-Igen anya, jól vagyok. Még nem pakoltam ki, de majd azt is megteszem. – Nem szerettem hazudni és nem is igazán tudok hazudni, főleg nem anyámnak, de az idegeimre megy a folytonos aggódásával. Amióta az apám meghalt, az őrületbe kerget engem és a nővéremet is. Még néhány nyugtató szó és letettem a telefont. Eldőltem a kényelmes ágyon és a plafont kezdtem el fixírozni. Nem jó dolog magányosan eljönni egy hajóútra, mert ha a ladik netalán elsüllyedne, nem lesz kibe kapaszkodnom. Mint ahogy Jack tette. Bár azt hiszem, ha Rose kicsit összehúzta volna magát, a srác is felfért volna melléje és boldogan élhettek volna tovább a milliókat érő nyakékkel. De nem ezt tették és ami történt, az már történelem. Nem úgy, mint az én szerelmi életem, amit ha hagynék, már rég ki tudtam volna verni a fejemből. Nem volt elég bátorságom, hogy elküldjem azt a levelet Reed-nek, amit az indulásom előtti éjszaka körmöltem. Pedig talán azt kellett volna tettem, hogy aztán felszálljak erre a hajóra és enyhítve a fájdalmamon azon gondolkodjak, vajon célba értek e a szavaim és vajon eljutott e a szívéig. Vajon hiányoznék e neki, akár egy röpke pillanatra is. De nem küldtem el, helyette ott pihen a fiókomban, immáron örökre.
Túl sokat gondolkodom ezen, nem szabadna, mert aztán csak ideges leszek tőle, gyűlölni kezdem a női társadalom azon felét, akiket isten nagy mellekkel áldott meg. Jobban teszem, ha kipakolok végre.
Utoljára még megszámoltam a virágdíszítést a plafonon, majd felültem és a bőröndömhöz kúsztam. Felnyitottam és egyenként kivettem belőle minden ruhát. Gondosan összehajtogattam, ide oda tettem őket, csak teljen az idő, aztán szépen besorakoztattam őket a szekrénybe, csodáltam őket hosszú percekig, majd újra kivettem őket és ismételten betettem őket a fiókba, immáron színskála szerint. Rohadtul unatkoztam, ezért elmentem lezuhanyozni és élveztem, ahogy a tűzforró víz égeti puha bőrömet. Elzártam a csapot és engedtem, hogy a meleg pára átjárja testemet. Néhány pillanat múlva már köntösbe bugyolálva válogattam a fehérneműk között. Csipkéset választottam, nem is tudom miért. Mikor egyetlen férfi sincs a fedélzeten, aki egy kicsit is megmozgatta a fantáziámat.
Felöltöztem, épp egy szűk farmert erőszakoltam vékony lábaimra, amikor kivágódott. Felkaptam a fejem és először egy gondosan tartott sörényt vettem észre, majd a takarásból előbújt egy arc. Egy ismerős arc, ami beleégett a retinámba a hosszú évek során és aki elől úgymond elmenekültem.
-Reed?! – Hangom egy oktávval feljebb csúszott, a nadrágom a bokámon landolt és meglepetésemben mozdulni sem bírtam. Csak néztem a lányt, ahogy dögkeselyű módjára öleli a srácot, akiért epekedek. Hányinger lett úrrá rajtam, kapkodni kezdtem a levegőt, apró remegés futott végig a gerincemen, amikor meghallottam a hangját.
-Nem jó helyen jársz. – Ennyit voltam képes kinyögni, lerogytan az ágy szélére és betakaróztam a puha selyemmel. Elkaptam a lányról a tekintetem, mert most már biztosan ő is látja, mennyire bámultam. Sokkal szebb, mint én. Nem vitás, Reed mindig is tudta, milyen nőkkel vegye körbe magát. Sajnos és nem tartozom közéjük. Legalábbis az elmúlt két évben nem. De ha már szegény lányt bámultam kikerekedett szemekkel, akkor már be is mutatkoztam.
-Birdie vagyok, ha már így összefutottunk. – Engedtem meg egy kínos mosolyt, ami hasonlított egy groteszk vigyorhoz. Feszengtem, izzadtam és alig kaptam levegőt. Ilyen és ehhez hasonló kellemetlen szituációk is csak velem történhetnek meg.
