Nagy Bálterem - Nyitott játékrész, a játék fő helyszíne

Alessia

- Te akarod betörni az én orromat? Ezt a szexi arcot tönkre vágnád? Hehh – Felnevettem, de dühöm továbbra sem múlt el, s még a lehúzott koktél sem javított a kedélyállapotomon. Elhatároztam, hogy nem fogok hozzászólni, de azt nem tudtam megállni, hogy tekintetem ne futtassam végig alakján. Úgy ült azon a bárszéken, mintha felkínálta volna magát, az a fehér csipkeruha sokat sejtetett, kívánatossá tette Alessiát, ami persze felkeltette bennem a gyanút, hogy ugyan kinek akar tetszelegni, mert biztos, hogy nem nekem. Tuti, hogy csávó volt a dologban, meg mertem volna esküdni arra, hogy egy pasassal érkezett a hajóra, és annak illegette magát olyan magassarkúban, ami kiemelte formás lábait, combjait. Ó, ahogy a tekintetem egyre feljebb siklott a combjain…kezdtem megveszni érni, de észnél kellett lennem, és nem bocsájthattam meg neki azt, ahogyan lelépett, se szó, se pá nélkül.
- Csodás lesz! Jobban is teszed, ha leszállsz, mert így már mindenki belát a bugyidba. Különben is, kinek illegeted magad ezekben a göncökben? – Féltékenység rezgette volna hangszálaimat? Naná, hogy a fenébe ne lettem volna féltékeny, mikor Alessia egy luxushajón efféle kis göncökben járkált. Ki tudja,hogy hányan nézték meg már maguknak és mennyien csorgatták rá a nyálukat. Nekem az az egyszerű Alessia kellett, aki nem tette szét a lábát mindenkinek, de már ebben sem voltam biztos.
- Minek, mi van?- Összeráncolt homlokkal, értetlenül léptem közelebb, a düh még mindig tombolt bennem, Alessia azonban a karjaimba vetette magát, megcsókolt, legnagyobb döbbenetemre. Ha meg is lepett ezzel, nem tudtam neki ellenállni, karommal vontam közelebb a csípőjét és visszacsókoltam őt. Rég éreztem magamhoz már ilyen közel, hátát a pult szélének döntöttem, testemmel testének dőltem, karommal a pult szélén támaszkodtam meg, hogy ne söpörjük le onnan az italkészletet, s ha nem ránt le róla az a barom, akkor biztosan hosszan mélyültem volna el a csókban.
- Mi, mi dolgod van neked? – A fickó felé fordultam, de döbbenetemre jóval nagyobb gyerek volt nálam, kigyúrt , majd egy fejjel nagyobb és két testtel szélesebb nálam. Meg kellett volna ijednem? A nagy fenét! Olasz vagyok, véremben a viadal, ha kell, puszta kézzel terítem le.
- Megütött ez a szuka! – Sziszegte felém a szavakat, és már lépett volna Aless felé, hogy karjaival megragadja őt, mire mindkét kezemmel löktem a mellkasán egyet, hogy távol tartsam a lánytól.
- Aless, menj be a pult mögé! – Szóltam rá, majd visszafordultam a srác felé, aki egy jobb egyenessel jutalmazott. Nem hittem volna, hogy az exem miatt kiüttetem magam, de megtörtént, mert helyben pördültem egyet, majd arccal a pultra estem. Szerencsémre azonban az egyik biztonsági ember odalépett, majd a vállainál fogva húzta hátrébb a fazont, és kikísérték a teremből.
- Áhhh – Szisszentem fel, miközben kezemmel letapogattam az államat, hogy még egyben van-e, baromira fájt az ütés helye.
- Elárulnád ki volt ez a barom?- Fordultam dühödten Alessia felé.

Maximo

„Ezt a szexi arcot tönkre vágnád?” - Meg kellett hagyni, hogy a három hónap csak javára vált Maximonak, hiszen a távolság, ami közénk állt, az idő, amit külön töltöttünk, a hiány érzet, amit ő váltott ki belőlem, csak még jobban felperzselte vágyaimat, s valóban nem lett volna szívem tönkre tenni férfias arcvonásait. Pedig hogy megérdemelte volna!
Másodpercenként néztem le combjaimra, hátha újra feljebb csúszott a szoknya pereme, azért mustrál ilyen éhes szemekkel kedves exem. A csipke meg sem mozdult, de be kellett látnom, hogy igazán szerencsétlenül ültem. Két egymáshoz simuló combom között biztos voltam benne, hogy rosszindulattal alá lehet látni. Max pedig nem is lett volna olasz, ha ezt nem szúrja ki azonnal.
- Mi közöd ahhoz, hogy ki látja, mi van a bugyim alatt? – villantak rá Maxra szemeim, de utána máris visszatértem saját testemhez. - Nem tehetek róla, hogy Bonnie nem képes ötven dollárral több pénzt kiadni egy koktél ruhára, csak hogy a textil legalább a térd fölé érjen. Ez nem az én ruhám. És már megyek is levenni. Aztán pedig bezárkózok a kabinomba.
Felhajtottam utolsó kortyaimat is a nem régen kikért sörből, hogy aztán indulhassak is köszönés nélkül a kabinomba. De akkor szembe találtam magam erőszakoskodómmal. Nem futhattam a karjai közé. Max még mindig sokkal biztosabb pontnak tűnt, mint magassarkúba préselt lábaim.

Hosszan és forrón elnyúlt Maxszal a csókunk. Nem akadályoztam őt meg, hagytam magam a pulthoz préselni, miközben én belekapaszkodtam széles vállaiba. Tovább is húztam volna a pillanatot, ha nem érzek erős rántást karomon.
Halálfélelmem csak egy percig tartott, mert Max nem hagyta, hogy bajom essen, azonnal lovagiasan elém ugrott, hogy testével védelmezzen. Elmondhatatlanul jól esett, hogy nem voltam magamra utalva. Oda se mertem nézni, mikor a szőke fickó felemelte erős öklét, és behúzott Maxnak. Erősen szorítottam össze a pillanat közben szemhéjaimat és még tenyereimmel is takartam arcomat.
A nyöszörgő Max rántott vissza a valóságba. Megerőltettem hát magam, és odaguggoltam hozzá. Nem mertem megérinteni, csak figyeltem Őt.
- Ő volt a férfi, aki a statisztikai adatok szerint már a buli első tíz percében a megfelelő, naiv és kihasználható kislány kutatja magának, akin kiélheti perverz vágyait. Én voltam a kislány, aki megmenekült tőle. Csak a söre bánta.
Fintorba torzultak vonásaim, s csak hosszas várakozás után vettem rá magam, hogy kedvesen szóljak Maxhoz.
- Szükségem lenne egy jégcsomagra, amivel az arcodon a duzzanatot lenyomhatom. Aztán pedig egy ásóra, amivel az elcsúszott állkapcsodat a helyére pofozhatom – nevettem rá gyengéden Maxra, s ha kezet nyújtott, akkor felhúztam elszédült testét a földről.

