Nagy Bálterem - Nyitott játékrész, a játék fő helyszíne

David és kicsi Cameron cukifiú a könyvemmel ^^

Rendben mondjuk még maradok egy negyed órát, aztán szép csendesen eltűnök innen, hogy az éjféli nagy banzájt már megússzam ép bőrrel. Komolyan kinek van szüksége arra, hogy a fülébe tülköljenek, és hogy azt nézze végig, ahogy mások egymás nyakába borulva tolják át a nyelvüket vadidegenek szájába, csak mert már annyit ittak, hogy úgyis minden mindegy?! Hát köszönöm, de nekem erre igazán nincs szükségem. De valamennyit muszáj maradnom, különben érezhetem magam rosszul, mert befizettek ide a munkatársak és én nem élvezem ki a helyzetet. Na nem mintha túl sok élvezet lenne egy hajóútban, ahonnan még csak lelépni sem lehet, ha nem tetszik, mert a part eszméletlenül nagy távolságban húzódik. Ez van, ki fogom bírni... remélem, hogy tényleg ki fogom bírni! Egyelőre viszont úgy döntök, hogy legalább egy italt szerzek magamnak. Mondjuk egy martinit, vagy ha már itt vagyok, próbáljak ki valami különlegesebb koktélt és rúgjak ki a hámból? Hát a jó ég tudja, majd eldöntöm, amikor odaérek, már ha sikerül átverekedni magam a tömegen. Persze megtehetném, hogy teszem azt szépen lassan eloldalazok a fal mentén, de az nem én lennék. Nem szoktam csak úgy megfutamodni a kihívások elől, igenis vállalom, hogy vannak nehézségek és nem hátrálok meg sosem. Szóval megindulok a cél felé, időnként lekoccolva egy-egy vállat, de az még egészen jól elviselhető, aztán viszont konkrétan majdnem fel is lök valaki, aki egész hirtelen bukkan elő két nagy kétajtós szekrény mögül. Nem mondom, hogy egy pillanatra nem ragad bennem a szusz, de sikerül nem hátra esni.
Csak ennek a megakadásnak köszönhetem, hogy a tekintetem elkalandozik kissé az asztalok felé, ahol kiszúrom a fickót, és egy pillanatra összeakad a tekintetünk. Önkéntelenül is elmosolyodom, amikor látom, hogy olvas és a borító és egész ismerős, de elég gyorsan nyitja ki ahhoz, hogy ne vegyem teljesen biztosra, hogy az az én könyvem, bár persze ki tudja. Aztán emelem a tekintetem a fickóra, akibe ütközni sikerült.
- Semmi gond, csak kissé... nagy a tömeg. Mintha ez a nap olyan nagyon más lenne, mint bármelyik másik. - rázom meg a fejem. Sosem gondoltam, hogy az év utolsó napja annyiban különleges, mint az összes többi. Az is csak egy nap, csak az emberek felfújják és azért hat extrásabbnak. Hülyeség! Az persze egy kissé meglep, amikor megkapom a kézcsókot, jó eséllyel azért nem húzom vissza azonnal a kezemet, mert nem is tudok hirtelen mit reagálni.
- Micsoda úriember! Én pedig Juliette vagyok. - mosolyodom el végül rövid hezitálás után. Végülis... nem kell azonnal ellenkezni és lerázni igaz? Ha amúgy is itt leszek még negyed órát, akkor ne egyedül álljak a fal mellett. - Épp egy italért indultam, törné nekem az utat, ha már ilyen lehengerlően közlekedik? - célzok arra egy félmosollyal, hogy majdnem sikerül ledöntenie a lábamról az előbb.

[Stefan, meg aki még beleszól]

* Egy széles vigyorral köszöntöm az új pincért. Majd válaszolok a kérdésére. *
-Igen, kérek valami erőset. * Miután kimondtam csak rádőlök a pultra és várom az italom. Eközben jön oda egy férfi. Valószínűleg ő lesz ma az egyetlen akit nem próbálok meg hazavágni idegileg az elég idegesítő poénjaimmal. Vagy mégis, hehe. A srác huszonöt évnél nem több, fekete öltönyt visel, ami rásimul. Aki itt van azt hiszi, hogy csak egy alkoholista, öreg majom vagyok aki azt sem tudja miért él még. Nos a fele igaz, céljaim már nincsenek, de Irach, megváltoztatott, megmutatta, hogy nem szabad feladni. Ezen gondolkozom miközben odaér a férfi. *
-Üdv a bulin. * Szólítom meg, enyhe gúnnyal. Legszívesebben megdicsértem volna az enyhén bu*is haját, de persze nem teszek ilyet... na jó, a frászt nem. *
-Mi járatban vagy erre felé Bieber? * Mondtam komolyan, célozva arra, hogy az ember, messziről simán Justin Biebernek nézné. Eközben ha megérkezik végre az italom akkor kortyolgatni kezdem. *

KENDALL

Protekciómmal az elsők között voltam, akinek a kezébe alkohol került. Elégedetten le is hajtottam az alapozásnak szánt bourbon whiskyt, hogy aztán ujjaimat egy barna sör üvegének nyakára fonva kémleljem körbe az emberektől zajongó termet. Sokáig csak melengettem a behűtött italt ujjaim közt.
Ennek köze sem volt ferdült identitás kikiáltásához, egyszerűen csak megakadt pillantásom a tömegen, s azon belül is egy szőke hölgyön. Olasz férfiember révén nem toleráltam a rossz kedvet, az egyedüllétet az év egyik napján sem, nem hogy egy óévbúcsúztató eseményen. Gondolataim homályossá mosták pillantásom. Elrévedtem, de pillantásommal egy percre sem engedtem megszökni a fekete ruhába bújt szőke tüneményt. Kézfejem lassan süllyedt bele zsebembe, miközben arra is ügyeltem, hogy néhány nagyobb kortynyi sört juttassak le porladozó torkom, anélkül, hogy elnehezült gondolataim miatt ráönteném fehér ingemre az italt.
Fel akartam vidítani a lányt, de legalábbis társaságot nyújtani neki az estére. Mivel mellettem nehéz volt rossz kedélyűnek lenni, az meg sem fordult a fejemben, hogy ketten unatkozzunk egy asztalnál ülve.
Lassan megeresztettem egy mosolyt a pult másik oldalán dolgozó hölgyekre, konstatáltam, hogy Maximo tökéletesen feltalálja magát, főleg most, hogy Alessia is itt van. Mi?! Alessia itt van?
Nos igen, ezt fel kellett dolgoznom, s a lány jelenlétére innom kellett újabb öblös kortyokat a pörkölt maláta készítményből. Újabb ok, hogy lefoglaljam magam. Sem Alessia, sem Max nem volt abban a helyzetben, hogy örvendjenek odapofátlankodásomnak.

