Forró párába burkolózott a fürdőhelyiség.
Ujjaim megcsúsztak a vízcseppektől megmérgezett csempe falon. Alig néhány centit szaladt lejjebb a forró víztől elgyengült kézfej. Azt a néhány centit viszont görcsösen próbáltam behozni, újra és újra visszább húzni mellkasom mellé támasztó karomat. Nehézkesen kaptam levegőt, tüdőm zihált. Homlokomat neki döntöttem a hideg falnak, még ajkaim is elnyíltak. Szemhéjaim elnehezedtek. Úgy éreztem, hogy végtagjaim már nem állnak az irányításom alatt a zuhanyrózsából permetező vízcseppek nyomásától. Térdeim lányosan remegtek, majdnem összezuhantam.

Mikor testemről lefolyt a mandulaillatú tusfürdő, lassan elapadtak a szorgos cseppek is. Fáradtan hagytam magam mögött a zuhanykabint, s már csak egy törölköző puha ölelésére vágytam volna, de azt nem találtam a helyén, bárhogyan is kapálóztam csukott szemekkel a megszokott hely irányába. Ujjaim minduntalan a meztelen levegőre markoltak rá.
Tulajdon tenyeremmel próbáltam valamennyire letaszítani selymes bőrömről a falánk cseppeket, majd hajamból a legtöbb nedvességet kicsavarni. Lépteimkor talpam mégis vékony vízréteget képzett a márványos járólapon.
A mosdónál a tükörhöz hajoltam, de előtte fodrosra kellett maszatolni a hideg felületet, ha látni kívántam bármit is magamból. Jól éreztem. Fáradtságom vonásaimra is rátelepedett.
Reméltem, hogy a szobalány még nem állt tovább, s megkérhetem, hogy tegye csúszásmentes övezetté a fürdőszobát. Persze csak azután, hogy szereztem magamnak egy törölközőt.
Mellkasom elé fektettem hát egyik karomat, másikkal pedig már az ajtókilincsen támaszkodtam, hogyha tiszta a terep, akkor kilibbenjek, és szaporán célba vegyem az ágy tetejére gondosan összekészített, fehér törölköző tornyot. Muszáj voltam azonban megszakítani úti célomat, ahogy a szélesen tátongó bejárati ajtó fogadott. Előbb azt kellett becsuknom.

Az ajtó előtt akkor azonban megjelent egy fiatal lány, akin a hajó egyenruhája volt. A takarítószerekkel megrakott tolós kocsin kotorászott. Levert a víz, hogy bárki megláthat meztelenül, így mint a villám, visszasiettem a fürdőszoba védelmet nyújtó ajtaja mögé. Megkockáztattam, hogy sietségem közben majd eltanyázok a földön, és szerzek egy csúnya sérülést. De a rosszindulatú pechjére ezt megúsztam. Hoppon maradt a bűnös szerencsétlenség.
Fület sértően hangosan sikerült becsapnom az ajtót. Biztos voltam benne, hogy a fiatal lány nyakában nem lógott fülhallgató, így majdnem kilencvenkilenc százalékig biztos voltam benne, hogy fel fog figyelni az akart-akaratlan hanghatásra. Mindenesetre nem vártam meg, hogy aggodalmasan bekopogtasson - már ha feltételezhettem ilyet sznobok hajóján a személyzettől. Hátrafésültem ujjaim segítségével arcomba hulló vizes tincseimet, s résnyire tártam a nyílászárót. Fejemet óvatosan bedugtam a keletkezett vékony résbe, s megkerestem a szobalány tekintetét.