David

Az az igazság, hogy mivel leginkább otthon szeretnék most lenni, nehéz lenne az átlagosnál jobban elvetni nálam a sulykot. Persze megoldható, de első ránézésre a pasas nem tűnik annak a tipikus táncőrült zizzentnek, akitől felállna a szőr a karomon.
- Komolyan üdítő azt hallani, hogy más is akad, aki így vélekedik ezzel. Akkor egyáltalán miért van itt? - ha ő is ugyanúgy vélekedik, mint én akkor eleve nem is értem, miért dugta be az orrát erre a bulira. Bár persze a kérdés visszafelé is él, nekem sem kéne akkor itt lennem, és végülis úgy is érzem, hogy teljesen értelmetlen az itt tartózkodásom, csak ha már befizettek erre az útra, akkor próbálok legalább valamennyit tenni az ügy érdekében, hogy kikapcsolódjak és jól érezzem magam. Bár igazság szerintem sokkal jobban tudom érezni magam, ha a könyvemet írom. Végül kifelé indulunk a tömegből. Persze tudom én, hogy nem az a legjobb válasz, hogy ő hozzon nekem valamit, amit gondol, de nem vagyok túl válogatós, hogy annyira mellé lehessen nyúlni, és őszintén szólva tényleg nem nagyon ismerem a koktélokat, inni is rendkívül ritkán szoktam olyasmit, ami alkohol tartalmú, maximum időnként egy-egy pohár bor a vacsora mellé, de ez is ritka, hiszen bármikor meg van az esélye, hogy behívhatnak egy sürgős eset miatt, amikor kevés az orvos a kórházban.
- Ne aggódjon, sokat nem tud rontani egy itallal sem ezen a tömény rózsaszín maszlagon. - ejtek meg egy apró mosolyt, majd szépen figyelem, ahogy távolodik. A tekintetem újra összeakad a nem messze a tiszti asztalnál ülő fickóval, aki épp hasonlóképp a pult felé igyekszik. Elég sok most itt a személyzet, vajon ki a fene foglalkozik azzal, hogy a hajó is rendben legyen? Gondolom igazán most sem engedhetik el magukat, maximum az, aki pont nincs szolgálatban. Nem is tudom, egy ilyen hajón kétlem, hogy olyan igazi szabadidő lenne, jó eséllyel maximum, amikor már kikötöttünk, akkor kapnak pát napot, esetleg 1-2 hetet, mielőtt egy újabb útra indulnak. Nem lehet kellemes és gondolom többségük családdal sem rendelkezik. Amikor David megérkezik átveszem az italt, és megvárom, amíg ő is leül, lehetőleg elég közel ahhoz, hogy ne menjen el a hangunk, amíg beszélgetünk.
- Köszönöm, biztosan remek lesz. - kortyolok is, aztán egy biccentés. Megfelel, végülis édeskés és egyben kissé savanykás, nem túlságosan érezni benne az alkoholt sem. - Az az igazság, hogy a kollégáim fizettek be erre az útra, és csak azért vagyok itt, mert nem tudtam hogyan lelógni a hajóról, amíg ők a parton integettek. - mosolyodom el egy vállrántás kíséretében. Komolyan, tényleg képes lettem volna meglógni, ha lehetőségem van rá. - És ön? Netán a nejét, barátnőjét eldugta a kabinban, vagy nem tudta rábeszélni, hogy ő is bevállalja ezt a hangos zenét? - a zenénél apró macskakörmöket mutatok az ujjaimmal a levegőben. Nem kifejezetten tetszik nekem ez a folyamatos dübörgés sem. Nem azt mondom, hogy minden nap Beethowen szimfóniákat hallgatok, de én inkább a dallamosabb zenék felé hajlok.

KENDALL

Otthon már megszoktam, hogy a nők és a férfiak sokkal szemérmetlenebbül és közvetlenebbül viselkednek egymással, mint a világ más pontjain. Éppen ezért engem már fel sem kavart a szöszi közelsége. Persze, felkeltették érdeklődésemet kerekded adottságai, de nem vette el annyira az eszemet, mint ahogy egy angol pasi - csak hogy elég sarkított példával tudjak élni - merevedett volna meg ágyéktájon közelségétől.
- Szóval bonyolult - ízlelgettem a kifogást kereső szavakat, miközben azon gondolkoztam, mivel hassak még a kedvtelen szőkeségre. Következő szavaim aztán meghozták a hatást és egy gyengéd nevetés szakadt ki fénylő ajkai közül. - Nem hiszem, hogy jót tenne ennek a beszélgetésnek, ha még a külsőmmel is nehezítenék a helyzeteden. Így csak egy dologra kell koncentrálnod, hogy ellazulj. Gondolj arra, hogy a megértő lelkiismereteddel beszélgetsz. A lelkiismereteddel, aki piszkosul sármos, megértő, jó humorú, és optimista. Na, had halljam csak miért ácsorogtál nagy magányodban a parkett előtt - nem engedtem negyvennyolcból. Nem végzek fél munkát. És amíg én nem kaptam meg, amit akartam, addig nem voltam benne biztos, hogy engednem kellene neki. A külsőm már sok mindenkit megzavart.
- Ha meglátnál, egy dologra tudnál kizárólag koncentrálni... az ágybeli teljesítményemre. Na meg a csókolni való ajkaimra. Így mind a kettőnk számára biztonságosabb.
Persze, hogy kicsit eltúloztam a helyzetet, s egoista szavaimon magam is jót vigyorogtam. De a helyzet megkívánta a túltengő önbizalmat, így most szabadjára engedtem Maximo - bennem is elveszett - génjeit.
- Kérsz? - emeltem elé a sörös üveget, s bár nem voltam biztos benne, hogy egy nő szereti ezt a kesernyés italt, jól neveltségemből fakadóan megkínáltam. Hátha ez is oldja a hangulatát.

To Will & Cara & Cameron

Lehajtom a kitöltött vodkát, de előtte alaposan körbepillantok, hogy nincs-e illetéktelen a közelben, aki bemocskolhatna a főnökségnél. Kicsit már kezdem felszabadultnak érezni magam, ami azt illeti, de természetesen nem mondhatom még magam részegnek. Közel sem. Jól bírom a piát, szóval sokat kéne még ahhoz szürcsölgetnem, hogy megüssön.
Elvette a kedvem azonban a kedvem a munkától még jobban az orosz liba, így inkább visszaoldalazok Carahoz és az idegenhez, aki... úgy tűnik, a lány számára nem is annyira idegen, legalábbis az elkapott szófoszlányokból ítélve.
- Ti ismeritek egymást? – nézek az egyikre, majd a másikra gyanakvóan, leginkább a „nem a mi esténk volt” mondatrészre kihegyeződve. Ó itt valami izzik a levegőben, ahogy látom. Vagy mégsem? Szerelemről biztos nincs szó, maximum a rózsaszín köd, ami ellephette vagy ellepheti majd az egyik félt, de hogy szerelem, ugyan már! Általában megérzem az ilyesmit, de kicsit mintha feszült lenne itt a hangulat.
- Amúgy Felicia vagyok. – intek oda az előbbi beszélgetőpartneremhez remélve, hogy ő is elárulja az ő nevét, mert nem igazán szeretem, ha ismeretlen számomra a másik neve. -Jól betámadott az az orosz előbb. - forgatom a szemeimet, és látom rajta, hogy éppenséggel neki sem tetszett a dolog. Nem is csoda...
- Meddig kell itt húznunk? Én rohadtul kezdem már unni ezt az egészet, ami itt megy. Mi lenne, ha valakit egyszerűen beállítanék a helyemre, én pedig úgy tennék, mintha utas lennék, és élvezném a bulit? – Már el is képzelem, hogy tengetem itt a napjaimat a hajón, nem kell dolgoznom. Uhm.. de jó is lenne. De hát azt az életet nem nekem találták ki. – Na jó, hát ez elég abszurd elképzelés volt. De azért jó volt belegondolni. – jegyzem meg mosolyogva, majd kicsit megnyugszom, hogy egy pár percig leapad a nép a pult környékén. Most valamiért szívesebben pörögnék a rúd körül, minthogy a nyolcszázhatvannegyedik koktélt rázogassam össze, de hát... ilyen ez a showbusiness.

✖ NOTE: --- ✖

Will és Felicia

Mivel látom Willen, hogy nem árt neki némi alkohol, töltök még egy kört magunknak, amibe beletartozik Felicia is, aki idő közben eltüntette szintén az italt a poharából. Egészen megkedveltem a csajt, tekintve, hogy hasonló típus lehet, mint én. Asszem.
-Nem a miénk volt, az biztos.- vigyorgok hálásan Willre, amiért ennyivel lezárhatjuk a dolgot és nem kell még bénábbnak éreznem magam, majd kedves kolléganőmre pillantok és tétovázva bólintok egyet.
-Hát... találkoztunk már a hajó előtt egyszer.- fűzöm hozzá, hogy ne gondolja esetleg azt, hogy mi hú de nagy haverok vagyunk Willel vagy ilyesmi. Nem mintha zavarna, ha ezt gondolná, csak hát nem akarok hazudni és félre vezetni embereket. Még a végén elkezd valaki kombinálni és összeboronál Williammel, aminek szerintem ő se örülne.
-Azt hiszem, gyorsan lebuknál. De elhiheted, hogy én sem élvezem túlzottan a dolgot. Én is szívesebben lötyögnék odakint valakivel.- vigyorodok el és valamiért Willre pillantok a mondatom végén. Igen. Willel szívesen táncolnék. Kíváncsi vagyok, táncolnunk sikerülne-e legalább baleset mentesen. Viszont, ilyen ez a pop szakma. Nekem dolgoznom kell, ő pedig vendég.
-Álmodozz csak Felicia, azt még szabad. Na meg, inni is, úgyhogy tüntesd el a vodkádat.- biccentek a pohár felé, amit az imént újra töltöttem, majd suttyomban koccintok vele gyorsan és lehúzom az italt. Lehet, hogy lassacskán le kell mondjuk majd állni, mert nem igen van gyakorlatom abban, hogy kell négykézláb mixerkedni.
-Miért nem csípsz fel valakit Will? Itt ücsörögsz a pultos lányokkal és búskomoran iszogatsz. Szilveszter van! Legalább helyettünk bulizhatnál.- mosolygok Willre barátságosan és persze, eszemben sincs elzavarni onnan. Sőt. Örülök, hogy rám talált és ide ült hozzánk.

