Charlotte × Dorcas

Reggeli.
Jesszusom! Oliver Balsey-nél a reggeli pontban nyolc órakor kezdődik, és nyolc harminckor végződik. Ez alatt háromszor leönti magát kávéval, az álmos képe beleesik a müzlis tálba, s elvárja, hogy katonákat vagdossak neki a sajtos, salátás szendvicsemből, felkavarjam a cukrot a teájában, ölében széthajtsam a szalvétát, és villára szúrva repülőgépet imitálva vezessem viharverte úton nagyra tátott szájába az előre feldarabolt gyümölcsdarabokat.
Ha nem készülök el öt percen belül – ami lássuk be, teljességgel képtelenség tekintettel hálóingemre, kócos hajamra, táskás szemeimre -, akkor lekésem a reggelit, és kevesebb leszek a mai napon is egy jóízű kacagással, amit a bátyám tud belőlem kiváltani.
De ne tévedjünk el, hiszen túloztam. Olly még csak fele annyira sem életképtelen, mint én hétóra ötvenhárom perckor az ágyam szélén ülve. Ő már élére vasalt ingben járkál a kabinjában, s hogy ne kelljen rám túl sokat várnia, még apró-cseprő dolgokkal üti el idejét indulás előtt. Már az étterembe vezető úton megfogalmazódik fejében, hogy mit akar reggelizni, s mire leérek hozzá, hogy beleharapjak megszikkadt, száraz pirítósomba, addigra ő már a tejszínes kávéjával vetekedve olvassa kedvenc könyvét.
Igazából pont ez az, ami megnevettet benne, s amit hiányoltam. A rendszeretetét, a karakán jellemét, mindent, ami Ő volt, s ami belőlem kimaradt. Az őrült felelősségtudata már most mosolygásra késztetett.
Machinált mosolyomat az éjjeli szekrényre fektetett karóra ketyegése hervasztotta le.
7:58
Őrült sebességgel ugrottam ki az ágyból, s még arra sem vettem a fáradtságot, hogy kitárjam gardrób méretekkel megáldott szekrényemet, a tegnap este földre hajigált ruháimat húztam vissza magamra. Nem riadtam el a tegnapi fehérneműtől sem, hajam kuszasága nem hökkentett meg, s a táskává nőtt karikák sem tudtak visszatartani.
Így jár, aki dorbézol, kedves Dorcas!
Majd szépen kialszod magad ma este, ahelyett, hogy sápasztod a bőröd a büdös cigaretta szagú pub valamelyik sarkában, és fárasztod magad különböző idegen férfiak flörtnek szerényen sem nevezhető beszólásainak hárításával.
7:59
Tudtam, hogy valamit elfelejtettem! Már indulásra készen álltam, de mégsem mehettem el bugyi nélkül. Magassarkúimat ügyesen átbújtattam a vékony anyagon, s pillanatok alatt már át is léptem a kabin küszöbét.
Futva indultam a lifthez. Felkötött karórám kereken nyolc órát mutatott. Elkéstem.
A sors a kezemre játszott, éppen elértem az érkező liftet, ráadásul teljesen egyedül lehettem benne, hogy leellenőrizzem szanaszét álló fürtjeimet. Már két kézzel túrtam vörös loboncomat, mikor egy nő ugrott be a záródó ajtó előtt.
Elnézően mosolyogtam rá, miközben végigmértem Őt, s gondolatban arra gondoltam, valamiért sorstárs. Talán ő is késésben van? Esetleg csak nem akart várni a következő liftre? Ezer lehetőség lehetett volna, de tekintettel két másodpercnyi ismeretségünkre, amíg látom Őt, nem folytattam tovább a gondolatmenetet. Két hullámcsattal inkább hátratűztem frufrumat, aztán pedig fáradtan neki támaszkodtam a tükörfalnak.

Éppen elkóricált figyelmem, lecsukódtak szemhéjaim, mikor egy rántást éreztem, s a lift lefelé húzó ereje megszakadt. Elakadtunk.
Három perce kések, a bátyám rám vár, és tényleg beragadtam egy liftbe. Miért is siettem ennyire? Őrület.
- Mit is szoktak csinálni ilyenkor a filmekben? – rágcsáltam magatehetetlenül alsó ajkamat, s látva a lány feltételezhető kétségbeesését helyzetünk súlyosságát illetően, lecsúsztam a fal tövébe. Éppen elég volt, hogy ő nyomkodta a gombokat. Legalább lesz mire fognom késésemet. Remek. Olly már nem fog megölni a rendetlen reggeliért.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem működik a segélyhívó sem… szóval pár órára, de pár percre biztos itt ragadtunk – állapítottam meg egyszerűen, hiszen Seattle-ben mindennapos dolog volt liftben ragadni. Egy luxushajón is ki kellett próbálnom a szerencsétlen helyzetet.  Nem is én lettem volna, ha időben elindulok…