Felemelkedve a székről, kigomboltam ingem felső két gombját, kusza hajamat hátragyűrtem ujjaimmal, s már be is céloztam az eddig szemmel tartott szőkét.
Pontosan mögötte álltam meg. Magassarkújának hála nem kellett lehajolnom, előre dőlve fülébe súghattam szavaimat. Mielőtt még ellenszegülhetett volna közelségemnek, sört tartó kezem derekára siklott, hogy némiképp közelebb húzzam magamhoz.
- Úgy döntöttem, hogy elrabollak... egy táncra mindenképp, aztán meglátjuk, mire futja még az este - nem engedtem, hogy a lány szembe forduljon velem. Még nem kívántam felfedni kilétemet előtte. Lassan hátráltam vele a táncoló tömeg közepére, hogy a latin dallamú zenére lágyan ringjunk egymás ölelésében.

Alen & Stefan

Az alig egy méteres tükör előtt állok és megigazítom csokornyakkendőmet. Hálát adok az istennek, amiért két ilyen szettet csomagoltam a bőröndömbe és nem csak farmerokkal meg pólókkal tömtem meg a poggyászomat. Végtére is, számítanom kellett volna rá, hogy nem egy ilyen estély lesz, amely megköveteli az eleganciát. Fekete, kócos tincseimet ujjaimmal próbálom rendbe szedni, de azok az istenért sem kívánnak normális alakot ölteni. Hagyom a francba. Nadrágzsebembe pénzt gyűrök, öltönyzakóm belső zsebébe telefont csúsztatok, aztán elhagyom a kabint azzal a pulzáló gondolattal fejemben, hogy Zoey talán ismételten nem dugja ki a fejét vackából - így ismét megfoszt az esélytől, hogy beszélhessek vele.

A bálterem hemzseg az emberektől, egyesek már cifra táncot lejtenek a parketten, mire csak mosolyba húzom ajkaimat és kritikus szemmel vizslatom mozdulataikat. Nem tudok nem arra gondolni, miben javítanám ki őket. Folytatva a seregszemlét, kékjeim rátalálnak egy ismerős arcra, aki a bárpultot támasztja, a szomszédos széken pedig egy tagbaszakadt kopasz fickó ücsörög, bár arcát egyiknek sem látom. Szerencse, hogy Stefant bár rég láttam, még a hátáról és gesztenye színű tincseiről is könnyedén azonosítom.
- Üdv a fedélzeten, cimbora! Ezer éve - lépek oda hozzájuk, kezemet rég nem látott barátom vállára helyezem és széles mosolyt kenek ajkaimra - Üdv! - biccentek a mellette tivornyázó alaknak is, kinek szigorú pillantása még az én ereimben is megfagyasztja a vért.

| Ami engem illet, bárki más társaságára is vevő vagyok. |

Juliette

Lehet, hogy elég nagy "diszkópatkány" hírében állok a vállalatnál, de az utóbbi időben jobbnak láttam, ha visszafogom magam mielőtt túlzásba vinném a dolgokat. Talán épp ezen gondolat miatt tudom csak nagyon nehezen átvágni magamon a tömegen anélkül, hogy ne akarnék mindenkit fellökni. Nyugi, nem úgy rongyolok az emberek között mint egy tank és vágtázok neki a nálam kisebbeknek, hogy húzzanak a közelemből, csupán fegyelemre van szükségem ahhoz, hogy ezt bocsánatkérések közepette tehessem meg és ne szentségeljek.
Épp ezért lepődök meg a kelleténél is jobban, mikor valakinek kis híján bivalyból megyek neki nagy fordulásom közepette. Nem szándékos, nem kell rögtön bunkózni és hőbörögni!
Szerencsére a nő se folyamodik hasonlóakhoz, és az sincs ellenére, hogy nem engedem el a kezét, helyette hozzáérintem kézfejéhez a számat.
- Pedig semmivel nem másabb - vallom be, mert tényleg nincs így. Az utóbbi három évben még karácsonyozni se volt időm, de még csak a születésnapomat se ünnepeltem meg egyik alkalommal se. Így miért pont az új év lenne az, aminek önfeledt örömöt kell mutatnom? Azért, mert újabb és újabb melókat fogok kapni amiket nem árt határidőre leadni még akkor is, ha ki se látok a papírkupac mögül?
- Mi lenne, ha nem utat törnék magunknak, hanem valahova félreállnánk és szépen hoznék valamit? Egyedül szerintem gyorsabban előre jutok. Valami kívánság? - kezdem el félre terelni az egyik asztalhoz, hogy ott az egyik széket kihúzhassam neki. Ha helyet foglal rögtön mellé állok egész közel csak, hogy hallhassam, mi a kívánsága. Elég nagy már a zsibongás, így már-már oda kell dugni az ember szájához a fülünket csak, hogy értsünk mindent. Tényleg nem óhajtok sokáig idelent lenni ezek után.

Tito & Kendall

Figyelmesen nézegettem a táncoló embereket én pedig irigykedtem arra, hogy én nem tudok senkivel sem táncolni. És tudom, hogy hülyeség azon agyalni, hogy mi lenne ha itt lenne Chris, vagy Jason akivel nemrég találkoztam a hajón, de egyiket sem láttam. Kortyoltam még párat az italomból majd letettem az asztalra és tovább figyeltem a táncosokat. Nézhettem az embereket vagy már 5perce mikor valaki mögém lépett és a fülembe suttogva beszélt hozzám. Kicsit megijedtem és meg is akartam fordulni, de az illető átkarolta a derekamat és így megakadályozta azt, hogy felé forduljak, majd felmentünk a tánctérre. Nagyon érdekelt, hogy ki lehet ez az illető, mert kishiján a frászt hozta rám, de nem fordultam meg. Gondoltam majd ha akarja akkor úgy is meglátom az "elrablómat". Addig meg nem izgat, végre nem egyedül vagyok és a 2 srácot is kivertem a fejemből és ez a lényeg.

Szószám.: ###Játék címe.: ###Játék hangulata.: ###

Message.:Már alig várom a folytatást. Smile

Alen & Killian & Me..