- Ideadnál nekem egy törölközőt, ha megkérlek? - Nem szántam én ezt ugráltatásnak, vagy kihasználásnak, olyan munkafolyamatra kényszerítésnek, mely nem is szerepelt a munkaköri leírásában, emberi szívességet kértem tőle. Nem tűnt rosszindulatúnak. Sőt, kifejezetten szimpatikus vonásokkal, bájos adottságokat kapott a sorstól. Irigy mosoly feszítette szét ajkaimat, ahogy végigpillantottam teste apró pontjain, hogy eszembe véssem a takarítónők szépét.
Ismerős érzés fogott el, ahogy rápillantottam fedetlen csuklójára. Addig melleimet takaró kezem magától hanyatlott le testem elől, hogy megindulva lefelé oldalamon, elérjem ujjaimmal keskeny csípőmet. Két ujjam segítségével kitapogattam a hibátlan bőrrétegen az évekkel ezelőtt durván felsértett, azóta sem gyógyuló mintázatot. Egy tetoválás volt. Fájdalmat soha nem okozott, hogy felkerült, vagy csak nem emlékeztem a kezdő tetoválós rác óvatlan mozdulataira készítés közben. Csak azt tudtam, hogy életem egyik legemlékezetesebb éjszakáját jelölte a szárnyait kifeszítő madár motívum.
Soha nem gondolkoztam rajta, hogy eltüntessem, egy másikkal elfedessem, kijavíttassam. Ennek története volt.
Amelyet tudtam én...
és az előttem álló lány.

Ismertem. Hogyne ismertem volna. Már csak a nevére nem emlékeztem.
- Ha agyon ütnek, sem mondom meg, hogy tizennégy évesen kivel szívtam el életem első füves cigarettáját, és melyik házibulin szereztem a tetoválásomat... de a tiéd az enyém másolata... az, ami a csuklódon van. Mit ne mondjak... még mindig féltékeny vagyok, amiért a tiéd jobban sikerült...
A lágy nosztalgiát egy kaján vigyor követte, majd felszabadult nevetés. Kicsi volt a világ, de hogy ennyire?!
Szélesebbre tártam az ajtót, hogy elvegyem a testem köré tekerendő törölközőt. Mivel már láttam őt meztelenül... s mivel nem egy vadidegen volt... mit veszíthettem?
- Józanon még nem találkoztunk - elrágcsáltam ajkamat egy ideig, míg jobban is szemügyre vettem, mint az előbb az ajtó mögül. Mindig jó volt ismerőssel találkozni.
Tudta egyáltalán, ki vagyok?

Hosszan nézegettem volna még az egyszerű motívumot a lány csuklóján, mitöbb meg is érintettem volna, ha nem kapta volna háta mögé jobb kezét. Mintha égette volna kíváncsi pillantásom bőrét, úgy rejtette el előlem a kecses testrészt. Tudni kellett, hogy akaratosságom megelőzte nevemet. S ha nem szép szavakkal, kedves mosollyal, akkor erőszakosan, de megszereztem bármi is volt vágyaim hőn áhított tárgya.
Testbeszéde jól tükrözte feszült belső hangulatát, így nem tettem rá még egy lapáttal zavarára, szavaimat még azelőtt elharaptam, hogy csak egy hang is átbukhatott volna ajkaimon. Magam is csendbe burkolózva átvettem a felém nyújtott anyagcafatot.

Kezembe kaparintotva a fehér plüss köntöst, belebugyoláltam testemet. Meghúztam derekam körül a hozzátartozó fehér kötőt, sőt mi több erős masnival rögzítettem testem körül a lágy érintésű anyagot. Meztelenségem nem gátolt többé a mozgásban. Átléptem a fürdőszoba küszöbét, s az ágy tetején precízen összehajtogatott törölközők közül, kíméletlenül rántottam ki a legalsót, hogy a fölötte lévő anyagokat összegyűrhessem. Nehéz volt léteznem abban a tökéletességben, amivel a Constantine ölelte körbe utasait, így minden alkalmat megragadtam, hogy a saját portékámat kedvemre formáljam.
Hogy volt-e bennem némi megvetés a személyzettel kapcsolatban?
Talán az a kevés, amit a családi morál belém nevelt az emberi rangokkal kapcsolatban fiatal éveimben. Mégis, tagadhatatlan volt, hogy a lány egyenruhája ellenszenvet közelítve, távolságtartást váltott ki belőlem.
Pillanatnyi mozdulatommal munkáját tettem semmissé, aláztam meg, amivel annyit dolgozott. Rendet akart, konfortot teremteni, s ahogy a figyelmetlen ember eltapossa a szorgos hangyabolyt, egy apró tettemmel földbe tiportam fáradozását. Ugyanannyit kapott fizetségképpen, ha az ágyra lehajította a vasalatlan, gyűrött törölközőkendőket, vagy ha kétszer is összehajtogatta az óvatlan vendég után azokat. Ennyiből tartott hát minősítenem a rendért és kényelemért felelős embereket a luxushajón. Messze állt tőlem, hogy megbántsam, kellemetlenséget és még több zavart okozzak neki.