Cara and Felicia

Örülök, hogy sikerült megtalálnom a két lányt, hisz van egy olyan érzésem, hogy náluk keresve se találtam volna jobbat. Hálás pillantással köszönöm meg az újabb kört.
- Nem. De én soha nem adom fel - bevallom, van ebben a kis megjegyzésben némi hátsószándék. Igen, megakarom kapni ezt a lányt. Legszívesebben már most birtokolnám őt és nem adnám senkinek.
A másik lány kérdésére hagyom, hogy Cara válaszoljon, én csak bólogatva jelzem, hogy igazat mond. És látom rajta, hogy nem akar belemenni a részletekbe, így nem is feszegetem a témát feleslegesen.
- Will - mutatkozok be én is és nem vagyok rest egy szerény mosolyt villantani felé.
- Ne is mond - szinte a hideg is kiráz tőle. Soha nem voltam mell ellenes, de ahogy az a nő kis híján az arcomba nyomta a kebleit... legszívesebben elsírtam volna magam. Had döntsem már én el magamtól, hogy kinek a mellébe akarom a képem beledugni.
- Szar érzés lehet itt robotolni a pult mögött - húzom el a szám kelletlenül, ahogy végignézek a két törékeny lányon, ahogy ott ácsorognak és nemsokára már állhatnak is neki mixelni.
- Cara! Inkább vagyok itt veletek egész éjjel míg ki nem dobtok, mint bárki mást "felszedjek". És itt tényleg arra értem, hogy nincs szükségem senkire most az ő párosukon kívül. Nem elég, hogy normálisabbak a többieknél - legalábbis az eddig látottak alapján - de még szórakoztatóak is. És mind emellett Carat ismerem - úgy ahogy - Felciaval pedig váltottam pár szót, szóval fogjuk rá, hogy ismerős környezetben vagyok.
- Remélhetőleg pár órán belül majd ti is olyan jól fogtok mulatni, mint a többiek - mutatok a vállam mögé, ahogy nagy lelkesen ropják a zene zakatoló lüktetésére.

Julie

- Higgye el, ezzel én magam is így vagyok. Fiatal kis csajokkal vagyok nap mint nap körülvéve akik nem álmodoztak és beszélgettek másról hetekig, mint a buliról, a pasikról, a szórakozásról és mi egymásról amivel már a tököm telecolt. Szóval a magával most tényleg egyetértek - pillantok rá, de a következő kérdésre egy pillanatra elgondolkozok.
- Mert ha már eljöttem akkor illik nem? Még ha az embernek nehezére is esik - vonok vállat, aztán kicsattogunk a tömeg szélére az egyik asztalhoz.
- Jól van, de azért kérem szurkoljon. Nagyon mellé tudok lőni ilyen téren - vallom be neki szerényen, de ugyan akkor valamiféle kihívással a tekintetemben, de már el is húzom onnan a csíkot miközben begombolgatom zakóm két gombját. Elegáns darab, de nem az a megszokott "irodában ülős" hacuka.
Nem telik bele három percbe se, hogy ismét megjelenjek a nő mellett kinek átadom az italát és leülve vele szembe, kíváncsian fürkészem csinos arcát.
- Biztos szúrta már a szemüket, hogy túl sokat gürizik és nem fordít elég időt önmagára és a szórakozásra - persze ezt nem tudhatom, de elég jó ürügynek tűnik nem?
Mikor visszakérdez - fel voltam rá készülve - megvonaglik az arcom és egy pillanatra elgondolkodok. Most vajon Elsaval ülnék itt Adrian és Jane helyett? Tény és való, hogy romantikusabb lenne, és én magam is a rózsaszín ködben lebegnék. De nem így történt.
- Nem, erről szó sincs. Pihenés... munkatársakkal. "Mert mi megérdemeljük" felkiáltással - vonok lazán vállat. Tényleg sokkal szívesebben jöttem volna el hozzám tartozóval, mondjuk azzal a nővel akinek annó megkértem a kezét, de közös gyermekünk várásakor megcsalt. Ezek után nem nagyon, vagy csak pimaszul nehezen tudok arra gondolni, hogy bármi ilyesmi történhet még velem. Szerelem? Soha! Menyasszony? Még annyira se...
- Miért nem egy barátnőjével jött el? Izgalmasabb volna nem?

David

- Ez igazán megnyugtató, és ezek szerint a korral jár, hogy az ember rájön, hogy nem minden csillogó és rózsaszín. Bár szerintem... én sose gondoltam így. - rántom meg a vállam. Egyetértek a fickóval, és talán tényleg számít a kor, bár én mindig is sokkal több időt szántam a tanulásra, vagy arra, hogy rendesen megcsináljam, amit kell, mint hogy értelmetlen bulizgatásokkal töltsem az időmet. Persze fiatalon kell kitombolni magad, de... nem mindenkinek van erre szüksége. Én sosem éreztem hiányát és szerintem azok sem, akinek eddig megmentettem az életét a kórházban. Azt hiszem jobban örülnek, hogy nem bulizni jártam, hanem anatómiát magoltam, amíg a többiek szépen elszúrták az életüket a suliban és most valami bárban dolgoznak pincérnőként, vagy ki tudja.
- Ígérem bármit hoz, meg fogom inni. Vagyis... majdnem bármit. - mosolyodom el a végén, mert azért tudom, hogy mi az, amit nem szabad csak úgy meggondolatlanul ki mondani. A végén még csak azért is valami olyat tenne le elém, amitől leégne a torkom, vagy... valami rosszabb. Szóval reménykedem, hogy tényleg igyekszik valami finomat hozni, és nem is kell nagyon csalódnom. Nincs gond ezzel a savanykás itallal, főleg hogy egészen enyhén tűnik ki belőle az alkohol íze.
- Ebben lehet valami, de kényszerből se hiszem, hogy ez változni fog. De persze a legfőbb okuk az volt, hogy szakítottam a vőlegényemmel. - újabb apró vállrántás. Nem arról van szó, hogy nem érdekel semmi és azért rángatom ilyen gyakran, egyszerűen csak ez nem olyan fontos és még csak nem is titkos információ. Amúgy is ki lehet szúrni az ujjamon, hogy ott van még halványan a nyoma a jeggyűrűnek, aki akarja észreveszi, akkor meg nem kell utólag magyarázkodni, ha az ember előre közli a tényeket. Látom, ahogy a visszakérdezésnél megrezzen az arca. Ezek szerint ő se azért van itt, mert annyira ide vágyott.
- És hol hagyta azokat a munkatársakat? A buliba már nem kísérték el? Igazán ne szép tőlük! - úgy fest hogy most egyedül van, vagy csak a munkatársai, akikkel jött jobban élvezik ezt az egész felhajtást, és ők ott tombolnak valahol a tömegben?
- Talán, de nem nagyon vannak elrángatható barátnőim, no meg az egész elég hirtelen jött és azt hiszem azt várják el tőlem a munkatársak, hogy egy kicsit mindent elengedve kirúgjak a hámból, ne pedig valaki másra akaszkodjam. Tudja, ha egyedül van az ember egy ilyen hajón, akkor néha csak kénytelen beszélgetni másokkal. - na most nem arra értem, hogy ő is ide tartozik, mert egészen értelmesnek tűnik, csak hát... tényleg az a helyzet, hogy ha egyedül jössz, akkor muszáj ismerkedni, ha viszont valaki mással, akkor egyszerűbb vele mászkálni.