Ez az este is ugyanolyan lesz, mint a többi, amit ezen a hajón kellesz töltenem.. rengeteg gazdag úri gyerek, meg a sok nő, akik beillenének a pláza cicák cím szó sorolásába, de most voltaképpen, ha már Szilveszter van, akkor ki is kellene élveznem ezt, nem de? Most az egyszer talán kibírom ezt a rengeteg embert itt együtt, hisz adjuk meg a jó látszat adta előnyt, miszerint én egy előkelő vérvonalból származó gyermek vagyok, ami persze nincs így, de ezt úgy sem fogom mindenki orrára kötni, és ezzel be is lenne fejezve. Szavaim után már épp megindulnék Annaval, de ő közli velem, hogy ki kell mennie a mosdóba, nos rendben, hisz erre nem tudok mit mondani.. Biccentek felé kedvesen, miközben az egyik férfi pincér épp akkor megy el mellettem a tálcával. Egy laza mozdulattal megiszom a pezsgőt, aztán az üres poharat a tálcára teszem, miközben egy laza mosolyt engedek a srác felé. S épp hogy Anna már el is tűnik részben, ekkor jelen meg egy újabb személyzeti tag, de ezentúl egy pincérnő.
-Rendben, köszönöm, hogy szólt.-Mondom udvariasan, miközben elveszem a kezéből a koktélt, aztán követni kezdem a nőt, aki a pulthoz vezet. Ismeretlen nő küld nekem egy italt? Nem is ismerek a hajóról egy nőt sem, csak ha nem valaki felfigyelt rám.. Lazán megrázom a fejemet, miközben egy ismeretlen férfival találom magamat szembe, aki ugyancsak a pultnál van. Lassan megközelítem, és egy könnyed mozdulattal termek mellette a pultnál, amire rá is támaszkodom. Óvatosan szemlélem a vendégemet, ha már más társaságom úgy sem akad.. Köszöntése nem épp illedelmes, és ha nem lennék bűnöző, csak egy sima gazdag úrfi.. talán még meg is ijednék tőle, de nem ennyivel engem nem lehet megrémíteni. Kihívó tekintettel nézek rá, és egy sejtelmes mosolyt engedek meg magamnak.
-Neked is üdv.!-Mondom üdvözlésképpen, de koránt sem olyan stílusban, mint ő.-Beszélhetnénk Bieber-ről, de tudod koránt sem érdekel..-Vágom rá egyből a szavaira könnyedén.-Amúgy meg ugyanazért vagyok itt, amiért te.. tudod Szilveszter, vagy talán ezt elfelejtetted?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm.-Az italodat állom amennyiben abbahagyod az ilyen megjegyzéseket.-Vonom meg a vállamat végül, amikor is hirtelen egy ismerős hangra figyelek fel, aki megszólít engem, mint a cimborája.. Félszegen ránézek, miközben a kezét a vállamra teszi, és egy széles mosolyt látok ajkain.
-Üdv., haver! Tényleg rég találkoztunk már. Örülök, hogy látlak.-Biccentek felé lazán, míg végül a másik férfire pillantok. Csak remélni merem, hogy vette a lapot, és rájön, hogy ha velem kezd ki az egy nagyon, de nagyon rossz húzás. Nem fogok félni tőle csak azért, mert ilyen külseje van.. Végezetül pedig kortyolok a koktélból egyet, aztán pedig gondolkozni kezdek, hogy mégis kicsoda hívatott engem ide.

Cameron

- Jó estét, uram! Természetesen ezt a remek ajánlatot nem hagyhatom ki – erőltetek egy mosolyt magamra, mert valójában semmi kedvem sincs egy csapat férfihez ülni, akik csak csorgatják rám a nyálukat. Kecsesen bele karolok az öltönyös fickóba, hogy elvigyen a tiszti asztalhoz, ami igazából fogalmam sincs merre is van.
- Mindenkinek szép estét kívánok, köszönöm a meghívást Butler kapitány – köszöntöm őket a legbájosabban, ahogy csak tőlem telik. Rögtön helyet foglalok két férfi között remélve valamennyire lehet velük társalogni.
- Egy ilyen szórakoztató esten könyvet olvasni? Öreg hiba – mosolygok el huncutul a mellettem ülő tisztre, miközben belekortyolok a pezsgőbe, melyet az egyik pincértárcájáról nyúltam le nem régiben. Száraz, fúj! Magamat megemberelve inkább lehúzom az egészet egyszerre, majd intek az egyik pincérnek egy italért.
- Nem élvezi az eseményt? - húzom el a számat felé fordulva, lábaimat pedig keresztbe teszem. - Egyébként Charlotte Bertolette a nevem - nyújtom felé kedvesen a kezemet.

Killian & Stefan

* Ez a fickó eléggé meglepett. Mások ilyenkor vagy megijednek, és tovább állnak vagy megpróbálnak lecsapni, amivel meg rosszul járnak. Ez a fickó meg egyszerűen végigmondja a dolgát és felajánlja, hogy kifizeti az italomat? Érdekes, de persze nem fogadom el, anyu megtanította régen, hogy ne fogadjak el idegenektől dolgokat, vagyis nem tanította, mert még az előtt meghalt, de biztos akarta. *
-Te is olyan ficsúr vagy, mint itt a többiek igaz? Kösz de kifizetem én az italomat, amúgy Jack vagyok, Jack Deniels. Benned kit tisztelhetek? * Mondtam komolyan, csak persze nem úgy gondoltam, de mindig is azt akartam, hogy valaki Jack Deniels-nek szólítson, egyszer részegen át akartam íratni erre a nevem, de lebeszéltek róla. Az izgalmas beszélgetés közben megérkezik még egy fickó aki oda bök egy Üdv-öt, hát akkor már én sem maradok el. *
-Üdv. * Ma úgy látszik mindenki ilyen röviden beszélget a másikkal, már csak a Heineken hiányzik a kezünkből és akkor minden oké lesz. *

