Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a realitás talaján voltam mikor beraktam a legvastagabb kabátjaimat is. Az teljesen oké, hogy Ausztráliában lesz a végállomásunk, ahol rekkenő hőség fogad majd minket… de addig. Mindennap kijövök a fedélzetre és amilyen hideg van itt, már várom, hogy egy mini pingvin – kolónia, vagy pár jegesmedve legyen a partnerem a kinti tartózkodásom során. Az előbbinek még örülnék is, az utóbbinak… hát, egy húsevő, nálam minden paraméterben nagyobb élőlénnyel nem szívesen futnék össze, egy ölelés erejéig se.
Na szép volt, Mais, megint túlságosan is elvonatkoztattál az eredeti gondolatodtól! Mi is volt az? Ja igen: milyen jól melegen tart ez a kívül bézsszínű kabát, amit belül puha bunda bélelt. Igaz a fel – felébredő szél még így is meg tud vacogtatni. Lehet, hogy segítene a helyzeten, ha összecipzáraznám a kabátomat, meg esetleg nem egy rövid vörös nadrág és egy vastag fekete harisnya lenne alul, hanem valami vastagabb ruhadarab, meg egy bakancs. Majd ha kialakulnak rajtam a jégcsapok tényleg felhúzom a cipzárt!
Úgy általánosságban nem szeretem a hideg időt, de most be kell, hogy lássam, jót tesz nekem a hideg. Nem tudom miért, de segít abban, hogy kiürítsem a fejemből az éppen felesleges gondolatokat. Így könnyebben, jobban át tudom gondolni a jelenlegi helyzetemet, és hogy mit kéne tennem. A nagybátyám még mindig nem került elő, de semmilyen életjelet sem adott magáról. Ha kiderül, hogy ez csak egy általa kigondolt otromba tréfa (ebben reménykedek, de egyre kevesebb esélyt látok erre), akkor bizony isten én ellátom a baját!
Már többször is benéztem a hajó azon részeibe, ahova nem kell bármilyen engedély, ezeken a helyeken sok embert találtam, de azt, aki nekem kellett nem volt ott… Eddig is azzal nyugtattam magam, hogy elég nagy a hajó, hogy el tudjuk kerülni egymást és… mondjuk eltalálta Ámor nyila (Sokadik ex Mrs Wang útban esetleg?) és most azzal van elfoglalva, s talán meg is feledkezett a kicsit hibbant, de talpraesett unokahúgáról. Igen! Ennek kell lennie! Nem történhetett vele semmi baj.
Ez a gondolatsor megy le a fejemben, miközben a lábaimmal a köröket rovom egyiket a másik után, a korlátok mentén. Nem figyelem, hogy van – e itt még kint bárki rajtam kívül, ha igen, akkor remélem nem gondolja azt rólam, hogy teljesen kattant liba vagyok, mert üveges tekintettel megyek körbe – körbe, mint valami holdkóros. Jobb szeretem, ha megismernek rendesen és csak azután jutnak arra az álláspontra, hogy valami nem kerek egész az én fejemben.
Akármennyire is igyekszem nyugtatni magamat, hogy minden rendben, valahogy ezt nem érzem, ahogy az végigáramlik a testemben. Megtorpanok és belenyúlok mindkét kezemmel a kabátom zsebeibe. Hamarosan az ujjaim közé kerülnek a keresett dolgok: egy doboz cigi és egy öngyújtó. Tudom rémes szokás, és minden egyes slukkal az életemmel rövidítem meg, de vannak helyzetek, amikor csak ez tud megnyugtatni. De megfogadtam, hogy legkésőbb az egyetem után leszokom!
A számba veszem a cigit, de még nem gyújtom meg, de nincs is rá lehetőségem, ugyanis egy nagyobb széllökés felém sodort egy sálat. Nem kell Sherlock Holmesnak lenni, hogy rájöjjön az ember, az a ruhadarab tartozik valakihez, aki most minden valószínűség szerint próbálja elkapni. Ugrok egy nagyot, kinyújtom felé a karomat és elkapom. Már nagyon a korlát fölött táncoltatta a szél, szóval még mázlim volt, hogy el tudtam kapni.
- Szuper! - mondom magamnak vidáman. Amint kinyitom a számat a cigaretta kiesik onnan, mint a holló szájából a sajt La Fontaine meséjében, csak itt az óceánba és nem a rókához. - Oh - nézek utána, majd visszafordulok. Tőlem jó néhány lépés távolságra állt egy lány, bizonyára ő a tulajdonosa.
- Azt hiszem nem szereti a hajózást, ha ennyire szökni akar! - jelentem ki vidáman, s közben a sálat előrenyújtva lépdelek felé.