Emlékeztem arra az estére, jó pár évvel ezelőtt. Ott ült mellettem, s a helyzetnek az alkohol megfestette azon áldott állapotát, hogy teljesen egyenrangúak lehettünk. Úgy emeltem saját ajkamhoz az általa érintett sörös üveg száját, mintha legjobb testvérek lettünk volna. Megvolt a tizennégy éves kornak az az áldott adottsága, amit a világra való homályos rálátás tett lehetővé, nem pedig az alkohol kéjmámora, hogy mindent láttunk a szeplőtlen oldaláról, gyermeki egyszerűséggel tudtuk vizslatni a világot. Úgy kerestük a barátot a bűnös, sötét lelkületű emberben, mintha szeretetünk báránybőrt húzott volna farkas pofájába.
Így eshetett meg, hogy Dorothy és Én egy társaságba kerültünk. Sztereotípiák éltek bennem, melyek az erkölcstelen világtól fogantak. Pedig a mögöttem álló lány érintetlenebb volt a maga ártatlanságával, mint maguk a társadalmi normák és szabályszerűségek születésük pillanatában. Ettől függetlenül... ha csak ránéztem, nem bírtam megküzdeni a ténnyel, hogy egy szobalányt suhancként közelebb éreztem magamhoz, mint a szüleim által istápolt, szigetek urait, fiatal kis udvarlóimat.
A forró pára vette el az eszemet - ezzel próbáltam nyugtatni magamat -, mikor olyan közvetlen és baráti hangnemet ütöttem meg vele szemben. Csak az lehetett az oka. Ő maga is zavarba jött... hiszen a fejét is lehajtotta. Ó, Istenem! Megint bebizonyosodott, hogy a szobalány pallérozottabb tudásháttérrel van megáldva, mint én, akit elbutítottak az egyetemen. A kezébe nyomtak egy diplomát, de maga se tudja, mire kapta...