KENDALL

Szorosan mellkasomra húztam a lányt, nem állt szándékomban felfedni kilétemet előtte. Perverz volt a gondolat, de mégis. Sokan könnyebben megnyílnak egy arctalan idegennek, akinek csak a lelkét látják, nem pedig arcát. Egyszeriben tűnhetne el a varázs, melyet ismeretlenségünk képzett, ezzel megszakítva a lankadt perceket.
Belehajoltam az aranyszőke hajzuhatagba, mélyen magamba szívtam ártatlan illatát. Még hatása alatt álltam lényének, mikor lehunyt szemmel kényszerítettem őt, hogy velem együtt körbe forduljon.
Ha visszaértünk eredeti helyzetünkbe, s újra a színpadon játszó élőzenekart láttuk magunk előtt, akkor felcseréltem kezeim tartalmát, s míg jobb kezembe átvettem a sörös üveget, hogy kedvtelve kortyolhassak a kesernyés alkoholból, addig baltenyeremet hasára fektettem, hogy úgy irányítsam csípője lágy mozgását.
- Miért nem élvezed az estét, hm? - hajolok újra füléhez, s halkan súgom bele kérdésem, hogy csak ketten halljuk kérdésem.
- Már nézlek egy ideje a pulttól. Büntetni kellene minden boldogtalan embert. Súlyos megtorlást rónék ki rád, ha én lennék a bíró. Mi a magyarázata a kisasszonynak? Hogy nevettesselek meg?
Továbbra is magamon tartom az ismeretlen álarcot. Először kíváncsi vagyok, mégis mi nyomja lelkét. Egy idegennel az ember nem beszéli csak úgy meg a magánügyeit, főleg nem a problémás magánügyeit. De tekintettel kilétem fedettségére, s előítélet-mentességemre, biztosíthattam a lányt róla, hogy nem ítélem majd el, bármi is szökik ki rózsaszín ajkain.
Nem beszéltem feleslegesen. Ha bizonytalan és bizalmatlan lenni, akkor ezen szavakkal tudom majd Őt megnyugtatni.

To Will & Cara & Nadia

- Hát akkor miről? – kérdezek vissza a velem szemben ücsörgőtől. Ha nem unalom, hát mi? Szerelmi bánat gyötri? Áhh, nem is értem, minek feszegetem a témát, nem ismerjük egymást, nem értem miért osztaná meg pont velem a problémáit, de hát a kíváncsiság...
Cara segítőkészen átbattyog a helyemre, míg én nekilátok felsepregetni az összetört poharat. Nem gondoltam, hogy pont egy nő fog beszólni, legfőképp nem azért, hogy béna vagyok, hiszen Isten bocsássa meg, de minden emberrel előfordulhat ilyen. Miután összetakarítom az üveget, felegyenesedek, és bosszús tekintettel nézek utána, majd a seprűt a falnak támasztva megyek oda, ahová ő is igyekezett.
- Ide figyelj kisanyám, nem ismerjük egymást, ha jól tudom, úgyhogy egész nyugodtan befoghatod azt a csinos orosz pofidat. – mondom neki, magam felé fordítva, túlharsogva a zenét. Mit képzel ez mégis magáról, úgy őszintén? Kurválkodik itt a pultban, meg azt hiszi ő a valaki? Na ne...
Elveszem a Cara által kevert italt, és le is húzom egyszerre, mintha csak tényleg kóla lenne benne. Édes anyám, hülyékkel hozott össze a sors. Még jó, hogy ezt az orosz nőt nem látom minden nap, és még véletlenül sem egy bárban dolgozunk, mert annak egész biztosan nem lenne jó vége.
- Ki ez a ribanc? – nézek a többiekre, és fejemmel a vendéggel erősen flörtölő nőre bökök. Aztán mikor odaér a másik pultos srác, és rászól, oldalra döntöm a fejem. Mi van itt, hierarchia? Jót mosolygok azonban rajta, majd a pult felé fordulok, hogy kiszolgálhassam a következő vendéget.

✖ NOTE: --- ✖

Tito & Kendall

Kicsit furcsa volt ez az egész helyzet, főleg, hogy nem is tudom, hogy kivel táncolok és kivel vagyok ilyen közelségbe, de hogy őszinte legyek most ezt élvezem. Jó volt táncolni egy kicsit és végre a gondolataim is elterelődtek.
- Az most kicsit bonyolult. - feleltem kicsit szomorkás hangon, hiszen nem akarom őt - bárki is legyen az - az én bajaimmal fárasztani, pedig kicsit jó lenne valakinek elmesélni, de majd Riley-nek elmondom ha itt van az ideje.
Mikor mondta ezt a bírós dolgot halkan elnevettem magamat. Minden porcikámmal tudni akartam már azt, hogy ki ez a bizonyos illető, de még sem fordultam meg. Magam sem tudom miért, talán nem akartam elszúrni ezt a perfect hangulatot, vagy szimplán csak jól esett ez az egész.
- Nem akarod elmondani ki vagy, igaz? - kérdezte tőle halvány mosollyal. És már alig várom a válaszát, hisz ez az este egyre érdekesebb és érdekesebb.

Szószám.: ###Játék címe.: ###Játék hangulata.: ###

Message.:Egyre jobban tetszik a játékunk. Rolling Eyes

Alessia és picit Cara

Váratlanul ért a csajszi felbukkanása, miután úgy visszament Amerikába, hogy azt vágta a fejemhez, megcsaltam őt, és szemét vagyok, azóta egy szót sem váltottunk egymással. Legalább három hónap is eltelt azóta, de az indulataim még mindig nem csitultak. Szerettem ezt a hülye tyúkot , mégis mérges voltam rá, főleg azért, hogy képes volt arra a hajóra feltolni a csinos kis popóját, ahol a gyakorlatomat töltöttem, azok után, ahogy szakított velem.
- Figyelsz rám? Te most engem próbálsz megveretni Caraval? Nézz rám! – Ismét dühösen szóltam Alessiára, mert bosszantott a viselkedése, a jelenléte, s az, hogy képes volt így beszélni velem.
- Mi van? – Vitatkozásunk közben nem kerülte el figyelmemet kolléganőm, Cara hangja sem, aki úgy szólt rám, mintha köze lenne ahhoz, hogy kivel és mikor élem ki olaszos hangulatingadozásaimat. Jó, lehet, hogy igaza volt és később talán még hálás is leszek érte, hogy rám szólt, de azért abban a pillanatban, mikor annyira ideges voltam, valóban bosszantott.
- Látod Alessia? Nem bánthat, na? Erre varrjál gombot. – Némi vigyor is megült a képemen, miután Cara mégis csak bevédett, de aztán mégis csak megdorgált, amit csak egy hosszan kifújt levegővel nyugtáztam.
- Jól van, kiviszem majd. – Bólintottam Cara felé, miközben közelebb húztam magamhoz a felpakolt tálcát, egyelőre azonban eszem ágában sem volt elmenni, hisz még nem tudtam meg, mit is keres a hajón az én drága exem. Pillantásom rögtön visszavezettem a kék szempárra, és összeráncolt homlokkal néztem farkasszemet a szőkeséggel.
- Na és milyen újra otthon? Összeszedtél már valami amerikai giggolot? Mert nyilván azért léptél le csak úgy, minden csók és puszi nélkül, nem? Várj, kitalálom! Magas, szőke, kigyúrt, és a szart is kiverné belőlem, mi? – Féltékeny voltam? Ááá dehogy, csak egy kicsit. Nem is bírtam megállni, hogy ne húzzam le a közben elém csúsztatott koktélt, amit egy biccentéssel köszöntem meg Caranak, majd le is küldtem a torkomon. Annyira dühös voltam Alessiára, hogy észre sem vettem, mi történik körülöttünk.

