Megosztás
 

 Lucian and Winter • • in the wrong place, at the wrong time

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Winter Elizabeth Wythe

Winter Elizabeth Wythe

Hi Darling, this is my name
❖ UTAS

❖ IDÉZET : • • People are afraid of themselves, of their own reality; their feelings most of all. People talk about how great love is, but that’s bullshit. Love hurts. Feelings are disturbing. People are taught that pain is evil and dangerous. How can they deal with love if they’re afraid to feel? Pain is meant to wake us up. People try to hide their pain. But they’re wrong. Pain is something to carry, like a radio. You feel your strength in the experience of pain. It’s all in how you carry it. That’s what matters. Pain is a feeling. Your feelings are a part of you. Your own reality. If you feel ashamed of them, and hide them, you’re letting society destroy your reality. You should stand up for your right to feel your pain.
: Lucian and Winter • • in the wrong place, at the wrong time Tumblr_miljun9xYl1rjjomso4_250
❖ HOZZÁSZÓLÁSAIM : 15
❖ FELSZÁLLTAM A HAJÓRA : 2014. Jan. 18.
❖ KOR : 37
❖ AHOL MEGTALÁLSZ : • • Többnyire a kabinomban
❖ HOBBY : • • Rengeteg unalmas dolog
❖ PÁRKAPCSOLAT : • • Elvált
: Lucian and Winter • • in the wrong place, at the wrong time Tumblr_miljun9xYl1rjjomso6_250

Lucian and Winter • • in the wrong place, at the wrong time Empty
TémanyitásTárgy: Lucian and Winter • • in the wrong place, at the wrong time   Lucian and Winter • • in the wrong place, at the wrong time Icon_minitimePént. Jan. 24, 2014 8:29 am



Lucian and Winter

Nem sokkal azt követően, hogy Julian a sarok mögött eltűnt, mintha csak szellem lett volna, mint aki jól végezte a dolgát, a lábaim egészen egyszerűen felmondták a szolgálatot és összecsuklottak alattam, mintha élettelen, kifeszített madzagok lettek volna, amit amint elengedtek elhajlott, az életerőm engem is épp oly' hirtelen hagyott el, hogy képtelen voltam még időben megkapaszkodni és megtartani az amúgy sem túlságosan nehéz testsúlyomat. Térdem keményen csattant a földdel, tenyerem sajgott, ahogyan megpróbáltam tompítani az érkezést. Éreztem a lábam közepébe nyilvánvaló szúrós, kelletlen fájdalmat, ahogy pedig megpróbáltam elhelyezkedni. A lehorzsolt bőr helye égni kezdett, ahogyan megpróbáltam elhelyezkedni, mindez azonban közel sem fájt annyira, mint a tudat, hogy most sem vagyok több számára egy egyszerű Marionett bábunál, aki – bábmester lévén – kedvére mozgathatott. Sajnálatos esetben, mint ahogyan vele kapcsolatban mindig, én voltam az, aki mozgatva volt, elvégre Julian mindig is tudta, hogy miként kell nálam elérni azt, hogy azt tegyem, amit ő akart. Kezdetben kedveskedett, később azonban erőszakossá vált, de a lényeg mindig ugyan az volt, elérte, hogy  azt érezzem, amit akart, hogy érezzek, ráadásul mindehhez nem volt szüksége többre egyetlen egy kedves gesztusnál, mint például, hogy alkalomadtán vett egy virágot vagy éppen leszakított valahonnan egyet, bármi ilyesmi megtette, romantikus és kissé butácska lány révén, el tudta hitetni velem, hogy minden ismét szép lett, hogy minden ismét szép lehet, de valójában mindezt csak én akartam így hinni, nem láttam tovább a nyilvánvalónál, s most már hiába bánom, úgy éreztem, hogy mindez már nem számított.