Ha nem veszem rá magam, hogy nedves tincseim törölközőbe burkolása után visszaforduljak felé, valószínűleg véresre rágtam volna alsó ajkamat. Minden töprengésemet, fájó kételyemet ez a vékony hússzirom bánta.
- Miből gondolod, hogy nem áldott meg a sors kitűnő arcmemóriával? - ugrik fel szemöldököm máris homlokom tetejére, ahogy óvatos szavai értelmet nyernek maguknak. Ravasz, apró kis lépésekkel zártam be a kettőnk közt fennmaradt távolságot.
Valahogy meg kellett nyugtatnom magamat, hogy ez a lány, az a Lány. S nem tévedhettem. Nem lehettem ennyire pocsék emlékezőképességgel megáldva.
Bezzeg Ő. Még a megfigyelőképessége is kifogásolhatatlan.
Végigtekintettem magamon azonnal, ahogy kijelentette, hogy hószínű köntösöket hozott, mert azok jobban illenek hozzám. El kellett ismernem, ez így volt. Mégis, egy biccentésnél nem húztam tovább ezt az esetlen dialógot. Nem ez érdekelt.
- Dorothy?
Neve azonnal megragadta figyelmemet, s miközben ízlelgettem nyelvem hegyén édes nevét, pofátlanul engedtem konokságomnak. A lány már nem tartotta maga mögött kezét, így csak teste mellől kellett markomba húzni puha kézfejét.
Reméltem, hogy most már nem ellenkezik tovább, s hagyja, hogy szemügyre vegyem csuklóján a művet. Ujjbegyeim először végigszaladtak ujjain, tenyerén, s késleltetve az elkerülhetetlent, végállomásként értek el a fekete tintapacához.
- Dorcas vagyok - mosolygok fel rá egy másodperc erejéig, majd tovább folytatom ujjaimmal az utat a tetoválásig. Bennem is kérdések fogalmazódtak meg, de annyira nem voltam fürge, mint Ő. Kérdésekkel bombázott, melyekre muszáj volt válaszolnom.
- Nem tüntettem el. Kellett volna? Az enyém fele annyira sincs szem előtt, mint a tiéd - vonom meg vállamat. - Nincsenek rossz emlékeim azzal az éjszakával kapcsolatban. Igazság szerint annyit ittam, hogy semmilyen emlékeim nincsenek, csak ez a tetoválás. Ha már utána volt annyi eszem, hogy neki adjam a szüzességem a tetoválósrácnak, legalább ezt fel tudjam mutatni, hogy tőle kaptam. Mert élvezet... na az nem jutott ki nekem - keseredett volt nevetésem, de nem sajnáltatni akartam magam. Csak tényeket közöltem, melyekbe már beletörődtem.
- De a Tiéd...
Félbeszakítottam mondandómat, és elengedtem a lány kezét. Elértem, amit akartam.
Nem csak leküzdöttem magamban a munkájával és vele kapcsolatban felállított előítéletet, de megvizsgálhattam tetoválásom párját.
- Miért vagy ilyen zavarban? Nem eszlek meg... - csóváltam meg fejemet reakcióját látva, s lehuppantam az ágy szélére, hogy onnan mustráljam a lányt. Türelmesen vártam, míg felhagyott szoknyájának birizgálásával.
- Nem akarsz leülni? Van pár dolog, amiről beszélnünk kellene...

Ha már leküzdöttem zavaromat, s a vele szemben támasztott elvárásaimat, akkor most már meg akartam vendégelni, ezzel engesztelve saját lelkiismeretemet.
S valójában sok minden maradt megmagyarázatlan azon az estén.
Hátracsúszva az ágyamon, neki dőltem a piszkos bőrrel bevont, kagyló alakú háttámlának, s onnan mutattam ágyam végébe, hogy Dorothy helyet foglalhasson. Ennyire ijesztő voltam?