Felicia & Will & Dereck NJK

Épp kezd minden rendbe jönni a pulton belül. Felicia felszedi az üvegdarabokat, én ügyelek az ő oldalán és még Willel is megpróbálok kommunikálni. Aztán jön valami orosz lotyó nem is tudom honnan, és úgy sodor félre az útból, mintha tényleg útban lennék, holott azon a részen én dolgozok most épp.
-Hé, kisanyám. Vonszold arrébb cirill betűmintás kuffered vagy csodát teszek veled.- förmedek rá cseppet sem kedves hangon és cseppet sem nyugodtan. Egyébként is kezd kiborítani a helyzet, ami fönn áll, hogy wc-re se tudnék elmenni a sok vendégtől és akkor még ez is, tetézve azzal, hogy rástartol Willre.
Láttam fél szemmel, hogy az imént már Felicianál is kihúzta a gyufát, úgyhogy gyanítom, hogy amint lesz két szabad percünk, vagy ő veri agyon a raktárban, vagy én. Viszont ekkor megjelenik a srác, akit Maximo csak "amerikai"-nak hívott és rendre utasítja a ribit.
Az egész jelenet hirtelen egy rossz sorozattal lesz hasonlatos, ahogy jön a hős lovag és "megment", -na nem, mintha nem tudtam volna elintézni a bigét-, úgyhogy csak édesen visszamosolygok a srácra.
-Igen. Kösz, hogy rendbe szedted. Attól félek, a pofija bánta volna, ha nem jössz.- vigyorgok rá továbbra is, majd kezet nyújtok barátságosan.
-Cara vagyok, ő pedig Felicia, szintén felhúzták.- vigyorgok Feliciara, akin talán már segített az ital is, amit töltöttem neki. Idő közben, ha érkezik vendég gyorsan kiszolgálom, Willre pedig néha odapislogok, mert nem tudom, mennyire is zavarhatta az az orosz. Lehet még élvezte is, hogy rá indult a csaj.

Cara, Felicia és NJK-k

- Arról, hogy kicsit furcsa érzés a sereg után ennyi nő között lézengeni úgy, hogy nem a puskaropogást hallom a gyakorlatokon, és nem az izzadt pasikat lesem és szagolom. Csupán ennyiről van szó - emelem a tekintetemet a meglepően kíváncsi nőre, ki az imént még sértetten fejezte ki nemtetszését, hogy "szépségemként" becéztem, valamint kikérte magának, hogy egy "kérek" szócskát nem tudtam odabökni a végére.
Miután lerendezik a véres, csattogós és pattogós bulit, Carara igyekszek figyelni, ki megjelenik előttem. Értetlenül figyelem az arcát, mintha legalábbis bedrogoztak volna.
- Öhmmm... nem tudom. Meglennék nélküle - ráncolom a homlokom ahogy azon filozofálok, hogy és milyen hangsúlyban kell kiejtenem az adott szavakat. Valami nem oké.
Továbbá, a megjelenő tapló orosz nőt legnagyobb értetlenségemben figyelem és legszívesebben már be is fújnám a riadókészültséget, de helyette csak megköszörülöm a torkom. Legszívesebben el is röhögném magam, de csak egy furcsa, visszafojtott morgás szakad fel belőlem, ahogy valami orosz cuccról kezd el nekem magyarázni. Tudom én miről van szó, de így orosz akcentusú angollal ez rohadt viccesnek hat.
Az előttem felbuggyanó, kerek, duzzadó keblek láttán kis híján vágok egy hátast a bárszékkel. Nem szeretem, ha illetéktelenek behatolnak a magánszférámban, ez a nő viszont nagyon is jó úton jár ahhoz, hogy kiboruljon a bili.
Végül meghallom egy, immáron sokadik személy hangját ki rendre utasítja őt. Hálásan pillantok a férfire, majd kerek szemekkel húzódok félre, hogy ott szorongatva tovább a kért italomat megforduljon a fejemben: maradjak, vagy húzzak innen?
Már innen távolból jól látom, ahogy Cara az említett férfivel társalog. Nem tudom mi ez, de a gyomromat szorító idegesség kezd eluralkodni rajtam. Tényleg idegbajosak a katonák?

David

Lehet, hogy tényleg egyszerűbb lett volna nem a tömegen átvágni magam, sőt a legegyszerűbb az lett volna, ha nem jövök el erre az útra, hanem indulás előtt lelógok a hajóról és mondjuk nem megyek be dolgozni arra az időre, amíg az út tart, és akkor azt hiszik, hogy tényleg elmentem. De az lehet, hogy tényleg kicsit nagy átverés lett volna és tuti, hogy pár nap alatt megunom az otthon töltött időt, szóval azt hiszem ez sem lett volna a legjobb megoldás. Valahogy sehogy se az igazi, és végülis most itt vagyok, már nincs mit tenni. Aztán még a tetejében majdnem sikerül hanyatt is vágódnom, amikor finoman letarol egy pasas. A jól neveltségének köszönheti, hogy nem mondok valamilyen kellemetlen megjegyzést, no meg annak, hogy próbálok ennek a "kapcsolódj ki" dolognak eleget tenni és nem nyafogni mindenen, amúgy se érne semmit. Sőt határozottan igyekszem jól viselkedni, főleg miután még meg is lep ezzel a kézcsók dologgal.
- Na ugye! És itt mégis a többség úgy oda van, mintha ez a nap különleges lenne. Aztán jönne a soha be nem tartott újévi fogadalmak, és persze azt hiszik, hogy az éjféli csók az bármit is jelent. Nevetséges! - rázom meg a fejem, hiszen tényleg nem értem én ezt az egészet. Annyira felesleges. Igazából szerintem egyszerűen csak a szilveszter is egy újabb lehetőség arra, hogy egyesek kirúgjanak a hámból, és legyen valami apropójuk rá, ami máskor nincs. Csak egy... kifogás és kész.
- Végülis ez is egy jó megoldás, rendben van. - bólintok egy aprót. Van benne ráció, magassarkúban amúgy sem annyira egyszerű közlekedni, de még utat is törni határozottan nehéz. Ha már amúgy is egy úriemberrel hozott össze a sors, akkor jó, ha rábízom magam. Követem hát, vagy megyek arra, amerre mutatja és szépen lehuppanok a kihúzott székre. Már komolyan úgy érzem, hogy lassan zsibong az agyam a folyamatos ütemes dobolástól. Ki a fene bírja ezt huzamosabb ideig? Még a saját gondolataimat is alig hallom, nem hogy azt, amit a másik mondd. - Nem is tudom, nem vagyok egy nagy ivó, valami koktélra gondoltam, de... önre bízom, csak ananász ne legyen benne, azt nem szeretem. - jó eséllyel a pultnál is rábíztam volna magam a bármixerre, hiszen nem vagyok valami gyakorlott koktélfogyasztó.