Nem anya, határozottan nem vagyok jól…

Kínos pillantások, néma csend és feltörő emlékek, amiket szeretnék elnyomni, mégsem tudok. Ezek jellemezték azt a néhány percet, amit azzal töltöttem, hogy feldolgoztam a tényt, Reed itt van a hajón. Ráadásul nem egyedül jött ide, ami még inkább alátámasztja azt a tényt, amiért kiléptem az életéből. Nem önszántamból tettem, mert ha a szívemre hallgattam volna, a mai napig bombáznám üzenetekkel, de az eszem azt mondta elég volt. Elég volt a megaláztatásból, a könnyből és az önmarcangolásból. Azt hittem, sokat jelentek neki, de ebben is tévedtem. Nem haragszom rá, csak csalódott vagyok, amiért ennyire közel engedtem magamhoz. Nem kellett volna és akkor most nem azért lennék itt, hogy felejtsek, távol az otthonomtól.
Selyembe burkolózva néztem ismét a lányra. Szépnek szép, vékony is, tipikus modell alkat, ugyan azokkal a sztereotípiákkal, mint amikkel általában a modelleket illetik. Még a neve is sablonos, egyszerű tucat név. Tudom, én kilógok a sorból, már csak azért is, ahogy hívnak. Ezért kaptam a Kathryn-t második keresztnevemnek.  Hogy legalább valami a realitás talaján tartson.
-Modell vagyok. – Válaszoltam kurtán, szorosabbra húztam magam körül a takarót. Hiába látott már Reed ennél kevesebb textilben, azért az őt ölelő női szem mégis csak végigfutott rajtam párszor, amikor kiejtettem számon, mégis mivel keresem a kenyerem.
Húsos ajkai kedves mosolyra húzódtak, ahogy néhány óvatos lépést tett felém és csontos kezét felém nyújtotta. A perc tört része alatt engedtem el kezét, visszaejtettem az ölembe és hátrébb húzódtam az ágyon. Mégis csak a személyes terembe sétált be ez a lotyó.
Felvont szemöldökkel néztem Reed-re. Szóval mesélt rólam. Azt biztos nem mesélte, hogy a tűzbe tette volna értem a kezét néhány évvel ezelőtt, vagy hogy bármilyen óhajomat teljesítette, ha látta rajtam, le vagyok törve. Nyilván ezeket azért elsumákolta.
-Igazán?! Meglepő dolog, tekintve hogy két éve nem beszélt velem. – Szúrós megjegyzésnek szántam, azt akartam, hogy érezze a súlyát annak, amiért kizárt az életéből. - Egyedül vagyok, tudod felejteni jöttem. Egy csúnya csalódáson vagyok túl. – Felálltam, lehullott rólam a selyemtakaró és kecses léptekkel libbentem a fiókhoz, hogy kényelmesebb ruhát vegyek magamra. Ha már a farmerom valahol az ágy lábánál leledzik. Szinte égette tarkómat Erin tekintete, ahogy ismételten végigpásztázott rajtam a szeme. De engem nem az ő irigy pillantása érdekelt. Lassan, komótosan matattam a fiókban.
-És ti mióta vagytok együtt? – Érdeklődtem unottan és szinte éreztem, ahogy a lány körül felszikrázik a levegő. Nem is kellett sokat várnom, szóra nyitotta a száját.
-Igazából nem hivatalos, de hetek óta együtt vagyunk. – Cseverészett, nevetgélt, a szemem sarkából láttam, ahogy Reed nyakába akaszkodott, talán még meg is csókolta és örültem, hogy ökölbe szorult kezeimet elrejtette a fiók és az a néhány ruha, amit magammal hoztam az útra.
-Nahát, Reed Boshwort képes megállapodni? – Halkan felnevettem, majd meghasadt a szívem, de erőt vettem magamon és végre belebújtam egy nadrágba. - Jól mutattok együtt. Reed szereti a barna lányokat. – Elővettem legszebb, leghamisabb mosolyomat és a srác felé fordultam.
-Veled minden rendben? – Az arcom néhány pillanat leforgása alatt váltott vissza és rántotta le magáról a maszkot, amit a lánynak húztam fel. Újra az a Birdie voltam, akit Reed megismert és megkedvelt.

Szóval már Ő sem hiszi el rólam, hogy képes vagyok megélni a testemből és az arcomból. Nem minden a szép pofi és a kerek popsi. Kisugárzás is kell hozzá és ha Erin így folytatja, lassan, de biztosan megöl ezzel az aurával, amivel egyre jobban beleférkőzik a lágy szöveteimbe. Azok a szemek úgy néztek belém, úgy ítéltek el és úgy néztek semminek, mintha megtehetné.