Ismételten megfenyegetett, én pedig egyetlen egy másodperc erejéig nem kételkedtem abban, hogy tényleg be fogja váltani azokat a dolgokat, amelyek nem is olyan régen elhangzottak, tudtam, hogy bármikor készen áll arra, hogy beteljesítse a fenyegetését, csak hogy tudjam, hogy hol a helyem, hogy ha nem úgy cselekszem, ahogyan azt ő elvárja. Semmilyen formában nem állt szándékomban szembe szállni vele, még akkor sem, hogy ha Riley és a bátyám nem lettek volna a hajón, de itt voltak... És nekem kellett figyelnem rájuk, nem engedhettem meg magamnak azt, hogy bármelyiküknek is baja essen az én hibámból. Nem lehettem ilyen önző alak, azokkal szemben, akiket szeretetem, inkább elviseltem azt, ami rám várt... Már egyszer túléltem.

A félelemtől reszketve öleltem át térdeimet és hajtottam rájuk a fejemet. hagytam, hogy a keserves sírás, amit az óta éreztem, mióta Julian megjelent mögöttem a folyosón, előtörjön belőlem, szinte vulkánként robbant ki belőlem. Sikoltani és kiabálni szerettem volna, ehelyett azonban csak igyekeztem úrrá lenni remegésemen, miközben magamat ringattam, hogy némiképpen lenyugodjak, azonban ez a próbálkozás mit sem ért, hiszen könnyeim továbbra is záporesőként áztatták drága ruhámat, amely csakhamar foltossá vált az elmosódott fekete szemfestéktől.

Nem értettem, hogy miért is reménykedtem itt egy szebb jövőben, hogy miért vágyakoztam, olyan után, amit már nem kaphatok meg soha. Pedig annyira bizakodtam, annyira hittem benne, hogy majd most minden szép lesz, újra olyan lesz, mint amilyen Julian előtt volt, mintha soha az életben nem találkoztam volna vele, de nem, az élet nem ezeket a lapokat szánta nekem. Alig néhány hónapja annak, hogy eltűnt az életemből, olyan váratlanul, mint ahogyan jött akkor és érkezett most. Úgy szerettem volna, ha minden ugyan olyan lett volna, mint amilyen rég… Akkor bántam, hogy az életem unalmas, hogy soha nem történik semmisem és, hogy sohasem találkozok érdekes emberekkel, akik maradandó nyomot hagytak bennem…
Megbántam, hogy azt kívántam, hogy történjen valami velem… Megbántam, hogy hittem azoknak az átkozott szerelmes könyveknek, amelyben egytől egyig mind az állt, hogy bizony a legvadabb férfit is meg lehet szelídíteni. A valóságban ez egyáltalán nem így volt, egy vadállat sohasem engedi igazán közel a megszelídítőjét.Összerezzentem, amint megéreztem, hogy valami kellemes meleg a vállamra nehezedett. Ijedtemben olyan hirtelen emeltem meg a fejemet, hogy éppen hogy csak nem ütöttem meg az előttem térdelő idegen férfit, akire riadtan néztem fel, közben pedig akaratlanul is arrébb csúsztam, hogy megszabaduljak az idegen érintésétől.
– Ugye nem láttál és nem hallottál semmit? – Üres és tompa volt a hangszínem, tekintetemet a folyosó végébe irányítottam, ahol nem olyan régen Julian eltűnt. Tartottam attól, hogy bármelyik pillanatban visszajön és vele talál itt. Mindig is gyűlölte, hogy ha mások társaságában voltam, különösen, ha az illető férfi volt.

– Jól vagyok. – Én magam sem tudtam eldönteni, hogy neki szántam-e a bizonygatást vagy sokkal inkább magamnak, de a lényegen mit sem változtatott, nem volt igaz.


• • szavak száma 701 • • megjegyzés remélem tetszett és tudod használni valamire • • viselet • • muzsika
Vissza az elejére Go down
 

Lucian and Winter • • in the wrong place, at the wrong time

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Lucian Matthews
» Julian and Winter • • Don't hurt me, please
» Winter and Maisey | stucked
» • • Winter Elizabeth Wythe
» Riley and Winter • • talking about the problems

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Constantine :: ❖ we face our fears unarmed on the battlefield :: A Hajó gyomrában-