//Cara, Felicia, Will//

Charlotte-nak visszaviszem a kért italt, ám mivel úgy látom, hogy nagyon jól el tud társalogni a többi tiszttel, csak biccentek, és ismét a pultot veszem célba, hogy megkapjam a kért üdítőt. Feliciától megkapom a kólát, amihez miért is ne alapon kérek egy vaniliafagylaltot, és összekeverem a kettőt, hadd pezsegjen, szívószállal szürcsölve pillantok a mixerlányokra.
- Egen, ilyenkor is az üdítő marad, azért vagyok itt, hogy biztosítsam a helyszínt, nem azért, hogy leigyam magam. - Válaszolom bársonyos nyersséggel, ám a pillantásom nagyon is arról árulkodik, hogy most nincsen kedvem a kötelező tennivalókhoz, vagy visszamennék a saját embereimhez, de az is megoldás lenne, ha kibújhatnék az egyenruhából. Fél füllel hallgatom a Will-féle párbeszédet, és hogy a hölgyek is már nagyon unják a mai estét. Még jó, hogy az utasok - ha már ennyit fizettek a hajótúráért, legalább önfeledten tudnak mulatni. Visszapillantok a tiszti asztalhoz, a könyvet sikerült otthagynom, most mégsem megyek érte, ebben a hangzavarban a saját gondolataimat sem hallanám. Belekortyolok a vaniliás kólába, és a kapitány felé intek, hogy talán nem ártana felkeresnem a hidat, ellenőrizni, hogy minden rendben van-e. Most még nem figyel, ezért kitartóan megismétlem többször, amíg oda nem néz. Ha közben a pultosok kérdeznének tőlem valamit, állok szolgálatukra. Túl régóta elindult már a hajó, lassan nem ártana valami szárazföld sem.

//Nem tudtam tovább várni, sajnálom. Charlotte jönne ugyan a sorban, de az a gondom, hogy míg másoknál akár napi több kör is lemegy, a mi szálunk kissé lassú, és ha este ilyenkor még nem látok hszt, vagy írok, vagy megyek aludni, és akkor a mi körünk nem haladt. Szóval írtam, és ha a mesélő is úgy látja, maradnék, ahol vagyok, mert már kb. semmit nem tudtam reagálni Charlotte nemlétező válaszára. Bocsánat.//

Cameron & Nathaniel

Oké, akkor most konkrétan le unalmasoztak?! Jót nevetek magamban, úgy látszik olyan nőnek néz, akinek nincs agya, csak a kinézetével hódit, de úgy hiszem, ez nem igaz. Nem jártam egyetemre, de, ha nem így hozza a sors, akkor jelentkeztem volna egy londoni főiskolára, valami jogi szakra, esetleg valami irodalmi, talán tanító szakra. Sokan nem nézik ki belőlem, de régebben éltem-haltam a klasszikus regényekért, de azóta sok minden változott. Köztük én is.
- A legkevésbé sem vettem sértésnek - talán, még kedvemre lesznek ezek a kicsit csipkelődős megjegyzések. - Egy whiskeyet elfogadok, köszönöm - magamra öltöm a legcsábítóbb mosolyomat, mielőtt felállna.
- Jó estét uram - köszönök a most érkező tisztnek, akinek látszólag nincs ínyére ez az est, bár jó magamnak sincs. - Charlotte Bertolette a nevem - nyújtok neki is kezet, amikor leül mellém.
Idő közben Cameron is visszatér, de csak, amíg meg hozza az italomat. Egy köszönömet elnyomok, ő biccent, s már vissza is siet a pulthoz. Talán megsértettem volna? Alig láthatóan megvonom a vállamat és italomat szürcsölve társalogok a nemrég jött tiszttel.
- Úgy látom, a kapitány elemébe van - súgom oda kacagva, hiszen a szomszédos asztalnál jó a hangulat.

//Bocs, a késésért, de nem úgy jött össze a nap, ahogy gondoltam, ezt is telefonról írtam, szóval, ha haza mentem mindent kijavítok és formázok holnap//

-Camerom és Charlotte-

A buli kezd a tetőfokára hágni. Minden nő vetkőzik, folyik a szesz és őrületes zenék szólnak... aztán kinyitom a szemem és meglátom, mi van valójában. Jó, nem rossz buli ez, kivéve, hogy a nők nem dobálják lefelé a textilt -még- és nem folyik a szesz. Legalábbis, az én torkomon biztos, hogy nem megy lefelé egy korty sem. Ilyenkor nagyon utálom ezt a borzasztóan hivatalos tisztes dolgot. Miért ne ihatna egy pohárkával egy tiszt is, ha a hajót nem kell nagyon kormányozgatni és szondát se kell fújni? Na lényegtelen. Hiába lázongok magamban, nem fog változni semmi. Mielőtt helyet foglalnék, kezet fogok a többi tiszttel, vagy épp egy rejtett ökölpacsit adok nekik -egymás közt így megy-, majd lehuppanok egy szabad székre és máris kilazítom picit a nyakamon az egyenruhát. Megfulladok benne.
-Nathaniel Blackwood, fedélzeti tiszt. Örvendek.- fogom meg a hölgy kecses, törékeny kezét, de nem kezet rázok vele, hanem dobok kézfejére egy igazi, filmbe illő csókot. Ha már egy luxushajón vagyok tiszt, illik így viselkedni nem de? Úgyis kicsit Titanicos a hangulat itt.
-Ó, igen. A kapitány igen jó hangulatú ember. Szeret viccelődni, ami néha már zavarba ejtő, mert az ember nem tudja már sokszor eldönteni, hogy mi vicc és mi nem.- vigyorgok a nőre, akiről a nevén kívül még semmit nem tudok, többek közt azt sem, hogy ki csalta az asztalunkhoz. Minden esetre, illene neki megköszönni, mert igen bájos teremtést sikerült kerítenie.
-Mi szél hozta a hajóra, ha szabad kérdeznem?- pillantok Charlotte-ra, miután Cameron kerül egyet és visszavonul még a pulthoz valamiért. Gondoltam, addig is próbálok becsatlakozni a beszélgetésbe.

Will & Felicia & Cameron

Vigyorogva lesek Willre, ahogy rezzenéstelen pofával közli, hogy Ő soha nem adja fel. Gőzöm sincs, mire is gondol ezzel, de ettől függetlenül vigyorgok, majd megfordulok, felkapok egy rongyot és letörölgetem a pult külső részét, ahova a vendégek szokták kapni az italukat. Olyan pancser a legtöbb, hogy simán kilötyköl mindent.
-Az jó, mert én sem, Will.- kacsintok rá végül egy huncut mosollyal az arcomon és, amíg törlöm a pultot egész közel is hajolok hozzá. Majdnem, mint az orosz az imént, csak kevésbé olyan tapló módon és kevésbé belemászva az intim szférájába. Ez a közelség pedig tökéletes alkalom arra, hogy alaposan végig mérjem ismét az arcát. Vastag, őrülten szexi ajkait, rikító kék szemeit, nyakát... igen, mint egy hülye vámpír valami idióta filmből, még a nyakát is szemügyre veszem és picit felidézem magam előtt azt az estét, amikor majdnem teljesen egymásra hangolódtunk, csak sikeresen elcsesztem.
-Ami azt illeti, elég pocsék, igen, de legalább nem mászhat ránk akárki. Itt a pult kicsit véd, odakint viszont simán ránk startolhatna bármilyen hülye.- biccentek is ki egy már most elég szétcsúszott ipsére, aki tíz perce próbál bevágódni egy nőnél, de az csak menekül. Meg tudom érteni. Ha valamit, hát az értetlen pasikat nagyon rühellem.
-Mi kidobni biztos nem fogunk Will, csak neked nem biztos, hogy tényleg nagy szórakozás lesz itt ücsörögni és lesni minket, de majd megpróbállak szórakoztatni.- kacsintok rá huncut vigyorral az arcomon, majd a következő vendégre sandítok, elkészítem a koktélját és bezsebelem a nem kis borravalót, közben Feliciara pillantok, aki bőszen mossa a poharakat, mert már nem igen akad tiszta a környéken.
-Nem lehet azt a szabályt kicsit megszegni, uram? Végtére is, mi baj történhet egy luxus hajón, ami miatt nem ihat meg egy pohárkával sem?- pillantok a tisztre, ahogy elcsípem, miről is van szó és elvigyorodok. Nem akarom én leitatni, de tény, hogy ma mindenkire ráfér egy ital. Szilveszter van és ez mindenkinek ünnep egy italtól pedig senki sem áll fejre.
-Ránk amúgy is egy szép szál legény vigyáz, aki ráadásul tengerészgyalogos és sok hasonló férfi van még a hajón.- magyarázok mosolyogva, közben Willre sandítok és magamban elkönyvelem, hogy tényleg csak hasonló pasik vannak, ilyen nincs másik.

