Morfium.
Másra sem vágyok, csak egy kis adagra, minimális dózisra, mely enyhíti panaszaimat, legalább csak pár órára. Sosem voltam a sebnyalogatás és az önmarcangolás híve, most mégis ott tartok, hogy szívesen kürtölném világgá sérelmeimet, melyek forrása főleg én, saját magam vagyok. Mit kezdjen magával az az ember, aki önnön keze által cseszte el az életét és fosztotta meg magát a boldogságtól? Egy "igen" kellett volna csupán és az övé lehetne a nő, akit annyira akart, akiért mindig is sóvárgott, de sosem merte volna bevallani. És most napokat fog eltölteni valaki más társaságában, aki mellett ugyanúgy ágyba dug más nőket is, és aki igazából cseppet sem kelti fel az érdeklődését, csupán esetenkénti kangörccsel gazdagul általa.
Élesen szívom be a levegőt, szinte szűröm fogaim közt, mikor Erin nyelve végigsettenkedik nyakamon, azon a finoman kidudorodó éren, melyre éhes keselyűként veti rá magát. Ujjai már a nadrágom gombjával játszadoznak és vágyterhes sóhaj szakad ki torka mélyéből. Kezem hátsójára csúszik, erősen markolom meg és hívom közelebb csípőjét csípőmhöz, mire izzó vágy kezd feszülni alhasamban, ágyékom pedig intenzív sajgásba kezd lábai közé vágyakozva. Érzem Erin mosolyát a fülcimpámon, ami észhez térít némileg. Eltolom magamtól és lihegve, szaggatva szedve a levegőt túrok tincseim közé, majd nézem az arcát, melyen valóságos hangulatorkán csap végig - nem érti, nem érti miért csinálom ezt. A helyzet az, hogy egy ideje már én sem értem magamat és ez a legaggasztóbb az egészben. Nem tudom, mit akarok.
- Reed... mi a baj? - ujjai végigcirógatják borostás államat, aztán hajvágásra szoruló fürtjeimbe mártja őket és valahol a homlokom tájékán kezd nézelődni. Mit keres? Rosszallásom és zavartságom jelének ráncait? Nyomuk sincs, ugyanis zavarodottságra még csak időm sincs.
- Nem tudom. Levegőznöm kell, azt hiszem. Estére lemegyünk a bárba, oké? - megfogom a csuklóját, számhoz húzom kezét és apró csókot hintek tenyerébe, mire lehunyja a szemét és alsó ajkára harap. A vágy kezd elszivárogni hasamból, majd távozik a testemből.

- Marc Jacobs? Biztos vagy benne, hogy ő hívott? - ráncolom a homlokomat New York egyik leghíresebb divattervezőjének nevét hallván. A Nagy Almában ő az atyaúristen, és kicsit nehezemre esik elhinni, hogy felkereste Mason-t, miszerint fotóznom kéne legújabb kollekcióját.
- Dögöljek meg, ha nem! Persze, egyszer rácsaptam szegény faszira a telefont... azt hittem valaki poénkodik, érted. Aztán nagy szerencse, hogy szívós hapsi és tovább próbálkozott, mert máskülönben ugrana a meló! - Mason röhög a telefonban, én pedig nem tudom rejteni fogcsikorgatásomat, amiért tényleg majdnem elbaltázott egy ekkora lehetőséget.
- Remek... én meg a Constantine-on vagyok és hajókázok... - zsörtölődöm és kortyolok a nemrég kirendelt whiskey-kólámból - Add meg neki a számom! Vagy már megtetted? Mindegy, hívjon fel! Beszélni akarok vele a részletekről meg időpontot egyeztetni - sóhajtok, bár örülök, hogy a munka beleavatkozik ebbe a kiruccanásba és elsodorja gondolataimat Erin meg Birdie felől.
- Vettem, meglesz. Jó szórakozást! - matat valamivel, talán papírokkal. Lökök neki egy "kösz, meglesz"-et, aztán kinyomom a készüléket és visszatérek italomhoz.
Fogalmam sincs, melyik opció lenne a jobb - hagyni a picsába Erint és térden csúszva könyörögni Birdie-nek, hogy adjon még egy esélyt és kezdjük elölről, de természetesen nem dugópartnerekként, hanem mint szeretetteljes pár, vagy egyszerűen tovább kavarni kedvenc fotómodellemmel és ezzel féltékennyé tenni a nőt, aki megzabolázza szívverésemet. A szám már megint száraz, hogy rágondolok, ezért újabb korttyal öblítem le a keserű emlékek ízét. Az aranybarna folyadék viszonylag jó munkát végez, a fejem kezd homályba burkolózni.
Csak most kezd szép lenni.