra nyílt szemekkel és nem, nem röhögöm képen, mert valósággal letaglóz, amit mond, még akkor is, ha zavarban van. Öt hónapja? Ez a pasi? Mondjuk oké. A csatatér kellős közepén vagy a katonai támaszpontokon biztos nem sok bombázó ténfereg na de... öt hónap?
-Na és merrefelé szeretnél túl lépni a csillaglesésen?- vigyorodok el és persze jó magam ezt már úgy értelmezem, hogy sikerült bevennem a várat és a magaménak tudhatom ma éjszakára ezt a pasit. Legszívesebben fölnéznék az égre és oda suttognám a nagyságos kaporszakállúnak, hogy köszönöm uram, de sokkal jobban leköt, hogy a tekintetét fürkésszem.
-A világért se ülj csónkaba, mert én is jobbnak látom, hogy így döntöttél és most nem unom épp halálra itt magam. Vagy akár azóta a vízben is ázhatna már a hullám, ha nem vagy itt.- jegyzem meg, közben a távolba révedek és elképzelem magam, amint teljesen kifehéredve sodródok a vizen. Egyből nem tetszik a korláton táncolós ötlet, pedig élveztem. Legközelebb viszont, ha ilyesmihez szottyan kedvem, maximum majd kihívom Willt is, hogy vigyázzon rám. Ha már úgy érzi, hogy meg kell mentenie mindenkit.
-Gondolom nem örült, hogy a fia az életét akarja kockáztatni. Én se örülnék.- húzom el szomorkásan a szám, ahogy megpróbálom elképzelni a dolgot, bár mivel nincs gyerekem, nem igazán tudom, milyen érzés is lehet. Vajon hasonlatos azzal, mikor egy gazdag kis rohadék kihasználja az embert? Kétlem.
Teljes lelki nyugodtsággal állok neki a jagernek, de sikerül majdnem az üveget is lenyelnem, ahogy Will felkap. Nem szoktam meglepődni, de ma este már másodjára sikerült neki mégis elérnie, hogy kikerekedjenek a szemeim. Persze, ellenvetésem nincs. A világért se kérném meg, hogy ne vigyen végig a hajón a karjaiban.
-Mehetünk.- vigyorodok el, közben lazán vállat is vonok, egyik karommal átkarolom nyakát, másikban pedig tartom szépen az üveget és menet közben Will szájához is tartom, hogy ő se maradjon ki a jóból. Persze, végig röhögöm az esetet.
-Azért nem ártana megkérdeznem, mi a terved velem mert, ha meg akarsz esetleg gyilkolni, akkor remélem előtte még azért szexelünk? Ugye nem küldenél úgy a másvilágra, hogy nem vehettem el az öt hónapos szüzességed?- kuncogok, miközben kíváncsian felpislogok az arcába, végül rosszallóan a jagerre tekintek, ahogy végig gondolom mit is mondtam az imént. Kétség kívül hülyét csinál belőlem a jager és a fű kombó.

- Ha ott leszek akkor igen. Viszont azt ne várd el, hogy majd a fél világot átutazom azért fénysebességgel, hogy kihúzzalak egy esetleges balhéból - persze szívesen megtenném, de azért nagyon furcsa lenne. Nem vagyok se Superman, se Batman, se pedig a harmadik és a sokadik. A hajlam megvan bennem mindig, hogy segítsek akinek kell, de a lehetetlen feladatokat még én se tudom elvállalni.
- Nagylelkű vagy, köszönöm - pimaszkodok és már öntök is magamba egy újabb, méretes kortyot, hogy aztán fintorogva tudhassam le a dolgot. Nagy mennyiségben a kelleténél is erősebbnek hat, és gyanítom, húsz perc múlva már kettőt fogok látni mindenből.
- Ahogy a legtöbben is kibírják - na ezek után nem szívesen részletezném tovább a dolgot. Erre csak azt tudom mondani, hogy épp elég pasi van azokon a b*szott nagy hajókon ahhoz, hogy ne mindig ugyan az a pornómagazin járjon a kezünkben.
- Amerre lehetőségem lesz rá. Semmiképpen itt helyben - forgatom meg a szemeimet. Nem venném jó néven, ha nagy szórakozásom közepette valaki megköszörülné mellettünk a torkát, hogy "talán nem itt kéne".
- Megnyugtató a tény, hogy valamire én is jó vagyok - még szép, hogy jó érzés a tudat, hogy most nem hullaként lebeg a víz felszínén mint a Titanicban az a rengeteg ember.
- Oly annyira nem, hogy a mai napig nem beszél velem egy büdös szót se, pedig már ötödik éve, hogy bevonultam. De egy kő gazdag, ügyvéd anyának győzd elmagyarázni a te álláspontodat és annak igazát. Az első amit kaptam tőle egy jó nagy pofon és, hogy takarodjak a házából. Na innentől kezdve minden létező kapcsolat megszűnt közöttünk - pontosabban egyedül maradtam. Apámmal még beszélek, de amilyen állat, a hátam közepére se kívánom néha. Testvérem nincs, minden barátommal megszakítottam a kapcsolatot mikor bevonultam. Csak a katonatársaim vannak, de ha egyszer leszerelek és feladok ennek az egész cuccnak, nem tudom, hogy mihez fogok kezdeni.
Alig egy perc múlva már fel is kapom őt, hogy elindulhassak vele a kabinja felé.
- Nem áll szándékomban megölni téged. Az pedig, hogy mi fog történni, majd ott kiderül - kacér mosolyomat ha akarnám se tudnám letörölni a képemről, és a vak is látná, hogy tekintetem olykor - olykor a hozzám nagyon is közel került melleire téved. Tapasztalataim alapján nem kezdenék egy ittas, és jól beszívott nővel, de úgy érzem, hogy ma nem szabadulok el tőle egyhamar. Csak érjek már be abba a rohadt kabinba!

http://folyt.köv. kabinoknál//

**Ajánlott tartalom** Hi Darling, this is my name

» Will & Cara, Cara kicsiny lakosztályában...
» Cara Dubois
» Felicia & Cara ~ I think I'm in trouble...

Will & Cara ~ Don't be afraid, just play with me...

Will & Cara ~ Don't be afraid, just play with me...

Similar topics

Similar topics