-Nem tudom, miért olyan nehéz elhinni ezt. – Egy kis felháborodást is csempésztem hangomba. Anyám az elsőszámú rajongóm, ha hallaná ezeket a kétes szavakat, amiket folyton hozzám vágnak, nem érdekelné a tökéletesre lakkozott körme, biztos kikaparná az illető szemét. És jelen pillanatban két pár kétkedő pillantás is rám szegeződött.
Kezdett az agyamra menni ez a lány, táncot lejtett az idegeimen és minden egyes lépéssel közeledett afelé a csúnya befejezés felé, amit a fejemben forgattam azóta, hogy meghallottam, egy párt alkotnak. Azt hittem Reed-be legalább szorult némi érzés, Ő legalább értelmes és az érzelmeire hagyatkozik, de tévedtem. Ugyan olyan, mint a többi. A kis fickó csettint, ők meg rabszolga módjára hajtják igába fejüket a felsőbbrendű erő uralma alá.
Laza lófarokba kötöttem a hajam, nem figyeltem túlságosan Erin-re, bár úgy tettem, mint akit rettenetesen érdekel az, amiről beszél. Sokkal inkább lekötötte a figyelmem egy másik személy, aki most épp arra kéri ezt a bombázót, hogy várja meg a kabinjukban. Gonosz, elégedett mosoly jelent meg a szám sarkában és amikor a lány rám pillantott csokoládé barna, csalódott szemeivel, lebiggyesztettem az ajkaimat. Meglepődött a reakciómtól és amikor felismerte bennem a gonoszt, már nem látta olyan jó ötletnek, hogy távozzon. De belement, így hát nem volt más választása.
Örültem, hogy végre kikerült a képből, de dühös is voltam és ideges is egyben, amiért Reed velem maradt. Itt a remek alkalom arra, hogy kieresszem magamból azt a sok fájdalmat, amit azzal okozott, hogy egyszerűen kisétált az életemből, minden előjel nélkül.
-Nahát…ezt is megéltem. – Gúnyos mosolyra húztam ajkaimat. - Elég sok időbe tellett rájönnöd, hogy mekkorát hibáztál. Nem emlékszem arra, hogy okot adtam volna rá. Most meg idejössz és egy csontsovány, beképzelt lotyóval enyelegsz?! – Felülkerekedett rajtam a düh. Nem akartam, vagyis nem azonnal.
-Rólad… benned csalódtam és valahogy ki kellett kúrálnom magam abból a kábulatból, amit okoztál. Nyilván téged annyira nem vágott földhöz a dolog, tekintve, milyen jól érzed magad Erin társaságában. – Leroskadtam az ágyra, mély, tisztító levegőt vettem, lehunytam szemeimet, majd összeszorítottam őket. Nem eshetek szét, erősnek kell maradnom. Pilláimon át néztem fel rá, de el is kaptam róla a tekintetem.
-Nem vagyok dühös Reed, csak csalódott. Azt hittem fontos a barátságunk, azt hittem értékeled az erőfeszítéseimet, amiket érted tettem. Nem is értem, minek próbálkoztam. Főleg azok után, ahogy és amikor a tudtomra adtad, nem vagy többé kíváncsi rám. Sosem szabályoztalak, sosem féltékenykedtem vagy viselkedtem úgy, mint a világ legrosszabb barátja. – Kavarogtak a gondolataim, mélyen bennem virágot bontott a felismerés, amit igyekeztem elnyomni magamban és amit nem akartam elismerni. Véget ért a barátságunk. Összedőlt minden, amit eddig felépítettem. Ostoba álmokba ringattam magam, kicsinyes, ócska álmokba.
-Halvány lila gőzöd sincs arról, mekkora pusztítást okoztál azzal, hogy ellöktél magadtól. De tudod mit, ezt elcseszted Boshwort. Képes voltam eljönni erre a lebegő vashalmazra, hogy elfelejtselek, pedig tudod mennyire utálom a vizet. – Mérges voltam és a dühöm nem hogy enyhült volna, egyre csak fokozódott. Egy ketyegő atombomba voltam, ami bármelyik percben megsemmisülhet.
-Erin már biztos vár… – Utánoztam a lány hangszínét és gesztusait. - …kényeztetni fog, megadja neked azt, amit nekem nem lehetett. – Mire észbe kaptam, már kiejtettem a szavakat azon a nagy számon. Most nem működött a szűrő a gondolataim és a szám között. Elnéztem Reed mellett, majd ölemben nyugvó kezeimre néztem. Görcsben állva feküdtek combjaimon.
Elárultam magam…