Alen & Stefan

Stefan viszontlátása nagyobb örömmel tölt el, mint hittem. Fülig érő vigyorral mustrálom őt, mint vált egy igencsak emberes fazonná az a tejfeles képű srác, akit annak idején ismertem. Nem gondoltam volna, hogy egy luxushajón láthatom majd újra - elvégre sosem dúskált a pénzben és ami azt illeti, ha nem az akadémia fizetné, akkor most én sem lennék itt. Ugyan bőven futja mindenre, amire vágyok a keresetemből, de egy ilyen utat még én sem mernék bevállalni. Húzós az az összeg, mélyen a zsebembe kéne nyúlni.
- Hogy s mint, Stef? Jól mehetnek a dolgaid, ha feljutottál erre a szépségre... szép kis summába kerülnek a jegyek - megdörzsölöm államat, kicsit aggaszt, hogy ilyen magasra tették a lécet és hogy nem juthat fel akárki, ugyanakkor lehet nem is hiányzik az itteni személyzetnek, hogy a csavargókkal bajlódjanak - Lefogadom, hogy máris felszedtél valami nőcskét - mutatóujjammal felé bökök, aztán kortyolok kirendelt italomból. Whiskey, hm.
- Ó, elnézést, még mielőtt elfelejteném - kezemet nyújtom a kopasz felé, közben alaposan átfürkészem arca minden szegletét, mert több mint gyanúsnak tűnik a fazon. Persze, nem minden alak rémisztő, aki annak néz ki, de ez itt... a szeme se áll jól - Killian Maxwell. Örülök, hogy megismerhetem. Utazgatás, vagy munka miatt van itt? - kérdezem azonnal egyenesen és nem röstellek a pasas szemeibe nézni, kékjeim gyanakodva mérik fel vonásait, miközben Stefanre sandítok.
Akármennyire próbálom meg türtőztetni magamat, tekintetem elvándorol a terem többi szegletébe és Zoey-t keresi. Éhesen kutatom a lányt, aki hajlandó volt nemet mondani meghívásomra, miszerint legyen a partnerem ma estére. Tudom jól, mennyi fájdalmat okoztam neki, de a szentségit, nem csinálhatja ezt örökké! Fel kéne már nőnie végre.

Ez lehetett volna újratalálkozásunk kellemesebb pillanata, mikor Alessia ajkai az enyémhez értek, s a karjaimba vetve magát beismerte, hogy még mindig odáig van értem. Persze, ezen meg sem kellett volna lepődnöm, mégis, váratlanul ért, aztán persze rájöttem, hogy csak azért kellettem a csók erejéig, hogy elkerülhesse az álom pasast, aki akkora volt, mint Góliát, vagy egy pelenkába csomagolt óriás csecsemő.
Megtehettem volna azt, hogy egymásra hagyom kettejüket, ha már Alessiának ekkorát esett a mércéje, de látva, hogy milyen erőszakos a fickó és hogy mire készül, közbe kellett avatkoznom. Nem hagyhattam azt, hogy Béjbnek bármi baja legyen, ezért igyekeztem megvédeni Őt.
Valamilyen módon ez be is jött, hisz csak sikerült meggátolnom azon szándékában, hogy elérjen Alessiáig, azt viszont nem tudtam elkerülni, hogy ne szedjek be tőle egy hatalmas ütést. Lehet, hogy erős gyerek voltam, de egy ekkora kétajtós szekrény azért nem volt az én súlycsoportom, és ezt be kellett látnom.
- Vigyétek már innen. – Sziszegtem oda az őröknek, akik ketten rángatták kifelé a vérző fejű óriást, én meg végre eljuthattam arra a szintre, hogy nyalogassam a sebeimet, vagy legalább hangot adjak fájdalmamnak. Azok a bizonyos jaj hangok el is hagyták ajkaimat, kezemmel próbáltam letapogatni lüktető arcomat, miközben pillantásom felemeltem Alessiára.
- Aha, a nagy szőke herceg, mi? – Azért csak puffogtam, ha már ütést kaptam miatta, és nem tudtam megállni, hogy ne fűzzek hozzá egy megjegyzést.
- Ha nem illegetnéd magad ilyen göncben, biztos nem akadnának rád az ilyen f*szok. – Jegyeztem meg morogva, még a szemöldökeimet is összeráncoltam.
- Csak tetszett neked, ha addig eljutottatok, hogy letapogasson…- Ismét csak a féltékenység szólt belőlem, bár elharaptam a szavaim végét, s egy pillanatra a pult felé néztem, ahol elég nagy volt a sürgés-forgás.
- Elcsúszott? Ne ijesztgess, hol egy tükör?- Elég hiú voltam a külsőmre, ezért azonnal felemeltem a pultról egy üres ezüst tálcát , hogy megnézzem az államat.
- Jaj Alessia, mamma mia…már rám hoztad a frászt. Azt mondod jég? Nem is tudom…ha óvatos leszel, megengedem, hogy leápolj. – Mint egy durcás kisgyerek, úgy huppantam le a bárszékre, s nem törődve azzal, hogy munka van és dolgoznom kellene, tartottam az arcomat Alessia felé, s csak akkor vettem észre, hogy a keze be van kötözve.
- Hát veled meg mi történt?

Ideiglenes STOP

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

Mesélői

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

Mindenki jól szórakozik, közeledik az éjfél, negyed tizenkettőt üt az óra, s úgy tűnik, hatalmas buli veszi a kezdetét, hisz a DJ egy közkedvelt slágert, LMFAO – Party Rock Anthem című számát játssza, amire hirtelen mindenki megőrül. Néhány lelkes fiatal be is foglalja a táncteret és a video klipből ismert mozdulatokkal járják a táncot, ezzel majd fellökve a színpadon táncoló Titot és Kendallt.
Lincoln Sperry is kedvet kap a táncra, így partnernőjét , Vanda Reavist is behúzza a parkettre és igyekszik a maga módján táncolni a nála majd húsz évvel fiatalabb nővel.
- Kezeket a magasba, tovább száguld a partihajóóóó! – A DJ jókedvűen szól a mikrofonba, ő maga is mozog a pult mögött, miközben egy pohárban narancslére emlékeztető italt lötykölget.
Dustin Rider idegesen szívja cigarettáját, és tekintetével hol a pultsort figyeli, hol pedig a táncoló tömeget.
Asif Sheehan még kiszolgálja Alent, Stefant és Killiant , majd összenéz Dennissel , aki kisétál a pult mögül, kigombolja ingje legfelső gombját, majd elsétál , néhány perc múlva pedig visszatér egy zsúrkocsival, ami terítővel van letakarva, tetején pezsgők és poharak sorakoznak.
Lincoln Sperry még kipörgeti hölgyeményét, majd visszarántja magához, aztán Dennisre pillant és alig észrevehetően biccent a férfi felé. Dustin is abba hagyja a cigarettázást, eldobja a csikket és megindul a pezsgőkkel megrakott italos kocsi felé.

Asif lehajol a pult mögé… Dennis benyúl a terítő alá, akárcsak Dustin… Dennis egy gépfegyvert ránt ki a zsúrkocsi alól, s a levegőbe emelve fegyverét, azonnal lead egy sorozatot, melynek olyan hangereje van, mint a bivaly. A gépfegyver hangos dörrenéssel okádja ki magából a golyókat, melyek a mennyezetet érik, ahonnét vakolat és por hull alá. Dustin kezében tartva a másik gépfegyvert, fedezve Dustint, fenyegetően fordul körbe a fegyverrel, figyelve mindenkit, aki él és mozog.
- Minden kibaszott köcsög hasaljon a földre! Gyerünk, mozgás, arccal a földre! – ordít Dustin torka szakadtából!
A táncoló tömeg, a vendégek nem kérdés, hogy megrémülnek a gépkarabélyok robajától. A konyhai személyzet közül két felfegyverzett személy sétál elő, hasonlóan Dennisékhez, ők is fegyvert tartanak a kezükben.
Eközben…
1. Cara, Will, Felicia és Cameron:

A robajt követően , a raktárból előre tör Nadia és Dereck, kezükben egy-egy gépkarabéllyal. Nadia dühösen tör előre, fegyvere végével azonnal tarkón vágja Feliciat, aki – ha nem bírja az extra ütéseket – azonnal ájultan terül el a földön.
- Gyerünk ribánc, hasalni te is le földre, mert szétdurrantom áz ágyád. – Nadia erőteljesen rántja hátra Cara fejét a hajánál fogva, majd lök rajta egyet, hogy a lány a pult végébe kerülhessen. Dereck is megjelenik a fegyverrel, rápillant Carara, de itt szimpátiának helye nincs, teszi a dolgát.
- Maradj ott. – szól ridegen a lányhoz, miközben Nadia kiér a pultból és fegyverét Willre tartja.
- Szep fiu , hasalni ázonnál. – Kacéran vigyorog a férfire, de a fegyver csövét le sem emelné róla.
- Feküdj a földre! – Dereck ezt Cameronnak szánja és ráemeli a fegyverét.