picurit Cara & Maximo

- Nem is azt akartam, hogy Ő bántson… én vállaltam volna a felelősséget a kezemért, miután betörtem az orrodat – morrantam rá egyáltalán nem barátságos hangnemben a mellettem álldogáló férfire. Nem foglalkoztam többet a pultos csajjal sem, hiszen az elején bármennyire barátságos volt, s úgy látszott, hogy mellettem áll, most meghazudtolva magát fogta Maximo pártját. Ki tudja, mi volt vagy van köztük… nem mintha nem lehetne köztük akár komoly kapcsolat, eljegyzés, hiszen én és Maximo nem vagyunk együtt. Ettől függetlenül már is opcionális ellenségként merült fel bennem a poharakat törölgető nő személye.
Megcsóválva fejemet rátámaszkodtam a pultra, s vissza is nyomtam magam előző ülőhelyemre, a kényelmes bárszékre.
Kényelmetlenül húzgáltam lefelé fehér csipkeruhám alját, s ez hosszas munkálatnak tetszett sérült kezemmel. A ruhám pofátlanul rövid volt – mert ennél hosszabbat Bonnie hozni sem tudott volna -, a szék pedig pofátlanul magas ahhoz, hogy a kényelembehelyezkedés alatt a horgolt anyag felcsússzon fenekem vonaláig.
Amúgy sem éreztem jól magam ebben az itt-ott kivágott, keveset takaró, közönséges koktélruhában. Még egy zsákban is jobban éreztem volna magam ezen az estén, mint a falatnyi csipkében.
Mikor sikerült elhelyezkednem számba borítottam söröm jórészét, hogy ontsam ingerlékenységtől szárazzá porladt torkomat.
- Ne üvölts velem, Maximo, mert leszállok innen, és a dobhártyádba lyukat vájok a szandálom tűsarkával. Jó lesz?
Újabb barátságtalan fenyegetés következett. Nem türtőztettem magam, Maxszal korábban is voltak már hangos összeszólalkozásaink, valószínűleg meg sem lepte már az emelt hangszín.
Szívesen elmenekültem volna a pult közeléből, hogy ne kelljen végighallgatnom szavait, de akkor feltűnt a magas, szőke hajú, kigyúrt testű dzsigoló, akit Maximo, tökéletesen leírt szavaival. Arcára pillantottam, hogy beszéd közben ő is a magas, vérző fejű kant figyeli-e, vagy színes fantáziájának szüleménye-e az, mi valójában szélsebesen tart felém.
Arra már nem is volt időm figyelni, hogy a pult mögött is zajlott az élet. A kanos gyerek éppen hogy három méternyi távolságba volt tőlem, mikor Max befejezte szavait.
- Ez egy rohadt rossz poén volt, mert ez a fasz, akiről beszéltél mindjárt ideér, és nem hogy belőled, de belőlem is kiveri a szuszt. Azonnal gyere ide.
Puszit, csókot és ölelést akart? Hát megkaphatta. Úgy estem bele karjaiba, hogyha nem tartotta volna meg derekam, akkor elbicsaklik bokám és felírhatom magamnak receptre az orvosnál való látogatást.
Belekapaszkodtam nyakába, és mintha csak újra az olasz tengerpart forró homokja csiklandozta volna talpunk, olyan izgalommal csókoltam vastag ajkait. Azt hittem ez elég lesz ahhoz, hogy lekoptassam az unszimpatikus férfit. Az azonban illedelmességet és türelmet nem ismerve mart ki Max karjai közül.
- Bocs, haver… de van egy kis megbeszélni valóm. Ezzel a… ezzel a…
Nem talált szavakat. Nem csodáltam. Halálra vált arccal figyeltem a halántéka mentén lecsorgó vércseppeket, a zselés hajközé ragadt üvegszilánkokat. Jézusom. Végem van.

Cameron és Charlotte, tisztek asztala

Szokásom késni. Rühellem ezt magamban, de a fenébe, akkor is mindig sikerül késnem. Ha el is döntöm, hogy tíz perccel előbb neki látok már készülődni, ha valahova mennem kell, akkor tíz perccel tovább is tart és ugyanúgy rohannom kell, mintha nem is akartam volna korábban indulni.
Szóval, meg se hat már, hogy legalább fél avagy háromnegyed órája gyülekezik a nép a bálteremben, ahogy az se, hogy tömeg van, amikor belépek. Szépen feszítek a fehér egyenruhámban, alaposan végig mérek minden csinos nőt, aki szembe jön esetleg velem és a legelragadóbb mosolyomat villantom rájuk, végül a tömegen keresztül vágva magam, nagy nehezen és pár lábra taposás árán eljutok a tisztek asztaláig. Az első tiszt, Cameron, már ott ücsörög egy hölggyel, akinek láttán udvariasan lekapom az egyenruhához tartozó kalapomat és meghajolok.
-Jó estét hölgyem.- vigyorgok rá és bár rohadt nyálasnak tűnik ez az udvariasság, a nőknek be szokott jönni. Meg hát amúgy is, tisztelem én annyira a gyengébbik nemet, hogy ne sajnáljak tőlük egy udvarias gesztust.
-Uram.- tisztelgek az első tisztnek, majd helyet foglalok a nekem kijelölt helyen és körbe pillantok a környéken. Egész jó már most a hangulat, és még közel sincs éjfél.
-Tűrhető a társaság vagy mik a tapasztalataik?- pillantok végül két asztaltársam felé, akik jól láthatóan még nagyon nem pörögtek fel és azt hiszem, nem is fognak, mert nekünk nem igazán ajánlatos piálni ma. Kár.