Emlékek törtek rám.
Először foltokban, majd minden ellenkezésem ellenére magukkal ragadtak a pillanatról pillanatra fűződő momentumok. Az összes kis emlékem, a pletykák, amik igazán nekem maradtak, úgy karoltak egymásba, mint láncszem szomszédjának felkarjába.
Tekintetem belerévedt a szűzies hószín falszakaszba. Jobb kezem ujjai elhagyták a törölköző görcsét, lassan, mintha csak akaratomon kívül csúsznának végig a vékony kis ujjak meztelen mellkasomon, kulcscsontomon, vállam kecses vonalán, úgy vették birtokba a mögöttem terpeszkedő széles ágytámlának anyagát. Végül simító tenyerem felért a csúcsra, s egy halk nyögéssel közelebb húztam magam a támasznak. Utána sem engedtem az érdes bőrt. Néha ugyan megenyhült rajta szorításom, de biztonságot nyújtott a tudat, hogy van mibe kapaszkodnom, ha úgy érezném, hogy süllyedek.
Egy hajó fedélzetén nem is élhettem volna drasztikusabb metaforával – szidtam meg magam, de ez sem tántorított el az értelmetlen kapaszkodástól. Körmeim hamarosan ráleltek a varrással és szögekkel rögzített bőrperemre.
Mint egy rossz kisgyerek, pont úgy igyekeztem felderíteni mi lehet alatta. Nem láttam ujjaim matatását az erősítésnél, miképp furakszanak egyre feljebb és feljebb, az addig békében pihenő fodrozódás alatt. De hagytam. Jól esett a neveletlen pótcselekvés. Koncentrálnom kellett valamire. Valamire, amitől enyhén elnyílnak csókos ajkaim, és nyelvem hegye is végigcsusszan a rózsaszín peremen.
Először elhittem, hogy ez majd kielégítő elfoglaltság lesz.
Tervem dugába dőlt, abban a pillanatban, hogy visszapillantottam Dorothyra. Az alkohol hat éves homálya szertefoszlott édes mosolyától, s kezdtem azt hinni, hogy a hosszú ideje egymás után halmozódott másnapoknak ő a gyógyszere.
Elmosolyodtam – mert láttam. Nem azért, mert tisztán láttam. Hanem Őt láttam.
Együtt ültünk a szőnyeg közepén, meztelen combja enyémnek ért, s kedvtelve jártak fel-alá porcelán bőrén ujjaim. Annyira természetes volt, hogy megérinthettem, csókot nyomhattam arcára, ha kedvem úgy tartotta. Belesóhajtottam alkohol perzselte leheletemmel kecses nyakába tánc közben. Szélesen vigyorodtam vissza rá. Volt benne valami, amivel leláncolt, amivel megfogott, s az érdeklődésemet még a vad tivornya után hetekkel is megtartotta. Hiányzott. Hiányzott minden őrültsége.
Egy pillanatig azt hittem, most bepótoljuk, visszakapom a lányt, aki akkor volt. De minek is? Hiszen ahogy Ő most préselte ki magából, kimért voltam. Rideg és távolságtartó. Mire fel? Ki voltam én, hogy elítéljem, mikor a legnagyobb változáson én estem át? Először tizennégy éves valómat kellett volna felcibálnom lelkemből, csak aztán vádolni Őt a változásért, amin átment.

Kezem elernyedt, mikor helyet foglalt az ágyamon. Innentől, mintha csak az enyém lenne, aki már nem szabadulhat. Őrülten kívántam visszahozni belőle azt a lányt, akinek párjáról az előbb ő áradozott. Az asztal tetején tomboló, vad kurvát. Több dicséret volt ezekben a szavakban, mint ahogy azt először egy cikkemben értelmezné a publikum. Ez viszont a kettőnk titka volt, nem szorult magyarázatra, értelmezésre.
- Nem változtam meg – nyugtatom meg azonnal, s követem követelőző ujjait az ágyneműn. Mire felnéz, már oda is csúszok elé, hogy bőrünk újra találkozhasson. Furcsa. Ha ennyire vágyok az érintésére, miért nem ugrottam azonnal a nyakába? – Csak nem találkoztál még velem józanon. És én sem veled. De nem bírom eldönteni, hogy komolyan gondolod-e, hogy jól áll-e ez a stílus... Jesszus, huszonegy évesen még nem keményedtem meg ennyire… csak van bennem egy kis félsz – mosolyodtam el bátorítóan, ezzel is jelezve felé, hogy az a gyenge kis tartás, ami még bennem maradt, kizárólag idegensége végett van. Nem személye ellen tiltakozok. Nem elriasztani akarom, hiszen most hogy megláttam szívesen foglalnám bele őt az életembe.
- Azért jöttem a hajóra, mert mint kezdő újságíró, keresem a hangomat. Fogalmam nincs, miről akarok írni. Persze, egy napilapban az aktuális politika, a lakosságot érintő, demográfiailag is közel eső kacsahíreket mindenki tömi magába. Ezen a téren nem panaszkodhatok, de még sem csinálhatom ezt örökre, nem? Főleg úgy, hogy minden leütött betűért és karakterért fizetek. Na, nem pénzt… hiszen akkor nem érné meg nekem a munka. Csak egyszerűen a főszerkesztő alanyi jogon kisajátított magának, amiért felvett a lapjához. Nem is tudom, hogy gyűlölnöm kellene-e azért, amit tett, és tesz, vagy hálásnak lennem. Nehéz ügy… mindenkinek el kell kezdenie valahol, és ha egy nő csak terpeszállásban, szétcseszett seggel léphet feljebb, nos. Bátran vállalom. Csak legyek elég elszánt, hogy a célomra tudjak összpontosítani.
Őszinteség ide vagy oda, Dorothy idegensége ide vagy oda, miért ne beszélhetnék erről teljesen nyíltan? El fogok bukni, akkor nem mindegy, hogy ki mikor tudja meg bukásom okát?
- Ebből adódóan, talán te is érzékeled, hogy a közönséges életembe nem fér bele egy hosszabb távú, mély érzelmekre épített szerelmi kapcsolat. Férj? Rémálmaimban sem fordult meg gondolataim közt, hogy beköttetem a fejem. Akkor kár lett volna lediplomáznom. A média soha nem pártolta a családorientáltságot – csóválom meg fejem hevesen, s még magamat is elkeserítem ezen tényekkel egy pillanatig. Az életem úgy érzem egy merő pocsék, megavasodott feketekávé, amiből még a tejszín is kimaradt. A felkeveretlen cukor pedig ott tornyosul a nyúlánk pohár fenekén.