Eközben…

2. Alen , Stefan, Killian :

Asif felemelkedik a pult mögül, kezében egy gépkarabéllyal és rátok fogja a vegyvert. Eközben visszaér Dennis is gyors léptekkel, aki leadta a sorozatlövést, majd bal karjával lerántja a bárszékről Alent és a földre löki.
- A földön maradsz! – Szól rá Alenre, miközben Asif kiugrik a pult mögül, és Killianra és Stefanra fogja a fegyvert.
- Arccal a földre! – Asif, az arab fickó ráordít kettejükre és le sem venné róluk a fegyvert..

Eközben..

3. David, Juliette , Nate, Charlotte :
Vanda és Lincoln szétválnak, mikor a biztonsági emberek feltűnnek a színen, a gépkarabéllyal előlépett „konyhai személyzet lead egy sorozatot, és szó szerint agyon lövik a biztonsági személyzetet.
A vendégek sikongatnak, Vanda és Lincoln, mindketten egy diszkrét, ám egyáltalán nem ártalmatlan automata lőfegyvert tartanak a kezükben.
Lincoln az egyik hozzá közeli asztalnál ülő Juliettere csap le, aki az est során Daviddel beszégletett. Megragadja a nő karját, felrántja a székről és fejéhez tartja a fegyver csövét.
- Gyere ribanc . – Felröhög, s ha David megmozdulna, rátartja a fegyvert és vállon lövi, majd Juliettet a színpad felé rángatja.
Ugyanebben a pillanatban Vanda a fegyverét a tiszti asztaloknál ülő Charlottera fogja rá, de ő a rángatás helyett inkább csak szavaival utasít.
- Kapd össze magad , felállni , velem jössz! – Mondja szigorú pillantással, miközben retikülét ledobja az asztalra, hisz amúgy sem volt benne semmi.
- Mire vársz? – Üvölt rá Charlottera, s ha Nate közbelépne, őt is megfenyegeti.
Eközben…

3. Kendall, Tito , Alessia, Maximo:
Dustin kezében a gépfegyverrel megindul a pultok felé, de mivel útban van Tito és Kendall, ezért Titonak behúz a fegyver végével egy erőteljes ütést az arcába, majd félrelöki Kendallt , aki ha nem vigyáz, földre eshet könnyedén. Dustin fegyverével megcélozza Maximoékat, majd megragadva Alessia kezét, kirántja a lányt a srác közeléből.
- Velem jössz, szedd a lábad! – Ordít a lányra, szabad kezében fenyegetően tartja a gépfegyvert.

Asif Sheehan felmászik a pult tetejére, szétszaggatja magán az inget, gépfegyverével újra a levegőbe lő, majd felordít.
- Ha bárki megmozdul, felrobbantjuk ezt a kibaszott hajót! Mindenki maradjon a földön! -

// Figyelem! A kezdő rész közös, utána nagyon fontos, hogy amiket külön a csoportoknak írtam, azok az események ugyanabban az időpontban történnek, tehát az első lövéseket követően! Kérek mindenkit, reálisan reagálja le ezt a szituációt! Továbbá, igyekezzetek megtartani a sorrendeket, amik eddig is voltak! Kérdés esetén jelezzetek! //

Cara, Will, Felicia és Cameron mellett

- Nagyon-nagyon-nagyon szeretnék egy martinit – nem kellene itt lennem. Nem terveztem itt lenni. Nem mintha terveimhez makacsul ragaszkodó ember lennék, bármikor szívesen lesétálok egy kijelölt útról, de ma nem akartam. Ránézek az órámra, lassan háromnegyed tizenkettő. Anyám. Arról volt szó, hogy legalább éjfélig kettesben, a kabinban töltjük az estét Daviddel. Majd ha elüti az éjfélt az óra és hivatalosan is a születésnapom lesz..esetleg megtiszteljük a nagyérdeműt is üdítő jelenlétünkkel, de addig semmiképp. Erre mi történik? Üzlet. Üzlet a jó édes anyukádat, Silverstone, én meg majd pont meg fogom várni a telefonálásod közepette, amíg eljön becses születésem napja. Ideje kihasználni annak lehetőségét, hogy hatalmas partit adnak az új év tiszteletére (meg talán az enyémre) a bálteremben.
Persze most, hogy itt vagyok, kínoz a gondolat, hogy talán én vagyok az egyetlen a teremben, aki a párja nélkül surrant be ide. Így az egész olyan feleslegesnek tűnik, és a jókedvem is elhagyott, pedig imádom a szülinapomat. Halvány mosollyal megköszönöm az italt a lánynak, aki elém rakja, gyorsat és nagyot kortyolok a jeges italból. Legalább a pia nem fog elfogyni. A pultnak dőlök, csendben hallgatom a környezetemet, már amennyire ez lehetséges a hangos zene mellett. Bármikor máskor bűntudat nélkül csapodnék bármilyen társasághoz, de még mindig azon eszem magam, hogy David fenn „dolgozik”. David fenn dolgozik, Trish is itt van valahol a hajón, innentől kezdve már két dolog is történt, ami garantálhatná, hogy ez az út nem az a tökéletes kikapcsolódás lesz, amire számítottam és amit elterveztem.
Hát még amikor lövések dördülnek el. Csak azért nem landol a poharam ripityára törve a padlón, mert idegesen kapaszkodok belé, a szívroham kerülget. Még el is hitetném magammal, hogy ez csak valami hülyeség, pocsék a hangberendezés, vagy épp felrobbant valami a konyhában…de a pult felé nézve, megpillantva a fegyvereseket már látom, hogy ennek a fele sem tréfa. Az egyik pultos úgy dől el, mint egy zsák krumpli, a másikra értetlenkedő pillantást vetek, mintha még mindig azt várnám, hogy valaki április bolondját kiált. Azt viszont mégsem várom meg, hogy a mellettem álló két férfi után engem is taszigálni kezdjenek, így hát kénytelen vagyok a poharamtól megválva a padló felé közelíteni, de ezzel együtt a két ismeretlen irányába is csoszogok kicsit - És még csak meg sem ihattam… - mormogom az orrom alá, kellett nekem ide lejönnöm…ez már mindennek a teteje. És ha vége is, a pokolból fogom kísérteni Davidet. Esküszöm.

Juliette

- A kor sok mindenben játszik szerepet, de... ez inkább azt mondom, hogy a tapasztalatok útján szerzett vélemény és meglátás. És nekem se volt rózsaszín felhő - vigyorodok el a hasonlat hallatán. Persze meglehet, hogy voltak pillanatok mikor nekem is bearanyozta a napomat a rózsaszín köd, de... de nem ez az elsődleges. Lehet, hogy részben meghatározza az életemet és tett azért, hogy olyan legyek, amilyen. De ez mellékes.
- Remélem - fűzöm még hozzá mosolyogva, és csakhamar találok valamit, ami megfelel a hölgynek. Úgy néz ki a jó ízlésem most se hagyott cserbe. Szerencsére.
Úgy néz ki nem tévedtem nagyot, de még így is kiegészíti a dolgot. Ennek hallatán már kénytelen vagyok elhúzni a számat, és egy apró, elkeseredett mosolyt villantok felé.
- Sajnálom. Átérzem a helyzetét - reagálok szinte reflexszerűen. A gond csak az, hogy nem a saját döntésem volt, hogy otthagyom-e a menyasszonyomat, vagy sem. Illetve de, az enyém, csak ő nyomós okot adott rá ahhoz, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom még úgy se, hogy van egy közös gyermekünk, Lara. A kislánnyal természetesen foglalkozok, de Isten mentsen meg az anyjától.
- Fogalmam sincs. Valahol a környéken lehetnek, aztán... ki tudja? - vezetem körbe pillantásomat a tömegen, de már fordulok is vissza Julie-hez, mivel nem látom se Ad-et, se pedig Jane-t.
- De az se megoldás, ha kényszeredetten megy oda valakihez, nem? Lehet, hogy új barátokat talál, de ki tudja? - vonom meg a vállam ahogy belekortyolok az italomba.
És ekkor a feltörő zenét amit már úgy kell túlkiabálni, hangos fegyverropogás töri meg, mire összerezzenve kapok a fejemhez, de már nyúlok is Juliette után, hogy a védelmére kelhessek. Nem tudom mi akar ez lenni, egy furcsa megérzésnek mondanám. De mire elérek odáig, hogy legalább betuszkolhassam az asztal alá, már meg is ragadja egy ismeretlen személy.
Férfiúi büszkeségemnek köszönhetem csak azt, hogy már mozdulok is a nő irányába, hogy segítsek neki, de ezzel egyidejűleg már érkezik is az a rohadt golyó a vállamba. Valami elfojtott morgást imitáló hörgés szakad fel belőlem ahogy hátra tántorodok.
- Mi a...? - húzom el a sebtől a kezemet, hogy szemügyre vehessem a tenyerem. Na csodálatos... egy kibaszott luxushajón fogok megdögleni? Mi a fene folyik itt különben is?