Maisey & Kendall

Nem tudom, hogy miért, de valahogy ma annyira fáradt voltam, hogy még az ágyból is alig bírtam kikelni. Sosem voltam még ilyen hangulatomban, úgy látszik a régi sérelmek rányomták a bélyeget a mai napomra... ~ nah nem! nem leszel ilyen hülye, hogy egy fiú miatt fogsz siránkozni!!! most szépen felkelsz felöltözöl és kimész a hajó fedélzetre sétálni!~ - mondta bennem egy belső hang én meg mint egy kis gyerek az anyukájára hallgattam rá. Szépen felkeltem az ágyamból, sminkeltem, megcsináltam a hajamat, dögösen felöltöztem és kimentem kicsit sétálni. Ugyan ott álltam meg ahol még tegnap beszéltem Riley-el, valahogy megszokott lett tőlem ez a hely, mindig ide jövök ki ha ki akarom szellőztetni a fejemet, és ez most sincs másképp.
Csak néztem magam elé, agyaltam ezen-azon amikor észre veszem, hogy a szél kikapta a nyakamból a sálamat és elrepítette a hajó ellenkező irányába. Elkezdtem a sálam után menni és legnagyobb szerencsémre egy elég kedvesnek tűnő lány elfogadta és vissza adta nekem.
- Oh, nagyon szépen köszönöm. - mondtam hálás mosollyal az arcomon majd megfogtam a sálamat. Úgy döntöttem, hogy nem rakom vissza, hisz elég nagy a szél, nem akarom, hogy egyszer csak befújja az óceán felé, mert azt hiszem onnan senki sem tudná kiszedni nekem, pedig ez a kedvenc darabom, elegáns, de egyben nagyon dögös is.

- Igazán semmiség - mosolygok rá a lányra, miközben átveszi tőlem a kiegészítőt. -  Kár lett volna érte, csinos sál. Hol vetted? - kérdezem, miközben igyekszem kisöpörni az arcomból a kósza tincseimet, amelyeket a még mindig fel – felébredező szél juttatott oda. Nem hoztam ki magammal hajgumit, így nincs mivel összefognom a hajamat egy lófarokba, tehát nem tudom mást tenni, csak „felvenni a harcot” a természet ellen.
Az agyam egy kis zugában motoszkálni kezdett bennem egy gondolat, hogy mintha elfelejtettem volna valamit. De, hogy mi az, az már nem akart beugrani. Majd kigyúlt a fejem fölött az a bizonyos láthatatlan villanykörte.
- Jaj, bocsánat, az illetlenségemért! - koppintok a homlokomra egy aprót. Szökkenek a lány irányába és kinyújtom felé a jobb karomat. - Maisey vagyok, Maisey Wang - mutatkozom be úgy, ahogy illik.
Be kell, hogy valljam, reménykedem, hogy ő is bemutatkozik majd és utána felismerem, hogy ki is ő pontosan, mert valahonnan ismerős a lány arca. De csak úgy, mint sok minden mással kapcsolatban, most sem tudom megmondani, hogy honnan. Lehet, sőt annál is biztosabb, hogy itt, a hajón láttam őt korábban. Vagy az is lehet, hogy már kezdek megkattanni és teljesen, attól, hogy napok óta nem találom ezen a nyamvadék hajón a nagybátyámat, és emiatt már a teljesen idegenekben is ösztönösen keresem az ismerőst. Magamat ismerve mindkettő előfordulhat, de valamilyen harmadik verzió is.

//Semmi gond. Bocsánat, hogy ilyen későn válaszoltam és csak egy ilyen rövidet >.<   //