[Charlotte, majd Juliette, majd Felicia&Cara]

Butler kapitányon azóta vigyorgok, amióta bemutattak neki, és magamban szóvicceket gyártok, hogy vajon hol hagyta Scarlette-et, vagy mi a helyzet a háborús, vagy rabszolgakérdéssel. Egy gyors tisztelgést azért lenyomok, próbálok jó képet vágni a mondatához, ellenben az elgondolkoztat, hogy vajon ki van most a hídon? A másodtiszt? Ha mindketten itt vagyunk, akkor a felelősséget így a harmadik ember viszi? Ej... nem szoktunk ilyet. Körülnézek, látom, hogy a tiszti kar nagyja itt van, remélem azért egy tartalék gárda megfelelően ellátja a hajó navigálását, kiszolgálását. A hölgy, akit az előbb véletlenül sikerült megbámulni, pont felénk tart, ráadásul a vén csataló invitálására. Nagyszerű, amúgy is a gyönyörűségért repes mindenki, én csakazért sem állok be a sorba. Örök lázadó vagyok, mindig a divattal ellentétesen viselkedem, kivéve ha a sors rácáfol, mint most, ahogy a hölgy éppen engem emel ki a kapitány mellett egy bemutkozással. Kézcsókot ugyan nem kap, de elkapom a tenyerét, és esetlenül megrázom.
- Fairlane elsőtiszt kisasszony. Cameron Fairlane. – Lecsapom a könyvet homlokráncolva, majd finoman elmosolyodom, mielőtt elküldeném az anyjába. – Néha a képzelt szereplők érdekesebbek, mint a valódiak. – Látom, hogy hátrafordul, és pincér után intene, ezért gyorsan felállok, és szabadkozom még a kérdésén.
- Nos... nem vagyok egy társasági lény, valahogy nem ehhez szoktam. Gondoljon csak bele, ha a legénység is nekiállna vedelni. Elnézést, nem célzásnak szántam. Kárpótlásul hozhatok valamit? – Rebegem, még az udvarisság sem megy basszameg. Az eddigi hiányzó, a fedélzeti tiszt is befut, amit azért bőven értékelek. Hasonlóan hozzám ő is rühelli a kötelező jópofizást, ha nem a hajón találkozunk, egészen jó barátunk lehettünk volna, így a legtöbb, amit tudunk egymásnak kínálni, a feltétlen bizalom, a tegeződés, no meg a keresztnevek használata, ami a flottában nem divat. De csakis ha kettesben vagyunk. Biccentek neki, most többre nem futja, de legalább konstatálom, hogy jelen van. Vissza tehát Charlotte-hoz. Amint megkaptam a kért italt, sarkonfordulok, és odasétálok a bárpulthoz, egy pillanatra ismét a látóterembe kerül Juliette, aki kedvesen eldiskurál valami másik vendéggel. Persze nem tudom, hogy Juliette-nek hívják, csak egy helyes csaj, aki valamiért mágnesként vonzza a pillantásomat. Gyorsan elkapom róla, és a pultnál megrendelem Charlotte italát, no meg magamnak egy kólát, mert miért ne.
- Mi a helyzet lányok? Fogy a pia dögivel? – Vetek egy ragadozómosolyt Feliciára, ám mégis Carától várom a választ.

Csoportok kialakítása!

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

Figyelem, figyelem! A kaland szépen elindult, nagyjából próbáltam úgy elindítani bennetek az úton, hogy kis csoportok jöjjenek létre. A következőekben azt kérném, hogy ha eddig el is mászkáltatok erre-arra, a következő két-három reagon belül rendeződjetek a következő csoportokba:
1. csoport - a pultnál:
- Cara
- Felicia
- Will

2. csoport:
David és Juliette (kérem, majd pontosítsátok, hogy helyileg hol vagytok)

3. csoport:
Maximo és Alessia és az a fickó, akit behoztatok njk-ként ( ti maradjatok Caraék közelében, de kicsit távolabb tőlük)

4. csoport - a másik pultnál:
- Alen
- Killian
- Stefan

5. csoport: - a tiszti asztaloknál
- Charlotte
- Cameron
- Nate

6. csoport: - a táncparketten
- Kendall
- Tito

Remélem, hogy senkit sem hagytam ki! Tehát, még egyszer megkérek mindenkit, hogy a következő két-három reagváltáson belül kerüljön vissza a saját csoportjába, a megadott helyszínre.

Cara, Felicia Will csoport

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

Az orosz Nadia sosem volt tekintettel másokra, nyers stílusával mindenkit az őrületbe kergetett és ez ezúttal sem történt másként. Túl sokat képzelt magáról, és úgy gondolta, hogy bármit megtehet. Mikor Felicia és Cara visszaszólnak neki, jól láthatóan megvonaglik az arca, mindig is utálta, ha kioktatták.
- Nyet, nekem nem dirigalni, rohadt amcsik.. –Sziszegi fogai közt, szemeiben érdekes szikra lobban lángra, de szerencsére Dereck, a magas, széles vállú , karon tetovált fickó helyre teszi a nőt, aki furcsa mód, a férfinek nem szól vissza, inkább csak penge vékonyra préseli össze az ajkait és elhallgat.
Dereck ezt követően érdeklődi meg, hogy minden rendben van-e , majd még kezet is ráz Caraval.
- Örvendek , neked is. – Biccent mindkét lány felé, majd mivel látja, hogy Nadia a raktárba, megy, elnézést kérve követi őt…

To Will & Cara & Cameron

Amit a pultnál ülő férfi mond, megmagyaráz mindent, így bólintok egyet. Sosem értettem meg, hogy bírják ki a katonák olyan sokáig távol a családjuktól, a barátaiktól, szinte fogságban. Mert a katonaság, azért mégiscsak katonaság.
Az orosz úgy tűnik, két pillanaton belül mindenkit felidegesített a pulton belül és kívül egyaránt, mint valami forgószél, úgy suhant át rajtunk.
- Még jó, hogy nem vagyok amerikai. Puta! – kiáltok utána, mikor bemegy a raktár felé, és visszafordulok, mikor meghallom a nevem. – Hello. – mondok csak ennyit a másik pultosnak. Most nem leszek kedves, nem kell aggódni, ugyanis ha felhúznak, minimum fél óra kell nekem, hogy lenyugodjak, és újra bájvigyorral a képemen tudjam kiszolgálni a vendégeket. Kicsit azonban arrébb kell húzódjak, és muszáj jófejnek lennem az emberrel, aki hozzám intézi a kérdést.
- Fogy. – mondok csak ennyit motyogva. Mégsem sikerült kedvesnek hatni, de hát ez van... Ahogy elnézem, nem is tőlem várta a választ, mégis rám vigyorog. Férfiak... Kitöltöm a kólát, meg a koktélt, aztán odatolom elé.
- Szilveszterkor üdítőt inni, nagy hiba. – bújik meg egy mosoly a szám sarkában, majd nekidőlök egy pillanatra a falnak, és szemlélődni kezdek. Rohadtul unom már a melót, így kitöltök három felest, hogy arrébb toljam suttyomban Carának és a férfinak, akit előbb letámadott az orosz. Egy ilyen után én meg tudnék inni egy üveggel, szóval biztosan jól fog esni neki is egy vodka.