Tito & Kendall

Maradjunk annyiban, hogy van egy srác aki eléggé össze törte a szívemet. - mondtam neki halkan, kicsit szomorkás hangon. Nem szeretek Chris-ről beszélni, túlságosan fáj az amit művelt... Mikor meghallottam kérdésemre a válaszát egyből elnevettem magamat. Nem tudom, hogy ki karolja át a derekamat, de az biztos, hogy jó humora van, és nagyon élvezem a titokzatos emberem társaságát.
- Öhm... Kösz, de nem kérek. - mondtam halvány mosollyal eltolva magamtól a piás üveget. Néha napján én is szoktam inni, de a nem akartam, teljesen józan akarok maradni - már ha tudok - az este végéig.
Még beszélgettünk egy darabig amikor egyszer csak valami hülye fegyveres férfi ellökött Titonak meg behúzott egyet. Én egyből vissza mentem hozzá - immár látva a titokzatos embert - és adtam neki egy zsebit mert vérzett az orra. Ott voltam mellette, de nem nagyon mertem komolyabbat csinálni, mert ahogy meghallottam az ürge hangját inkább megdermedtem és a mellettem álló srácot figyeltem.

Szószám.: ###Játék címe.: ###Játék hangulata.: ###

Message.:Valahogy csak hozzuk össze a csókot. ^^

David

- Igen, van ebben valami, bár nekem soha sem volt kifejezetten pocsék életem, mégsem sivítoztam végig egy koncertet sem. - rántom meg a vállam egy mosollyal. Ez komolyan néha még idegesít is, ahogy a mai tinik oda meg vissza tudnak lenni egy-egy híresség láttán. Már-már gyomorforgató. Nekem valahogy mindig nagyobb céljaim voltak, és mindig meg volt az elhatározás, hogy valamit akarok az élettől, nem pedig csak úgy lenni és élvezni azt, ami épp van, nem törődve azzal, hogy mi lehet. Azt hiszem ez jellem és persze nevelés kérdése is. A koktél viszont hamar megérkezik, sokat nem is kell várnom, az ütemes zene pedig lassan már kezd az idegeimre menni, pedig még nem is sikerül túl sok időt itt töltenem. Mi lesz még később? Az végképp nem esik nehezemre, hogy még hozzátegyek egy apróságot, hogy miért is vagyok itt. Nem titok és nem érint olyan mélyen, hogy ne mondhatnám ki nyíltan. Ez amúgy is egy hajóút, itt most elvileg nincsenek tabuk, azt sem tudom, hogy ez a David hol él, bőven meg van az esélyes, hogy az életben nem találkozunk többet, amit elértük a szárazföldet. Azt hiszem pont ez a varázsa egy ilyen útnak.
- Semmi gond, ami nem működik, azt nem kell erőltetni. De talán volt már hasonló helyzetben? - bukik ki belőlem a kérdés, aztán azonnal fel is emelem a kezem, és megrázom a fejemet is mellé. - Ne haragudjon, nem tartozik rám, amúgy is elvileg ez egy vidám este. - az elvileget jól megnyomom, mert hát lássuk be őszintén szólva nem vagyok az a party arc típus és a zene is egyre jobban zavar. Nem az én stílusom, kinőttem már abból, hogy valami dallam nélküli ütemre ugráljak.
- Persze, nem is akartam erőltetni semmit, el tudom én foglalni magam egy hajón is, ha arról van szó. - hoztam jó pár könyvet, no meg a sajátommal is haladni tudok, aminek ha jól sejtem az a tiszt biztos örülni fog, aki a sorozat második részét olvasta még pár perce. Fel is nézek, hogy a tekintetemmel megkeressem merre is van, amikor a zenébe nem illő hangot is meghallom. Őszintén szólva ugyan nem sikítok, de azért az első pillanatbeli leblokkolás meg van, csak aztán fogom fel, hogy David mit próbál, de ennyi idő nincs és máris erős szorítást érzek a karomon. Nem vagyok egy utcai harcos típus, de a sürgősségin dolgozom, ott azért láttam már sok mindent, nem esek azonnal pánikba, amiért egy fegyver csöve barátkozik épp a halántékommal. Arra persze azonnal rázom a fejem, hogy David mozdul, de nem igazán tudom befolyásolni és el is sül a fegyver. Persze, hogy összerezzenek, azért ez mégis csak közel volt és felettébb hangos. A pasas persze ráncigálni kezd, én pedig a lehető leghiggadtabb hangon, nem nagyon ellenkezve szólalok meg. Persze legbelül szétvet az ideg, de... megtanultam már ezt kezelni.
- Kérem... azt a sérülést el kell látni. Ha csak elfoglalták a hajót, mert tudom is én kellenek a túszok, meg a váltságdíj, akkor bizonyára könnyebben alkudozhatnak, ha mindenki életben marad. De ha rosszul találta el, ha nem szorítjuk el a sebet, vagy vesszük ki a golyót, el is vérezhet. Csak hadd nézzem meg... kérem. - kérlelő tekintet, már ha a rángatás mellett sikerül felvennem vele a szemkontaktust egyáltalán.

Nathaniel

Legyek vele őszinte, vagy inkább nem, hiszen akaratom ellenére kerültem fel a hajóra, eleinte gyűlöltem is itt lenni, de aztán bele nyugodtam.
- Az igazat megvallva a menedzserem kérdezés nélkül szinte fellökdösött a hajóra – vonom meg a vállamat nem törődőmön. –, mert szerinte rendbe kell hoznom magamat, elég elcseszett vagyok – halvány mosolyt villantok felé, nem nagy sztori, bár lehetséges az őszinteségem kicsit megrémíti.
- Magával mi a helyzet? Miért döntött úgy, hogy tiszt lesz? – az est további részében jól elbeszélgetünk, miközben szinte varázsütésre az egész bálteremben pánik lesz. Értetlenül fordulok körbe, ám alig egy másodperc leforgása alatt valaki a fejemhez szorít egy fegyvert. Megfagy bennem a vér, nagyot nyelek.
Annyi mindent túléltél már, nem most fogod feldobni a talpad – mondogatom magamban mantraként. Valójában a halál nem rémít meg, de nem akarom, hogy mindenki lássa. Jobban szeretném a magányos halált, mégsem a szenvedőset, öregen, hanem esetleg leugrani egy szikláról, vagy ilyesmi. Morbid egy gondolatok ilyen helyzetben. Tehetetlenül pillantok segélykérően Nathanielre.