Szavaim után némi hatásszünetet hagytam. Én is akartam kérdezni, s tudtam mit, egyszerűen csak vártam egy kicsit, míg elraktározza magában a hirtelen mellkasomból feltörő tömérdek információt.
- Egyébként a bátyámmal vagyok itt. Tudod, Ollyval… Ő is ott volt a házibulin, ő volt a legjózanabb a társaságban. Ebben egész biztos vagyok. Szeretem, tényleg… de csak azért jött utánam, hogy vigyázzon a pénzére, amiből vettem magamnak egy hajójegyet. Vagy rám vigyázzon. Nem is tudom… - vontam meg őszinte értetlenséggel vállaimat, majd lecsúsztam az ágyról, és a szekrényhez sétáltam.
Feltárva széles ajtóit, a jobb oldalra függesztett teles alakos tükörbe pillantottam, hogy míg öltözök, addig is tarthassam Dottyval a szemkontaktust.
- Na és te? Előbb gondoltam volna, hogy a bárban fogunk találkozni, ahogy valamelyik férfi ölében riszálsz. És ezt ne vedd sértésnek. De én a helyedben kihasználtam volna az adottságaimat. Jól áll ez az egyenruha is. A rövidke szoknyád alá eltudnék képzelni egy csipkés combfixet, néhány gombnyi hiányt fent dekoltázstájon, és fekete, a bokádra kígyózó tűsarkút. Hmm… biztos jobb lenne odalent a fizetésed – kacsintok rá beszédközben a tükörből, és ha szavaim végére értem, akkor megszabadulok a törölközőtől. Lábaim elé hullik, ismét meztelenül állok előtte. Persze ez nem tart sokáig, mert azonnal fehérneműt húzok elő, hogy könnyítsek a nehezedő levegőn.
- És te? Miért jöttél a hajóra? Még szobalányként is jobb ezen a vízen sikló kisvárosban dolgozni, mint otthon? Nem hagytál ott senkit, akinek hiányozhatnál? Hm? – pimasz vigyor bújik meg szám sarkában, ugyancsak a férfiügyei foglalkoztatnak.

Ha már melltartóm pántját is vállamra igazgattam, majd oldalra fordulva tangám vékony kis anyagát fenékmustra közben helyére igazítottam, akkor szembe fordultam Dorothyval. Örültem, hogy itt van, és végre épkézláb társaságot kapva, nem akartam csak úgy elengedni. Sokkal inkább az volt a tervem, hogy elfeledtessem vele, hogy a bejárati ajtóm előtt kint várnak rá takarítóeszközei.
Önkényesen marasztalni akartam.
- Tudtad, hogy van egy meghívód ma estére a Rikkiki Night Clubba?