✖ NOTE: --- ✖

Juliette

Halványlila fogalmam sincs, hogy mennyi kedve van hozzám szegény nőnek, de csak reménykedni tudok benne, hogy nem fog két pillanat után elküldeni a bús picsába azza la felkiáltással, hogy semmi kedve hozzám. Nem lenne mondjuk meglepő, néha bizonyos témák terén eltudom vetni a sulykot, de alapjáraton normális tudok lenni főleg akkor, ha nem ágyba akarok csábítani valakit. Mondjuk lehet, hogy most ott jobban szórakoznék még egy fókával is.
- Hagyjuk már! Újévi fogadalmak és kézcsók a nem tudom mi alatt. csak a sok bolond hiszi ezt el, de állítom, hogy még bennük is van némi kételkedés, amivel nem számolnak de tudják, hogy ott van. Ahelyett, hogy annak örülnének ami van és nem a sok felesleges maszlaggal tömnék a saját, és mások agyát. nem is értem - ingatom a fejem ide oda, és hangom bár élesebb a kelleténél, mégse szigorú. Nem a nővel van bajom, sőt! Semmi bajom nincs vele. Csak maga a gondolat amit felvetett, kicsit ijesztő. De igen, igaza van. Nevetséges!
Amint elkezdem kiterelni a lányt egy, a pulttól nem túl messze elhelyezkedő asztalhoz, máris kérdezem, hogy esetleg van-e valami kívánsága amit szeretne egy pohárban viszont látni. És lám... miért van az, hogy a nők nem tudnak konkrét dolgokat mondani? Rám bízza. És ha én olyat hozok, amit ő nem szeret? Vagy ami amúgy nem fog ízleni neki? Végül bólintok.
- Jól van. Azért... azért remélem nem fogok nagyon mellényúlni - ezzel már indulok is el a pult felé, honnan kérek egy Icebreakert Juliette-nek. Nem ananász, hanem egy grapefruit van benne, remélem nincs ellenére, ha a másik igen. Mind emellett véleményem szerint elég nőies ital, szóval... Nekem pedig bőven elég egy Gimlet is.
Amint megkapom a kért italokat már döcögök is vissza hozzá. Lassúságom a tömegnek tudható be, de amint túlesek a vonagló emberek sokaságán, már teszem is le elé.
- Remélem megfelel. Nem ananász - mutatok az italra, mivel sárgasága ijesztő lehet a számára. Mondjuk inkább mondanám narancssárgának, de ki tudja...
Leülve hozzá, kíváncsi tekintettel kezdeményezek beszélgetést.
- És? Hogyhogy csak így egyedül?

Felicia & Will & Cameron

Még jó, hogy a szomszéd pultos pasi tudott hatni az oroszra, mert még, ha én vissza is fogtam volna magam, azt hiszem Felicianak ez nem ment volna. Nem beszélek nagyon az ő nyelvén, de a putát éppenséggel értem. Használták már rám is, úgyhogy csak röhögve fejet csóválok, ahogy a nő után kiabál és körülbelül két veszekedő macska jut eszembe. Felicia az, amelyik a másik után fújt most. Épp csak nem karmolt a levegőbe.
Miután bemutatkozunk a pasinak, aki ennek ellenére nem árulja el a nevét -milyen kár-, visszafordulok a pult felé. Érkezik egy tiszt, aki előtt gyorsan haptákba is vágom magam, majd mosolyogva válaszolok én is, habár már Felicia is fűzött kérdéséhez némi megjegyzést.
-De még mennyire, uram.- bólintok és máris Willre terelem a figyelmem, ha már Felicia kiszolgálja a tisztet. Will pedig... hát mit ne mondjak. Úgy néz ki, mint aki a sátán gyerekét látta épp az imént. Egyáltalán nem úgy tűnik, mintha tetszett volna neki, hogy az az orosz úgy rástartolt. Mondjuk, nekem se tetszett volna.
-Kérsz egy italt a sokkhatásra?- vigyorgok rá, közben biccentek Felicianak a feles pohárra nézve, és gyorsan lehúzom. Még pár ilyen orosz p*csa és tuti megölök valakit.
-Ugye nem haragszol a múltkori miatt?- kérdezem meg óvatosan Willtől, miközben töltök pár pohár italt a vendégeknek, akik folyamatosan jönnek-mennek, végül megállok újra Willel szemben. Olyan szívdöglesztően fest, hogy legszívesebben itt a helyszínen lecsapnám a lábujjam egy bárddal, amiért neki köszönhetően a múltkor hagynom kellett, hogy ez a pasi úgy ücsörögjön a kabinomban, mintha pizsipartin lettünk volna. Pedig annyira... hú.

Cara, Felicia

Nagyon ellenemre van az orosz nő viselkedése főleg az, ahogy kis híján a képembe nyomja a melleit. Normális körülmények között valószínűleg nem lett volna ellenemre, most viszont... legszívesebben az első pohárral ütném le csak, hogy húzzon a környezetemből. Mintha pengével hasogatná az aurámat, ami rohadtul nem tetszik. És mind emellett van benne valami... valami, amit zavarja az összes kis idegszálamat, s mintha elektrosokkot költöztettek volna az agyamba, fel-felvillan valami, miközben figyelem... furcsa.
Az amcsis megjegyzésére felhorkanok, de már fordulok is a két másik nőhöz, kik minden bizonnyal sokkal inkább valók az én társaságomhoz, mint az orosz.
- Nem lenne elég egy - jegyzem meg, és már nyúlok is a felesért, amit pillanatok alatt magamban tudhatok. Tényleg nem nekem találták ki az ilyen szórakozásokat. Egy rossz szót hallok és már fent vagyok a plafonon. Ez kellemetlen.
A Cara által feltett kérdésre elmosolyodok, majd a szemeibe nézek.
- Haragudni? Miért haragudnék. Addig nem fogok míg nem egy csontozókéssel esel nekem. Nem a mi esténk volt az aznapi. Ezt felesleges tovább ragozni - adok neki pontos választ kicsit túlragozva. A lényeg amit ki kell belőle vennie az az, hogy nem haragszok.
Remélem ezután nem fog egy orosz banya se mellbedobással támadni.

**Ajánlott tartalom** Hi Darling, this is my name