Charlotte

A hölgy egész barátságosan fogad, mi több, még beszélgetni is hajlandó velem, ami azért lássuk be, nem igazán megszokott dolog manapság. Pár nő már a köszönésnél lekoptatja a férfiakat, még akkor is, ha azoknak nincs semmilyen hátsó szándékuk. Charlotte viszont készségesen válaszol és még érdeklődik is. Talán, nem is lesz ez az este annyira pocsék.
-Mindenkinek jót tesz egy ilyen út, ez tény. Még tisztként is örülök, hogy itt lehetek. Utasként nem is tudom, hány imát mondanék el minden nap. Távol vagyunk mindentől, nem foglalkozunk azzal, mi van bárhol máshol, csak a hajó van. Szerintem teljesen jó.- fejtem ki véleményem egy mosoly kíséretében, majd vállat vonok és magamhoz veszem a kólámat, vagyis ami szerintem az enyém. Mivel senki nem szól, hogy "Hé, az az enyém, ne idd meg!", így nem is zavartatom magam.
-Ó hát... tudja ezelőtt sokféle munkám volt és gondoltam ezt is kipróbálom. Na meg, egyszer rég tengerészgyalogos voltam, csak hibáztam, de szeretem az ilyen munkákat, ahol kötelességei vannak az embernek és fontos dolgokért felel.- vigyorodok el a végére, mert hát ez így elég őrülten hangozhat. Sokan szeretnek inkább olyan munkát végezni, ahol megbújhatnak valahol hátul, egy marha meg felel mindenért. Én valahogy mindig szerettem az a marha lenni.
Annak ellenére, hogy évekig szolgáltam, a következő pillanatban én is összerezzenek, ahogy mindenki más és meglepetten pislogok körbe. A gépfegyver hangja előrángat belőlem minden régi emléket és érzem, hogy az adrenalin azonnal tombolni kezd bennem. Hirtelen Irakban érzem magam... újra.
Pár szempillantás alatt végig vezetem tekintetem a báltermen és nagyjából sikerül is kiszűrnöm, hány "terroristával" van dolgunk. Nem vészes a felállás, de tekintve, hogy a vendégek többsége elkényeztetett ficsúr vagy apuci pénzén élő partyrib*nc, nem igazán vagyunk előnyben. Azt se tudom az utasok közt akad-e hivatalos személy, rendőr, nyomozó, katona vagy legalább egy karate mester. Minden esetre nem mozdulok, csak amikor Charlotte-ot felrángatják mellőlem.
-Hé! Vigyen engem! Kérem! Sok mindent tudok a hajóról! Jól jöhetek maguknak!- ajánlkozok fel azonnal és reménykedve pislogok az egyébként irritáló nő képébe, hátha ezzel legalább Charlotte-ot kihúzom a szarból. A továbbiakban meg... hát... improvizálok, ha elfogadnak engem túszként a nő helyett.

Már nem az volt a fontos, hogy combom tövéig csúszott a kirívó szabású szűzi szín csipkeruha. Az ajkamon égő csóktól újra úgy éreztem, hogy Maximohoz tartozok, s hiába néz meg bárki magának, hiába látnak belőlem illetlenül többet, az egyetlen, aki úgy tud érinteni, hogy megérdemeljen, az Ő, Max.
Próbáltam felkarja alá nyúlva megtartani, óvni kótyagos lépteit, de Ő a nagyfiú, hát persze, hogy nem hagyta magát, s konokul lépett máris a pult felé, hogy saját erejéből tartsa fenn magát. Ha nem szólal meg, s nem kezd el ismételten a ruhám miatt minősíteni, és engem okolni, még a számat is be tudom fogni, de az ingerlő szavakat követően felszakadt belőlem a méreg.
- Miért én vagyok a hibás, azért, mert Ti, férfiak nem vagytok képesek az alsónadrágotokban tartani a hímvesszőtöket?! Ha az eszed a helyén lenne, és nem a farkad gondolkodna helyetted, akkor te is sajnálnál… nem pedig azt néznéd, hogy én miben vagyok hibás. Érdekes… eszembe nem jutna megerőszakolni, csak azért, mert meztelenül látom. Egy ilyen ember… apácának vonulnék, csak hozzá ne kelljen érnem…
Pont olyan sértett hangnemben morogtam vissza, ahogy azt az előbb Max tette. S ugyan hálás voltam neki, amiért megvédett engem, de felháborított, hogy már megint azzal jött, hogy mi van rajtam.
Amíg Max az arcát vizsgálgatta, hogy csontjai a helyén vannak-e, én a szája szélén csordogáló gyenge vérzést fixíroztam. Segíteni akartam, így a tiszta rongyot, amit nem rég a pultos lány csavart kezemre, lefejtettem tenyeremről, s azzal léptem közelebb hozzá. A közeli csap alá tartottam a rongy szárát, hogy benedvesítsem, s utána azzal tüntessem el a már megalvadt vért a srác arcáról. Szavai persze közben halványan megmosolyogtattak, még sem reagáltam a továbbiakban, haragudtam rá. Még ha haragom túl gyorsan kezdett apadni is.
- Megsértettem pár szilánkkal. De nem olyan fontos… - nem akartam saját balszerencsémre terelni a szót, így ha Max végre felült egy bárszékre, és nyugton maradt, akkor a fehér ronggyal gyengéden eltüntettem bőréről a rászáradt vért.
- Ezt fogd ide egy kicsit, amíg hozok jeget – Max kezét felemeltem, s ráhelyeztem az orra alá hajtogatott rongyra, hogy nyugodtan fordulhassak a hűtőhöz zacskózott jégért.

Aztán megmerevedek a mozdulat közben. Összeszorul a gyomrom, s ijedten fordultam vissza Maximo felé. A srác arcát kémlelem, de rajta pont olyan ijedtség és értetlenség mutatkozik, mint az enyémen a hangos lövésszó hallatán. A magamhoz vett jég lábam előtt landolt, s a felém tartó fegyveres férfi láttán pedig szinte összerogyok. Szemem láttára veri orrba Titot fegyverével, míg partnernőjén jókorát taszít. Nem akarom, hogy hozzám érjen, hogy engem is bántson.
Tekintetét azonban le sem vette rólam. Szeretnék láthatatlanná válni, eggyé olvadni a hűtővel. Most nem zavar az üvegezett felület jeges nyelve, úgy feszülök neki meztelen hátammal az ablakának, mintha fel akarnám lökni a készüléket.
- Ne, kérem… ne… ne fogjon rá fegyvert!
Míg engem csak tekintete rémisztett, addig Maxot megcélozta fegyverével. Könnyek gyűltek szemembe, ahogy a félelem magával ragadott. Egy őrült gondolat támadóm fejében, és megöli Maximot.
Összerezzentem, s szinte önkéntelenül léptem az ordító irányába. Nem bírtam volna elviselni, ha Maxot a szemem láttára ölik meg.
Reszketeg léptekkel engedtem vonszolni magam. S ugyan nem tudtam, mire készül a férfi, de halálfélelem kerített halálába, míg egyre messzebbre kerültem Maxtól.
- Ne bántson, kérem… engedjen el!
Meggondolatlanul tettem kísérletet szökésre, s próbáltam meg utolsó erőmmel kiszabadulni támadóm karmai közül.
- Max! – sikítottam át a termet végső légvételemmel.

To Cara & Christabell & Will & Cameron

Mikor megszólal az LMFAO slágere, táncra perdülök a pult mögött, egy pillanat erejéig nem is foglalkozva az italra várakozókkal.
- Party rock is in the house tonight, everybody just have a good time. – éneklem a szöveget, miközben megőrülök a zenére, de aztán eszembe ötlik, hogy azért mégiscsak a munkahelyemen vagyok, így az egyik pillanatról a másikra megállok, és mosolyogva fordulok kifelé, hogy végignézzek a vendégeken, és odamenjek az egyik nőhöz, megkérdezni, mit inna.
- Egészség! – vigyorgok a nőre, mikor elé tolom az italt, hátha jobb kedve lesz neki is az enyémtől, mert ahogy elnézem, ő se azért van itt, mert hatalmas szórakozást igénylő napját tengeti ma.
Aztán nem telik el pár perc, és hatalmas robajjal érik a golyók... a golyók?
- Mi a faszom van? – kerekednek el a szemeim, ahogy az egyik elvileg takarító fiú, akiből az atyaúristen se nézné, ki, hogy ilyen agresszív hajlamai vannak, fegyvert ragad, és ránk fogja. Azt sem tudom, hirtelen mit csináljak, életemben nem voltam még ilyen helyzetben, a szívem rögtön a torkomban kezd el dobogni.
- Hát... még nem igazán szeretnék megdögleni, ami azt illeti... – motyogom az orrom alatt, majd körbenézek, és meglátom az oroszt, meg az amerikait, amint kifelé jönnek a raktárból. Nagyokat pislogok, majd előre nézek, a felbolydult sikongató tömegre, aztán mellettem Carára és Willre, és tenném, amire kértek, de erős ütést érzek a tarkómon, és... sötétség.

✖ NOTE: --- ✖

**Ajánlott tartalom** Hi Darling, this is my name